| Töltsd le és telepítsd a nélkülözhetetlen betűtípusokat(s) Hogy megtekinthesd a Szanszkritot annak teljes fényében Olvass Transzliteráció (2) (magyar) hogy teljes mértékben átlásd a transzliterációs rendszert |
Abhinavagupta - Paramārthasāra (Paramarthasara): Stanzák 1-3 - Nem-duális kashmiri Shaivizmus
Normál fordítás
Bevezetés
Kezdődik a Paramārthasāra. Először, Yogarāja két bevezető stanzát ír. Majd ezután elkezdi kommentálni magukat a stanzákat.
Ez az első szakasz, mely 3 stanzát foglal magába a 105-ből, ami a teljes szöveget alkotja.
Természetesen, mellékelem az eredeti stanzákat, amiket Yogarāja kommentál. Valamint írni fogok elég sok megjegyzést, hogy az átlagos olvasó számára is annyira érthetővé tegyem a könyvet, amennyire csak lehetséges.
Yogarāja Szanszkritja sötétzöld színnel jelenik meg, míg Abhinavagupta eredeti stanzái sötétvörösek. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti stanzák barnák, Yogarāja kommentárja viszont fekete. A fordításban szintén, Abhinavagupta eredeti stanzái, vagyis a Paramārthasāra zöld és fekete betűkkel szerepelnek, míg Yogarāja kommentárja tartalmaz fekete és vörös szavakat is.
Olvasd a Paramārthasāra-t és tapasztald meg a Legfőbb Ānanda-t vagy Isteni Gyönyört, kedves Śiva.
Fontos: Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett.
Két bevezető stanza Yogarāja-tól -a kommentátor-
चिद्घनोऽपि जगन्मूर्त्या श्यानो यः स जयत्यजः।
स्वात्मप्रच्छादनक्रीडाविदग्धः परमेश्वरः॥१॥
योऽयं व्यधायि गुरुणा युक्त्या परमार्थसारसङ्क्षेपः।
विवृतिं करोमि लघ्वीमस्मिन् विद्वज्जनार्थितो योगः॥२॥
Cidghano'pi jaganmūrtyā śyāno yaḥ sa jayatyajaḥ|
Svātmapracchādanakrīḍāvidagdhaḥ parameśvaraḥ||1||
Yo'yaṁ vyadhāyi guruṇā yuktyā paramārthasārasaṅkṣepaḥ|
Vivṛtiṁ karomi laghvīmasmin vidvajjanārthito yogaḥ||2||
Dicsőség (jayati) a Legfőbb Úrnak (parama-īśvaraḥ) -a Születetlennek (saḥ… ajaḥ), aki ügyes és járatos a játék (krīḍā) művészetében (vidagdhaḥ), (amivel) elfedi (pracchādana) Saját Énjét (sva-ātma)-, aki (yaḥ), bár (api) a Tudatosság (cit) összetett egysége (ghana), megalvad (vagy szilárdul) (śyānaḥ) a világ (jagat) formájában (mūrtyā)1 ||1||
(A Paramārthasāra) ez (ayam) a (szöveg), ami (yaḥ) a Végső (parama) Valóság (artha)2 esszenciájának (sāra) rövid összefoglalásából (áll), (és ami) a Guru --Abhinavagupta-- által (guruṇā) készült (vyadhāyi)3 , érvelések logikus sorain keresztül (yuktyā). (Én,) Yogarāja (yogaḥ), bölcs (vidvat) emberek (jana) kérése okán (arthitaḥ), megalkottam --szó szerint: megcsináltam, véghezvittem-- (most) annak (karomi) --a Paramārthsāra-nak-- (asmin) egy rövid (laghvīm) kifejtését (vivṛtim)||2||
1 A Legfőbb Úr az olvasó maga itt és most. Ő nem valaki más, ki messze lakik, egy távoli vidéken vagy ki egy másik világban vagy időben él, és így tovább. Az olvasó világa vagy univerzuma nem egyéb, mint az olvasó (a Legfőbb Úr vagy Én) esszenciális természetének alvadéka vagy megszilárdult formája. Minden objektum körülötte olyan forma, mely belőle származik, bár az olvasó (maga) a Tudatosság összetett egysége. Ennek az igazságnak megértése, azon a módon, ahogy leírtam, kritikus fontosságú, mert különben az olvasó nem lesz képes megérteni azt, hogy a szöveg mivel foglalkozik. A Legfőbb Úrral vagy Énnel foglalkozik, azaz Veled, kedves olvasó. Ha az olvasó azt hiszi, hogy, "valaki mással" foglalkozik, akkor ő a két bölcstől (Abhinavagupta és Yogarāja) kapott tanítást helytelenül fogja interpretálni.
2 Paramārthasāra azt jelenti "Végső Valóság", de fordítható úgy is, mint Végső Igazság vagy Legfőbb Cél. A 'Paramārtha' kifejezés szintén egy módja az olvasó Énjének jelzésére, meghatározására. Ez a szöveg a legnagyobb Trika Guru, Abhinavagupta által íródott, és így nem egyéb, mint az olvasó esszenciális természetének összefoglalója.
3 A "vyadhāyi" kifejezés összekeverhető a Befejezett múlt idejű, passzív (3. személyű, egyes számú) formájával a 'vidhī' (bizonytalan, hezitáló) szónak, vagy a 'dhe' gyök (szívni, inni) Befejezett múlt idejű, passzív formájával, a 'vi' előtag hozzáadásával kiegészítve. Mindez nincs így, mert a szóban forgó kifejezés bizonyosan "Befejezett múlt idejű passzív", de nem "vidhī" (egy létező ige) és nem "vidhe" (egy nem létező ige). A probléma vélt "vidhe" igével, a "dhe" gyökből ered, amikor annak Befejezett múlt idejű, passzív alakját formáljuk, mint "adhāyi", ami azt indukálja, hogy a fordító lehetségesnek véli a "vidhe" ige létezését, azáltal, hogy a "dhe" gyökhöz adja a "vi" előtagot. Valójában a "vyadhāyi" egy Befejezett múlt idejű, passzív (3. személy, egyes szám) alak, mely a "vidhā" (teremteni..és még számtalan jelentés, mint ahogy az a Szanszkritban megszokott) igéhez tartozik, ezért úgy fordítottam a "vyadhāyi" szót, mint "(ami) teremtve lett". Tág értelemben, a Befejezett múlt idő általában arra való, hogy jelezzük a "meghatározatlan Múlt Időt". Bár, arra is használható, hogy az "egyszerű Múlt Időt" jelezzük. Ha utóbbi eset állna fenn jelen helyzetben, amikor Yogarāja Abhinavagupta Paramārthasāra-jának kommentárját írta, akkor a szöveg, aminek a kommentárja készül, éppen most íródott a Nagy Guru által.
1. Stanza
इह शिवाद्वयशासने देहादिप्रमातृताप्राधान्यस्वसङ्कल्पसमुत्थशङ्कातङ्कालस्यसंशयादिरूपविघ्नौघप्रसरप्रध्वंसपूर्विकां शास्त्रनिष्पत्तिं मन्यमानः परिमितप्रमातृताधस्पदीकारेण चिदानन्दैकघनस्वात्मदेवतासमावेशशालिनीं समस्तशास्त्रार्थसङ्क्षेपगर्भां प्रथमतः तावत्परमेश्वरप्रवणतां परामृशति
परं परस्थं गहनादनादिमेकं निविष्टं बहुधा गुहासु।
सर्वालयं सर्वचराचरस्थं त्वामेव शम्भुं शरणं प्रपद्ये॥१॥
त्वां सर्वप्रमातृस्फुरत्तासारं स्वात्मदेवतारूपमेव शम्भुमनुत्तरश्रेयःस्वभावं सत्तात्मकं शरणं त्रातारं त्वत्समावेशसमापत्तये संश्रये। एवकारः शम्भुं स्वात्मदेवताकारमेव प्रपद्ये न पुनर्मायान्तश्चारिणं कञ्चिद्भिन्नं देवम् — इत्यन्ययोगं व्यवच्छिनत्ति। अन्यच्च किम्भूतं परं पूर्णं चिदानन्देच्छाज्ञानक्रियाशक्तिनिर्भरमनुत्तरस्वरूपं तथा परस्थं गहनादिति गहनान्मायाभिधानात्तत्त्वात्परस्मिन् पूर्ण एव शिवादिविद्यातत्त्वपर्यन्ते शुद्धाध्वनि स्वरूपे तिष्ठन्तं न पुनस्तत्तदवस्थावैचित्र्येणापि स्फुरतस्ततः परस्मात्पूर्णात्स्वरूपात्तस्य प्रच्यावो भवति। यदुक्तम्
जाग्रदादिविभेदेऽपि तदभिन्ने प्रसर्पति।
निवर्तते निजान्नैव स्वभावादुपलब्धृतः॥
इति स्पन्दशास्त्रे। अनादिं पुराणं सर्वप्रतीतीनामनुभवितृतया प्रमातृत्वेनादिसिद्धत्वादेकमित्यसहायं चिदैक्येन स्फुरणाद्भेदस्यानुपपत्तेः। तथा निविष्टमित्यादि। एवञ्जातीयकमपि स्वस्वातन्त्र्येण बहुधा नानाप्रकारैर्भेदैर्गुहासु रुद्रक्षेत्रज्ञरूपासु हृद्गुहास्वन्तराविष्टं चैतन्यरूपोऽपि स्वयं जडाजडात्मतामाभास्य नटवन्नानाप्रमातृतया स्थितः — इति यावत्। अत एव सर्वालयमिति सर्वस्य रुद्रक्षेत्रज्ञादिप्रमातृप्रमेयरूपस्य जगत आलयं विश्रान्तिस्थानम्। सर्वमिदं किल पूर्णप्रमातरि स्थितं सद् ग्राह्यग्राहकयुगलकापेक्षयोन्मग्नमिव भेदेन प्रकाशमानं नानारूपैर्व्यपदिश्यतेऽन्यथैतस्य प्रकाशाद्भिन्नस्य सत्तैव न स्यात्कुत इदं विश्वम् — इति सर्वनामप्रत्यवमर्शः। न एतावता भगवतः समुत्तीर्णं स्वरूपम् — इत्याह सर्वचराचरस्थमिति। सर्वमिदं यज्जडाजडस्वभावं विश्वं तद्रूपतया तिष्ठन्तम्
कर्तासि सर्वस्य यतः स्वयं वै विभो ततः सर्वमिदं त्वमेव।
इति न्यायेन हि व्यतिरिक्तस्यान्यस्याप्रकाशमानस्य कार्यत्वानुपपत्तेः।
भोक्तैव भोग्यभावेन सदा सर्वत्र संस्थितः॥
इति भगवानेव तथा तथा चकास्ति — इति। एवंविधं त्वामनुत्तरं सर्वस्य स्वात्मदेवतास्वरूपं पराहन्ताचमत्कारसारमपि गृहीतनानात्वमथ चात्यन्ताखण्डितस्वस्वातन्त्र्यपरमाद्वयप्रकाशस्वभावं भगवन्तं शम्भुं प्रपद्ये शरीरादिकृत्रिमाहङ्कारगुणीकारेणैतादृशं त्वामेव स्वात्मानं पराहन्ताचमत्कारस्वरूपं समाविशामि — इति यावत्। अनेन ग्रहणकवाक्येन परमोपादेयां स्वस्वभावसमावेशमयीं दशामुपदिशता गुरुणा वक्ष्यमाणहेयोपादेयतया सकलग्रन्थार्थोपक्षेपः कृतः॥१॥
Iha śivādvayaśāsane dehādipramātṛtāprādhānyasvasaṅkalpasamutthaśaṅkātaṅkālasyasaṁśayādirūpavighnaughaprasarapradhvaṁsapūrvikāṁ śāstraniṣpattiṁ manyamānaḥ parimitapramātṛtādhaspadīkāreṇa cidānandaikaghanasvātmadevatāsamāveśaśālinīṁ samastaśāstrārthasaṅkṣepagarbhāṁ prathamataḥ tāvatparameśvarapravaṇatāṁ parāmṛśati
Paraṁ parasthaṁ gahanādanādimekaṁ niviṣṭaṁ bahudhā guhāsu|
Sarvālayaṁ sarvacarācarasthaṁ tvāmeva śambhuṁ śaraṇaṁ prapadye||1||
Tvāṁ sarvapramātṛsphurattāsāraṁ svātmadevatārūpameva śambhumanuttaraśreyaḥsvabhāvaṁ sattātmakaṁ śaraṇaṁ trātāraṁ tvatsamāveśasamāpattaye saṁśraye| Evakāraḥ śambhuṁ svātmadevatākārameva prapadye na punarmāyāntaścāriṇaṁ kañcidbhinnaṁ devam — Ityanyayogaṁ vyavacchinatti| Anyacca kimbhūtaṁ paraṁ pūrṇaṁ cidānandecchājñānakriyāśaktinirbharamanuttarasvarūpaṁ tathā parasthaṁ gahanāditi gahanānmāyābhidhānāttattvātparasmin pūrṇa eva śivādividyātattvaparyante śuddhādhvani svarūpe tiṣṭhantaṁ na punastattadavasthāvaicitryeṇāpi sphuratastataḥ parasmātpūrṇātsvarūpāttasya pracyāvo bhavati| Yaduktam
Jāgradādivibhede'pi tadabhinne prasarpati|
Nivartate nijānnaiva svabhāvādupalabdhṛtaḥ||
iti spandaśāstre| Anādiṁ purāṇaṁ sarvapratītīnāmanubhavitṛtayā pramātṛtvenādisiddhatvādekamityasahāyaṁ cidaikyena sphuraṇādbhedasyānupapatteḥ| Tathā niviṣṭamityādi| Evañjātīyakamapi svasvātantryeṇa bahudhā nānāprakārairbhedairguhāsu rudrakṣetrajñarūpāsu hṛdguhāsvantarāviṣṭaṁ caitanyarūpo'pi svayaṁ jaḍājaḍātmatāmābhāsya naṭavannānāpramātṛtayā sthitaḥ — Iti yāvat| Ata eva sarvālayamiti sarvasya rudrakṣetrajñādipramātṛprameyarūpasya jagata ālayaṁ viśrāntisthānam| Sarvamidaṁ kila pūrṇapramātari sthitaṁ sad grāhyagrāhakayugalakāpekṣayonmagnamiva bhedena prakāśamānaṁ nānārūpairvyapadiśyate'nyathaitasya prakāśādbhinnasya sattaiva na syātkuta idaṁ viśvam — Iti sarvanāmapratyavamarśaḥ| Na etāvatā bhagavataḥ samuttīrṇaṁ svarūpam — Ityāha sarvacarācarasthamiti| Sarvamidaṁ yajjaḍājaḍasvabhāvaṁ viśvaṁ tadrūpatayā tiṣṭhantam
Kartāsi sarvasya yataḥ svayaṁ vai vibho tataḥ sarvamidaṁ tvameva|
iti nyāyena hi vyatiriktasyānyasyāprakāśamānasya kāryatvānupapatteḥ|
Bhoktaiva bhogyabhāvena sadā sarvatra saṁsthitaḥ||
iti bhagavāneva tathā tathā cakāsti — Iti| Evaṁvidhaṁ tvāmanuttaraṁ sarvasya svātmadevatāsvarūpaṁ parāhantācamatkārasāramapi gṛhītanānātvamatha cātyantākhaṇḍitasvasvātantryaparamādvayaprakāśasvabhāvaṁ bhagavantaṁ śambhuṁ prapadye śarīrādikṛtrimāhaṅkāraguṇīkāreṇaitādṛśaṁ tvāmeva svātmānaṁ parāhantācamatkārasvarūpaṁ samāviśāmi — Iti yāvat| Anena grahaṇakavākyena paramopādeyāṁ svasvabhāvasamāveśamayīṁ daśāmupadiśatā guruṇā vakṣyamāṇaheyopādeyatayā sakalagranthārthopakṣepaḥ kṛtaḥ||1||
Itt (iha), a könyvben, ami a Śiva-val --A Legfőbb Én-- (śiva) való egységet (advaya) (tanítja), --azaz a Paramārthasāra--, (Abhinavagupta), úgy tekinti (manyamānaḥ), hogy a szöveg (śāstra) hatása (niṣpattim), az akadályok (vighna) sokasága (ogha) terjedésének (prasara), a kétségek (saṁśaya), lustaság (ālasya), mentális zavar (ātaṅka), bizonytalanság (śaṅkā), stb. (ādi) formájában (rūpa), feloldódása (pūrvikā-pradhvaṁsa), amik (vagyis az akadályok) az Énnel --önmagával-- (sva) kapcsolatos ideákból vagy gondolatokból (saṅkalpa), amik elsősorban (prādhānya) a test (deha), stb. (ādi) tapasztalójáé (pramātṛtā), tárulnak fel (samuttha) --más szavakkal, "Én vagyok a test, stb." (és) eltaposva lábával (adhas-padī-kāreṇa) (szimbolikusan mondva), (saját) korlátolt tapasztalói állapotát (parimita-pramātṛtā), először (prathamataḥ) kifejti (parāmṛśati) most (tāvat) (az ő) imádatát (pravaṇatām) a Legfőbb Úr felé (parama-īśvara). (Eme imádat) tartalmazza (garbhām) egy összefoglalását (saṅkṣepa) minden (samasta) szöveg (śāstra) jelentésének (artha) (és) csordultig tele van (śālinīm) az istenségbe (devatā) való elmerüléssel (samāveśa), (kinek neve) "az egyén saját (sva) Énje (ātma)", aki a Tudatosság (cit) (és) Gyönyör (ānanda) összetett egysége (eka-ghana)1 :
Menedéket veszek (śaraṇam prapadye) Śambhu-ban (śambhum), Benned (tvām) egyedül (eva), ki a Leghatalmasabb Vagy (param), ki az áthatolhatatlan sötétségen (mi Māyā) (gahanāt)2 ,túl (para) létezel (stham), Aki Egy (ekam), kezdet nélküli (anādim), ki a szívekben (guhāsu) nyugszol (niviṣṭam) számtalan formában (bahudhā), Ki Vagy mindennek (sarva) Nyughelye (ālaya) és Ki szunnyadsz (stham), minden teremtett dologban, legyen az élő vagy halott (sarva-cara-acar)!||1||
Hogy a Benned (tvat) való elmerülés (állapotába) (samāveśa) belépjek (samāpattaye), Feléd (tvām) fordulok (saṁśraye) kizárólag (eva), Śambhu (śambhum), ki vagy a Védelmező (trātāram) (vagy) Menedék (śaraṇam), ki vagy (ātmakam) a Létezés (sattā) (és) Anuttaraśreyaḥ3 --Paramaśiva-- (anuttara-śreyaḥ) esszenciális természete (sva-bhāvam), kinek (devatā) formája (rūpam) az istenség (, mi úgy ismert, mint) az egyén saját (sva) Énje (ātma), az esszencia (sāram), ami ragyog (sphurattā), mint minden (sarva) Tapasztaló (pramātṛ)4 Az "eva" (eva) szóval (kāraḥ), (a stanzában), (Abhinavagupta azt kívánja mondani,) "Menedéket veszek (prapadye) Śambhu-ban (śambhum) kizárólag (eva), kinek formája (ākāram) az istenség (devatā), (melynek neve) az egyén saját (sva) Énje (ātma), és nem (na punar) valamiféle (kañcid) más (bhinnam) istenség (devam), mely Māyā (māyā)5 (körén) belül (antar) létezik (cāriṇam)" - Így (iti), (Abhinavagupta) elvág (vyavacchinatti) (minden) egyéb (anya) kapcsolatot (yogam) (,amit néhány olvasó gondolna az első stanzából) --azaz a bölcs tisztázza, hogy ő "csupán" a Legmagasabb Úrra gondol és nem valami közönséges istenre--. Továbbá (anyat ca), milyen (Ő) (kimbhūtam)? (Abhinavagupta ismétli ezt azáltal, hogy azt mondja, menedéket vesz Benne, aki) Para vagy a Legfőbb (param), azaz (Ő) Telve van (pūrṇam), Anuttara --Paramaśiva-- (anuttara) természetével (sva-rūpam), (és) telve van (nirbharam) a Tudatosság (cit), Gyönyör (ānanda), Akarat (icchā), Tudás (jñāna) (és) Cselekvés (kriyā) Erőivel (śakti). Így (tathā), (menedéket vesz Benne, aki) "Parasthaṁ gahanāt" (parastham gahanāt iti), azaz abban, Aki az (Ő) tökéletes (pūrṇe) esszenciális természetében (sva-rūpe) nyugszik (tiṣṭhantam) kizárólag (eva), (mely áll a) tiszta folyamból (śuddha-adhvani), ami a Śiva-tattva-val (śiva) kezdődik (ādi) és a Sadvidyā-tattva-val (vidyā-tattva) végződik (paryante), ami túl van (parasmin) a tattva-n vagy kategórián (tattvāt), mely Māyā-ként (māyā) ismert (abhidhānāt), az áthatolhatatlan sötétségként (gahanāt)6 . Bár (punar), nem létezik (na... bhavati) az Ő (tasya) eltávolodása (pracyāvaḥ) (Saját) tökéletes (pūrṇāt), esszenciális természetétől (sva-rūpāt), ami túl van (parasmāt) azon (tataḥ), mi ragyog (sphurataḥ), még (api) a különböző (tad-tad) állapotok (avasthā) sokaságaként is (vaicitryeṇa)7 . Ez (yad) szintén ki lett mondva (uktam) a Spandakārikā-kban (spanda-śāstre):
"Még (api) az (állapotok) sokaságában (vibhede) (is), (mint,) ébrenlét (jāgrat), stb. (ādi), mik --azaz "az állapotok sokasága"-- nem különböznek (abhinne) tőle (Spanda-tól) (tad), (a Spanda princípium) továbbra is folyik (prasarpati). (A Spanda) sohasem (na eva) különül el (nivartate) Saját (nijāt) esszenciális természetétől (sva-bhāvāt), mint a Tapasztaló vagy Szemlélő --upalabdhṛ-- (upalabdhṛtaḥ)."
