| Töltsd le és telepítsd a nélkülözhetetlen betűtípusokat(s) Hogy megtekinthesd a Szanszkritot annak teljes fényében Olvass Transzliteráció (2) (magyar) hogy teljes mértékben átlásd a transzliterációs rendszert |
Svātantryasūtravṛtti (Svatantryasutravritti) 1. Fejezet (aforizmák 9 - 12) - Nem-duális rosarioi Shaivizmus
Normál fordítás
|
|
|
Ez a 16 aforizmát tartalmazó első fejezet (mely a Paramārtha-val, a Legmagasabb Valósággal foglalkozik), harmadik, 4 aforizmát tartalmazó oldala. Amint azt tudod, a teljes munka a Svātantryasūtram 48 aforizmájának teljes kommentárjából áll. Természetesen mellékelem az eredeti aforizmákat is, amiket kommentálok. Annak ellenére, hogy a kommentár elég részletes, lesz pár megjegyzés, mely tisztáz bizonyos pontokat ott, ahol az mindenképpen szükséges. A Szanszkritom annyira alapvető, amennyire csak lehetséges, azaz rövid mondatokból áll, hosszú összetételek és az ősi bölcsek által bemutatott bonyolult skolasztikus mélységek nélkül. Bár a Szanszkrit nem kimondottan a "tömegek" nyelve, a célom mégis az, hogy mindent a legegyszerűbb fogalmakkal fejtsek ki, hogy minden spirituális törekvő hamar megértse a tanításokat.
A Szanszkritom sötétzöld, míg az eredeti Svātantryasūtram aforizmái sötétvörös színnel jelennek meg. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti aforizmák színe barna, míg a kommentjeim feketével szedettek. Szintén a transzliteráción belül a Svātantryasūtram aforizmái zöldek és feketék, míg a kommentárom fekete és piros színű szedést is tartalmaz. Minden idézet, mely más szövegekből származik, természetesen megfelelően ki lesz emelve.
Olvasd a Svātantryasūtravṛtti és tapasztald meg a Legmagasabb Gyönyört, kedves Én.
Fontos: Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett. Mivel nagyon könnyű elsüllyedni a Szanszkrit és Trika óceánjában, hehe, minden javítást (bármilyen is az) örömmel fogadok, természetesen.
9. Aforizma
आत्मा सदा विविक्तं तिष्ठति॥९॥
सर्वमिदं जगत्स्वपरिवर्तैः सहात्मशक्त्या विलासमात्ररूपमेव। आत्मा यः स्वाच्छन्द्यप्रमोदघनात्मक जगता न हि स्पृष्टो मनागपि जातुचित्। अणुजन्मनः पूर्वं च तस्य मृत्योः परं चात्मा चैतन्यभावेनास्ते। किञ्च स्वपरमशक्तिकॢप्तस्याणोर्जीवितरूपायां मध्यभूमिकायामप्यात्मा चैतन्यमिव तिष्ठति। सोऽद्वितीयः परमपदान्न स्तोकांशेनापि कदाचिच्चलति। सर्वशो निर्विकारश्च सदा निर्विघ्नेच्छानन्तानन्दशाली च स आत्मा सततं विविक्तं तिष्ठति यत्सर्वस्यानवच्छिन्नैकहृदयमिवास्ते। तदनुरूपेण य उपलब्धात्मदशो नरः सर्वदा सर्वत्रात्मवद्विविक्तः। तन्नरस्य देहो यदि जनौघवलयो यदि वा सम्यगन्यविश्लिष्टः स नित्यं विविक्तमास्ते। तस्य निवासः खलु कैलासः सहस्रार आनन्दालयः। यथा तद्बुधो देहचित्तयोरनात्मताभिमन्यमानस्तदर्थं च ताभ्यामात्मतां न युञ्जमानस्तथा स आत्मेव स्वतन्त्रश्च देहचित्तयोर्भाग्यातीतश्च। अपि चेदृशो धीमान्नरः सर्वेणात्मैक्यमुपलभमानो न केनापि पीड्यते। नात्मा शक्यश्चित्तेन वेदितुं यतः स तस्य वेदकः। अत एवात्मदशाया लाभः सदा स्वात्मतात्त्विकप्रत्यभिज्ञासम्बन्धी सन्देहो नास्ति।
समुत्थिते सहस्रारे शीघ्रमुक्तिचिह्नं तत्। प्रथमं सहस्रारः सम्यगुत्थितोऽल्पकालमेवानन्तरं तु ते काला दीर्घतराः शनैः शनैर्भूता आमोक्षात्तत्साधकस्य नूनम्। यदि सहसा साधनारम्भादेव सहस्रारः समुत्थितः सर्वकालं भवेत्साधकदेहो मृत्योरन्तिकं नीयेत बलात्। तद्विदेहमुक्तिः स्यात्तद्यथा देहत्यागेन संयुक्तो मोक्षः। किन्तु देहश्चेन्न त्यक्तो मोक्षकाले तज्जीवन्मुक्तिर्भवेत्। जीवन्मुक्तोऽनवरतं समाधिना समाविष्ट आदेहपातात्। ततः परं महासमाधौ प्रविश्यायं महात्मा परमार्थवदिहास्ते नात्र संशयः।
परन्त्वादावीदृशबुधोऽपि साधको भूतवान्न चान्यथा। आरब्धा मध्यो वृद्धश्चेति भूयिष्ठमिमे त्रयः साधकभेदाः। एकैकः साधकभेदो भावतो विशेषलक्षणोपेतोऽवश्यमेव।
यस्माद्यदात्माहमस्मि मे गुरुणोपदिष्टस्तस्मादात्मावस्थानं वर्जयित्वा न किञ्चिन्मया नूनं कर्तव्यमित्येवं ब्रुवाण आरब्धृसाधको भूयो भूयः। तथापि स तत्सर्वं न शक्नोति कर्तुमण्ववस्थया तस्य सम्यक्समीकरणात्। आत्माहमिति कथनमिदं तस्य सत्यमपि काल्पनिकमात्रं यतः स स्वात्मनो वास्तविकप्रत्यभिज्ञाहीनः। सुन्दरतमा स्त्री मे भार्यास्तीत्येवं सगर्वं निवेदयतः षण्ढस्य स आरब्धृसाधकोऽनुकरोत्येव यतो यथा पूर्वेण सा भार्याभुक्ता तथैवापरेण सा स्वातन्त्र्यानन्दरूपात्मावस्था न मनागपि भुक्तानुभूता वा तस्यासामर्थ्यात्। आत्मारब्धास्त्यपि वक्ष्यमानाणवमलात्मकनिजाशुद्ध्यसमर्थो भूत्वेदृशसाधकः सदा परतन्त्रो न तु किमपि दिव्यात्मेव स्वतन्त्रस्तत्त्वतः।