Spandakārikā-k I.3
(Menedéket vesz Abban, aki) Anādi --kezdettelen-- (anādim) (és) Ősi (purāṇam), mert (Ő) az Ādisiddha --szó szerint: bizonyított az első helyen-- (ādi-siddhatvāt), (felruházva) a Tapasztaló állapotával (pramātṛtvena), vagyis Azzal, ki tapasztalja (anubhavitṛtayā) az összes pratīti-t vagy észlelést (sarva-pratītīnām)8 . (Abhinavagupta menedéket vesz Benne, aki) "Eka" (vagy) Egyedül lévő (asahāyam), mert, (az Ő esetében), nincs mód bizonyítani (anupapatteḥ) a dualitás (létét) (bhedasya), lévén Ő a Tudatossággal (cit)9 egyként (aikyena) villan (sphuraṇāt). Így (tathā), (ő menedéket vesz Benne, aki) megmarad (niviṣṭam), stb. (iti-ādi) --és most a kommentátor tovább beszél arról, ahol Ő megmarad--..
Így (evam), (ő menedéket vesz Benne, aki) bár (api) ilyen (jātīyakam) --bár olyan, mint a fentebb leírtak--, Saját Abszolút Szabadsága révén (sva-svātantryeṇa), Ő belépett (antara-āviṣṭa) a guhā-kba (guhāsu) (vagy) azok szívének (hṛd) barlangjába (guhāsu), kiknek formái (rūpāsu) a Rudra-k --felszabadultak-- (rudra) (és) kṣetrajña --korlátolt létezők--10 (kṣetra-jña). (Hogyan?) : bahudhā (bahudhā) (vagy) számtalan (nānā-prakāraiḥ) módon (bhedaiḥ). (Röviden,) bár (api) Ő (rūpaḥ) a Tudatosság, ami mindentudó és mindenható (caitanya), Ő Maga (svayam), miután megjelenik (ābhāsya), mint minden életteli és élettelen (jaḍa-ajaḍa-ātmatām), megmarad (sthitaḥ), mint (vat) egy színész (naṭa), a számtalan tapasztaló formájában (nānā-pramātṛtayā) - Ez a jelentés (iti yāvat). Ezért (atas eva), (Abhinavagupta menedéket vesz Benne, aki) "sarvālaya" (sarva-ālayam iti), (vagy) az ālaya (ālayam), a nyughelye (viśrānti-sthānam) mindennek --sarva-- (sarvasya), a világnak (jagataḥ), mely tudhatókból --objektumok-- (prameya) áll (rūpasya) (és) tudókból --tapasztalókból-- (pramātṛ), (mint) Rudra-k --felszabadultak-- (rudra), kṣetrajña-k, --korlátolt létezők-- (kṣetra-jña), stb. (ādi) Mindez (sarvam-idam), ami létezik --Sat-- (sat), valójában (kila) megmarad (sthitam) a Tökéletes vagy Teljes Tapasztalóban (pūrṇa-pramātari)11 . (Bár, mindez, ami létezik) --az univerzum vagy világ--, megjelenik (prakāśamānam), mint (iva) (ami) kiáradt (unmagnam) a dualitás miatt (bhedena), a szubjektumok (grāhaka) (és) objektumok (grāhya) párjai (yugalaka) tekintetében (apekṣayā), úgy van jelen (vyapadiśyate), mint ami sokféle formából áll (nānā-rūpaiḥ). Különben (anyathā) az Ő Fényétől (etasya prakāśāt) különböző bárminek (bhinnasya) létezése (sattā eva), nem létezne (na syāt)12 . Milyen (kutas) ez (idam) az univerzum (viśvam)? - (A válasz megtalálásához, szükséges a jelenléte a) kifejezés --mint "idam" (az), mely jelzi az univerzum különbözőségét az "aham"-tól (Én)-- (sarva-nāma) felismerésének vagy éberségének (iti... pratyavamarśaḥ)13 . (Abban az esetben, ha a következő felvetés megtörténik:) "A transzcendens (samuttīrṇam) természete (sva-rūpam) a Szerencsésnek --A Legfőbb Úr-- (bhagavataḥ) nem (na) ilyen (etāvatā)", (Abhinavagupta) azt mondja (iti āha): "(Menedéket veszek Benne, ki) létezik (stham) a teremtett dolgok teljes csoportjában, akár élő az, akár élettelen (sarva-cara-acara... iti)". (Ő menedéket vesz Benne, aki) megmarad (tiṣṭhantam) annak (tad) formájában (rūpatayā), azaz ennek az (idam) egész (sarvam) univerzumnak (viśvam) formájában, aminek természete (yad... sva-bhāva) az élettelen vagy élő dolgok (jaḍa-ajaḍa). A szabály szerint (nyāyena):
"Miképp (yatas) Te Magad (svayam) vagy (asi) bizonyosan (vai) a Tevője (kartā) mindennek (sarvasya), óh Minden Átható (vibho), így (tatas) mindez (sarvam-idam) Te (vagy) (tvam) egyedül (eva... iti)."
Mivel nincs elég bizonyíték (anupapatteḥ) egy okozat --valami megnyilvánult-- létezésére (kāryatva), valami egyéb esetében (anysaya), ami elkülönült (a Legfőbb Úrtól) (vyatiriktasya) (és) ami nem válik láthatóvá az (Ő) Fénye miatt (aprakāśamānasya) --röviden, egyáltalán nem bizonyítható, hogy létezik bármi, ami Tőle különbözik és nem jelenik meg az Ő Fénye miatt--14 .
"A tapasztaló (bhoktā) maga (eva), mindig (sadā) (és) mindenhol (sarvatra) megmarad (saṁsthitaḥ) a tapasztalt (bhogya) formájában (bhāven)."
Spandakārikā-k II.4
A Szerencsés --A Legfőbb Úr-- (bhagavān) Maga (eva) ragyog (cakāsti), mint ez (tathā) (és), mint az (tathā... iti)! Prapadye (vagy) Feléd (tvām) "fordulok" (prapadye), aki ilyen (evaṁvidham), (mint) Anuttara --szó szerint: aminél nincs magasabb, "az Abszolút"-- (anuttaram), kinek természete (sva-rūpam) az istenség (devatā) (nevezett) egyén saját (sva) Énje (ātma) (, mi Énje) mindennek (sarvasya) (és) aki felölti a sokrétűséget (gṛhīta-nānātvam), bár (api) Te vagy a legmagasabb (para) Én-tudatosság (ahantā) Ragyogásának (camatkāra) Esszenciája (sāram). Továbbá (atha ca), (Én fordulok) a Szerencsés (bhagavantam) Śambhu felé (śambhum), kinek esszenciális természete (sva-bhāvam) a legfőbb (parama) nem-dualitás (advaya) Fénye (prakāśa) (és) a szüntelen (atyanta) osztatlan (akhaṇḍita) Szabadsága (svātantrya) az Énnek (sva). (Más szavakkal,) elmerítem magam (samāviśāmi) Benned (tvām) egyedül (eva), saját Énemben (sva-ātmānam), aki ilyen (etādṛśam), aki (sva-rūpam) a legmagasabb (para) Én-tudatosság (ahantā) Ragyogása (camatkāra). (Teszem ezt úgy,) hogy felruházom mű egómat (mely) a testtel, stb. (való önazonosításból származik), jó jellemzőkkel (śarīra-ādi-kṛtrima-ahaṅkāra-guṇī-kāreṇa). Ez a jelentés (iti yāvat)15. E kijelentésen (vākyena) keresztül (anena) (mit kimondott) az, aki megragadta (a Legfőbb Urat) (grahaṇaka), a Guru (guruṇā), (Abhinavagupta) által, ki tanítja (upadiśatā) az Állapotot (daśām), amit választani kell (upādeyām) minden felett (parama) (és) ami csordultig telve van (mayīm) az egyén saját (sva) esszenciális természetében (sva-bhāva) való elmerüléssel (samāveśa), a teljes (sakala) könyv (grantha) jelentésére (artha) vonatkozó célzás (upakṣepaḥ) megtörtént (kṛtaḥ). (A módszer), mi választandó és elvetendő (heya-upādeyatayā), említve lesz később (vakṣyamāṇa)16 ||1||
1 Tegyük tisztába Yogarāja bonyolult bevezetését:
Természetesen az első stanzára gondol, amit Abhinavagupta írt a Paramārthasāra-ban. Azt mondja, hogy Abhinavagupta kifejezi hajlamát vagy imádatát a Legfőbb Úr felé a szöveg legelején, azaz az első stanzában. Ez az imádat, amit Abhinavagupta fejt ki az első stanzában, egy összefoglalását vagy összegzését adja annak a jelentésnek, ami minden szövegben megtalálható. Miért? Mert Abhinavagupta menedéket vesz a Legfőbb Úrban. A Legfőbb Úrban való menedékvétel, minden szöveg kvintesszenciája. Ez az aktus szintén telve van az egyén saját Énjében való elmerüléssel, aki a Tudatosság és Gyönyör összetett egysége. Miért? Mert Abhinavagupta eléri a spirituális felébredést 'akarata' által úgy, hogy elmerül saját Énjében. Abhinavagupta nem hétköznapi tudatosság állapotában írta a Paramārthasāra-t, hanem a teljes felébredettség állapotában, amit egyszerűen akarata által ér el, miközben kifejezi imádatát a Nagy Úr felé. Ez bizonyítva van a kifejezés által: "eltiporva lábával (szimbolikusan értve), a (ő) korlátolt tapasztalói állapotát". A nagy bölcs nem akart megmaradni 'elsüllyedve' a tudatosság egy alacsony állapotában, hanem fel akart emelkedni a Legmagasabb Állapotba, a Legfőbb Én Állapotába, és megírni a szöveget erről a Szintről.
A bölcs írni kezd, miközben tűnődik a szövegek hatásán, mint a feltáruló számos akadály teljes pusztulása. Ezek az akadályok a kétség, tétlenség, mentális nyughatatlanság, bizonytalanság, stb. Mindez kötelék, mely azon az ideán alapszik, hogy az egyén azonos a testével, egójával, elméjével, stb. Amikor valaki szövegeket olvas, a hatás az, hogy ezek az akadályok mind eltűnnek, ami végső Felszabaduláshoz vezet (mely úgy is ismert, mint spirituális megvilágosodás). Felszabadulás miből? A kötelékből, mint kétség, lustaság, állandó mentális zavar, bizonytalanság és egy hosszú stb. Abhinavagupta tudja ezt az igazságot és elkezdi a szöveget, így az hatékony módja tud lenni az említett akadályok sokaságának eltűnésére, amik az egyén útjában állnak. Nos, úgy gondolom, hogy a rejtett célja az első stanzához írt bevezetőnek, most már tiszta. Igen, most az olvasónak el kell olvasnia magát a stanzát, hogy végérvényesen megértse az én kifejtésemet is, hehe.
2 A "Śambhu" kifejezés Śiva egy jelzője (A Legfőbb Én jelzője, az olvasó Énjének jelzője). Úgy tűnik ellentmondás van itt, mert Abhinavagupta Māyā "áthatolhatatlan sötétségnek" nevezi. Māyā a Trika-ban egyáltalán nem olyan, mint az Advaitavedānta filozófia. A Trika-ban, Māyā nem "meghatározhatatlan" (se nem valós, se nem valótlan), hanem egy valódi megnyilvánulása a Legfőbb Úr Abszolút Szabadságának (Svātantrya). Ezt kifejtem részletesen a "Vedānta és Trika közti probléma" posztomban, a Blogon. Így Māyā egyszerűen úgy működik, mint egy fátyol, amit a Legfőbb Úr Önmagára terít (senki sem terít semmit a Legfőbb Úrra), hogy dualitást (különbséget) hozzon létre. A Trika rendszer kifejti az univerzális megnyilvánulás folyamatát és a végső felszabadulást 36 tattva-n (kategórián) (a tattva-kkal kapcsolatos további információkért olvasd el a Trika 1, Trika 2, Trika 3, Trika 4, Trika 5 és Trika 6 dokumentumokat…nem fogok most részletesen mindent
leírni, abból a nyilvánvaló okból kifolyólag, hogy nem szeretnék feleslegesen ismételni. Māyā így a hatodik tattva vagy kategória, ami dualitást (különbséget) hoz létre. Amikor a személy kötelékben van (azaz spirituális értelemben nem felébredett vagy megvilágosodott), Māyā úgy néz ki számára, mint egy gahana vagy egy áthatolhatatlan sötétség, mint egy fátyol, mely eltakarja esszenciális természetét, ami Tiszta Fény és Gyönyör. A lelke a korlátolt létezőnek, aki még mindig kötöttségben létezik, a "puruṣa" (korlátolt individuum) vagy "aṇu" (parányi) névvel jelzett, ami a 12. tattva, az említett 36 tattva sémájában. Ez a tizenkettedik tattva ugyanaz a Legfőbb Úr (Śiva, az olvasó Énje), de miután "feldolgozta" őt Māyā és annak szaporulata, ami az öt Kañcuka vagy Burok (tattva-k 7-11). Bár, amikor ugyanez a személy teljesen felszabadul vagy megvilágosodik, Māyā úgy jelenik meg előtte, mint saját Énjének Abszolút Szabadsága, telve isteni Ragyogással, és nem úgy, mint gahana vagy áthatolhatatlan sötétség. Tény, hogy minden tattva (még az is, ami alantas, azaz 6-36), az isteni Ragyogás isteni Megnyilvánulásaként látszik számára és nem, mint akadályok vagy alantas kategóriák. Nagyon fontos megérteni ezt a különbséget azzal kapcsolatosan, hogy miképp látja egy korlátolt és egy felszabadult személy ugyanazt a 36 tattva-t vagy kategóriát. Előbbi Māyā-t (a hatodik tattva-t vagy kategóriát) és mindent, ami ebből árad ki (tattva-k 7-36), úgy lát, mint a kötöttség forrása, míg utóbbi mindezt úgy látja, mint saját Énjének isteni Ragyogása (azaz minden tattva-t úgy lát, mint saját isteni Ragyogásának megnyilvánulása..
Itt a látszólagos ellentmondás a következő: Hogyan képes Abhinavagupta Māyā-t limitált individuumként, kötelékben látni, amikor ő minden idők legnagyobb Trika mestere? Más szavakkal, ha ő azt mondja, hogy Māyā egy áthatolhatatlan sötétség, akkor ő a korlátolt individuum állapotában van, mert így látja Māyā-t egy korlátolt individuum. Értesz engem? Emellett, Yogarāja korábban meghatározta az első stanzához írt bevezetőjében, hogy Abhinavagupta eltiporta lábaival (szimbolikusan mondva) individuális vagy korlátolt tapasztalói állapotát, így van? Tehát, akkor miért tartja mégis meg azt? A válasz: "Mert vágyott arra, hogy bemutassa imádatát vagy hajlamát a Legfőbb Úr felé". Az Úr iránti imádat kizárólag az imádó és az Úr közti dualitás jelenlétekor lehetséges. Az Igazság Magjában nem létezik, amikor valaki realizálja teljes egységét az Úrral. Ezért, bár Abhinavagupta nem akart lesüllyedve maradni egy alacsonyabb állapotban, miközben írja a Paramārthasāra-ját, fenntart egy 'minimális' dualitást a Legfőbb Úrral egy nagyon rövid időre, míg megírja az első stanzát, senki NEM képes menedéket venni a Legfőbb Úrban, ha Ő Maga a Legfőbb Úr. Most a látszólag ellentmondás feloldódott az olvasó elméjében.
3 Az "Anuttaraśreyaḥ" szó azt jelenti "a legkiválóbb Anuttara". A kifejezés, Anuttara, ha szó szerint van fordítva, azt jelenti "An-uttara", azaz "nem magasabb, nem legfőbb", ami közel értelmetlen. Ezért, a helyes fordítás így néz ki: "olyan, aminél nincs magasabb", röviden, "nincs magasabb, mint Ez". Most értelmessé vált. Szintén, az Anuttara kifejezés egy mód arra, hogy jelöljük az "a" magánhangzót a Trika-ban, mert ez a magánhangzó testesíti meg a Legmagasabb Valóságot. Nos, a tárgykör a Szanszkrit betűkkel kapcsolatosan, amik különböző kategóriákat és szinteket jelölnek, már eleve kifejtésre került a Tattva-s & Sanskrit; dokumentumban; emellett pedig részletes elemzése itt található: First Steps (4), First Steps (5) és First Steps - 1, ha mélyebbre szeretnél ásni ebben (miután elolvastad mind a négy dokumentumot, nem mondhatod többé, hogy nem igyekeztem neked kifejteni a Szanszkrit betűk és a tattva-k kapcsolatát, hehe). Ezért, Anuttaraśreyaḥ azt jelenti, "Ez A Legkiválóbb, Ki Minden Felett Áll" (nincs Nála magasabb). Ez természetesen "Paramaśiva".
A legtöbb ember mondja, "Óh igen, Paramaśiva", de nem képesek megérteni a különbséget "Paramaśiva" és "Śiva" és "Śakti" között. Nyilvánvalóan vannak emberek, akik "misztifikálják" a Valóság eme három három aspektusát, akik "szabadok, mint a friss levegő", és díjszabásuk is lesz a "kinyilvánításért"…valamint bizonyosan lesznek emberek, akik ezt meg is fizetik! Érdekes Játék ez! Nos itt van: Ha megnézed a Tattva Táblázatot, ami leírja a teljes univerzális megnyilvánulást, azonnal észreveszed, hogy Paramaśiva nincs ott, mint "egy tattva", hanem mint "a Legfőbb Śiva vagy mindennek Forrása". Technikai értelemben, Paramaśiva nem más, mint Śiva és Śakti összefoglalása, de valójában ennél több. Figyelj: Az univerzum elkezd megjelenni a 3. tattva-ban (nem az első kettőben). Ennek eredményeképpen, Śiva és Śakti állapotai teljes híján vannak a 3-36-ig tartó tattva-knak, vagyis az univerzumnak. Mi akkor az univerzum? Ez Śakti kiterjedése, mint "śakticakra" (az erők csoportja). Az univerzum nem teljesen Śakti, (azaz Én-tudatosság), mert Śakti egy millimétert sem mozdul el az Ő Urától, Śiva-tól (tiszte Énség). Śiva és Śakti alkotja az "Én Vagyok" állapotát (Én - Én-tudatosság). Az "Én Vagyok"-ban, nincs univerzum. Technikai értelemben kifejezve megint, az univerzum (tattva 3-36-ig) a śakticakra megnyilvánulása és nem közvetlenül Śakti-é, mert Ő mozdulatlan és túl van az univerzum, mint Maga Śiva. A "śakticakra" témaköre részletesen ki lett fejtve Kṣemarāja által, a Spandanirṇaya I.1. Bár, Paramaśiva nem CSUPÁN az tattva 1 és tattva 2-ben van jelen, mint Śiva és Śakti, hanem Ő benne van minden tattva-ban (1-től 36-ig), valamint mindezeken túl is van, és miért ne lehetne "valahol máshol is"?. Paramaśiva immanens és transzcendens is, és valami más is. Őt lehetetlen leírni szavak segítségével.
Most, hogyan fogalmazhatnánk ezt meg úgy, hogy érthető legyen egy minden nap meditációt gyakorló számára, aki a Trika szent hagyományának követője? Lássuk a gyakorlatban: Paramaśiva-t Abhinavagupta úgy nevezi a szövegeiben, hogy "Hṛdaya" (Szív). Miért? Mert Ő szüntelen lüktet, mint egy Szív. Most Śakti megjeleníti a śakticakra-t, vagy az erők csoportját, ami megnyilvánítja az univerzumot (tattva 3-36), most Śakti visszavonja a śakticakra-t, így az összes tattva a 3.-tól a 36.-ig, mind visszavonásra kerül. Amikor a śakticakra visszatér forrásába, azaz Śakti-ba, mind Śiva és Śakti egyedül marad az "Én Vagyok"-ban. Ezért Ők (Śiva és Śakti) úgy mond az első két tattva-ban létezik, és nem a többiben. És amikor Śakti megmutatja a śakticakra-t, ezek az erők sietnek, hogy véghezvigyék ezt a hatalmas munkát, amit "univerzumnak" nevezünk. Egy jó példa ezekre az erőkre a Karaṇeśvarī-ként ismert érzékek úrnői, ami említésre kerül a Spandanirṇaya I.6-7-ben. Az élettelen érzékszervek (pl.: szem) élettelivé és tudatosság válnak az isteni Karaṇeśvarī-k működése miatt. Az a pillanat, amikor a śakticakra megnyilvánítja az univerzumot, nyilvánvaló: Az egész univerzumot láthatod, hallhatod, gondolatok, stb. "itt és most. Ám a pillanat a śakticakra visszavonásra kerül, már nem annyira nyilvánvaló; (mert) az univerzum, ennek eredményeképpen eltűnik, és Śiva és Śakti marad egyedül, mint "Én Vagyok". Az isteni Szív (Hṛdaya) eme összehúzódása a 'réseken' tapasztalható, két állapot között, két mozdulat között, két gondolat között, stb. Erre a résre való koncentráció a teljes "Én Vagyok" realizációjának, ami Śiva/Śakti-ként (tattva 1 és 2) is ismert, a kulcsa.
Például, visszatérve a Karaṇeśvarī-kra, vagy az érzékek úrnőire, amikor ezt az objektumot kitartóan figyeled, az univerzum (értsd, a tárgy maga, együtt az érzékekkel, elmével, korlátokkal, stb.stb., azaz minden, a teljes tattva rendszer 3-36-ig) jelen van. Majd úgy döntesz, hogy egy másik dologra figyelsz, és van egy rés, ahogy a figyelmedet egyik dologról a másikra veted. Ha koncentrálsz ezen a résen, akkor meditálsz az "Én Vagyok"-on, Śiva/Śakti-n (tattva 1-2), ahol a Karaṇeśvarī-k nem működnek. Tény, hogy az erők teljes csoportja (śakticakra) nem működik ezekben a résekben, amikor a figyelmed egyik objektumról a másikra ugrik. A legfőbb Śiva (Paramaśiva), szüntelen lüktet, dobban, mint az univerzum most (minden tattva 3-36-ig, a 3. tattva tapasztalójától, le magáig az objektumig, amit szemlél, amik főként az utolsó öt tattva-n nyugszanak, 32-36) és mint a tiszta "Én Vagyok", ezután. A különbség a hétköznapi emberek és a Yogī-k (spirituális törekvők) közt az, hogy az előbbi nem a résre figyelmes, hanem "magára az objektumra", míg utóbbi, figyelmét a résre irányítja és nem az objektumra. Ez a különbség. Amit említettem a külső objektumokkal kapcsolatosan, amit a szemek látnak, szintén érvényes a kívül hallható hangra is, stb. (azaz ízlelés, illat és érintés), vagy a belül megtartott gondolatok vagy még a tudatosság állapotai is, mint ébrenléti, álom és mély-alvás. Mindig, minden alkalommal van egy "rés" két mozdulat között, és e pillanatban a teljes śakticakra visszavonódik Śakti által és "Én Vagyok" marad egyedül Annak teljes Tisztaságában.
A problémáid nem léteznek ebben a résben, mert nincs univerzum ebben a pillanatban. Azok csupán akkor léteznek, amikor az univerzum jelen van az erők csoportja (śakticakra) által megnyilvánítva, annak aktív állapotában. Így a résre való koncentráció a problémáktól való megszabadulás kulcsa. Érzéki élvezetek ezen a szinten nem kimondottan ajánlatosak, nem azért, mert 'teljesen rosszak', csupán csak 'relatív rosszak', egy olyan személy esetében, aki igyekszik koncentrálni a résre. Az érzéki élvezetek magukkal az objektumokkal foglalkoznak, akár gondolatok azok vagy mozdulatok, külső dolgok és így tovább, ám a törekvő a résre akar koncentrálni. Amint a törekvő mesteri fokra fejleszti a résre való koncentrációt, a Gyönyör (Śakti természete) feltárul, teljesen spontán. Ebben a pillanatban, a törekvő szemei erősen csukva maradnak és az elmerül Śiva intenzitása miatt. Ennek neve transz csukott szemmel (Nimīlanasamādhi), ez Śiva Állapota, ami Turya-ként (Negyedik Állapot) is ismert, mert az keresztülmegy a másik három állapoton (ébrenlét, álom és mély-alvás), mint ahogy a fonál végigszalad az imalánc szemein. Azok a törekvők, akik elérték ezt, megtapasztalják az Ātmavyāpti-t (behatolás a belső Énbe, Śiva-ba). De mivel Śiva csupán az első tattva-ban él, együtt Śakti-val, aki a második tattva-ban honol, a Gyönyör tapasztalata KIZÁRÓLAG akkor tárul fel, ha az univerzum NINCS megnyilvánulva. Ezért kell becsuknia a szemét erővel a transz közben, mert Śiva/Śakti az univerzumon túl él.
És itt van egy stop, mert az Ātmavyāpti úgy néz ki, mint a Legmagasabb Állapot, amit egy személy elérhet, de ez NEM igaz. Miért? Mert ahhoz, hogy tapasztald a belső Ént, be kell zárni az ajtót, képletesen mondva, hogy magad mögött hagyd az univerzumot. Amikor ezt meg tudja tenni (a törekvő), akkor Gyönyörteli, azaz élvezi a Turya Gyönyörét (Śiva állapotának Gyönyörét). Mindazonáltal, amikor a szemei (nem csupán a szemei, természetesen, hanem az érzékek teljes köre) nyitva van, nem képes megtartani a korábbi Gyönyört, a śakticakra vagy az erők csoportja és annak teremtése: az univerzum miatt. "Hogyan tartsam meg a Gyönyört, az univerzummal együtt?", a törekvő csodálkozik. Ez az a pont, ahol Paramaśiva kérdése fontossá kezd válni. Először az univerzum felé tanúsított attitűd advaitavedāntikus lehet (a fent említett Advaitavedānta filozófiához tartozó), ebben a formában: "az univerzum nem valós!" Az univerzum tagadása, vagy elutasítása megőrzi a hirtelen Gyönyört, amikor a szemek újra zárva vannak, de ez újra elbukik, mivel a törekvőnek ki kell jönnie az állapotból, lévén az érzékek életre kelnek a śakticakra által, amik az érzékek úrnői formájában jelenik meg. Természetesen a Trika rendszerben (a filozófia, amit tanítok) nem fogadja el az univerzum negációját: "Ez valótlan" vagy egyszerűbben fogalmazva: "Ez egy kavics a cipőmben. Korábban mérhetetlen Gyönyört tapasztaltam, de ez az univerzum megint zavarja a transzomat!" Ez Śiva Állapotának korlátoltsága (formálisan mondva): csupán akkor aktív, ha az univerzum (tattva 3-36) NEM működik. Ez az, amiért említettem korábban, hogy Śiva csupán az első tattva-ban létezik és NEM a 3.-tól, 36.-ig.
Hogy "feloldjuk" az univerzummal kapcsolatos problémát, ami az ő Gyönyörének megszűnésében érvényesül, a törekvőnek be kell lépnie Paramaśiva Állapotába. Hogy ez lehetségessé váljon, úgy kell tekintenie az univerzumot (a szemeket, az említett imaláncon), mint ami isteni, mint Maga Paramaśiva és nem úgy, mint egy akadályt. Ez a Paramaśivadṛṣṭi elérése, vagy Paramaśiva nézőpontjának elérése. Paramaśiva (A Legfőbb Śiva) nem olyan, mint Śiva (tattva 1), technikai értelemben, mert Ő minden tattva-ban benne van, az elsőtől az utolsóig, és emellett Ő túl van minden tattva-n. Ez az univerzum sohasem akadály, ami az Ő útjában áll. Amikor a törekvő eléri ezt a nézőpontot, a szeme automatikusan becsukódik és kinyílik (erőfeszítés nélkül). Ennek neve Kramamudrā avagy a fokozatossághoz tartozó Pecsét, mert a szemei felváltva nyitódnak és csukódnak. Amikor a szemek nyitva vannak, akkor úgy látja az objektumokat, mint amik telve vannak az Ő Bhāsa-jával vagy Ragyogásával (ez a transz nyitott szemmel vagy Unmīlanasamādhi), és amikor a szemek csukva vannak, saját Énjét tapasztalja (ez a transz csukott szemmel Nimīlanasamādhi). Az Unmīlanasamādhi és Nimīlanasamādhi együttesét Pratimīlanasamādhi-nak nevezzük (transz nyitott/csukott szemmel), ami említve van a Śivasūtra-k utolsó aforizmájában, mint a Legfőbb Cél. Igen, a Pratimīlanasamādhi Paramaśiva Állapota, amikor a yogī igen erős Gyönyört él át az univerzummal 'együtt' és 'nélkül' is, vagyis "mindig". Ez a végső felszabadulása, vagy spirituális megvilágosodás a Trika szerint. És ez a végső felszabadulás úgy ismert, mint Śivavyāpti (elmerülés Śiva-ban vagy inkább Paramaśiva-ban, szigorúan fogalmazva). Az érzéki élvezetek még csak nem is 'relatív rosszak' ezen a szinten, az ex-törekvőnek, mert mindegyik úgy kerül megítélésre a megvilágosodott létező számára, mint saját isteni Énje (Paramaśiva) felvillanása. Érzéki élvezetek 'relatív rosszak' abban az értelemben, hogy akadályok egy törekvő esetében, aki koncentrálni akar a résekre…legalábbis a koncentráció kezdeti fázisában. Bár, a felszabadult létező képes tapasztalni érzéki élvezetet anélkül, hogy elveszítené Paramaśiva Állapotát, mert ő realizálta egységét mindennel és mindenkivel. Valaki, aki elérte a Legfőbb Állapotot, technikailag úgy nevezett, mint jīvanmukta vagy életében felszabadult..
Igen, Paramaśiva Śiva és Śiva egy az Ő Śakti-jával, ne aggódj kérlek, de létezik, ez a finom különbség közöttük. Ha valaki elkapja azt, amit mondtam akkor ő hamarosan felszabadult a kötelékből. A kötelék először csupán az univerzumban van, nem a réseken, de végül, az egész univerzum úgy látszik, mint ami valójában, mint Paramaśiva, a kötelék nem kötelék többé számára, hanem a Gyönyör Forrása. Ez a dolgok véghezvitelének helyes módja. Bár vannak más módszerek is, Paramaśiva Állapotának elérésére, más nézőpontok, de amit most bemutattam neked, maradéktalanul helyes és célravezető, ha valaki azt az utolsó betűig követi. Ahogy látod, először csupán egy fa volt (Az Anuttaraśreyaḥ szó, ami Paramaśiva-t jelzi Yogarāja kommentárjában), de most van egy egész erdőd, tele tanításokkal, amik megmutatják a kiutat az önmagad által létrehozott kötelékből. Így teljes tudásod van erről, de tegyél is így, OK? Senki sem képes megtenni helyetted. Paramaśiva így megjelenítette Könyörületét.
4 Hét tapasztaló létezik, vagy inkább egyetlen Tapasztaló hét szintje:
(1) Śiva (az ő síkja a Śiva és Śakti tattva-k, az első két kategória) - Ő a Legfőbb Tapasztaló és az egyén saját esszenciális természete. Itt nincs jelen univerzum.
(2) Mantrameheśvara (az ő síkja a Sadāśiva-tattva, a harmadik kategória) - Bár az univerzum itt elkezd megjelenni, még mindig egy homályos tapasztalás. Tehát, ez a tapasztaló még teljesen el van merülve saját Énjében vagy az Aham-ban ("Én").
(3) Mantreśvara (az ő síkja az Īśvara-tattva, a negyedik kategória) - Az univerzum megjelenik itt, mint egy éles valóság, és ennek eredményeképpen, a tapasztaló alaposan elmerül ebben a csodában, de még mindig érintetlen az Én-tudatossága.
(4) Mantra (az ő szintje a Sadvidyātattva vagy Śuddhavidyātattva, az ötödik kategória) - Itt egy balansz van jelen az Aham ("Én") és az Idam ("Az", vagyis az univerzum) között. Ez a tapasztaló egyenlő mértékben éber mindkét aspektusról, egy időben.
Ez a négy tapasztaló isteni vagy magas. Teljes mértékben szabad a 'mala'-tól vagy tisztátalanságtól. Tény, hogy az első tapasztaló valójában nem is egy fajta tapasztaló, hanem az Úr Maga! Neki nincs univerzuma, ami tapasztal, mert Ő teljesen megalapozódott Önmagában, mint Aham vagy "Én". Nincs "Idam" ("Az") vagy univerzum, mint az Ő tapasztalásának terepe.
Most, a fennmaradó tapasztalók elmerülnek a szenvedésben, azaz a 'bheda'-ban vagy dualitásban:
(5) Vijñānākala (az ő szintje a Sadvidyā és a Māyā tattva-k között helyezkedik el, ami az ötödik és a hatodik kategóriák). Ő realizálja, hogy Śiva a valódi "Énje", de híján van az erőnek (ezért, ő "akala"), az Āṇavamala miatt;
(6) Pralayākala (az ő szintje Māyā és az öt Kañcuka, a hatodiktól a tizenegyedik kategóriáig). Ez a tapasztaló szintén híján van az erőnek (akala) és teljes mértékben azonos az életerővel. Következésképpen, az univerzum megjelenik számára egy feloldódott formában. Más szavakkal, ő az ürességet tapasztalja. Megtartja a három tisztátalanságot, mint Āṇavamala, Māyīyamala és Kārmamala, de az utolsó kettő nem működik, mert az univerzum "pralaya" vagy "feloldódás" állapotában van. Mások azt mondják, hogy csupán Āṇavamala-t és Kārmamala-t tart fent, de a kérdés irreleváns, mert sem a Māyīyamala, sem a Kārmamala nem tud működni az belső és külső objektum (gondolatok, külső dolgok, stb.) hiánya miatt.