यद्यप्यहमात्मास्मि तदप्यात्मावस्थां न प्रत्यभिजानामि तस्मात्प्रतिदिनमात्मोपलाभार्थं मयात्मानं ध्यातव्यमिति मध्यसाधकेन तदुक्तम् — अन्त आत्मन्युपलब्धौ निरानन्दशुन्यतां गच्छाम्यहं किन्तु यद्गुरुणा शास्त्रैश्चात्मैवानन्दशाली निर्दिष्टस्तत्प्रमोदमयात्मदशोपलब्ध्यर्थे किं मया कर्तव्यमिति ब्रुवाणोऽपि मध्यसाधकः। अयं साधकभेदः कर्मलक्षणो यतस्ते मध्यसाधकाः सदात्मावस्थालाभाय कर्मपराः। मोहप्रतिसंहतस्तु कर्मात्मेति श्रीशिवसूत्रे सप्तषष्टसूत्रेणोपदिष्टम् — एवं च मध्यसाधकोऽज्ञानमोहितोऽपि तस्यासामर्थ्यात्। इत्थं मायाशून्यरूपप्रादुर्भूताज्ञानहेतोः स स्वात्मानमशेषेण भोक्तुमनुभवितुं वाशक्तः। केचिन्मध्यसाधका अप्यनृततुष्टेः शून्यावस्थामात्मतां मत्वा जीवन्मुक्तवदात्मनोऽभिमन्यमाना वस्तुतस्तु ते परमार्थे मूढमात्रा यत्सत्यं यतो मोक्षः सर्वदा विभव्यात्मावस्था स्वाच्छन्द्यानन्दमया न तु स्वातन्त्र्यप्रमोदौ विना शून्यता कदाचित्। तदेवोक्तं श्रीस्पन्दे
तदा तस्मिन्महाव्योम्नि प्रलीनशशिभास्करे।
सौषुप्तपदवन्मूढः प्रबुद्धः स्यादनावृतः॥
इति। श्रीस्पन्दनिर्णयेऽपि च
तदुक्तयैव नीत्या अभूतभावनयैवोत्थापितं परमेश्वरेणैव ज्ञानगोपनायै मूढानामुपेयतया तथा भासितमित्यर्थः।
इति। मध्यसाधकस्य शून्यतानुभवो विद्यते तस्यायोग्यतायाः। ततः पारमार्थ्यापेक्षया कल्पने व्यापर्तव्ये स स्वात्मवास्तवोपलब्धिलाभे प्रयत्नं हि कुर्यात्। यदिदं कृत्स्नं नित्यं परमात्मनस्तत्कस्मायपि किमिति स कञ्चिद्दद्यात्।
आत्मास्तीति वृद्धसाधकेनोक्तमस्य विश्वनाटकस्य नायकवदात्मनस्तस्योपलब्ध्याः। अत एव यद्यात्माणुरस्ति यदि वात्माणुर्नास्तीत्यादि तस्मिन् सर्वस्मिन् स न सपक्षपातोऽधुना। इति हेतोर्वृद्धसाधकः सदा स्वातन्त्र्यानन्दरूपकस्य स्वात्मन उद्यम उन्मज्जनेऽवहिततापरो वक्ष्यमानः।
यदा कस्यचिद्वृद्धसाधकस्य जागरस्वप्नसौषुप्तपदानामाद्यन्तेऽस्त्यात्मोपलब्धिस्तदा सोऽनवरतात्मोपलब्ध्यात्मके मोक्षे कल्पो न सन्देहः। तदेवोपदिष्टं श्रीमत्क्षेमराजेन श्रीस्पन्दनिर्णये
यत एवासुप्रबुद्धस्य तदाद्यन्तेऽस्ति तदुपलब्धिरत एवायमिहाधिकारी स्पन्दोपदेशैः सुप्रबुद्धीक्रियते।
इति। कदायं वृद्धसाधको भवति जीवन्मुक्तः सुप्रबुद्धो वा — यदास्य तेषां पदानां मध्य आत्मोपलब्धिर्विद्यते। ममोपदेशो दृढीकृतः श्रीमद्वसुगुप्तेन स्वस्यां श्रीस्पन्दे
तस्योपलब्धिः सततं त्रिपदाव्यभिचारिणी।
नित्यं स्यात्सुप्रबुद्धस्य तदाद्यन्ते परस्य तु॥
इति। किन्त्वेकतो वृद्धसाधकतायाः प्रसरः सुप्रबुद्धतां जीवन्मुक्ततां वा शनैः प्रवर्तते शक्तिपातनानाप्रकर्षानुरूपेणैवापरतश्च तत्साधकस्यात्मोपलब्धिः पञ्चमशिवसूत्रेण स्मृतेव यथावद्वर्तते
उद्यमो भैरवः॥
इति। भैरव आत्मन्युन्मज्जिते ब्रह्मरन्ध्रारूढात्मशक्तिः शिखायां प्रविश्य शिखाग्र उन्मनायां सम्प्रलीयमाना — अयं मोक्ष वक्ष्यमान आत्मावस्थालाभो भवति नूनम्। यस्माज्जीवन्मुक्तो मोहाभावलक्षणस्तस्मात्स नैव कदाचिदात्मानमुद्दिश्य मुह्यति — किमिति यतोऽयं सुप्रबुद्धः प्रत्यक्षमूलेनात्मज्ञानेन युतः सर्वदात एव चास्य ज्ञानं न जातुचिदागमानुमानतन्त्रम्। जीवन्मुक्तदशा स्पष्टं निर्दिष्टा श्रीस्पन्दे
ज्ञानज्ञेयस्वरूपिण्या शक्त्या परमया युतः।
पदद्वये विभुर्भाति तदन्यत्र तु चिन्मयः॥
इति। न किमप्यात्मकपटप्रबन्धे नित्ययुक्तस्य चिन्त्याणोर्ज्ञानमूला तात्त्विका परमार्थनिष्ठापि तु सुप्रबुद्धलब्धविविक्ताचिन्त्यात्मोपलब्धिसम्यङ्मूलैव॥९॥
Ātmā sadā viviktaṁ tiṣṭhati||9||
Sarvamidaṁ jagatsvaparivartaiḥ sahātmaśaktyā vilāsamātrarūpameva| Ātmā yaḥ svācchandyapramodaghanātmaka jagatā na hi spṛṣṭo manāgapi jātucit| Aṇujanmanaḥ pūrvaṁ ca tasya mṛtyoḥ paraṁ cātmā caitanyabhāvenāste| Kiñca svaparamaśaktikḷptasyāṇorjīvitarūpāyāṁ madhyabhūmikāyāmapyātmā caitanyamiva tiṣṭhati| So'dvitīyaḥ paramapadānna stokāṁśenāpi kadāciccalati| Sarvaśo nirvikāraśca sadā nirvighnecchānantānandaśālī ca sa ātmā satataṁ viviktaṁ tiṣṭhati yatsarvasyānavacchinnaikahṛdayamivāste| Tadanurūpeṇa ya upalabdhātmadaśo naraḥ sarvadā sarvatrātmavadviviktaḥ| Tannarasya deho yadi janaughavalayo yadi vā samyaganyaviśliṣṭaḥ sa nityaṁ viviktamāste| Tasya nivāsaḥ khalu kailāsaḥ sahasrāra ānandālayaḥ| Yathā tadbudho dehacittayoranātmatābhimanyamānastadarthaṁ ca tābhyāmātmatāṁ na yuñjamānastathā sa ātmeva svatantraśca dehacittayorbhāgyātītaśca| Api cedṛśo dhīmānnaraḥ sarveṇātmaikyamupalabhamāno na kenāpi pīḍyate| Nātmā śakyaścittena vedituṁ yataḥ sa tasya vedakaḥ| Ata evātmadaśāyā lābhaḥ sadā svātmatāttvikapratyabhijñāsambandhī sandeho nāsti|
Samutthite sahasrāre śīghramukticihnaṁ tat| Prathamaṁ sahasrāraḥ samyagutthito'lpakālamevānantaraṁ tu te kālā dīrghatarāḥ śanaiḥ śanairbhūtā āmokṣāttatsādhakasya nūnam| Yadi sahasā sādhanārambhādeva sahasrāraḥ samutthitaḥ sarvakālaṁ bhavetsādhakadeho mṛtyorantikaṁ nīyeta balāt| Tadvidehamuktiḥ syāttadyathā dehatyāgena saṁyukto mokṣaḥ| Kintu dehaścenna tyakto mokṣakāle tajjīvanmuktirbhavet| Jīvanmukto'navarataṁ samādhinā samāviṣṭa ādehapātāt| Tataḥ paraṁ mahāsamādhau praviśyāyaṁ mahātmā paramārthavadihāste nātra saṁśayaḥ|
Parantvādāvīdṛśabudho'pi sādhako bhūtavānna cānyathā| Ārabdhā madhyo vṛddhaśceti bhūyiṣṭhamime trayaḥ sādhakabhedāḥ| Ekaikaḥ sādhakabhedo bhāvato viśeṣalakṣaṇopeto'vaśyameva|