(7) Sakala (az ő síkja a Puruṣa-tól --tizenkettedik kategória-- egészen az utolsóig tart). Egyrészt, ez a tapasztaló nincs erő híján (ezért "sakala" vagy "erővel teljes"), de ez minden tekintetben korlátolt, különösen az "Én" koncepciót tekintve. Ő meg van győződve arról, hogy fizikai teste (ami az öt durva elemből áll) és a finom teste (ami intellektusból, egóból, elméből és finom elemekből áll) a valódi "Énje". Ez a tévképzet arra ösztökéli őt, hogy használja korlátolt akarat, tudás és cselekvő erejét számtalan haszontalan módon. Ahelyett, hogy azokat az Én-realizáció elérésére használná, őrültként fut az örömök után és a fájdalmak elől, mindig a Legmagasabb Gyönyört keresve, de tudatlanul arról, hogy ő a Legmagasabb Gyönyör keresője és a helyről, ahol eme Gyönyör honol (azaz az egyén saját Énjéről).
És IGEN, volna itt egy nyolcadik Tapasztaló (pramātā), kinek neve Paramaśiva, aki nem más, mint az összes említett tapasztaló és ezzel egy időben Ő túl van ezeken, vagyis ennek a Tapasztalónak a szintje még csak nem is az első két tattva, mint a Śiva tapasztaló (Śivapramātā), hanem inkább "Minden". Ezért Paramaśiva, a Legfőbb Tapasztaló, mindig. Ő annyira Magas, hogy Ő nem szerepel a hét tapasztaló listájában.
Minden tapasztalónak van 'prameya'-ja vagy tapasztalási terepe, olyan, ami megfelel saját természetének. Például egy Sakala számára az univerzum különböző realitásokból áll, az úr Brahmā-tól egészen az utolsó kukacig, míg a Pralayākala számára csupán üresség létezik, mint tapasztalási terep vagy 'prameya'. Nagyszerű, ha többet szeretnél tudni erről a témakörről, akkor olvasd el a Trika 1 - Trika 6 dokumentumokat. Emellett szintén elolvashatod a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha-t.
5 Māyā körében (a Māyātattva körében, ami a hatodik kategória), két típusú tapasztaló van jelen: Pralayākala és Sakala. Nyilvánvaló, hogy amit Yogarāja itt elmond, az nem a Pralayākala-kra vonatkozik, mert azok akala-k vagy "erőtlenek". A Sakala-kra gondol. Általános félreértés, hogy a Sakala-k "csupán" emberi létezik, de ez nem pontos. Vannak Sakala-k, akik sokkal erősebbek, mint az emberi létezők, például Indra isten, aki még mindig a három tisztátalanság vagy mala hatása alatt áll. Tehát Yogarāja arra világít rá, hogy Abhinavagupta nem vesz menedéket "elkülönül" istenekben, akik a Māyātattva síkján létezik, hanem kizárólag Śambhu-ban, aki nem egy "elkülönült" isten, mint például Indra, hanem "saját Énje". Abhinavagupta saját Énjében vesz menedéket. A jelentés így már világos.
6 A Legfőbb Úrnak (kit Śambhu-nak --szó szerint, Aki adományozza a boldogságot-- nevez Abhinavagupta a stanzában) birtokában van Saját tökéletes, esszenciális természete, megalapozva a tiszta folyamban (śuddhādhvā), azaz tattva 1-től tattva 5-ig (Śiva, Śakti, Sadāśiva, Īśvara és Sadvidyā), ami túl van az áthatolhatatlan sötétségen, minek neve Māyā (tattva 6). Minden tattva vagy kategória 6-tól 36-ig, a tisztátalan folyamot (aśuddhādhvā) alkotja. A tiszta folyam isteni (nem materiális), míg a tisztátalan folyam nem isteni (azaz materiális). Mivel a Legfőbb Úr teljesen isteni, Ő egyáltalán nem ismerhető fel materiális módszerekkel. Ez alapvető a spiritualitásban. Mindenesetre, Ő annyira Elképzelhetetlen, hogy megtalálható "a megfelelő módszerrel", még az utolsó tattva-ban is (36.), ahogy egy korábbi megjegyzésben említettem. Ez Śambhu, a Legfőbb Úr.
7 Bár Paramaśiva az első öt tattva-ba helyezhető, ahogy arra rámutattam korábban, Ő továbbra is Egy Mindegyikkel. Ő a következő négy állapotot ölti Magára: ÉN VAGYOK (Śivatattva és Śaktitattva), ÉN VAGYOK AZ --Én vagyok az univerzum-- (Sadāśivatattva) és ÉN VAGY ÉN ÉS AZ PEDIG AZ (Sadvidyā), de ezek közül egyik állapot sem változtatja meg az Ő tökéletes, esszenciális természetét, ami nem más, mint hogy Ő az ÉN és az AZ…valamint Ő mindezeken túl is van. Röviden, Abhinavagupta közvetlenül Paramaśiva-t említi. A bölcs még csak nem is az Ő isteni aspektusát említi, mint "ÉN VAGYOK" (Śivatattva és Śaktitattva), mert az a kettő csupán az első két tattva-ban van jelen, technikai értelemben. Ő Magát Paramaśiva-t említi, a Legmagasabb Urat, Aki minden tattva-ban benne van és mindegyiknél magasabb is. További információkért, keresd fel, ahogy mindig, a Tattva Táblázatot.
8 A Legfőbb Úr (Paramaśiva) kezdettelen, ősi… és hozzátenném, hogy "mindig új", egyszerre. Amikor Ő realizálásra kerül, akkor az ember megérti, hogy Ő egyáltalán nem változik, soha. Semmi sem történik Vele, akkor sem, ha az univerzum ordít a végtelenségig. Ez a csodálatos realizáció csupán millióból egy számára adatik meg. Miért? Mert Ő ilyen. Egy nap Ő úgy gondolja, hogy végső felszabadulás adományoz valakinek és ez a szerencsés személy azonnal felszabadul minden kötelék alól, egyetlen pillanat alatt. Úgy néz ki, hogy nagyon sok dolog történik valakivel, ugye? Minden nap vagy ezt, vagy azt tapasztaljuk. Úgy tűnik, hogy az élet minden pillanatban, számtalan történéssel karöltve telik el. Nos, ez egy illúzió. Igen, valódi, létezik, de semmi sem érinti meg az "Énedet". Röviden, te egyáltalán nem változol, annak ellenére, hogy látszólag rengeteg dolog történik veled. Tény, hogy azok a dolgok, mint a testeddel (fizikai, finom és okozati) és NEM "Veled" történnek, kedves olvasó. Amikor az Én-realizáció eléretik, végül felismered, hogy soha semmi nem történt veled. Ez a legmagasabb realizáció, ami szabaddá tesz téged a kötelékektől (pl.: vékony vagyok, ilyen ember vagyok, fáradt vagyok, szükséges van arra, van ilyenem, ettől függök, stb.).
Yogarāja Őt úgy nevezi, hogy Ādisiddha, mert Ő mindig bizonyított a legelső helyen, mielőtt bármiféle tagadás vagy elfogadás felmerülne Vele kapcsolatosan. Ebben az értelemben, Paramaśiva örökké megalapozott Valóság. Az ateisták, bármilyen okosak is, soha nem képesek bizonyítani a Legmagasabb Úr nem-létét. Miért? Figyelj: Senkinek nem kell az ateisták számára megmutatni az anyatermészet csodáját, a Nap csodáját, ami szüntelen ragyog, az élet csodáját, stb. NEM. Cáfolni az állításaikat, egyetlen dolog szükséges. Meg kell kérdezni tőlük: "Egyáltalán hogyan létezel? Honnan származik a léted?" Az ateistáknak csupán két lehetőségük van (ha próbálsz egy harmadik lehetőséget is hozzáadni, rájössz, hogy mindig az első kettőre fogsz visszakanyarodni…és természetesen, ha valaki azt mondja, hogy a harmadik lehetőség az, hogy "Én nem létezem", a nyilvánvaló válasz az, hogy "nem létezik Isten létének tagadása, a tagadó hiánya miatt"…ami abszolút nevetséges):
(1) Magamtól létezek.
(2) Azért létezek, mert valami más ad nekem létezést.
Ha az első lehetőséget választják, mondd nekik ezt: "Tehát te vagy az Isten, az Önmagától létező", és ennyi, abszolút nem-dualitás. És ha a második lehetőséget választják, mondd ezt nekik: "Ezek szerint a létedet az Istentől nyered", ez pedig, abszolút dualitás. Mind a nem-dualitásban, mind a dualitásban jelen van az Úr, létezése nem tagadható meg, csak ostobaság esetén, mely a szilárd érvelés hiányából fakad. Akármit mondanak, létük önmaguktól származik vagy mástól, az mindig az Úr. "Úr" alatt nem a "vallásos" emberszerű Istent értem, kinek szakálla hosszú és ki mérges most, majd kedves később, stb. NEM. Mindennek Magjáról beszélek, a Létezés Forrásáról. Nincs mód elutasítani vagy tagadni saját létedet, és akár magadat, akár mást választasz létezésed forrásaként, az mindig a Legfőbb Úr. Ez azért van, mert Ő Ādisiddha vagy teljesen bizonyított a legelején. Mivel Ő létrehozza ezt az isteni Játékot és megmarad annak Magjaként, semmilyen teremtménye (pl.: ateisták) nem képes az Ő szüntelen jelenlétét tagadni. Persze, az emberek mondhatnak "bármit", de más dolog "bizonyítani azt szilárd érvelések sorozatával". Nincs mód a Legfőbb Úr elutasítására, "semmiféle" kijelentéssel, mert Ő Ādisiddha. Próbáld csak meg, ha még mindig nem vagy meggyőzve.
Létezése a tagadónak, mindig egy szilárd bizonyítéka az Ő Létezésének. Az Ő nem-létezésének bizonyításához, az Ő nem-létezését bizonyítónak szükségszerűen nem szabad léteznie, ami pedig érvényteleníti a nem-létezés bizonyítását, mert ő (a bizonyító) eleve nem létezik, már az első pillanatban. Ennek eredményeképpen, a Legfőbb Úr tagadásának folyamata nevetséges, és az ateizmus csupán azért "létezik" ezen a bolygón, mert emberek az ateisták körül nem tudják, hogy miképp kell helyesen érvelni és megfelelő tényeket tálalni. Ez a szövegekkel kapcsolatos tudatlanság, az elsődleges tudatlanság (Āṇavamala) egyik aspektusa. A másik aspektusa a Legfőbb Úr közvetlen tapasztalása. Értelemszerűen, senkinek sem lehet tapasztalata a Legfőbb Úrról, ha első körben tagadja az Ő "nyilvánvaló" Létezését, mint egy bolond. Összességében, az ateizmus, a "Végső Valóság létezésének tagadása" értelmében, csupán ostobaság, amit csak gyerekes emberek hisznek el. Most már több tudásod van ezzel kapcsolatosan, mint korábban. És igen, még a gyerekes ateista emberek is csupán a Legfőbb Úr egy másik Játéka. Ő annyira elképzelhetetlen, hogy Ő eljátssza Önmaga tagadását (egyáltalán nem viccelek). Végül pedig, ez a Legfőbb Úr szintén az olvasó Énje, mert Ő tapasztal mindent, amit az olvasó lát.
9 A dualitás vagy különbség (bheda) nem alkalmazható a Legfőbb Úrra, mert Ő egy a Tudatossággal. Ez látszólag nehezen megérthető állítás, de a végén nagyon egyszerűvé válik. A Tudatosság az az állapot, amiben a tudatos én él, azaz az olvasó (soha nem beszélek senki másról). A Tudatosság mindig egy Valóság és nem limitálható semmi által, mert Az túl van téren és időm. Például, ha az olvasó azt mondja: "Különbözök attól az embertől, aki ott van"; ez hamis. Miért? Mert az állítása formákon (fizikai testeken) alapszik és térbeli helyeken, a formák, ideák korán, stb. Tehát az olvasó csak azért mondja, hogy különbözik ettől és attól az embertől, mert annak a személynek a teste más, mint az olvasóé, vagy, mert a személy elméje más, mint az olvasó elméje, stb. stb. De az olvasó elfelejt valami nagyon alapvetőt ilyenkor: "Ha tapasztalta mindezt az önmaga és egy másik személy közti különbséget, akkor minden tapasztalt dolog (azaz létező dolog) egy a Tudatossággal". Kinek a Tudatossága ez? Ez ahhoz tartozik, aki tudatos, természetesen: az olvasó (újra!).
Összességében, ő tudatos ezekről a különbségekről és ezért ők egy a Tudatossággal (az állapot, amiben az olvasó él éjjel és nappal). És ha az olvasó azt mondja, hogy minden különbség "különbözik" a Tudatosságtól, úgy miképp lehet ő tudatos mindezekről? Miért? Mert azok a különbségek nem lennének tapasztalva általa, nem-létezésük okán, azaz nem volna tudatos azokról. Röviden, mindig "egy" Tudatosság tapasztal minden különbséget. A dualitás ellenére, mely létezik a tér és idő berkein belül (objektumok, testek, elmék, stb.), mivel a Tudatosság téren és időn túl van, a dualitás nem képes a Tudatosságot befolyásolni soha. A dualitás vagy különbség sohasem bizonyítható a Tudatosság esetében, mert a módszerek száma végtelen (anupapatti). Más szavakkal, a Legfőbb Úr (TE, olvasó), lévén egy a Tudatossággal, mindig Eka vagy Egy (egyedülálló) és sohasem kettő vagy több.
Egy másik egyszerű példa: Nézz körül most és figyeld a tárgyakat. Mindegyik különbözik a másiktól, ugye? Minden különbség a térben és időben jelenik meg, nem de a Tudatosságban. A Tudatosság a tudatos létező állapota, azaz: a Tiéd. Annak ellenére, hogy különböző dolgokat látsz és a dualitás uralkodik ezen a síkon, a Tudatosság mindig ugyanaz, vagyis Az nem tapasztal dualitást. Nincs egy Tudatosság egy dologhoz, majd egy másik Tudatosság egy másik dologhoz és így tovább. NEM. Csupán "egy" létezik minden objektumhoz. Ha felmerül a személyenkénti tudatosság kérdése, a válasz a következő: "Csak egy Tudatosság van". Kié az? A Tiéd! Mások Tudatossága csupán gondolatként merül fel és csupán saját Tudatosságodban létezik. A saját Tudatosságodban élsz és nincs mód arra, hogy ez megváltozzon számodra. Próbálj egy másik Tudatosságban élni és meglátod, hogy ez lehetetlen. Ha megérted ezt a tanítást teljesen, eléred a végső felszabadulást azonnal. A Végső felszabadulás NEM szüntelen mantra-zásról szól, egy isten imádatáról éjjel-nappal, Isten utáni sírásról, stb. NEM, csupán a Legfőbb Úr Kegyelmének elnyeréséről szól és arról, hogy nagyon intelligensnek kell lenned, azaz olyan intellektussal kell bírnod, ami képes megfelelően érvelni, spirituális szempontból. A Legfőbb Úr Kegyelme zúdul rád a megjegyzéseim által, biztos lehetsz benne. A fennmaradó dolog nem egyéb, mint saját intelligenciád fejlődése. Ha képes vagy fejleszteni azt vagy már eleve fejlett, a végső felszabadulást itt is van a szomszédban, mert "egészen triviális, hogy Te vagy a Legfőbb Úr". Mantra-k recitálása, isten imádata és hasonló gyakorlatok csupán arra valók, hogy elüsd az időt, tapasztalatom szerint. Miért? A Tudatosság Önmagától létező. Senkinek sem kell gyakorolnia semmit ahhoz, hogy realizálja Azt. Ez csupán az ő saját ostobasága, ami miatt azt hiszi, hogy bárminek gyakorlása által elérhető a Tudatosság. A Tudatosság nem gyakorolható, kedves olvasó, mert Az az esszenciális természeted. Senkinek sem kell gyakorolnia azt, ami eleve ő. Ostobaság ezt tenni, bármiféle nézőpontból. Képzeld el, hogy állandóan ezt mondod: "Én vagyok Én, Én vagyok Én, Én vagyok Én". Teljes mértékben butaság, nem? Azok az emberek, akik gyakorolnak az Én-realizáció eléréséért, számomra mind ugyanazok: "Én Tudatosság vagyok, Én Tudatosság vagyok, Én Tudatosság vagyok"…igen, tudom már eleve…kérlek te belső papagáj, hagyd abba…köszönöm!
Ez a látszólag bonyolult témakör, ami nagyon egyszerű, ha valaki jól érvel, részletesen ki lett fejtve Kṣemarāja által az ő Śivasūtravimarśinī szövegében (I.1).
10 Bár a Legfőbb Úr Egy, Ő behatolt a szívekbe, miket Rudra-k és kṣetrajña-k alkotnak. Más szavakkal, Ő felszabadult létezőkké és korlátolt létezőkké vált egy időben. A Rudra-k a megvilágosodottak. Ők valóban szabadok minden korlátozástól és azok nyomaitól is. Van egy speciális kifejezés: "Pañcakṛtya" vagy az Úr öt (pañca) aktusa (kṛtya). Ezek a következők: Sṛṣṭi (megnyilvánulás), Sthiti (fenntartás), Saṁhāra (visszavonás vagy feloldás), Vilaya vagy Pidhāna (az esszenciális természet elfedése) és Anugraha (az Isteni Kegyelem adományozása, mely feltárja az esszenciális természetet). A Rudra-k, úgymond az első három aktust hajtják végre, mint megnyilvánítása, fenntartása és visszavonása az egész univerzumnak, míg az utolsó kettőt maga Śiva végzi. Természetesen a Rudra-k szintén Śiva, de most duális hangon beszélek, hogy bemutassam a különbséget a kifejezések között. És a kṣetrajña (szó szerint, a terep ismerői) a többi korlátolt létező, kiknek elsődleges limitációja nem oldódott fel teljesen. Az elsődleges limitáció vagy tisztátalanság az Āṇavamala. Amikor valaki az Āṇavamala áldozatává válik, azt tapasztalja, hogy Ő nem Śiva. Ő tekinti magát Śiva-nak. Meggyőződése, hogy ő egy korlátolt individuum. Ez a kezdőpontja a további korlátozásoknak, amik a nyomorult létezőre szállnak. Ez a Legfőbb Úr és az egyén közötti dualitásnak a hatása. A Mālinīvijayatantra-ban, ami a Trika számára a legfontosabb, a Rudra-k 50 neve felsorolásra kerül:
Amṛta, Amṛtapūrṇa, Amṛtābha, Amṛtadrava, Amṛtaugha, Amṛtormi, Amṛtasyandana, Amṛtāṅga, Amṛtavapu, Amṛtodgāra, Amṛtāsya, Amṛtatanu, Amṛtasecana, Amṛtamūrti, Amṛteśa, Sarvāmṛtadhara, Jaya, Vijaya, Jayanta, Aparājita, Sujaya, Jayarudra, Jayakīrti, Jayāvaha, Jayamūrti, Jayotsāha, Jayada, Jayavardhana, Bala, Atibala, Balabhadra, Balaprada, Balāvaha, Balavān, Baladātā, Baleśvara, Nandana, Sarvatobhadra, Bhadramūrti, Śivaprada, Sumanāḥ, Spṛhaṇa, Durga, Bhadrakāla, Manonuga, Kauśika, Kāla, Viśveśa, Suśiva és Kopa.