Yasmādyadātmāhamasmi me guruṇopadiṣṭastasmādātmāvasthānaṁ varjayitvā na kiñcinmayā nūnaṁ kartavyamityevaṁ bruvāṇa ārabdhṛsādhako bhūyo bhūyaḥ| Tathāpi sa tatsarvaṁ na śaknoti kartumaṇvavasthayā tasya samyaksamīkaraṇāt| Ātmāhamiti kathanamidaṁ tasya satyamapi kālpanikamātraṁ yataḥ sa svātmano vāstavikapratyabhijñāhīnaḥ| Sundaratamā strī me bhāryāstītyevaṁ sagarvaṁ nivedayataḥ ṣaṇḍhasya sa ārabdhṛsādhako'nukarotyeva yato yathā pūrveṇa sā bhāryābhuktā tathaivāpareṇa sā svātantryānandarūpātmāvasthā na manāgapi bhuktānubhūtā vā tasyāsāmarthyāt| Ātmārabdhāstyapi vakṣyamānāṇavamalātmakanijāśuddhyasamartho bhūtvedṛśasādhakaḥ sadā paratantro na tu kimapi divyātmeva svatantrastattvataḥ|
Yadyapyahamātmāsmi tadapyātmāvasthāṁ na pratyabhijānāmi tasmātpratidinamātmopalābhārthaṁ mayātmānaṁ dhyātavyamiti madhyasādhakena taduktam — Anta ātmanyupalabdhau nirānandaśunyatāṁ gacchāmyahaṁ kintu yadguruṇā śāstraiścātmaivānandaśālī nirdiṣṭastatpramodamayātmadaśopalabdhyarthe kiṁ mayā kartavyamiti bruvāṇo'pi madhyasādhakaḥ| Ayaṁ sādhakabhedaḥ karmalakṣaṇo yataste madhyasādhakāḥ sadātmāvasthālābhāya karmaparāḥ| Mohapratisaṁhatastu karmātmeti śrīśivasūtre saptaṣaṣṭasūtreṇopadiṣṭam — Evaṁ ca madhyasādhako'jñānamohito'pi tasyāsāmarthyāt| Itthaṁ māyāśūnyarūpaprādurbhūtājñānahetoḥ sa svātmānamaśeṣeṇa bhoktumanubhavituṁ vāśaktaḥ| Kecinmadhyasādhakā apyanṛtatuṣṭeḥ śūnyāvasthāmātmatāṁ matvā jīvanmuktavadātmano'bhimanyamānā vastutastu te paramārthe mūḍhamātrā yatsatyaṁ yato mokṣaḥ sarvadā vibhavyātmāvasthā svācchandyānandamayā na tu svātantryapramodau vinā śūnyatā kadācit| Tadevoktaṁ śrīspande
Tadā tasminmahāvyomni pralīnaśaśibhāskare|
Sauṣuptapadavanmūḍhaḥ prabuddhaḥ syādanāvṛtaḥ||
iti| Śrīspandanirṇaye'pi ca
Taduktayaiva nītyā abhūtabhāvanayaivotthāpitaṁ parameśvareṇaiva jñānagopanāyai mūḍhānāmupeyatayā tathā bhāsitamityarthaḥ|
iti| Madhyasādhakasya śūnyatānubhavo vidyate tasyāyogyatāyāḥ| Tataḥ pāramārthyāpekṣayā kalpane vyāpartavye sa svātmavāstavopalabdhilābhe prayatnaṁ hi kuryāt| Yadidaṁ kṛtsnaṁ nityaṁ paramātmanastatkasmāyapi kimiti sa kañciddadyāt|
Ātmāstīti vṛddhasādhakenoktamasya viśvanāṭakasya nāyakavadātmanastasyopalabdhyāḥ| Ata eva yadyātmāṇurasti yadi vātmāṇurnāstītyādi tasmin sarvasmin sa na sapakṣapāto'dhunā| Iti hetorvṛddhasādhakaḥ sadā svātantryānandarūpakasya svātmana udyama unmajjane'vahitatāparo vakṣyamānaḥ|
Yadā kasyacidvṛddhasādhakasya jāgarasvapnasauṣuptapadānāmādyante'styātmopalabdhistadā so'navaratātmopalabdhyātmake mokṣe kalpo na sandehaḥ| Tadevopadiṣṭaṁ śrīmatkṣemarājena śrīspandanirṇaye
Yata evāsuprabuddhasya tadādyante'sti tadupalabdhirata evāyamihādhikārī spandopadeśaiḥ suprabuddhīkriyate|
iti| Kadāyaṁ vṛddhasādhako bhavati jīvanmuktaḥ suprabuddho vā — Yadāsya teṣāṁ padānāṁ madhya ātmopalabdhirvidyate| Mamopadeśo dṛḍhīkṛtaḥ śrīmadvasuguptena svasyāṁ śrīspande
Tasyopalabdhiḥ satataṁ tripadāvyabhicāriṇī|
Nityaṁ syātsuprabuddhasya tadādyante parasya tu||
iti| Kintvekato vṛddhasādhakatāyāḥ prasaraḥ suprabuddhatāṁ jīvanmuktatāṁ vā śanaiḥ pravartate śaktipātanānāprakarṣānurūpeṇaivāparataśca tatsādhakasyātmopalabdhiḥ pañcamaśivasūtreṇa smṛteva yathāvadvartate
Udyamo bhairavaḥ||
iti| Bhairava ātmanyunmajjite brahmarandhrārūḍhātmaśaktiḥ śikhāyāṁ praviśya śikhāgra unmanāyāṁ sampralīyamānā — Ayaṁ mokṣa vakṣyamāna ātmāvasthālābho bhavati nūnam| Yasmājjīvanmukto mohābhāvalakṣaṇastasmātsa naiva kadācidātmānamuddiśya muhyati — Kimiti yato'yaṁ suprabuddhaḥ pratyakṣamūlenātmajñānena yutaḥ sarvadāta eva cāsya jñānaṁ na jātucidāgamānumānatantram| Jīvanmuktadaśā spaṣṭaṁ nirdiṣṭā śrīspande
Jñānajñeyasvarūpiṇyā śaktyā paramayā yutaḥ|
Padadvaye vibhurbhāti tadanyatra tu cinmayaḥ||
iti| Na kimapyātmakapaṭaprabandhe nityayuktasya cintyāṇorjñānamūlā tāttvikā paramārthaniṣṭhāpi tu suprabuddhalabdhaviviktācintyātmopalabdhisamyaṅmūlaiva||9||
Az Én (ātmā) mindig (sadā) önmagában (viviktam)
nyugszik (tiṣṭhati)||9||
Ez (idam) az egész (sarvam) világ (jagat), együtt (saha) minden változásával (sva-parivartaiḥ) valójában (rūpam eva) csupán (mātra) az Én (ātma) Erejének (śaktyāḥ) egy Játéka (vilāsa). Az Én (ātmā), aki (yaḥ) az (ātmakaḥ) Abszolút Szabadság (svācchandya) (és) Öröm (pramoda) összetett egysége (ghana), még csak kicsit (manāk api) sem (na hi) befolyásolt (spṛṣṭaḥ) a világ által (jagatā), soha (jātucid). A parányi én --a korlátolt individuum-- (aṇu) születése (janmanaḥ) előtt (pūrvaṁ), és (ca... ca) halála (tasya mṛtyoḥ) után (param), az Én (ātmā) megmarad (āste) Tudatosságként (caitanya-bhāvena). Továbbá (kiñca), az Én (ātmā) megmarad (tiṣṭhati) Tudatosságként (caitanyam-iva), még (api) a köztes szinten is (madhya-bhūmikāyām), minek formája (rūpāyām) a parányi én (aṇoḥ) élete (jīvita), aki az Ő (sva) Legmagasabb (parama) Erejének (śakti) találmánya (kḷptasya). Az Egy, második nélkül (saḥ advitīyaḥ), soha (kadācid) nem (na) különül el (calati) még (api) egy kicsit sem (stoka-aṁśena) a Legmagasabb Állapottól (parama-padāt). Abszolút (sarvaśas) változatlan (nirvikāraḥ) és (ca... ca) szüntelen (sadā) tele van (śālī) végtelen (ananta) Gyönyörrel (ānanda) (és) akadálytalan (nirvighna) Akarattal (icchā), az Én (saḥ ātmā) mindig (satatam) megmarad (tiṣṭhati) elkülönülve (viviktam), vagyis (yad), Ő megmarad (āste), mint (iva) az egyetlen (eka), érintetlen (anavacchinna) Magja (hṛdayam) mindennek (sarvasya). E szerint (tad-anurūpeṇa), az a személy (naraḥ), aki realizálta az Én Állapotát (upalabdha-ātma-daśaḥ) mindig (sarvadā) (és) mindenhol (sarvatra) elkülönült (viviktaḥ), mint (vat) az Én (ātma). Akár (yadi) körülveszi (valayaḥ) eme személy (tad-narasya) testét (dehaḥ) egy tömeg (jana-ogha) vagy (yadi vā) teljesen (samyak) elszigetelve van (anyaviśliṣṭaḥ), ő (saḥ) megmarad (āste) szüntelen (nityam) elkülönülve (viviktam). Az Ő (tasya) Székhelye (nivāsaḥ) valójában (khalu) a Kailāsa (kailāsaḥ), a Gyönyör (ānanda) Hajléka (ālayaḥ) a Sahasrāra-ban (sahasrāre). Mivel (yathā) e bölcs (tad-budhaḥ) tudja (abhimanyamānaḥ), hogy a test és elme (deha-cittayoḥ) nem-Én (anātmatā), és (ca) ezért (tadartham) nem (na) azonosítja (yuñjamānaḥ) az Ént (ātmatām) azokkal --testtel és elmével-- (tābhyām), ezért (tathā) ő (saḥ) Szabad (svatantraḥ), mint (iva) az Én (ātmā) és (ca... ca) túl van (atītaḥ) a testbe és elmébe (deha-cittayoḥ) vetett hiten (bhāgya). Emellett (api ca), egy ilyen (īdṛśaḥ) bölcs (dhīmān) személy (naraḥ), az által, hogy realizálja (upalabhamānaḥ), hogy az Én egy (ātma-aikyam) mindennel (sarveṇa), (és) nem árthat neki (na... pīḍyate) senki (kena api). Az Én (ātmā) nem (na... śakyaḥ) megismerhető (veditum) az elme által (cittena), mivel (yatas) Ő (saḥ) annak --az elmének-- (tasya) ismerője (vedakaḥ). Ezért (atas eva), az Én (ātma) Állapotának (daśāyāḥ) elérése (lābhaḥ), mindig (sadā) az egyén saját (sva) Énjének (ātma) egy aktuális (tāttvika) felismeréssel (pratyabhijñā) kapcsolatos (sambandhī), ez nem kétséges (sandehaḥ na asti)1 .
Amikor a Sahasrāra teljesen aktivvá válik (samutthite sahasrāre), ez (tad) egy jele (cihnam) a hamarosan bekövetkező (śīghra) Felszabadulásnak (mukti). Először (prathamam), a Sahasrāra (sahasrāraḥ) teljesen aktívvá (samyak-utthitaḥ) csak rövid ideig válik (alpa-kālam eva), de (tu) később (anantaram), ezek (te) az periódusok (kālāḥ), nagyon fokozatosan egyre hosszabbak lesznek (dīrgha-tarāḥ śanaiḥ śanaiḥ bhūtāḥ), amíg el nem érkezik a Felszabadulása (ā-mokṣāt) valóban (nūnam) eme spirituális törekvőnek (tad-sādhakasya). Ha (yadi) a Sahasrāra (sahasrāraḥ) azonnal (sahasā) aktiválódna, maradéktalanul (samutthitaḥ-bhavet), szüntelen (sarva-kālam) a spirituális út (sādhanā) legelső pillanatában (ārambhāt eva), a törekvő (sādhaka) teste (dehaḥ) azonnal elhullana (nīyeta balāt) a halálba (mṛtyoḥ antikam). Ez (tad) volna (syāt) a Videhamukti (videha-mukti), azaz (tad-yathā) Felszabadulás (mokṣaḥ), a test (deha) elhagyásával (saṁyuktaḥ-tyāgena). Mindazonáltal (kintu), ha (ced) a test (dehaḥ) nem (na) hull el (tyaktaḥ), a Felszabadulás (mokṣa) pillanatában (kāle), az (tad) a (bhavet) Jīvanmukti --Felszabadulás a test megtartásával-- (jīvat-muktiḥ). Egy Jīvanmukta --valaki aki Felszabadult, miközben él-- (jīvat-muktaḥ) szüntelen (anavaratam) el van merülve (samāviṣṭaḥ) a transzban (samādhinā), míg teste el nem hull (ā-deha-pātāt). Ez(tatas) után (param), belépvén (praviśya) a nagy transzba (mahā-samādhau), ez (ayam) a nagy-lelkű (mahā-ātmā) megmarad (āste), itt (iha) mint (vat) a Legmagasabb Valóság (parama-artha), nincs kétség (na... saṁśayaḥ) efelől (atra)2 .
Habár (parantu), a kezdetekben (ādau), még (api) egy ilyen (īdṛśa) bölcsnek (budhaḥ) is spirituális törekvőnek (sādhakaḥ) kell lennie (bhūtavān) és (ca) ez nem (na) kikerülhető (anyathā) --vagyis ez egy kötelező folyamat--. Tágan értelmezve (bhūyiṣṭham), ez (ime) a törekvő (sādhaka) három (trayaḥ) kategóriája (bhedāḥ): "kezdő (ārabdhā), haladó (madhyaḥ) és (ca) fejlett (vṛddhaḥ... iti)". Természetesen (avaśyam eva), a spirituális törekvő (sādhaka) mindegyik kategóriájának (eka-ekaḥ... bhedaḥ) eredendően (bhāvatas) speciális (viśeṣa) jellemzői (lakṣaṇa) vannak (upetaḥ).