11 "Mindaz, ami létezik" (Sat)" a Teremtés Sat aspektusára vonatkozik kimondottan, azaz minden tattva-ra 6-tól 46-ig (aśuddhādhvā vagy tisztátalan folyam). Ez a témakör a Sat-tal ki lett fejtve Kṣemarāja által "majdnem a végén" a Parāprāveśikā szövegnek, és általam is, az ehhez a szöveghez tartozó 46. és 47. megjegyzésben.
12 A Trika tanítóinak úgy kell kifejteniük az univerzum megnyilvánulását, mint valami, ami feltárul a Legfőbb Úrból, ami duális (kifejtés). Mindenesetre, a valódi igazság az, hogy semmi sem tárul fel, hanem inkább minden és mindig az Legfőbb Úr Teste. Mivel ezt az utóbbi koncepciót igen nehéz megérteni, a "feltárulás" analógiája javasolt. Mindenesetre, hogy a dualitás minden lehetséges megjelenését eltávolítsuk, mindig tisztázni kell, hogy ami feltárul (az univerzum), az nem különbözik annak Forrásától, miképp egy óceánban feltáruló hullám sem. Az univerzum, mely a látszólagos dualitás párjaiból áll, mint szubjektumok és azon objektumai, úgy van jelen, mint ami változatos formákból áll vagy mint létezése valami olyannak, ami a Legfőbb Úr Fényétől különbözik, nem létezik. Más szavakkal, ez csupán egy duális módja annak, hogy bemutassuk a megnyilvánulását és az azt követő fenntartását az univerzumnak. Ez azért duális, mert úgy tűnik, mintha "hamis megjelenése" volna valami olyannak, ami különbözik Tőle (az Ő Fényétől), ám valójában az szubjektumok és objektumok párjainak formájában létezik, és a valóság az, hogy mindezek a dolgok szüntelen egységben vannak Magával a Legfőbb Úrral, azaz, csupán egyetlen Szubjektum és Objektum párja van, mint Śiva és az univerzum (a śakticakra, vagy a Śakti-ból feltáruló erőcsoport produktuma). Csupán az isteni Játék kedvéért van, hogy mindez úgy tűnik, mintha feltárulna ilyen módon, és szintén, e témakör, tanítványoknak való kifejtésének kedvéért mondjuk, hogy az univerzum megnyilvánulása olyan, mintha "feltárulás" volna a Végső Valóságból. Tény, hogy ezek közül egyik sem történik így, mert mindez, amit "univerzumként" tapasztalsz, az a Saját Tested. Ez a valódi módja a témakör megértésének, de csupán pár fejlett tanítvány lesz képes ezt maradéktalanul megérteni.
13 Amikor a kérdés felmerül: "Ez az univerzum (idam) hogyan?" a válasz: Jelen kell lennie eme névmás "Idam" (Az) éberségének vagy felismerésének (pratyavamarśa). Az univerzum egy objektum, ami "Az" és nem a Szubjektum, ami "Aham" vagy "Én". Így, "Ez az univerzum hogyan?"…mindez, ami "Az"-nak nevezhető, mint test, elme, egó, külső dolgok, stb. Az, Aki nem nevezhető "Az"-nak, mint ami valami olyan, ami ismerhető vagy tapasztalható, az Maga a Tapasztaló, a Halhatatlan Én, azaz Aham vagy Én (az olvasó Énje). A "sarva-nāma" szóösszetétel a "sarvanāman" szóból ered, aminek jelentése "névmás". Ebben a kontextusban ez a jelentés és nem "minden (sarva) név (nāma), ahogy azt egy felületes Szanszkrit fordító interpretálná.
14 Ez maradéktalanul kifejtésre került Kṣemarāja által ez maradéktalanul kifejtésre került Kṣemarāja által az ő Śivasūtra-k első aforizmájához írt kommentárjában. Jómagam is kifejtettem ezt a 9. megjegyzésben. Így nem bizonyítható, hogy létezik bármi, ami elkülönült az Úrtól és nem nyilvánul meg az Ő Fénye miatt.
15 A bölcs Abhinavagupta elmeríti önmagát Saját Énjében, úgy, hogy felruházza mű egóját, ami a testtel, stb. való önazonosítás végett tárul fel, jó kvalitásokkal. Az Én az "Én Vagyok", míg az egó az Ő Erejének találmánya, mint "Én vagyok John, "Én vagyok Jane", stb. Az Egó vagy Ahaṅkāra (tattva 15) szükséges mind a külső világ, mely Tanmātra-kból és Mahābhūta-kból áll (finom és durva elemek, amik a tattva-kat alkotják 27-től 36-ig, lásd a Tattva Táblázatot) megnyilvánulásához. Felejtsd el az "egó" általános meghatározását, mint "arrogancia" és hasonló dolgok. Ebben a kontextusban, az egó egy tattva vagy eleme az univerzális megnyilvánulásnak. Az egó természetesen Maga az Én, de kötelékben (a három tisztátalanság --mala--, Māyā és az ő öt Kañcuka-ja vagy Burka miatt), és figyelmének kifelé fordulásával. Bár, ez az egó mű (kṛtrima) vagy kitalált és NEM természetes (akṛtrima) Én-tudatosság (ahantā) vagy "Én Vagyok", ami szüntelen jelen van minden állapot közben és minden állapot között, ahogy azt részletesen kifejtettem a korábbi, 3. megjegyzésben. Az egó csupán az állapotok közben létezik, de nem közöttük, ahol az "Én Vagyok" (Śiva-Śakti, tattva 1 és 2) van jelen. Így, az egó csupán megnyilvánulása a Legfőbb Úrnak (Neked!), mely az Én, fizikai testtel (śarīra), stb. való azonosításából származik. Hogyan kerül azonosítás ez az Én a fizikai testtel és a többi dologgal, mint elme, érzékek, külső dolgok, stb.? Például: "Én itt élet… és nem ott". Ez azt jelenti, hogy "a fizikai test itt él, de nem ott". A tévhit, miszerint a mindent átható Én csupán egyetlen helyen él és nem mindenhol, az egó. Vagy "Európába kell utaznom", amikor az Én sohasem utazik sehová, lévén Ő mozdulatlan és kitölt minden teret. Másik példa az egóra: "Én 48 éves vagyok", azaz "fizikai testem 48 éves", mert az Énnek nincs kezdete, ahogy arra maga Abhinavagupta is rámutat a stanzában.
Ez a találmány, ez a mű "én", melynek neve egó, fontos az univerzális megnyilvánulás folyamatában, ami a 15. tattva-tól tart a 36. tattva-ig. Egó nélkül, nem létezne világ. De ennek az egónak kell, hogy legyenek guṇa-i vagy jó kvalitásai. Figyeld meg, hogy a kommentátor a "guṇa" szót nem hétköznapi értelemben használja, mint a "Prakṛti (tattva 13) minőségei", hanem szó szerint, mint "jó kvalitás", "erény2. Bár az "erény" koncepciója, "szó szerint" nem létezik a Trika-ban, mert az Én sohasem különül el saját természetétől, mint a Tapasztaló, minek magja a legmagasabb nem-kettősség Fénye és a szüntelenül osztatlan Szabadság, egy duális síkon, ahol az egó tételezett, mégis használható, hogy kifejthető legyen a tanítványok számára, hogy miért képes valaki realizálni az Én, míg más nem képes erre. A valódi kifejtés így hangzik: "mert egyik emberben az Én realizált akar lenni, egy másikban viszont nem". Mindenesetre, ez az utolsó kifejtés, a kezdőket és még a haladó törekvőket is összezavarja, lévén ők szinte folyamatosan fizikai testükkel, elméjükkel, családjukkal vannak azonosítva. Egy praktikus nézőpontból, a jó kvalitások szintén fontosak, különben a törekvő nem tekinthető tanítványnak. Ha ő nem tekinthető tanítványnak, nem lesz alkalmas arra, hogy Guru-ja legyen, mert még ha van is neki egy, nem lesz képes arra, hogy mindent elnyerjen a Guru-jától. Bizonyos, hogy amennyiben az Én így dönt, még a leggyengébb törekvő is átalakulhat azonnal a legjobb tanítványok egyikévé, de az esetek többségében nem ez történik. A helyzet az, hogy a törekvőnek jó kvalitásokat kell szereznie ahhoz, hogy törekvő legyen.
Mik a jó kvalitások? Először is: A tanítványnak bizonyosnak kell lennie abban, hogy Guru-ja a Legfőbb Úr, aki megjelenik, mint egy személy, fizikai testet öltve, stb. Ha úgy tekint Guru-jára, mint valaki, aki alacsonyabb Magánál a Legfőbb Úrnál, nem fogja elérni a végső felszabadulást. Ezt nehéz megérteni, de az igazat mondom. A tanítványok, akik azt hiszik, hogy Guru-juk nem a Legfőbb Úr megtestesülése, valójában nem tanítványok, csupán egyszerű emberek a Guru fizikai teste körül. Olyanok, mint az állatok egy emberi létező körül. Képzeld el, hogy háziállatok vannak körülöttem, miközben írom ezeket a spirituális tanításokat a számítógépemen és ez jó példa arra, hogy milyenek azok az emberek a Guru-juk körül. Nem értik, hogy valójában kicsoda a Guru-juk, és ötletük sincs arról, hogy mit tesz a Guru-juk. Fel kell ruházniuk az egójukat (kitalált individualitásukat, mint "Én vagyok John", "Én vagyok Jane", stb.) jó kvalitásokkal. Az első és legfontosabb kvalitás, a bizonyosság abban, hogy a Guru Maga a Legfőbb Úr, ki megjelenik emberi formában. Természetesen, valódi Guru-król beszélek és nem bohócokról, akik a "Guru" nevet használják. Kétségtelen, hogy egy bizonyos szinten jelen kell lennie ennek egy törekvőben, már az elejétől fogva, különben nem lesz valódi tanítvány. Tanítványnak lenni, mindenekelőtt azt: tudni azt, hogy Guru-ja maga a Legfőbb Úr, aki őt tanítja így. Például, ha kap egy Mantra-t a Guru-tól, tudnia kell, hogy azt a Mantra-t Magától a Legfőbb Úrtól kapta. Ha a tanítványnak nincs meg ez a hozzáállása, akkor nem tanítvány, így a Mantra egyáltalán nem terem számára gyümölcsöt. Nem csupán a Mantra, de egyetlen gyakorlata sem terem gyümölcsöt, ha nem biztos a Guru isteniségében. A Guru-val marad, mint egy háziállat a gazdájával vagy még ennél is rosszabb, mert egy háziállat általában engedelmeskedik a gazdájának.
Az első jó kvalitásból mely "meggyőződés arról, hogy az egyén Guru-ja a Legfőbb Úr személyesen", a következő kvalitás feltárul: engedelmesség. Semmiféle engedelmesség nem lehetséges, amennyiben a törekvő a Guru-ját egy hétköznapi embernek tekinti vagy azt hiszi, hogy Guru-ja egy egyszerű emberi létező, mint ő, csak több spirituális tudással és így tovább. Egy törekvő akkor alakul valódi tanítvánnyá, amikor az előbb említett meggyőződést eléri, ami automatikusan "engedelmességet" generál. Az egó, különösen nyugaton, mindig a saját útját akarja járni, mely látszólag tudja, hogy "mi a jobb vagy hasznosabb". Egy valódi tanítvány realizálta, egy praktikus nézőpontból, hogy ötlete sincs mi jobb számára, mert nem tud semmi saját jövőjéről, ebben az életveszélyes világban. Realizálta, hogy minden körülötte lévő dolog (más emberek, külső, mozgó dolgok, stb.) és minden belső dolog (gondolatok, harag, frusztráció, stb.) kegyelméből él. Nem tudja mi jobb számára. Ez a realizáció engedelmességet generál benne, azonnal. Engedetlen tanítványok sohasem valódi tanítványok, és természetesen és egyetlen valódi Guru sem becsüli őket sokra. Csupán zaklatják a Guru-jukat, mint szúnyogok egy dzsungellakót. Mindig van jobb véleményük, jobb ötletük, mint saját Guru-juké, és következésképpen mindig elvétik a célt és számukra nem történik meg a spirituális megvilágosodás, mert az Istenség, melynek neve "saját Énjük" egyszerűen "nincs megelégedve" velük.
Ebből a két jó kvalitásból, ami említette, más egyéb jó kvalitások is feltárulnak. Mindezek a jó kvalitások tesznek egy törekvők tanítvánnyá. Ha valaki nem tanítvány, nem alkalmas rá, hogy ténylegesen megértse a Guru utasításait és így nem történik meg a végső felszabadulás. Nincs mód csalásra ebben a kontextusban, azaz, valaki vagy valódi tanítvány vagy nem az. Ha valaki nem valódi tanítvány, a végső felszabadulás folyamata nem érkezik el, így a törekvő kötöttségben marad. Ebben az esetben mi értelme annak, hogy Guru-ja legyen valakinek? Bárki követheti saját útját ezen a földön, mint a hétköznapi emberek, de sosem lesz Szabad a szó szoros értelmében. Abszolút ostobaság!
16 Amikor Abhinavagupta azt mondja, hogy menedéket vesz Śambhu-ban, a Legfőbb Úrnak, ki benne él, mint saját Énje, és leírja az Ő kvalitásait mindeközben, az egész könyv lényegére rámutat. Más szavakkal a végső célja e könyv írásának és olvasásának, melynek neve Paramārthasāra, nem más, mint a végső felszabadulás, vagy más néven spirituális megvilágosodás, ami Śiva-ban, az egyén saját Énjében való elmerülést jelenti. Nincs más oka a bölcsnek e szöveg megalkotására, vagy az olvasónak e könyv olvasására, a 105 versszak formájában. Az ide vonatkozó módszerek, melyeket alkalmazni kell és melyeket elvetni e Cél elérése érdekében, később említve lesz, ahogy a tanítások kifejtésre kerülnek a nagy Mester által. Ez a jelentés.