A törekvő (sādhakaḥ), aki kezdő (ārabdhṛ), gyakran (bhūyaḥ bhūyaḥ) így (evam) beszél (bruvāṇaḥ): "Miután (yasmāt) azt tanultam (upadiṣṭaḥ) a spirituális tanítómtól (me guruṇā), hogy (yad) Én (aham) vagyok (asmi) az Én (ātmā), ezért (tasmāt) semmit sem (na kim-cid) kell tennem (mayā... kartavyam) nyilvánvalóan (nūnam), kivéve azt (varjayitvā), hogy nyugodjak meg (avasthānam) az Énben (ātma... iti)". Ennek ellenére (tathā api), ő (saḥ) nem képes (na śaknoti) mindezt (tad-sarvam) megtenni (kartum), a parányi én (aṇu) állapotával (avasthayā) való teljes önazonosítása miatt (tasya samyak-samīkaraṇāt). "Én (aham) (vagyok) az Én (ātmā... iti)", ez (idam) a kifejezése (tasya-kathanam), habár (api) igaz (satyam), csupán (trividhā) teoretikus (kālpanika), mert (yatas) neki (saḥ) nincs (hīnaḥ) egy valódi (vāstavika) felismerése (pratyabhijñā) saját Énjéről (sva-ātmanaḥ). Miképp egy nemzőképtelen férfi (ṣaṇḍhasya) büszkén (sagarvam) jelenti be (nivedayataḥ), hogy (evam): "Az én (me) feleségem (bhāryā) a (asti) legszebb (sundaratamā) nő (strī... iti) ", a kezdő (ārabdhṛ) törekvő (saḥ sādhakaḥ) is így tesz (anukaroti eva), mivel (yatas) ahogy (yathā) az előbbi (pūrveṇa), feleségét (sā bhāryā) képtelen élvezni (abhuktā), úgy (tathā eva) az Én (ātma) Állapota (sā... avasthā), minek természete (rūpa) az Abszolút Szabadság (svātantrya) (és) Gyönyör (ānanda) még csak minimálisan sem (na manāk api) élvezett (bhuktā) vagy (vā) tapasztalt (anubhūtā) utóbbi által (apareṇa), erőtlensége miatt (tasya asāmarthyāt). Bár (api) a kezdő (ārabdhā) az Én (ātmā), ám saját (nija) tisztátalansága miatti (aśuddhi) erőtlen (asamarthaḥ) állapotban (bhūtvā), ami az Āṇavamala-ból (āṇava-mala) áll (ātmaka) -amiről később fogok beszélni (vakṣyamāna)-, az ilyen (īdṛśa) spirituális törekvő (sādhakaḥ) mindig (sadā) valami mástól (para) függ (tantraḥ), és valójában (tattvatas) egyáltalán nem (na tu kim api) Szabad (svatantraḥ), mint (iva) az isteni (divya) Én (ātmā)3 .
A haladó törekvő így beszél (madhya-sādhakena tad uktam): "Bár (yadi api) Én (aham) vagyok (asmi) az Én (ātmā), ennek ellenére (tad api), mégsem ismerem fel --nem realizálom-- (na pratyabhijānāmi) az Én (ātma) állapotát (avasthām); ezért (tasmāt), meditálnom kell (mayā... dhyātavyam) minden nap (prati-dinam) az Énen (ātmānam), hogy (artham) realizáljam (upalābha) az Ént (ātma... iti)" - a haladó (madhya) törekvő (sādhakaḥ) ezt is (api) mondja (bruvāṇaḥ): "Végül (ante), amikor az Én realizálásra kerül (ātmani upalabdhau), én (aham) belépek az üresség állapotában (śunyatāṁ gacchāmi), (mely) híján van a Gyönyörnek (nirānanda)…mindazonáltal (kintu), mivel (yad) az Én (ātmā eva), a spirituális tanító (guruṇā) és (ca) a szövegek által (śāstraiḥ) úgy lett leírva (nirdiṣṭaḥ), mint ami tele van (śālī) Gyönyörrel (ānanda), ezért (tad) mit (kim) kell hát tennem (mayā kartavyam), hogy (arthe) realizáljam (upalabdhi) az Én (ātma) Állapotát (daśā), ami tele van (maya) Örömmel (pramoda... iti)?". A spirituális törekvő (sādhaka) eme (ayam) kategóriájának (ayam) jellemzője (lakṣaṇaḥ) a karma vagy cselekvés (karma), mivel (yatas) ezek (te) a haladó (madhya) törekvők (sādhakāḥ) szüntelen el vannak merülve (sadā... parāḥ) a cselekvésben (karma), hogy elérjék (lābhāya) az Én (ātma) Állapotát (avasthā). A tiszteletreméltó Śivasūtra-kban (śrī-śivasūtre), a hatvanhetedik aforizma által (sapta-ṣaṣṭa-sūtreṇa), (ez) a tanítás van kimondva (upadiṣṭam): "Habár (tu) aki a káprázat (moha) összetett egysége (pratisaṁhataḥ), az (csupán) tettekbe (karma... iti) bonyolódik (ātmā)". - Így (evam ca), a haladó (madhya) spirituális törekvő (sādhakaḥ) szintén be van csapva (mohitaḥ api) a tudatlanság által (ajñāna), erőtlensége miatt (tasya asāmarthyāt). Ezért (ittham) ő (saḥ) nem képes (aśaktaḥ), hogy maradéktalanul (aśeṣeṇa) élvezze (bhoktum) vagy (vā) tapasztalja (anubhavitum) saját (sva) Énjét (ātmānam), Māyā (māyā) üressége (śūnya) formájában (rūpa) megjelenő (prādurbhūta) tudatlanság (ajñāna) miatt (hetoḥ). A hamis kielégülés miatt (anṛta-tuṣṭeḥ), még (api) néhány (kecid) haladó (madhya) törekvő (sādhakāḥ) Jīvanmukta-nak (vat-jīvat-mukta) vagy életében felszabadultnak is tartja (abhimanyamānāḥ) magát (ātmanaḥ), hiszen azt hiszik (matvā), hogy az Én (ātmatām) az üresség (śūnya) állapota (avasthām), de (tu) tény (vastutas), hogy valójában (yad satyam) csupán (mātrāḥ) össze vannak zavarodva (mūḍha) a Legmagasabb Valósággal kapcsolatban (parama-arthe), mert (yatas) a Felszabadulás (mokṣaḥ) mindig a Ragyogó (vibhavi) Én (ātma) Állapota (avasthā), ami --azaz az Állapot-- csordultig tele van (mayā) Abszolút Szabadsággal (svācchandya) (és) Gyönyörrel (ānanda), és soha nem (na tu... kadācid) az üresség állapotba (śūnyatā), teljes Szabadság és Öröm (svātantrya-pramodau) nélkül (vinā). Ugyanez (tad eva) van kijelentve (uktam) a tiszteletreméltó Spandakārikā-kban (śrī-spande):
"Majd (tadā), a hold --azaz apāna-- (śaśi) (és) a nap --azaz prāṇa-- (bhāskare) újra feloldódik (pralīna) e (tasmin) Nagy (mahā) Éterben (vyomni). (A részlegesen felébredett számára, ez az állapot olyan,) mint (vat) a mély-alvás (sauṣupta) állapota (pada), (és így) káprázatban (mūḍhaḥ) marad (syāt). (Habár a Yogī, aki) nem fedett (a tudatlanság sötétségével) (anāvṛtaḥ) megmarad (syāt) felébredve és megvilágosodva (prabuddhaḥ) (ebben a bizonyos állapotban)."
Emellett (api ca), a tiszteletreméltó Spandanirṇaya-ban (śrī-spandanirṇaye) (szintén ki van mondva):
"A fent említett tanítás szerint (uktayā eva nītyā), az --az üresség állapota-- (tad) csupán annak elképzelése által (bhāvanayā eva) nyilvánul meg (utthāpitam) ami (sohasem) létezett (abhūta). (Az üresség állapotát) a Legmagasabb Úr (parama-īśvareṇa eva) láttatja (bhāsitam) ezen a módon (tathā) -azaz mint elérendő cél- (upeyatayā) a bolondoknak (mūḍhānām), azért, hogy elfedve és megvédje (gopanāyai) a Tudást (jñāna). Ez a jelentés (iti arthaḥ)."
A haladó törekvő esetében (madhya-sādhakasya) jelen van (vidyate) az üresség (śūnyatā) tapasztalása (anubhavaḥ), az alkalmatlansága miatt (tasya ayogyatāyāḥ). Így (tatas), ahelyett, hogy kitölti elméjét (vyāpartavye) a Legmagasabb Valósággal (pāramārthya) kapcsolatos (apekṣayā) képzelgésekkel (kalpane), neki (saḥ) arra kell törekednie (prayatnaṁ hi kuryāt), hogy elérje (lābhe) saját (sva) Énjének (ātma) tényleges (vāstava) realizációját (upalabdhi). Mivel (yad) mindez (kṛtsnam-idam), mindig (nityam) a Legmagasabb Én (parama-ātmanaḥ), következésképpen (tad) miért (kim iti) kellene Neki adnia (saḥ... dadyāt) bármit is (kañcid) bárkinek (kasmai api)?4
A fejlett spirituális törekvő így beszél (vṛddha-sādhakena uktam): "Az Én (ātmā) Van (asti iti)", mert realizálta (tasya upalabdhyāḥ), hogy az Én (ātmanaḥ) az univerzális dráma (viśva-nāṭakasya) sztárja (nāyaka-vat). Ezért (atas eva), akár (yadi) a parányi én (aṇuḥ) az (asti) Én (ātmā), vagy (yadi vā) a parányi én (aṇuḥ) nem (na asti) az Én (ātmā), stb. (iti-ādi), őt (saḥ) mindez (tasmin sarvasmin) már nem (na-adhunā) érdekli (sa-pakṣapātaḥ). Így (iti hetoḥ), a fejlett (vṛddha) törekvő (sādhakaḥ) mindig éber (sadā... paraḥ-avahitatā) az egyén saját Énjének (sva-ātmanaḥ) udyama-jára (udyame) (vagy) feltárulására, felvillanására (unmajjane), minek (az Énnek) természete (rūpakasya) az Abszolút Szabadság (svātantrya) (és) Gyönyör (ānanda), amiről később beszélek (vakṣyamānaḥ). Amikor (yadā) Én-realizáció (ātma-upalabdhiḥ) van jelen (asti) az ébrenlét (jāgara), álom (svapna) (és) mély alvás (sauṣupta) állapotainak (padānām) elején és végén (ādi-ante), a bizonyosan fejlett spirituális törekvő számára (kasyacid vṛddha-sādhakasya), akkor (tadā) ő (saḥ) kétségtelenül alkalmas (na sandehaḥ) a Felszabadulásra (mokṣe), mely zavartalan (anavarata) Én-realizációból (ātma-upalabdhi) áll (ātmake). Ezt a konkrét (igazságot) (tad eva) tanította (upadiṣṭam) a fenséges Kṣemarāja (śrīmat-kṣemarājena) az (ő) tiszteletreméltó Spandanirṇaya-jában (śrī-spandanirṇaye):
"Mivel (yatas eva) annak, aki nem teljesen felébredett (asuprabuddhasya), jelen van (asti) Annak --az Énnek-- (tad) tapasztalása (upalabdhiḥ) a (tad)(tudatosság hétköznapi állapotainak) elején és végén (ādi-ante), ezért (atas eva), ő (ayam) alkalmas arra (iha adhikārī), hogy tökéletesen felébredetté váljon (suprabuddhī-kriyate) a Spanda-val foglalkozó (spanda) tanítások által (upadeśaiḥ)."
Mikor (kadā) válik (bhavati) ez (ayam) a fejlett törekvő (vṛddha-sādhakaḥ) életében felszabadulttá (jīvat-muktaḥ) vagy (vā) tökéletesen felébredett (suprabuddhaḥ)? -Amikor (yadā) számára (asya) Én-realizáció (ātma-upalabdhiḥ) van jelen (vidyate) ezen állapotok (teṣām padānām) közepén (madhye). A tanításomat (mama-upadeśaḥ) megerősíti (dṛḍhīkṛtaḥ) a fenséges Vasugupta (śrīmat-vasuguptena) az ő (svasyām) tiszteletreméltó Spandakārikā-iban (śrī-spande):
"A teljesen felébredett számára (suprabuddhasya), Annak --azaz az Énnek-- (tasya) tapasztalása (upalabdhiḥ) mindig (nityam) (és) állandóan (satatam) jelen van (syāt), (és az Én e tapasztalása) megmarad (avyabhicāriṇī) (a tudatosság) három (tri) állapota (pada) (közben is). Mindazonáltal (tu), a másiknak --azaz annak, aki nem teljesen felébredett-- (parasya), az --vagyis az Én tapasztalása-- (tad) (csupán) (minden állapot) elején (ādi) (és) végén (ante) (van jelen)5 ."
Mindazonáltal (kintu), egyrészt (ekatas), a fejlett törekvő kondíciójából (vṛddha-sādhakatāyāḥ), a teljesen felébredett állapotáig (suprabuddhatām) vagy (vā) életében felszabadultig (jīvat-muktatām) tartó folyamat (prasaraḥ) fokozatosan (śanaiḥ) bontakozik ki (pravartate), a Śaktipāta vagy az Erő alászállása --Kegyelem-- (śaktipāta) különböző (nānā) intenzitásai (prakarṣa) szerint (anurūpeṇa eva), és (ca) másrészt (aparatas) az Én-realizáció (ātma-upalabdhiḥ) az ilyen törekvő esetében (tad-sādhakasya) pontosan úgy (yathāvat) történik (vartate), ahogy (iva) azt említi (smṛtā) Śiva ötödik aforizmája (pañcama-śiva-sūtreṇa):
"Bhairava --a Legmagasabb Létező-- (bhairavaḥ) (az) Isteni Tudatosság egy spontán felvillanása (udyamaḥ)."
Amikor Bhairava, az Én, feltárul (bhairave ātmani unmajjite), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), ami felszaladt (ārūḍhā) a Brahmarandhra-ig (brahmarandhra), miután behatol (praviśya) (itt) a śikhā-ba vagy lángba (śikhāyām), teljesen feloldódik (sampralīyamānā) az Unmanā-ban (unmanāyām) a śikhā (śikhā) csúcsán (agre) - Ez (ayam) a Felszabadulás (mokṣaḥ), amiről később beszélni fogok (vakṣyamānaḥ), bizonyosan (nūnam) az (bhavati) Én (ātma) Állapotának (avasthā) elérése (lābhaḥ). Mivel (yasmāt) egy életében felszabadult (jīvat-muktaḥ) jellemzője (lakṣaṇaḥ) a Káprázat (moha) hiánya (abhāva), így (tasmāt) ő (saḥ) sohasem (na eva kadācid) válik zavarodottá (muhyati) az Énnel (ātmānam) kapcsolatban (uddiśya)- Miért (kim iti)? Mert (yatas) ez (ayam) a tökéletesen felébredett (suprabuddhaḥ) mindig birtokoltja (yutaḥ sarvadā) az Én tudásának (ātma-jñānena), (mely) közvetlen tapasztaláson (pratyakṣa) alapszik (mūlena), és (ca) ezért (atas eva) az ő (asya) tudása (jñānam) sohasem (na jātucid) függ (tantram) kinyilatkoztatástól (āgama) (és) következtetéstől (anumāna)6 . Az életében felszabadult (jīvat-mukta) állapota (daśā) tisztán jelezve van (spaṣṭam nirdiṣṭā) a tiszteletreméltó Spandakārikā-kban (śrī-spande):
"A mindent-átható (Én) (vibhuḥ) ragyog (bhāti) (az ébrenlét és álom) két (dvaye) állapotában (pada), karöltve (yutaḥ) az (Ő) Legmagasabb --parama-- (paramayā) Erejével --Śakti-- (śaktyā), kinek természete (sva-rūpiṇyā) a tudás (jñāna) (és) a tudás tárgya (jñeya). Mindazonáltal (tu), e (kettőn) (tad) kívül (anyatra), (Ő csupán) Tudatosságként (látszik) (cit-mayaḥ)."