Stanzák 2-3
एवं प्रकरणतात्पर्यमद्वयस्वरूपं स्तुतिद्वारेण प्रतिपाद्येदानीं शास्त्रावतारमभिदधत्सम्बन्धाभिधेयादिकं ग्रन्थकृदार्याद्वयेनाह
गर्भाधिवासपूर्वकमरणान्तकदुःखचक्रविभ्रान्तः।
आधारं भगवन्तं शिष्यः पप्रच्छ परमार्थम्॥२॥
आधारकारिकाभिस्तं गुरुरभिभाषते स्म तत्सारम्।
कथयत्यभिनवगुप्तः शिवशासनदृष्टियोगेन॥३॥
कश्चिद्भगवत्प्रसादात्समुत्पन्नवैराग्यः संसाराद्विरतमतिर्गुरोः शासनीयोऽस्मि — इति मत्वा सद्गुरुमाधारं भगवन्तं शेषाख्यं मुनिं सम्यगाराध्य परमार्थोपदेशश्वरूपं पृष्टवान्। तदा तद्योग्यतापरिपाकस्वरूपपरिशीलनक्रमेण तं शिष्यं विगलितान्तःकरणं मत्वा सोऽप्यनन्तनाथो निःशेषशास्त्रोपदेशज्ञः परमार्थसारनाम्नाधारकारिकाभिरित्यपराभिधानग्रन्थेन साङ्ख्यनयोक्तोपदेशानुसारेण प्रकृतिपुरुषविवेकज्ञानात्परब्रह्मावाप्तिः — इत्येवमेतं शिष्यं प्रोक्तवान्। स एव ब्रह्मोपदेशः परमाद्वयस्वरूपस्वस्वातन्त्र्यदृष्ट्या प्रतिपादितः सन् युक्तियुक्तो भवति — इति मत्वा सर्वं जनमनुग्रहीतुं परमाद्वयशैवनययुक्त्या गुरुरभिनवेनालौकिकेन चिच्चमत्कारस्फारेण गुप्तो गुह्यः सरहस्यः — इति। सोऽयं पुण्यनामाक्षरावलिस्तत्सारं तस्य परमार्थोपदेशस्य यत्सारं दध्नो नवनीतमिव उपादेयं परानुग्रहप्रवृत्तः सन् प्रतिपादयति — इति। एवं सम्बन्धाभिधेयाभिधानप्रयोजनादय उपपादिता नेह पुनः शास्त्रगौरवभयात्प्रतन्यन्ते। कीदृशः स शिष्यः — इत्याह गर्भाधिवास इति। गर्भाधिवासप्रारम्भं जायतेऽस्ति वर्धते विपरिणमतेऽपक्षीयते विनश्यति — इति तत्तदवस्थावैचित्र्येण षड्भावविकारनेमियुक्तं यन्मरणान्तकदुःखरूपमाविर्भावतिरोभावात्संसरणस्वभावतया चक्रमिव चक्रं तस्मिन् विभ्रान्तो विपरिवृत्तः। अनेनास्य प्राग्जातिस्मरणस्वभावो बोधाविर्भावो द्योतितोऽन्यथा कथं काष्ठाप्राप्तिलक्षणं प्रश्नकुतूहलित्वं स्यात्। एवं च यः समुत्पन्नवैराग्यः परमेश्वरानुग्रहशक्तिविद्धहृदयः समुदितसम्यग्ज्ञान उपदेशपात्रतामवाप्य परमेश्वराकारं समुचितमपि गुरुं समासाद्य परमाद्वयज्ञानमभिलषते स एव च गुरूपदेशभाजनं स्यात् — इति। एतदेव चान्यत्रोक्तम्
शक्तिपातवशाद्देवि नीयते सद्गुरुं प्रति।
इति।
दीयते परमं ज्ञानं क्षीयते कर्मवासना।
इति च। इह च पुरस्ताद्वक्ष्यते॥३॥
Evaṁ prakaraṇatātparyamadvayasvarūpaṁ stutidvāreṇa pratipādyedānīṁ śāstrāvatāramabhidadhatsambandhābhidheyādikaṁ granthakṛdāryādvayenāha
Garbhādhivāsapūrvakamaraṇāntakaduḥkhacakravibhrāntaḥ|
Ādhāraṁ bhagavantaṁ śiṣyaḥ papraccha paramārtham||2||
Ādhārakārikābhistaṁ gururabhibhāṣate sma tatsāram|
Kathayatyabhinavaguptaḥ śivaśāsanadṛṣṭiyogena||3||
Kaścidbhagavatprasādātsamutpannavairāgyaḥ saṁsārādviratamatirguroḥ śāsanīyo'smi — Iti matvā sadgurumādhāraṁ bhagavantaṁ śeṣākhyaṁ muniṁ samyagārādhya paramārthopadeśaśvarūpaṁ pṛṣṭavān| Tadā tadyogyatāparipākasvarūpapariśīlanakrameṇa taṁ śiṣyaṁ vigalitāntaḥkaraṇaṁ matvā so'pyanantanātho niḥśeṣaśāstropadeśajñaḥ paramārthasāranāmnādhārakārikābhirityaparābhidhānagranthena sāṅkhyanayoktopadeśānusāreṇa prakṛtipuruṣavivekajñānātparabrahmāvāptiḥ — Ityevametaṁ śiṣyaṁ proktavān| Sa eva brahmopadeśaḥ paramādvayasvarūpasvasvātantryadṛṣṭyā pratipāditaḥ san yuktiyukto bhavati — Iti matvā sarvaṁ janamanugrahītuṁ paramādvayaśaivanayayuktyā gururabhinavenālaukikena ciccamatkārasphāreṇa gupto guhyaḥ sarahasyaḥ — Iti| So'yaṁ puṇyanāmākṣarāvalistatsāraṁ tasya paramārthopadeśasya yatsāraṁ dadhno navanītamiva upādeyaṁ parānugrahapravṛttaḥ san pratipādayati — Iti| Evaṁ sambandhābhidheyābhidhānaprayojanādaya upapāditā neha punaḥ śāstragauravabhayātpratanyante| Kīdṛśaḥ sa śiṣyaḥ — Ityāha garbhādhivāsa iti| Garbhādhivāsaprārambhaṁ jāyate'sti vardhate vipariṇamate'pakṣīyate vinaśyati — Iti tattadavasthāvaicitryeṇa ṣaḍbhāvavikāranemiyuktaṁ yanmaraṇāntakaduḥkharūpamāvirbhāvatirobhāvātsaṁsaraṇasvabhāvatayā cakramiva cakraṁ tasmin vibhrānto viparivṛttaḥ| Anenāsya prāgjātismaraṇasvabhāvo bodhāvirbhāvo dyotito'nyathā kathaṁ kāṣṭhāprāptilakṣaṇaṁ praśnakutūhalitvaṁ syāt| Evaṁ ca yaḥ samutpannavairāgyaḥ parameśvarānugrahaśaktividdhahṛdayaḥ samuditasamyagjñāna upadeśapātratāmavāpya parameśvarākāraṁ samucitamapi guruṁ samāsādya paramādvayajñānamabhilaṣate sa eva ca gurūpadeśabhājanaṁ syāt — Iti| Etadeva cānyatroktam
Śaktipātavaśāddevi nīyate sadguruṁ prati|
iti|
Dīyate paramaṁ jñānaṁ kṣīyate karmavāsanā|
iti ca| Iha ca purastādvakṣyate||3||
Így (evam), miután megalapozta (pratipādya), egy (bevezető) fohász (stuti) által (dvāreṇa), hogy az értekezés (prakaraṇa) célja (tātparyam), természetét tekintve nem-duális (advaya-sva-rūpam), most (idānīm) a könyv szerzője --Abhinavagupta-- (grantha-kṛt), miközben elmondja (abhidadhat) a Szöveg --Paramārthasāra-- (śāstra) váratlan megjelenésének (avatāram) (történetét), megemlíti (āha), két (versszakon) (dvayena) keresztül, Āryā versmértékben (āryā)1 a sambanda-t --kapcsolat a szöveg címe és tárgya között-- (sambandha), az abhideya-t --a szöveg tárgya-- (abhidheya), stb (ādikam)2 :
Megzavarodva (vibhrāntaḥ) a fájdalom (duḥkha) kereke által (cakra), ami a méhben (garbha) szunnyadva (adhivāsa) kezdődik (pūrvaka) és a (fizikai test) halálával (maraṇa) ér véget (antaka), a tanítvány (śiṣyaḥ) megkérdezte (papraccha) a Tiszteletreméltó (bhagavantam) Ādhāra-t --aki Ādiśeṣa néven is ismert-- (ādhāram)3 a Végső Valóságról --vagy Végső Célról-- (parama-artham)||2||
A Guru --Ādhāra-- (guruḥ) beszélt (abhibhāṣate sma) neki --ennek a tanítványnak-- (tam) a Végső Valóság esszenciájáról (sāram) --vagy "a Végső Valósággal foglalkozó tanításról-- (tad), az Ādhārakārikā alapján --Ādhāra aforizmái, ami végül Paramārthasāra (A Végső Valóság Esszenciája) néven ismert-- (ādhāra-kārikābhiḥ). Abhinavagupta (abhinavaguptaḥ) elmondta (kathayati) ezeket az aforizmákat (de megfelelően újraformálva) Śiva (śiva) doktrínájának (śāsana) nézőpontja (dṛṣṭi) szerint (yogena)||3||
Ezt gondolván (iti matvā): "Én (asmi) iránymutatást kapok (śāsanīyaḥ) egy Guru-tól (guroḥ)", valaki --egy tanítvány-- (kaścid) (, aki) a Szerencsés --az Úr-- (bhagavat) Áldása által (prasādāt), birtokolja a 'vairāgya-t' vagy lemondást (samutpanna-vairāgyaḥ) (és) megszabadult (virata-matiḥ) a Körforgástól --egyik gondolatról a másikra, egyik testből a másikba való vándorlás vagyis "szenvedés"-- (saṁsārāt), miután maradéktalanul felajánlotta szolgálatait (samyak ārādhya) a tiszteletreméltó (bhagavantam) Sadguru-nak --valódi Guru vagy Mester-- (sad-gurum), Ādhāra-nak (ādhāram), (ki ismert úgy is, mint) a bölcs (munim), kinek neve (ākhyam) Śeṣa (śeṣa), megkérdezte (őt) (pṛṣṭavān) a Végső Valósághoz (parama-artha) tartozó tanítás (upadeśa) esszenciájáról (śva-rūpam)4 .
Majd (tadā), fokozatosan kapcsolatba kerülve (pariśīlana-krameṇa) saját Énjével vagy esszenciális természetével (sva-rūpa), (hogy felmérje) az ő --a tanítvány-- (tad-yogyatā) érettségét (paripāka), (Ādhāra) úgy tekintette (matvā) e (tam) tanítványt (śiṣyam), mint aki fel van ruházva feloldódott --értsd: tiszta-- belső pszichikai szervekkel --intellektus, egó és elme-- (vigalita-antaḥkaraṇam). Eme (saḥ) bizonyos (api) Anantanātha --azaz Ādhāra vagy Śeṣa-- (ananta-nāthaḥ), ki ismerte (jñaḥ) minden (niḥśeṣa) szöveg (śāstra) tanítását (upadeśa), beszélt (proktavān) ennek (etam) a tanítványnak (śiṣyam) a Legfőbb (para) Brahma vagy Abszolút (brahma) eléréséről (avāptiḥ) ezen a módon (iti evam), azaz a Puruṣa (puruṣa) (és) Prakṛti (prakṛti) megkülönböztetésének (viveka) tudásán (jñānāt) keresztül, a Sāṅkhya (sāṅkhya) rendszer (naya) által tételezett (ukta) utasítások (upadeśa) szerint (anusāreṇa), (és mindez) egy könyv formáját öltötte (granthena), amit "Ādhārakārikā-knak" --Ādhāra aforizmái-- (ādhāra-kārikābhiḥ) neveztek később (apara-abhidhāna) (vagy egyszerűen,) úgy, mint (nāmnā) Paramārthasāra --a Végső Valóság Esszenciája-- (parama-artha-sāra)5 .
Hogy Kegyelmet adhasson (anugrahītum) minden embernek (sarvam janam) a śaiva --Śiva-hoz tartozó-- (śaiva) rendszer (naya) által (yuktyā), mely a legfőbb (parama) nem-kettősséggel foglalkozik (advaya), ezt gondolta (iti matvā): "(Ha) ez (saḥ) a bizonyos (eva) tanítás (upadeśaḥ) Brahma-ról (brahma) az Abszolút Szabad (svātantrya) Én (sva), minek természete (sva-rūpa) a legfőbb (parama) nem-kettősség (advaya), nézőpontjából (dṛṣṭyā) van (san) kifejtve (pratipāditaḥ), alkalmassá (yukti-yuktaḥ) válik (bhavati)", (Abhinavagupta ennek megfelelően adaptálta a szöveget). A Guru --Abhinavagupta-- (guruḥ) (az, Aki) gupta (guptaḥ) (vagy) rejtett (guhyaḥ) (és) titkos (sa-rahasyaḥ), mint abhinava (abhinavena) (vagy) nem hétköznapi (alukikena) lüktetés (sphāreṇa) (mely) a Tudatosság (cit... iti) Ragyogásához (camatkāra) tartozik6 .
Ő maga --Abhinavagupta-- (saḥ ayam), azaz kinek neve (nāma) szótagok (akṣara) egy szerencsés (puṇya) sorából (āvaliḥ) áll (és) ki (san) áldott (pravṛttaḥ) a Legfőbb (para) Kegyelemmel (anugraha), kifejti (pratipādayati) a tatsāra-t (tad-sāram) vagy esszenciáját --sāra-- (yad sāram) annak --tat-- (tasya) a tanításnak (upadeśasya), ami a Legmagasabb Valósággal foglalkozik (parama-artha), amit úgy kell megszerezni (upādeyam), mintha az (iva) aludttejből származó (dadhnaḥ... iti) vaj (navanītam) (volna)7 .
Így (evám), a sambandha --a szöveg maga és címe közötti kapcsolat-- (sambandha), az abhideya --tárgykör-- (abhidheya), abhidhāna --cím-- (abhidhāna), prayojana --a szöveg célja-- (prayojana), stb. (ādayaḥ) (közvetett módon) említve lett (upapāditāḥ) (anélkül, hogy azokat a szerző konkrétan meghatározta volna). Bár (punar), mindez nincs hosszasan kifejtve (na... pratanyante) itt --a kommentárban-- (iha), mert félünk (bhayāt), hogy a szöveg (még ennél is) bonyolultabb érvelésekkel lenne tele (śāstra-gaurava)8 .
Milyen (kīdṛśaḥ) ez a tanítvány (saḥ śiṣyaḥ)? (Abhinavagupta) azt mondja (iti āha): "a méhben (garbha... iti) nyugszik (adhivāsaḥ)".
(A tanítvány) megzavarodott (vibhrāntaḥ) (és) jár-kel ide-oda (viparivṛttaḥ) a (versszakban említett) kerékkel (cakram) kapcsolatosan (tasmin), lévén a (szüntelen) megnyilvánulás és feloldódás (āvirbhāva-tirobhāvāt) felruházott az újjászületés természetével (saṁsaraṇa-sva-bhāvatayā) (és) (valódi) keréknek (cakram) tűnik (iva). (Egy ilyen kerék), minek esszenciája (rūpam) a fájdalom (duḥkha), melynek vége (antaka) a (fizikai test) halála (maraṇa), az, amit (yad) meghatároz (yuktam) a karima (nemi), a hat (ṣaṭ) változás (vikāra) formájában, mi egy létezőt érint (bhāva) --valakit, aki létezik, ebben az esetben a tanítványát magát--, ami számos állapot (avasthā) váltakozásaként (tad-tad) jelenik meg (vaicitryeṇa), kezdve (prārambham) az ő --a létező-- méhben (garbha) nyugvásával (adhivāsa), (amit követ a) (1) születés (jāyate), (2) létezés (asti), (3), növekedés (vardhate), (4) fejlődés, érés (vipariṇamate), (5) öregedés (apakṣīyate), (és) (6) megszűnés (vinaśyati... iti)"9 .
(Eme érvelés) szerint (anena), az előző (prāk) születés (jāti) emlékéhez (smaraṇa) tartozó (sva-bhāvaḥ) tudás (bodha) jelenléte (āvirbhāvaḥ), az ő esetében --a tanítvány esetében-- (asya) (meg kell, hogy) nyilvánuljon (dyotitaḥ), különben (anyathā) hogyan (katham) lehetne jelen (syāt) (benne) intenzív érdeklődés (kutūhalitvam), (mely kifejeződik) a kérdésként (praśna), (ami) a Végső Cél (kāṣṭhā) elérésére (prāpti) irányul (lakṣaṇam)?10
Így (evam ca), (a tanítvány) akiben kifejlődött a 'vairāgya' vagy lemondás (samutpanna-vairāgyaḥ), kinek szívét (hṛdayaḥ) átjárta (viddha) a Kegyelem (adományozó) (anugraha) Ereje (śakti) a Legfőbb (parama) Úrnak (īśvara), kiben a teljes tudás feltárult (samudita-samyak-jñānaḥ), alkalmassá válik (pātratām avāpya) az útmutatásra vagy tanításra (upadeśa). (Ezután,) elérvén (api... samāsādya) a megfelelő (samucitam api) Guru-t (gurum), aki egy forma (ākāram), mint a Legfőbb (parama) Úr (īśvara) ölt, vágyik (abhilaṣate) a Legfőbb (parama) Nem-Kettősség (advaya) tudására (jñānam). Ő egyedül az (saḥ eva ca), aki képes fogadni (bhājanam) a Guru (guru) tanításait (upadeśa... iti)11 .
Ez az (igazság) (etad eva ca) ki lett mondva (uktam) máshol (anyatra) (is):
"Óh Úrnő (devi), az Erő (śakti) alászállásának (pāta) intenzitása által (vaśāt), (egy személy) egy valódi Guru-hoz (prati-gurum...iti) kerül (nīyate)."
És szintén (ca):
"(Amikor) a Legfőbb (paramam) Tudás (jñānam) megadatik (dīyate), az (egyén saját) tetteinek (karma) látens benyomásai (vāsanā) megszűnnek (kṣīyate... iti)."
Itt (ebben a könyvben) (iha ca), (ez a témakör) később (purastāt) kifejtésre kerül (vakṣyate)||3||
1 A bölcs Abhinavagupta ebben a két stanzában az Āryā (szó szerint tisztelendő, nemes, stb.) névre hallgató versmértéket használta, ami egy olyan versmérték, amit a szótagok száma szab meg, amiben a "sztenderd struktúra" (ugyanis kilenc fajta Āryā versmérték létezik, nem viccelek) az, hogy az első és harmadik negyed 12 mātrā-t, a második 18 mātrā-t és a negyedik 15 mātrā-t tartalmaz. Igen, most belevágsz a nehezébe Abhinavagupta-val és a frappáns versmértékeivel, hehe. Most ki fogom fejteni, hogy melyik változatot használta a bölcs. Remélem, hogy a sztenderd változatot, -drukkolj!-, különben ki kell próbálnom más variációkat, ami maga lesz a fejfájás, nyilvánvalóan.
A Szanszkrit prozódia szerint, egy versszak vagy padya négy pāda-ból --vagy "pada-k"-ból -- azaz negyedekből áll. Egy ilyen versszak lehet vṛtta (olyan versmérték, melyet a szótagok --akṣara-- helye és száma határoz meg minden pāda-ban vagy negyedben) vagy jāti (a versmérték, amit a szótagok hossza --mātrā-- határoz meg, minden pāda-ban vagy negyedben.)
1) A vṛtta osztály három alosztályt tartalmaz: (1) samavṛtta (a versszak négy negyede azonos), (2) ardhasamavṛtta (minden második negyed ugyanaz) (3) viṣama (a négy negyed különböző).
A samavṛtta alosztály (minden negyed azonos) messze a leggyakoribb fajta. 26 variációból áll, negyedenként 1 szótagtól, negyedenként 26 szótagig. Emellett, minden változat feloszlik alvariációkra, a rövid (szó szerint könnyű) és hosszú (szó szerint nehéz) szótagok helye szerint, stb. Remek!
A szótagok röviden vagy hosszúak, mert tartalmaznak rövid hosszú magánhangzókat. A rövid magánhangzók: a, i, u, ṛ, ḷ. A hosszú magánhangzók két okból azon: (1) Vagy eleve hosszúak (ā, ī, ū, ṝ, e, ai, o, au), (2) vagy prozódia szempontjából azok, mert vagy Visarga vagy Anusvāra követi őket, vagy két, esetleg több mássalhangzó (pl.: aṁ, aḥ, antr). Egy negyed utolsó szótagja "mindig" vagy hosszú vagy rövid, az adott versmérték előírásainak megfelelően, függetlenül attól, hogy az rövid vagy alapvetően/prozódiai szempontból hosszú, vagyis a szerző szabadon használhat bármilyet (rövidet vagy hosszú) egy negyed utolsójaként és az "mindig" megfelel a versmérték kívánalmainak. Emlékezz erre!
Emellett, hogy a dolgokat még egyszerűbbé tegyük (nem viccelek), a Szanszkrit prozódia minden három szótagot egy negyedben, külön kezel és egy bizonyos névvel illeti. Ezek a hármas szótagcsoportok a "gaṇa-k" névre hallgatnak (ne keverd ezeket a jól ismert gaṇa-kkal vagy házakkal, ami az igéket csoportosítja) és kizárólag olyan versszakokban léteznek ezen a módon, amik vṛtta-k (azaz olyan versmérték, melyet a szótagok --akṣara-- helye és száma határoz meg minden pāda-ban vagy negyedben). Minden gaṇa három szótagból áll, de egy különös módon:
Akár hosszú a három szótag, akár rövid, akár vegyes (számos kombinációja a rövid és hosszú szótagoknak). Nézd:
- ma: hosszú- hosszú- hosszú
- na: rövid-rövid-rövid
- bha: hosszú-rövid-rövid
- ya: rövid-hosszú-hosszú
- ja: rövid-hosszú-rövid
- ra: hosszú-rövid-hosszú
- sa: rövid-rövid-hosszú
- ta: hosszú-hosszú-rövid
A "la" név egy rövid szótag megnevezésére szolgál és a "ga" név jelzi a hosszú szótagot egy negyed végén. OK, Uram, igen, ez nehéz volt, de ha ezt nem fejtem ki neked, nem értenéd azt, amit mondani fogok ezután. Ha szeretnél egy jó példát egy versmértékről, amit a szótagok száma és helyzete határoz meg, akkor nézd meg az utolsó kifejtő jegyzetemet a Śivasūtravimarśinī fordításomban.
2)Mindenesetre, az összes, eddig átadott információ ellenére, ami egyfajta bevezetőként szolgál, felejtsd el a " vṛtta" osztályt, itt, mert jelen versszak a "jāti" osztályba tartozik, amit így a szótagok hossza (mātrā-k) határoz meg…óh igen, ezt szeretni fogod!
A 2. és 3. versszak így néz ki:
Garbhādhivāsapūrvakamaraṇāntakaduḥkhacakravibhrāntaḥ|
Ādhāraṁ bhagavantaṁ śiṣyaḥ papraccha paramārtham||2||
Ādhārakārikābhistaṁ gururabhibhāṣate sma tatsāram|
Kathayatyabhinavaguptaḥ śivaśāsanadṛṣṭiyogena||3||
A 1. és 2. és 3. és 4. negyedek két sorban kapcsolódnak egymáshoz versszakonként, hogy helyet spóroljunk és, hogy az egész összetett legyen. Némi tudás a szótagok hosszával mātrā-k) (kapcsolatosan segít abban, hogy felismerjem a négy negyedet:
Ez a tudás azt mondja, hogy az Āryā versmérték, annak sztenderd változatában, az 1. és 3. negyedek 12 mātrā-ból állnak, a második 18 mātrā-ból és a negyedik 15 mātrā-ból. Egy mātrā egy "rövid" magánhangzó hossza és két mātrā egy "hosszú" magánhangzó hossza [természetes módon hosszú, mint "ā" vagy prozódiailag hosszú, mint amikor azt követi két vagy több mássalhangzó, esetleg Anusvāra (ṁ) vagy Visarga (ḥ), azaz int, iṁ, iḥ… mindez már korábban ki lett fejtve.
Igen, ez bonyolult, de lássuk a gyakorlatban úgy, hogy felosztjuk a versszakokat hármas szótagokra, amik tartalmaznak rövid és hosszú magánhangzókat, amiket felismerhetünk, hogy tudjuk a mātrā-k vagy szótaghosszak mennyiségét. Emellett, jelölni fogom egy szótagok hosszát, annak fényében, hogy rövid vagy hosszú magánhangzót tartalmaznak. Emlékezz, hogy ez a versmérték a szótagok hossza (mātrā-k) által meghatározott és NEM a szótagok helyzete és száma által. Így a szótagok helye és száma negyedenként változni fog elég gyakran. Most, megpróbálom eldönteni, hogy melyik Āryā versmérték ez, a negyedek pontos helyének meghatározásával a szöveg két hosszú sorából abba, amelyikben mindegyik versszak csoportosítva lett a helyspórolás végett és, hogy maguk a versszakok összetettebbek legyenek:
| Ga | rbhā | dhi | vā | sa | pū | rva | ka | ma | ra | ṇā | nta | ka | duḥ | kha | ca | kra | vi | bhrā | ntaḥ |
| hosszú | hosszú | rövid | hosszú | rövid | hosszú | rövid | rövid | rövid | rövid | hosszú | rövid | rövid | hosszú | rövid | hosszú | rövid | hosszú | hosszú | hosszú |
| Ā | dhā | raṁ | bha | ga | va | ntaṁ | śi | ṣyaḥ | pa | pra | ccha | pa | ra | mā | rtham | ||||
| hosszú | hosszú | hosszú | rövid | rövid | hosszú | hosszú | hosszú | hosszú | hosszú | hosszú | rövid | rövid | rövid | hosszú | rövid |
| Ā | dhā | ra | kā | ri | kā | bhi | staṁ | gu | ru | ra | bhi | bhā | ṣa | te | sma | ta | tsā | ram |
| hosszú | hosszú | rövid | hosszú | rövid | hosszú | hosszú | hosszú | rövid | rövid | rövid | rövid | hosszú | rövid | hosszú | rövid | hosszú | hosszú | rövid |
| Ka | tha | ya | tya | bhi | na | va | gu | ptaḥ | śi | va | śā | sa | na | dṛ | ṣṭi | yo | ge | na |
| rövid | rövid | hosszú | rövid | rövid | rövid | rövid | hosszú | hosszú | rövid | rövid | hosszú | rövid | rövid | hosszú | rövid | hosszú | hosszú | rövid |
Ahogy korábban mondtam neked, nem számít a szótagok száma és helyzete nem passzol, mert ez most a szótagok hosszáról (mātrā-k) szól. Miképp egy rövid magánhangzó 1 mātrā és egy hosszú pedig 2 mātrā, most csak kicserélem a "rövideket" és "hosszúkat" a fenti táblázatban "1" és "2"-re, rendre. Emellett, egy negyed utolsó szótagja "mindig" rövid vagy hosszú, a versmérték kívánalmainak megfelelően, annak ellenére, hogy az rövid vagy természetes módon/prozódiailag hosszú, azaz a szerző szabadon használat bármilyen szótagot (rövidet vagy hosszút) egy negyed utolsó szótagjaként, mert az "mindig" meg fog felelni a versmérték kritériumainak. Vedd ezt mindig figyelembe, vagy össze fogsz zavarodni igen könnyedén!::
| Ga | rbhā | dhi | vā | sa | pū | rva | ka | ma | ra | ṇā | nta | ka | duḥ | kha | ca | kra | vi | bhrā | ntaḥ | |
| 2 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 2 | = 30 mātrā |
| Ā | dhā | raṁ | bha | ga | va | ntaṁ | śi | ṣyaḥ | pa | pra | ccha | pa | ra | mā | rtham | |||||
| 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | = 26 mātrā | ||||
| Ā | dhā | ra | kā | ri | kā | bhi | staṁ | gu | ru | ra | bhi | bhā | ṣa | te | sma | ta | tsā | ram | |
| 2 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 1 | = 29 mātrā |
| Ka | tha | ya | tya | bhi | na | va | gu | ptaḥ | śi | va | śā | sa | na | dṛ | ṣṭi | yo | ge | na | |
| 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 2 | 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 1 | = 26 mātrā |
Most, a sztenderd Āryā struktúra szerint, az első és harmadik negyedek 12 mātrā hosszúak, valamint a második 18 mātrā és a negyedik 15 mātrā-t számlál. Körülhatárolom a negyedeket színek és félkövér betűk segítségével:
| Ga | rbhā | dhi | vā | sa | pū | rva | ka | ma | ra | ṇā | nta | ka | duḥ | kha | ca | kra | vi | bhrā | ntaḥ | |
| 2 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 2 | = 30 mātrā |
| 1. negyed = 12 mātrā | 2. negyed = 18 mātrā | |||||||||||||||||||
| Ā | dhā | raṁ | bha | ga | va | ntaṁ | śi | ṣyaḥ | pa | pra | ccha | pa | ra | mā | rtham | |||||
| 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 (vegyük kettőnek, hogy megfeleljünk a versmérték kritiriumainak) |
= 27 mātrā | ||||
| 3. negyed = 12 mātrā | 4. negyed = 14 mātrā (15-nek tekintve) | |||||||||||||||||||
| Ā | dhā | ra | kā | ri | kā | bhi | staṁ | gu | ru | ra | bhi | bhā | ṣa | te | sma | ta | tsā | ram | |
| 2 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 1 (vegyük kettőnek, hogy megfeleljünk a versmérték kritiriumainak) |
= 30 mātrā |
| 1. negyed = 12 mātrā | 2. negyed = 17 mātrā (18-nak tekintve) | ||||||||||||||||||
| Ka | tha | ya | tya | bhi | na | va | gu | ptaḥ | śi | va | śā | sa | na | dṛ | ṣṭi | yo | ge | na | |
| 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 2 | 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 2 | 1 (vegyük kettőnek, hogy megfeleljünk a versmérték kritiriumainak) |
= 27 mātrā |
| 3. negyed = 12 mātrā | 4. negyed = 14 mātrā (15-nek tekintve) | ||||||||||||||||||
Az utolsó szótagja a negyednek lehet rövid vagy hosszú is, mert idomulni fog a versmérték igényeihez, ahogy azt már korábban említettem. Ebben az esetben, az utolsó szótaga a negyedik negyednek (mindkét versszakban) 2 mātrā-nak tekintendő, bár valójában csak 1 mātrā hosszúak. Így a szótaghosszak végső száma 15, ahogy azt a versmérték előírja. Ugyanez igaz a harmadik versszak második negyedének utolsó szótagjára. Most már könnyedén felismerheted (csak viccelek természetesen) a 4 negyedét mind a két versszaknak és leírhatod mindegyiket négy sorban, kettő helyett:
Garbhādhivāsapūrvaka-
maraṇāntakaduḥkhacakravibhrāntaḥ|
Ādhāraṁ bhagavantaṁ
śiṣyaḥ papraccha paramārtham||2||
Ādhārakārikābhi-
staṁ gururabhibhāṣate sma tatsāram|
Kathayatyabhinavaguptaḥ
śivaśāsanadṛṣṭiyogena||3||
Óh igen! És most a négy negyed már tisztán látható, ugye? De mi értelme van végigmenni ezen az egész, rettenetes folyamaton, amiben mātrā-kat számolsz, csak azért, hogy fel tudd írni így a versszakokat négy sorba? Mindennek a tetejében a versszakok most még tömörebbek és ezért több helyet foglalnak el!...Remek! Haha: A Válasz például az, hogy megfelelő recitáció végett. "Ahha, OK! Most már értem!"
A szöveg fennmaradó része Āryā versmértékben íródott, és, jelenlegi tudásom szerint, szintén tartalmaz variációkat ebből a mértékből, mint Gīti (első és harmadik negyedek 12 mātrā hosszúak, míg a második és negyedik negyedek 18 mātrā hosszúak), valamint Upagīti (első és harmadik negyedek 12 mātrā, míg a második és negyedik negyedek 15 mātrā hosszan vannak jelen). Oh igen, egy új rémálom, már amennyiben tovább fejtegetem ezt neked, hehe.
2 Létezik valami, amit úgy nevezünk "Anubandhacatuṣṭaya" vagy "Négy Anubandha vagy feltétel csoportja". Amikor egy szerző komponál egy szöveget, "általában" meg kell határoznia négy dolgot: (1) Viṣaya (vagy Abhidheya) avagy a tárgykör, (2) Sambandha vagy a kapcsolat a szöveg címe és tárgyköre között, (3) Adhikārin vagy az olvasó típusa, akinek a szöveg szól és (4) Prayojana vagy a szöveg célja. A bölcs Yogarāja később hozzáadja az abhindhāna-t vagy a szöveg címét, stb.
Mindezt, miket egy szerzőnek ki kell fejtenie a munka elején, Abhinavagupta nem fejtette ki "konkrétan". Mindenesetre "konkrétan" említve van ez a szöveg 2. és 3. versszakában, Yogarāja szerint. A Viṣaya, vagy tárgykör természetesen, a Végső Valóság és Annak Realizációja. A sambandha vagy kapcsolat a szöveg címe és tárgyköre közt abban a tényben rejlik, hogy az értekezés hatékonyan foglalkozik a Végső Valóság esszenciájával. az adhikārin vagy a személy, aki alkalmas a szöveg olvasására, egy tanítvány, aki össze van zavarva a fájdalom kereke által, mely a méhben szunnyadással kezdődik és a fizikai test halálával ér véget. Ez nem egy regény, mely szórakoztatásra íródott vagy egy kézikönyv rakétaépítéshez, és így tovább. NEM. Ennek célja a soha véget nem érő zavarodottságból vagy Saṁsāra-ból (Újjászületés),- azaz vándorlás egyik testből a másikba, egyik gondolatról a másikra, egyik dologról a másik dologra, stb.- való végső felszabadulás elérése. Mintha valaki egy kerékben ragadt volna. És végsül a prayojana vagy célja a szövegnek magának nem egyéb, mint az, hogy megadja az olvasónak azt, amire vágyik, vagyis a spirituális megvilágosodást, mely az említett kötelék feloldódásából áll. Most már minden tiszta.
3 Ādhāra, Ādiśeṣa, Śeṣa, Anantanātha… ez a négy név ugyanarra a személyre vonatkozik: a jól ismert vaiṣṇava (Viṣṇu-t követő) tanítóra, aki a Kr.u. 3. vagy 4. században élt.
4 Egy valódi tanítvány az, aki elérte a lemondást. Mit jelent ez? a bölcs Patañjali szerint: "Vairāgya vagy Lemondás úgy ismert, mint az aktus, mely elnyomja a vágyat a látott vagy a szövegekből rendszeresen hallott dolgok iránt." (Pātañjalayogasūtra-k I.15). Más szavakkal, a valódi tanítvány az, aki megtagadott minden vágyat a látott vagy a szövegekből rendszeresen hallott dolgok iránt. Ezt a Legfőbb Úr Kegyelmén keresztül tette meg és nem személyes erőfeszítése által. Már egyáltalán nem érdekli őt a tárgyak, dolgok világ, legyen az akár világi, akár természetfeletti. Őt csupán a Saṁsāra-ból (Újjászületés) vagy a fájdalom kerekéből való kiszabadulás érdekli, melytől minden létező szenved születésről születésre, melynek eredménye egy állandó zavarodottság. A Kulārṇavatantra-ban (egy híres Tantra), a valódi tanítvány kvalitása meg van határozva. Higgy nekem, ha ezek a követelmények ma is érvényesek volnának, a jelen törekvők, tanítványok 99.9999999 százaléka ki lenne dobva a spirituális közösségekből, az egész világon. A legtöbbnek nincs fogalma arról, amit kifejtettem korábban, hogy a Guru nem más, mint a Legfőbb Úr megtestesülése. Úgy tekintenek a Guru-ra, mint egy spirituális fejlett személy, vagy mint valami, aki sokat tud a szövegekről, stb. Nincs birtokukban a megfelelő attitűd ismerete, így nem érhetik el a végső felszabadulást, minden erőfeszítésük ellenére sem.
A meggyőződés hiányából, miszerint a Guru a Legfőbb Úr megtestesülése, az engedetlenség, a természetes helyzete következik. Ha a Guru azt mondja: "Jobbra", a tanítvány "balra megy", ha a Guru azt mondja "Balra", a tanítvány "jobbra megy". Ez gyakori és nem vezet sehová. Miért teszi egy tanítvány ezeket az ostobaságokat? Mert a gondolatait uralja az a tévképzet, miszerint "jobban tudja mit jobb számára". Ez a betegség nagyon elterjedt, pláne nyugaton, ahol az individualitás állandóan meg van támogatva. A tanítvány egyik ismérve, ahogy az a Kulārṇavatantra-ban meg van határozva, nem más, mint az, hogy a Guru szava mindig helyes. A tanítványok, akiknek ezt újra és újra el kell magyarázni, azok alacsony kvalitású tanítványok. Egy másik jellemzője a jó tanítványnak, a kitartás. A Kulārṇavatantra azt mondja, hogy egy tanítvány képes elérni a lehetetlent. Miért? Mert kitartó. Ezzel ellentétben a legtöbb tanítvány csupán rendkívül makacs és mindig jobban tudja a Guru-nál, hogy mi következik. Például: Ha a Guru azt mondja nekik: "Menj erre!", általában azt mondják: "Óh igen, de nem most. Megteszek előbb valamit, majd azután megyek arra, amerre mondtad". Ez a típusú érvelés nagyon gyakori a tanítványok közt. Ez a tudatlanságban gyökerezik, természetesen, azaz abban a hitben, hogy ők "biztosan" tudják, mi következik most. Természetesen nem ismerik be, hogy nem ismerik a jövőt vagy azt, hogy számukra mi a jobb, korlátolt nézőpontjukból, csupán csak úgy viselkednek, mintha mindentudók lennének. Ez az arrogancia az elméjükben gyökerezik, mint egy erős benyomás.
Ezek az ostobaságok nem vezetnek sehová, mert a Guru azt mondta: "Menj ebbe az irányba most! És nem azt, hogy "Menj ebbe az irányba, miután elvégezted mindazt". Nem létezik demokrácia a Guru/tanítvány kapcsolatban, de utóbbi ezt általában nem tudja, előbbi pedig megunja az alacsony kvalitású tanítványt és végül az magára lesz hagyva. Haszontalan ismételni ugyanazt a parancsot újra és újra, mert ez idő és erőfeszítés pocsékolás. Emellett, néha a Guru teszteli tanítványát számos módon, hogy ellenőrizze kvalitásait. Ezt azért teszi, hogy ne fecsérelje idejét és erőfeszítéseit haszontalan tanítványokra. Nem minden törekvő alkalmas arra, hogy valódi tanítványa legyen egy valódi Guru-nak. Általában még spirituális érésre (paripāka) van szükségük.
Az élet fő célja nem az üzlet, család, hírnév, presztízs, stb. Egyáltalán nem. Az egész világ azért jött létre a Legfőbb Úr által, hogy Ő felismerje Magát azon keresztül. Egy tanítványnak ezt meg kell érteni, ha végső felszabadulásra vágyik. Nem azt mondom, hogy el kell hagynia valakinek a munkáját, családját, stb. NEM. Ám a fontossági sorrendben MUSZÁJ az első helyen lennie a végső felszabadulásnak vagy Én-realizációnak vagy a valódi természetes felismerésének. A Guru és annak tanításai nem lehetnek valaki életének másodlagos dolgai, hanem ezzel ellentétben, a hétköznapi élet kell, hogy legyen hozzákapcsolva a Guru-hoz és tanításaihoz. A fontosabb, és Legfőbb, annak mindig az első helyen kell lennie, különben nincs végső felszabadulás a tanítvány számára. Egy valódi tanítvány megérti ezeket, természetesen, így alkalmas arra, hogy megkapja a tanításokat a Guru-tól a Végső Valósággal kapcsolatosan. Senki más, csakis egy ilyen személy alkalmas arra, hogy azt egy valódi Guru tanítsa. A hétköznapi életben egy ember abban a hitben él, hogy ő a teste és elméje. A végső felszabadulás azt jelenti, hogy az ember megszabadul ezektől a képzetektől, a testtel és elmével való önazonosítástól, ami lehetővé teszi valaki számára, hogy élvezhesse esszenciális természetét, ami isteni és főként Gyönyörből és Szabadságból áll. Amit a legtöbb ember szabadságnak nevet, az nem valódi Szabadság. Mivel többnyire fizikai testükkel azonosítottak, azt hiszik, hogy a szabadság ezt vagy azt gondolni és azt "szabadon" közzétenni cenzúra nélkül, maga a valódi Szabadság. De így is kötöttségben élnek, mert folyamatosan testüktől és elméjüktől függnek és mindazoktól, amik történnek velük.