Az igazi (tāttvikā) spiritualitás (parama-artha-niṣṭhā) egyáltalán nem (na kim api) az elképzelhető parányi én (cintya-aṇoḥ) tudásán (jñāna) alapszik (mūlā), aki szüntelen azzal van elfoglalva (nitya-yuktasya), hogy az Én (ātma) ellen esküdjön (kapaṭa-prabandhe), hanem (api tu) valójában (eva) a teljes mértékben (samyak) az önmagában nyugvó (vivikta) (és) elképzelhetetlen (acintya) Én (ātma) realizációjára (upalabdhi) alapszik (mūlā), amit a teljesen felébredett (suprabuddha) ért el (labdha)7 ||9||
1 Az Én mindig ugyanaz a Valóság, minden pillanatban és mindenhol. Ő Teljesen Szabad (svātantrya) és csordultig tele van Gyönyörrel (ānanda). Nincs leírás, mely az Ő Állapotát képes lenne felfedni valójában, mert Ő annyira Csodálatos, hogy csupán az Ő Realizálása után képes bárki megérteni az Ő Természetét. Bár Ő mindent átható, Az Ő Otthona a Kailāsa a Sahasrāra-ban, a koronacakra-ban. Az, aki Realizálja Őt, magára veszi az Ő Természetét is. Az ilyen bölcs mindig az elmébe és a testbe vetett hiten túl van, azaz nem azonosítja Valódi Önmagát vagy Én-jét az elmével és a testtel. Azért használom a „realizálni” szót, mert a „tudni” ige nem alkalmas fogalom, miután az Én a Legfőbb Tudó mindig.
Ő nem egy objektum, amit ismerni, tudni lehet, hanem mindennek a Tudója. Az Ő Állapotának megszerzése mindig az individuum valódi Én-jének aktuális felismerésében, realizálásában áll és nem az Én-ről való „tudásban”!
2 A legtöbb embernek nem aktív a Sahasrāra vagy koronacakra-ja, mert egyszerűen nem lényeges számukra. Csak a spirituálisan fejlett személyek számára történik meg a Sahasrāra aktiválódása, legalább egy bizonyos időtartamra. Ez az Ő ajándéka egy arra érdemes törekvőnek, aki már hosszú ideje áhítozik a Végső Felszabadulás után. A Sahasrāra vagy koronacakra kizárólag a Én-realizációban tölt be szerepet minden esetben. A legtöbb folyamat vagy történés tekintetében a többi cakra több mint elég. Ez olyan (a Sahasrāra), mint egy versenyautó, melyet kizárólag a versenypályán használnak és nem egy hétköznapi autó, amivel a városban is lehet közlekedni. Hasonlóképpen a Sahasrāra kizárólag Én Állapotának elérésére való.
Ha a Sahasrāra egy rendkívüli erővel aktiválódik, a személy azonnal és végleg elhagyja fizikai testét, az Én-felismerés intenzitása miatt. Ezt nevezzük a test elhagyásával járó Felszabadulásnak. Amennyiben a Sahasrāra aktiválódása nem azonnali, hanem fokozatos, a (későbbi) Felszabadulás pillanatában a személy nagyobb valószínűséggel nem hagyja el végleg a testét. Ezt nevezzük a test megtartásával járó Felszabadulásnak. Mindenesetre egy Felszabadult szemszögéből nincs különbség a test elhagyása vagy megtartása közt, mert a Felszabadulás túllendíti őt ezeken a különbségeken.
A test elhagyása vagy megtartása csupán azok számára lényeges, akik látják, miképp ért el Felszabadulást az illető. Miután a Végső Valóság Abszolút Szabadság és Gyönyör összetett egysége, ezért amint valaki ezt az összetett egységet realizálja, számára minden ugyanazzá válik.
3 Mielőtt valaki Felszabadulttá válik, minden esetben, spirituális törekvőnek kell lennie először, akár előző, akár adott életében. Nincs kivétel és nincs más kiút. A törekvők három kategóriáját fogom definiálni, mely különbséget a spirituális érettség szintjei határozzák meg. Természetesen, különböző szövegek definiálhatnak saját klasszifikációt, besorolást, de az én hármas besorolásom a legegyszerűbben megérthető. E szerint a spirituális törekvő vagy aspiráns tekinthető kezdő, haladó és fejlett törekvőnek, a ’nem-felébredett’, ’felébredett’, ’nagyon felébredett’ és ’tökéletesen felébredett’ helyett (ez utóbbi négy kategória az egyik legfontosabb Tantra besorolási módszere).
Az a törekvő, aki kezdő, általában így beszél az Én-ről: „Azt tanultam, hogy én vagyok az Én…mi más dolgom lenne ezen kívül?”. Más szavakkal, az ilyen kezdő törekvő félreértelmezi a tanítást és úgy kezd viselkedni (gondolkodni), mintha teljesen felébredett személy lenne. Ez azért történik, mert az egó elsődleges tulajdonsága, hogy kisajátítja azt, ami nem ő. A kezdő törekvő úgy beszél, mint egy felébredett, anélkül, hogy az lenne. Az ilyen törekvő esetében a tanítás csupán teoretikusan jelenik meg az intellektusában és nem az Igazság valódi, aktuális realizációjaként. Természetesen ő az Én (mint mindenki), de aki nem realizálta Önmagát, az ennek ellenére sem Önmaga. Az Én svatantra vagyis „Önmagától függő”, míg a kezdő törekvő paratantra vagyis „mástól függő”.
Például, a boldogsága mindig külső körülményektől függ. Számára nem létezik autonóm, önálló „boldogság”, mert teljes mértékben függ a külső tényezőktől, mint a test, a rokonai, a munkája, az időjárás, stb. Ez a belső tökéletlensége (Āṇavamala) miatt van, mely számára a „tökéletesség hiányának” érzetét adományozza. Olyan ez, mint egy nemi életre képtelen férfi, akinek a felesége a legszebb nő a világon, ám ezzel egy időben képtelen élvezni őt, vagyis a tény, hogy ’ez a nő a felesége’, az ilyen férfi esetében gyakorlatilag haszontalan. Egy másik példa a következő:
"Nekem van a leggyorsabb autóm”..”És hol van?”…”A garázsomban parkol, mert nem tudom, hogyan kell vezetni".
Ez a példa ugyancsak mutatja a kezdő törekvő kondícióját. Habár ő az Én (A mindent átható Valóság), mégsem képes realizálni Őt, vagyis képtelen élvezni Őt Teljes mértékben (az Én Gyönyörét).
Ebben a példában, az illetőnek meg kell tanulnia, hogyan kell autót vezetni, és utána el kell mennie egy versenypályára, majd megtanulnia, hogyan vezesse a fantasztikus versenyautóját teljes sebességgel, ütközés nélkül. Értitek? Ez az egész folyamat a „spirituális út” névre hallgat.
Ha a dolog annyira könnyű lenne, hogy „csak legyél önmagad” és kész, akkor mindenki felszabadult lenne most és mindörökké. Tehát ez mindig annak realizációjáról szól, hogy „Te magad vagy az Én”. Ez a különbség a kezdő és a felszabadult személy között. Míg előbbi szuper versenyautóját a garázsban tartja kapacitáshiánya miatt, addig utóbbi teljes sebességgel vezeti azt. Ez természetesen csak egy példa, de nagyon hasznos arra vonatkozólag, hogy miképp működik valójában a spirituális folyamat.
4 A haladó törekvő tudja, hogy ő az Én, de azt is tudja, hogy ez kevés. Ezért vágyik saját Én-jének konkrét realizációjára. Ezért abban a hitben él, hogy az Én-realizáció elérése cselekvéshez, tettek megtételéhez kötött. Így spirituális törekvése tele van cselekvéssel, pl.: rituálék végzésével, különböző meditációs technikák gyakorlásával, kántálással, stb. Gyakran esik az üresség állapotába, mert még nem elég érett, hogy elérje a Végső Felszabadulást. Ezért az ilyen törekvő az Én-t, aki Fény és Gyönyör, unalmas ürességként, semmiként tapasztalja, mely csupán saját belső tökéletlensége vagy az Āṇavamala miatt van. Néhányuk hipnotizálttá válik a merő üresség tapasztalata miatt és azt kezdik gondolni, hogy ez a Végső Felszabadulás. Létezik több iskola is, melyek teljes mértékben az üresség állapotára alapszanak. Az ilyen rendszereket haladó törekvők alapították, akik tudatlanságuk miatt félreértelmezik és összekeverik az Én-t, valami mással, pl.: az ürességgel. A Śivasūtra-kban (III, 35) az ilyen törekvők úgy kerülnek meghatározásra, mint akik homályból állnak, mert állandóan cselekvés megtételének illúziójában élnek. Az ilyen törekvő számára -hátránya ellenére-, miszerint megtéveszti őt az üresség tapasztalása, ez az állapot szükséges, hogy tovább fejlődhessen a fejlett törekvő szintjére.
A legtöbb esetben a haladó törekvő évekig gyakorol spirituális praxist, mielőtt az Én-realizáció utolsó állomását elérné. Szintén idéztem a Spandakārikā-k I, 25-öt és a Spandanirṇaya I, 13-at hogy a témakör még tisztább legyen.
5 A fejlett törekvőnek egyszerűen elege van az „én”-ből vagyis az egóból, és csupán így beszél:
Az „Az Én Van”, mert sok év alatt végigjárt, folyamatot követő folyamat után realizálta abszolút erőtlenségét, amikor szembekerült az Én konkrét realizációjával. Az Én itt úgy értelmezendő, mintha az „valódi Én” lenne, összehasonlítva az „egóval” (hamis én). Amíg az egó az emberi élet drámájának főszereplője, addig a személy a kötöttség állapotában honol. A spiritualitásban való fejlődés titka az egó vagy ’hamis én’ figyelmen kívül hagyása. Ezt természetesen könnyebb mondani, mint megtenni. Tény, hogy az Én Kegyelme nélkül ez nem járhat sikerrel. Mivel a fejlett törekvő tudja ezt, ezért Őt (az Én-t) teszi az első helyre mindig, akkor is, amikor az egója ellenállást mutat ezen attitűd, hozzáállás felé. Azokaz emberek, akiknek erős az egója, nem tudnak fejlődni a spiritualitásban, mert egójuk állandó kavics marad a cipőjükben. Az egó nem csupán „arrogancia”, ahogy azt általában értelmezik, hanem hamis énség. Például: „Én vagyok Gabriel”, Én vagyok ez a test”, „Én ebből az országból származok” vagy „Én vékony vagyok”, „Én kedves vagyok”, stb. A fejlett törekvő számára is szükséges, hogy egóját használja, hogy működhessen a világban, (pl.: nem mehetsz el szavazni, miközben azt mondod „Én Vagyok a kifürkészhetetlen Én, aki az összes párt maga” vagy nem találkozhatsz a barátaiddal, miközben azt állítod „Én vagyok mindannyitok, minden pillanatban, mindenhol”, mert, bár ez igaz, azonnal célponttá válnál és folyamatosan nyaggatnának) ám belül, az Én-t teszi a főszereplővé, akit állandóan ünnepel és dicsér.
Eközben az ilyen törekvő állandóan éber, teljesen üres elmével, és várja az Ő (az Én) Megnyilatkozását. Először az Ő Felvillanása vagy spontán Megnyilatkozása a tudatállapotok (ébrenlét, álom és mély-alvás) elején és végén (=között) történik. Ezután, amikor az Én teljesen Kinyilvánítja Magát a fejlett törekvő számára a tudatállapotok kellős közepén is, a törekvő eléri a tökéletesen felébredett vagy suprabuddha állapotot, amíg az Én Kinyilatkozása tart. Ahogy a folyamat folytatódik, az Én Megnyilvánulása egyre hosszabb és hosszabb lesz, míg végül képessé válik állandóan tapasztalni az Én-realizációt, a tudatállapotok mindegyikében. Az ilyen személy teljes suprabuddha vagy élve felszabadult.
Idéztem tanításokat a Spandanirṇaya I, 17-ből és Spandakārikā-k I, 17-ből hogy az állításomat tisztává tegyem.
6 A Kegyelem kiáradása általában fokozatos. Valamint pontosan úgy történik, ahogy azt a Śivasūtra-k I, 5 tételezi. Amikor az Én felvillan ezen a módon, spontán, az Ő Ereje Brahmā lyukáig (Brahmarandhra), a fejtető koronájáig emelkedik, majd miután behatol itt a lángba, teljesen feloldódik az Én Állapotában, melyet Unmanā-nak hívnak. Ki fogom fejteni ezt a témakört teljesen, amikor írom a kommentáromat a harmadik fejezethez, de most el tudod olvasni a Meditation 6 dokumentumot.
Ahogy a bölcs Patañjali is írja a Pātañjalayogasūtra-k I, 7-ben, a helyes tudás megszerzésének három módja van. Közvetlen tapasztalás, következtetés és kinyilatkoztatás. Miután a teljesen felébredett tudatossága ennyire magas, az ilyen személy mindig a közvetlen tapasztalás által ismert helyes tudást teszi első helyre a másik kettővel szemben.
7 Hogy teljesen meglapozzam, hogy milyen ez felszabadult állapota, idéztem a Spandakārikā-k I, 18-at. A Valódi spiritualitás mindig a tökéletesen felébredett tudásán alapszik, aki olyan Szabad, mint a Legfőbb Én, és sohasem a korlátolt individuum tudásán, aki éjjel-nappal valami mástól függ, annak ellenére, hogy állandóan saját függetlenségét feltételezi. Például: a korlátolt individuum még arra is képtelen, hogy testének működését fenntartsa egy életen át. Mindig az Én az, aki Erején keresztül a valódi cselekvő és sohasem a parányi én, aki az Én Erejének találmánya. Ez az, amiért a Végső Felszabadulás kulcsa az Reá való emlékezés és nem hétköznapi a parányi énre való emlékezés, aki teljes mértékben az Éntől függ, egész életében és minden pillanatban öröm és bánat háborújának áldozata. Ezzel kapcsolatban, nincs semmilyen kétség.
Ha valaki ezek után azt gondolná: „De a korlátolt, kicsi individuum is az Én valójában”, akkor ő a spiritualitásban kezdő, ahogy az korábban kifejtésre került. Miért? Mert annak ellenére, hogy ez igaz, ám az illető mégsem rendelkezik konkrét realizációval, akkor állítása haszontalan és csupán teória, nem egy állandó tapasztalás. Ha valakinek megadatik az Én-realizáció, akkor eszébe sem jut feltenni ezt a kérdés, miszerint az individuum is az Én-e valójában, mert ez az állítás lényegtelen és ostoba. Amikor azt mondtam, hogy a parányi én szüntelen az Én ellen esküdik, akkor az pontosan azt jelenti, amit mondtam, vagyis állandóan spekulál és a Lényegtől eltérő vélemények áradatával tölti ki saját magát. A Lényegtől, ami mindennél magasabb és teljességgel Szabad: "Az Én nem létezik…minden a semmiből jön", "Az Én létezik és kizárólag az enyém", "Az Én, ha létezik, akkor nem túl kegyelmes az emberiséggel", "Miért tagadja mag az Én a gyermekeit?", "Az én csoportom az egyetlen, akik kapcsolatba léthet Vele", stb. Mindenesetre, ha jön egy hurrikán, akkor az összes ilyen parányi én rémülten rohan az életéért. Amikor alacsonya, sohasem ítélhet meg birtokolhatja Azt, Ami mindennél magasabb, minden tekintetben. Emellett, ha még a szúnyogok is az Én, mi haszna lenne ilyen állításnak abban a formában, hogy „Én vagyok az Én”, a Gyönyörrel Teli Én valódi realizálása nélkül, ami ezt az állítást igazzá teszi?
folytatása következik
További Információ
Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.
Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.
| Vissza I. 5-8 |  |
Folytatás I. 13-16 |