Például: Ha egy anya éppen elhagyja gyermekét a tömegben, nem tud boldog lenni maradéktalanul, miközben őt keresi. NEM, ugyanis bánatos lesz, tele szomorúsággal és félelemmel, és így tovább. Mivel a kötöttség gyakori, az emberek többsége úgy tekinti rá, mint a "valódi életre", de az csupán szemét, a szó legszorosabb értelmében. Egy felszabadult személy képes Gyönyörteli lenni még a legrosszabb történések közepette is. Ő nem függ a testtől, elmétől, külső dolgoktól, amik az előző kettőhöz tartoznak és örömöt adnak számára. Egy másik példa, ami szintén általános: az "ezt a problémát egy másik probléma követi" kérdés. A legtöbb ember azt hiszi, hogy ha egy probléma megoldódik, akkor boldogok lesznek, de előbb vagy utóbb észreveszik, hogy újabb probléma tárul fel. Ez szintén olyan, mint a fájdalom kereke, és egyik probléma jön a másik után és mindegyiket fel kell oldani, hogy a boldogság elérhető legyen. Ez sosem vezet valódi Boldogsághoz, mert ez a śakticakra (az erők csoportja) egy csapdája, ami egy korlátolt individuumot (Śiva, Aki puruṣa vagy aṇu formájában jelenik meg) vezet. Egy valódi tanítvány egy működő megoldást keres minden problémára és nem csupán problémát megoldani probléma után, mint, ahogy azt a hétköznapi emberek teszik. Ez a bizonyos megoldás a végső felszabadulás vagy az egyén saját, valódi, esszenciális természetének felismerése. Ez a Legfőbb Cél (parama-artha) az életben. Minden más cél nem a legfőbb, csupán világi és következésképpen ideiglenes és másodlagos.
Ez az, amit a tanítvány megkérdezett Ādhāra-tól, azaz a Paramārtha, a Legfőbb Valóság vagy a Legfőbb Cél (mind a két fordítás releváns itt). Nem azt kérdezte a Guru-tól, hogy miképp lehet sikeres az üzletben vagy hogyan lehet virágzó családja és így tovább. NEM. Ő a minden problémának Megoldását kérdezte. Ez a hozzáállás benne, mutatja, hogy valódi tanítvány, aki érdemes az instrukciókra. Az instrukciók a szöveg, azaz a Paramārthasāra (A Legfőbb Valóság vagy Legfőbb Cél Esszenciája) további részének formájában jelennek meg.
5 Guru Ādhāra kapcsolatba került saját Énjével és ez az aktus feltárta számára annak a tanítványnak a spirituális érettségét, aki feltette kérdését a Végső Valóságról. Meggyőződött arról, hogy intellektusa, egója és elméje feloldódott, azaz tisztává vált és kész volt fogadni a Legfőbb Igazságot. Úgy hisszük, hogy Ādhāra a 3. vagy 4. században volt aktív, így a Paramārthasāra eredeti verziója, melynek neve Ādhārakārikāk, szintén ebből az időszakból való. A dátumot Rāghavānanda kommentárjából tudjuk, amit az eredeti szöveghez írt. Mivel ez a kommentár a 4. századból való, az Ādhārakārikāk-k kb. a 3. vagy 4. században kellett, hogy íródjanak. Az eredeti szöveg 85 stanzából áll és a Sāṅkhya rendszeren, vagyis azt, miszerint a felszabadulás a Puruṣa és a Prakṛti megkülönböztetéséből jön létre. A versszakok, ahogy azt korábban mondtam, az alapvető Āryā versmértékben íródtak, valamint annak variációiban, mint Gīti és Updagīti. A századok alatt ez a szöveg nagyon fontossá vált Kashmirban. Olyannyira, hogy Abhinavagupta maga úgy döntött a 11. században, hogy adaptálja azt a Trika nézőpontjához.
6 Ahogy említettem az előző megjegyzés végén, Abhinavagupta fogta az eredeti szöveget Ādhāra-tól (vagy más neveken Ādiśeṣa, Ṣeṣa és Anantanātha) és bár néhány versszakot érintetlenül hagyott, a többit átalakította, hogy adaptálhassa és hozzáadott még húsz versszakot. A végső munka címe Abhinavagupta Paramārthasāra-ja és elérhető Ādhāra eredeti Paramārthasāra-jával együtt. A Nagy Trika Mester rájött, hogy az igen jól ismert szöveg könnyedén adaptálható a Trika nézőpontjához (ami a Svātantrya-n vagy az Én Abszolút Szabadságán alapszik) és szolgálhatja azt a célt, hogy egyfajta kézikönyv legyen azok számára, akik a Nem-duális Kashmiri Shaivizmust tanulmányozásába kezdenek. Svātantrya vagy az Abszolút Szabadság egy másik neve Śakti-nak (az Én Erejének). Mi ez az Ő Neve? Mert Śakti képes arra, hogy a Legfőbb Urat egy limitált individuummá alakítsa; és ezzel egy időben, Śakti képes egy korlátolt individuumot átalakítani a Legfőbb Urrá újra. Mivel ezt a két feladatot lényegében lehetetlen véghezvinnie bármilyen Tőle különböző erőnek, így az Ő neve Svātantrya vagy Svātantryaśakti.
Abhinavagupta neve szó szerint azt jelenti "mindig új (abhinava) és rejtett (gupta)". Számos szerző adja meg saját költői interpretációját a Nagy Trika Guru nevét alkotó szótagoknak. Yogarāja is megadja most sajátját: "A Guru --Abhinavagupta-- (az, Aki) gupta (vagy) rejtett (és) titkos, mint abhinava (vagy) nem hétköznapi lüktetés (mely) a Tudatosság Ragyogásához tartozik. A "nem hétköznapi" szó (szó szerint alaukika) jelzi, hogy ez a lüktetés nem a világhoz vagy loka-hoz tartozik. Ez természetét tekintve isteni és így rejtett marad, a Tudatosság titokzatos Ragyogásának formájában, amit a nagy lelkek tapasztaltak a Trika-ban. Ez a jelentés.
7 Miképp Ādhāra megtette azt néhány századdal korábban, Abhinavagupta megteszi most a 11. században, azaz kifejti a tatsāra-t vagy Annak (a Végső Valóságnak) esszenciáját, úgy, hogy kifejti az esszenciáját annak a tanításnak, ami a Végső vagy Legfőbb Valósággal foglalkozik. Ez a tanítás olyan, mintha az vaj volna, mely ki lett vonva az aludttejből, szimbolikusan mondva és ezt körülbelül is így lehet megszerezni. Más szavakkal, a Nagy Guru feldolgozta Ādhāra eredeti instrukcióit, amik tanítják a Sāṅkhya rendszert és átalakította azt olyan tanítások formájára, amik követik Śiva nézőpontját.
8 Yogarāja kiterjeszti a megállapítást az Anubandhacatuṣṭaya-ról vagy a négy előfeltételről (olvasd el a 2. megjegyzést fentebb), amit leírt a bevezetőjében, ehhez a két versszakhoz. Emellett megállapítja, hogy Abhinavagupta nem adta meg az Anubandhacatuṣṭaya-t "formálisan" az szöveg legelején, de "közvetlenül" megtette azt eme két versszakon keresztül. Olvasd el a 2. megjegyzést, hogy még több információhoz juss ezzel a témakörrel kapcsolatosan. Yogarāja mindenesetre nem akarja részletesen kifejteni (ahogy én megtettem), hogy a kommentárja ne legyen túl hosszú.
9 A fájdalom kereke (Saṁsāra) szüntelen forog megnyilvánuláson és eltűnésen keresztül. Láthatod magad is folyamatosan. Ami nagyon fontos volt tegnap, ma már alig jelen valamit. Például, sok ember még csak nem is emlékszik a második világháború kezdetének időpontjára, annak ellenére, hogy abban az időszakban emberek milliói voltak elfoglalva azzal, hogy egymást meggyilkolják és elmondhatatlan szenvedést tapasztaltak/okoztak. Ez egy tiszta példa a fájdalom kerekére: Ma valami igen fontos, de holnap már senki sem aggódik ezért, mert csak egy történelmi tény. Ha ez igaz egy világi konfliktus esetében, mit mondhatnánk egy családi konfliktussal kapcsolatban? Csupán porszem a szélben, amiért végül senki sem aggódik. A Saṁsāra ilyen. Tiszavirág életű és állandóan változik. Megelégelve ezt a fájdalom kereket, körforgást, a valódi tanítvány az, aki ráébredt arra az igazságra, hogy "valójában semmi értékes nincs a Saṁsāra-ban, mert az isteni Én szemszögéből az csupán egy Játék, a korlátolt individuum szemszögéből pedig tragédia. Ő szabad akar lenni ettől a körforgástól. Ez a különbség egy valódi tanítvány és a többi ember között.
Ez a fájdalmas körforgás, ami elragad minden individuumot, tengelyeként hat féle változással bír, költőien mondva. Ez úgy ismert, mint Ṣaḍbhāvavikāra vagy hat változás amin minden létező keresztül megy élete során. A bevezető szakasz neve "szunnyadás a méhben", természetesen. Ezt követi a hat szakasz: (1) Jāti vagy janma (születés), (2) sattā (létezés), (3) vṛddhi (növekedés), (4) vipariṇāma (érés vagy fejlődés), (5) apakṣaya (öregedés vagy hanyatlás) és (6) vināśa (halál vagy pusztulás). Minden korlátolt individuum (azok akik önazonosítottak a fizikai testtel és elmével) keresztül megy mindezen a hat változáson, különbség nélkül, mivel nem realizálták saját isteni Énjüket, Aki változatlan. Ez az isteni Én sohasem született és sohasem hal meg. Ő Létezik örökkön örökké és nem csupán születés és halál közt. Nem fejlődik vagy növekedik. És nem öregszik, Számára nincs hanyatlás. Az Én-realizált személy az, aki megmarad isteni Énjében és ezért ő nem áldozata a nyomorult Ṣaḍbhāvavikāra-nak. A tanítvány a szöveg történetében, Én-realizált személy akar lenni tehát, hogy kiszabadulhasson ebből az Én által kitalált kötelékből, mely elnyeli a létezőket hatalmas szájával.
10 Egy valódi tanítványnak muszáj valahogyan emlékeznie előző életére, hogy megjelenjen benne egy szilárd érdeklődés a Legfőbb Cél eléréséért. Ez sci-fi? NEM. Például: Én emlékszem az enyémre. Amikor valaki meghal, az egész teste feketének látszik. Miután elhagytam az előző testemet, láttam, hogy teljesen fekete volt…nem tudom jobban leírni ezt. Majd ezután egy kék világ felett repültem…emlékszem a friss levegőre az arcomon, amikor repültem eme isteni világ felett. Végül ebben a jelenlegi testben landoltam. Az a világ volt a Siddhaloka (a tökéletessé vált létezők -megvilágosodott személyek- világ). Nem értettem a víziómat erről a világról, amíg nem tanulmányoztam mindezt a szövegekből. Nem volt számomra megengedett, hogy landoljak a kék világban, mert nem jött még el az időm, mivel szükségem volt még egy születésre, hogy elérjem az Én-realizációt. Senki sem képes belépni a Siddhaloka-ra, aki nem Én-realizált személy, vagy aki nem éppen a Végső Cél elérése előtt áll. Minden tanítványnak emlékeznie kell előző életére előbb vagy utóbb, ami feltárja számára az okát az intenzív spirituális érdeklődésének. Így, saját tapasztalatom szerint, az, aki azt tanítja, hogy csupán "egy" élet van, azt teljes mértékben téved. Ez bizonyítható érvelés útján is, az emberekben jelenlévő erős halálfélelemre való rámutatással, ami jelzi, hogy a személy már meghalt előző életében… de ez egy hosszú sztori, amit most nem mondok el.
11 Kizárólag egy valódi tanítvány képes fogadni a Guru instrukcióit. A spirituális törekvőknek valódi tanítvánnyá kell válniuk, ha végső felszabadulásra vágynak. Ez nem az én kitalációm, hanem az, amit Maga a Legfőbb Úr határozott meg. Amikor egy tanítvány elégedetté teszi a Guru-ját, elégedetté teszi a Legfőbb Urat. A spiritualitásban minden arról szól, hogy elégedetté kell tenni a Legfőbb Urat, hogy megadja Áldását. Ez látszólag arról szól, hogy elégedetté kell tenni egy emberi létezőt, akit "Guru-nak" hívnak, de ez a hamis koncepció csupán olyan emberektől származik, akik vízióikat arra alapozzák, amit az érzékeik mutatnak nekik. A Guru/tanítvány kapcsolat a Legfőbb Úr által jön létre, hogy a spirituális felébredés folyamata lezajlódhasson úgy, ahogy annak le kell. Nem csupán a Trika-ban, de gyakorlatilag India minden hagyományában, a Guru imádata elsődleges az egyén spirituális útján. A Guru, bár emberi teste van, nem egyéb, mint a Legfőbb Úr megtestesülése. Azok a törekvők, akik nem bizonyosak a Guru-juk isteniségében, nem érhetik el az Én-realizációt. Ez ennyire egyszerű! Még ha a Guru át is akarja adni nekik a végső felszabadulást, az nem történik meg, mert nem érték el a valódi tanítvány helyzetét.
A Guru és tanítvány közti kérdéskör nem arról szól, hogy elégedetté kell tenni egy emberi létezőt, hanem kizárólag arról, hogy a Legfőbb Urat kell elégedetté tenni. Minden komoly tiszteletlenség a tanítvány részéről, a Guru/tanítvány kapcsolat felé, véget vet a Guru/tanítvány kapcsolatnak, amit Maga az Úr hozott létre és a végső felszabadulás nem történik meg. Igen a tanítvány mehet egy másik Guru-hoz, de ha folytatja rossz viselkedését, akkor megint csak nem ér el végső felszabadulást. Ennyire egyszerű! Sok törekvő gyűlöli ezt, mert ők büszke birtokosai az individualitás érzésének. Mindenesetre, ha nem érnek el végső felszabadulást ebből a szüntelen kötelékből, akkor mi haszna az individualitás büszke birtokosának lenni? Mindez végül lefolyik a csatornába. Végső felszabadulás nem lehetséges áldozat nélkül. A legfájdalmasabb áldozat mindig az, hogy "feladd annak érzetét, hogy jobban tudod mi szükséges számodra, mi a legjobb számodra". Minden ember erre a tévedésre építi az életét…és nem meglepő, hogy egyikük sem jut sehová. A halál mindennek véget vet, minden büszkeségnek és senki nem aggódik ezért a végén. Tehát, mi értelme mindennek a "büszkeségről szóló" zsivajnak? Egy valódi tanítvány nem ilyen, mert ő "valóban intelligens".
Miképp a törekvőnek szüksége van különböző kvalitásokra, hogy valódi tanítványnak lehessen minősíteni, úgy a Guru-nak is rendelkeznie kell különböző kvalitásokkal. Újra, amennyiben az előírásoknak, amik szerepelnek a Kulārṇavatantra-ban, maradéktalanul teljesülnie kellene, a guru-k 99.999999 százaléka, akik ezen a világon tanítanak, nem volna valódi Guru-nak tekinthető, aki képes átadni a végső felszabadulást, és mindegyiküket ki kellene rúgni a közösségükből, ebben biztos lehetsz. Például: egy valódi Guru-nak ismernie kell minden kinyilatkoztatott szöveget, képesnek kell lennie, hogy feloldjon minden káprázatot és aggodalmat. Emellett, egy valódi Guru-nak patyolat tisztának kell lennie és rendelkeznie a Mantra erőivel. Irgalmasnak kell lennie és nőhöz nem kötődőnek, tartózkodnia kell vagyontól, rossz társaságtól, stb. És nem adhat el Mantra-t, Yantra-t és Tantra-t tanulás vagy pénz érdekében…óh igen, ezzel az utolsó kitétellel a jelen guru-k 90 százaléka már az elején megbukna, haha. A lista természetesen csak folytatódik. Ezek utána, a Kulārṇavatantra kimondja, hogy a Guru imádata olyan, mint Maga Śiva Imádata. A Legfőbb Úr, Aki formátlan és mindent átható, felölti a tanítvány számára a Guru formáját, hogy az elérje a végső felszabadulást, mert nagyon nehéz a "formátlan Urat" imádni. Mindenesetre, csak egy marék spirituális törekvő képes elérni a spirituális megvilágosodást bármilyen emberi Guru segítsége nélkül, kizárólag Śiva Kegyelmén keresztül. De mivel az ilyen típusú személy nagyon ritka ezen a világon, gyakorlatilag minden törekvőnek egy valódi emberi Guru tanítványává kell válnia, előbb vagy utóbb.
Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy egy valódi Guru imádata merő személyi kultusz, azok nem válhatnak valódi tanítvánnyá, amíg a helyes hozzáállást nem fejlesztik magukban. Rossz karma-k vagy benyomások gyülemlenek fel az elméjükben, amik miatt nem képesek látni az Istent, aki a Guru formájában, aki felöltött egy emberi testet. Olyanok ők, mint a vak emberek, akik nem látják a Napot maguk előtt. Igen, számtalan hamis Guru van mindenütt, de jelenlétük jelzi, hogy vannak valódi Guru-k is, mert senki sem hamisítana pénzt, ha nem létezne valódi pénz is. A végső felszabadulás sohasem olcsó, és számos kihívással jár; a "hamis Guru" az egyik ilyen. Minden esetben, a végső felszabadulás, mindig a tanítvány problémája és NEM a Guru problémája. Ha valaki ki akar szabadulni a Saṁsāra fájdalmas kerekéből, meg kell tennie a szükséges erőfeszítéseket, az egyik ilyen, hogy találnia kell egy valódi Guru-t. Bizonyos, hogy van pár ember, aki képes elérni a Felszabadulást anélkül, hogy emberi Guru segítene nekik, de az ilyen szentek nagyon ritkák, mert rendkívül bonyolult az út, amin végig kell menni ahhoz, hogy Magával az Úrral kapcsolatba kerüljön valaki. Az Úr olyan módon beszél, amit egy merő halandó nem képes megfelelő irányítás nélkül megérteni, az esetek többségében. Ha valaki képes megérteni azt, amit az Úr mond, akkor kikerülheti az emberi Guru-t, de ez nagyon-nagyon ritka. Legtöbbször, egy korlátolt individuum nem érti meg azokat az instrukciókat, amiket a Legfőbb Úr mond, egy Guru segítsége nélkül.
További Információ
Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.
Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.
| Vissza Bevezetés | |
Folytatás Stanzák 4-7 |