Töltsd le és telepítsd a nélkülözhetetlen betűtípusokat(s) Hogy megtekinthesd a Szanszkritot annak teljes fényében
Olvass Transzliteráció (2) (magyar) hogy teljes mértékben átlásd a transzliterációs rendszert

Svātantryasūtravṛtti (Svatantryasutravritti) 1. Fejezet (aforizmák 5 - 8) - Nem-duális rosarioi Shaivizmus

7. Aforizma
8. Aforizma

Bevezetés

Ez a 16 aforizmát tartalmazó első fejezet (mely a Paramārtha-val, a Legmagasabb Valósággal foglalkozik), második, 4 aforizmát tartalmazó oldala. Amint azt tudod, a teljes munka a Svātantryasūtram 48 aforizmájának teljes kommentárjából áll. Természetesen mellékelem az eredeti aforizmákat is, amiket kommentálok. Annak ellenére, hogy a kommentár elég részletes, lesz pár megjegyzés, mely tisztáz bizonyos pontokat ott, ahol az mindenképpen szükséges. A Szanszkritom annyira alapvető, amennyire csak lehetséges, azaz rövid mondatokból áll, hosszú összetételek és az ősi bölcsek által bemutatott bonyolult skolasztikus mélységek nélkül. Bár a Szanszkrit nem kimondottan a "tömegek" nyelve, a célom mégis az, hogy mindent a legegyszerűbb fogalmakkal fejtsek ki, hogy minden spirituális törekvő hamar megértse a tanításokat.

A Szanszkritom sötétzöld, míg az eredeti Svātantryasūtram aforizmái sötétvörös színnel jelennek meg. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti aforizmák színe barna, míg a kommentjeim feketével szedettek. Szintén a transzliteráción belül a Svātantryasūtram aforizmái zöldek és feketék, míg a kommentárom fekete és piros színű szedést is tartalmaz. Minden idézet, mely más szövegekből származik, természetesen megfelelően ki lesz emelve.

Olvasd a Svātantryasūtravṛtti és tapasztald meg a Legmagasabb Gyönyört, kedves Én.

Fontos: Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett. Mivel nagyon könnyű elsüllyedni a Szanszkrit és Trika óceánjában, hehe, minden javítást (bármilyen is az) örömmel fogadok, természetesen.

fel

5. Aforizma

आत्मशक्तिं विवृण्वन्नासे—

तस्मादहंविमर्शरूपात्प्रथमस्पन्दात्परमस्य शक्तिस्त्रिविधा भवति॥५॥

प्रथममात्मशक्तिरहंविमर्श इव प्रादुर्भूता ततः परं सेच्छाज्ञानक्रियारूपेण त्रिविधा त्रिगुणा भवति विश्वसृष्टिस्थितिसंहारार्थम्। इच्छाशक्तिर्ज्ञानशक्तिः क्रियाशक्तिश्चेतीमास्तिस्रः शक्तयो नात्मशक्तिव्यतिरिक्ता अपि त्वेतस्या व्यापाराः। विश्वं सिसृक्ष्वामात्मशक्त्यामियं लालसैतस्या इच्छाशक्तिः। कथयन्त्यामात्मशक्त्यावहमेवं तत्करिष्यामीत्ययं निश्चय एतस्या ज्ञानशक्तिः। यद्विश्वं स्वेच्छापूर्वकं कुर्वत्यामात्मशक्त्यामियं कृतिरेतस्याः क्रियाशक्त्या कृता।

यात्मशक्तिरिदं विश्वं दर्शयति सैवापरिमितात्मानं नानामलमायाकञ्चुकयुक्त्याहङ्कारोपेतनरभावेन परिणमयति। सदा तच्चिन्तामेतच्चिन्तायास्तद्देहमेतद्देहादित्यादि संसरति ह्ययं नरोऽणुर्वा संसारी यत्सत्यम्। तस्मादात्मा सत्यरूपोऽणुना सङ्कोचविषयेऽवभसमानः स्वशक्त्यैव। सोऽणुः सुदृढपिधानवति घटे वायुरिव भवति। तद्घटे गतो वायुर्यद्यपि सर्ववायोः समोऽसंशयस्तथापि सोऽसमर्थोऽयोग्यश्च यतो घटेन बद्धः परिमितः सर्वकालम्। यदायं नरोऽणुर्वा त्रिकदर्शने साधकतामेति तदा यत्स्वस्वभाव आत्मरूपकः स गुरुणोपदिश्यते। किन्त्वस्य नूतनशिष्यस्यासामर्थ्यादयोग्यत्वाच्च स तं महोपदेशं न यथार्थं बोधति। तस्मादबोधान्निरर्थकप्रश्नदीर्घावलिरेव फलं भवेत्। इदानीमिमे प्रश्ना मया दृष्टान्तिता आत्माहं चेत्किमिति पीडामनुभवामीत्यात्माहं चेत्किमर्थं भीतोऽस्मीत्यात्माहं चेत्केन हेतुनोत्पतितुं न शक्नोमीत्यात्माहं चेत्किन्निमित्तं न बहुधनोऽस्मीत्यात्माहं चेत्किमिति संस्कृतशास्त्राण्याङ्ग्लभाषया विपरिणमयितुं न शक्नोमीत्यात्माहं चेत्किमर्थं कण्ठपाकमनुभवामीत्यात्माहं चेत्केन हेतुना मत्शक्त्या बध्यमानमपि मामुपैक्ष इत्यात्माहं चेत्किन्निमित्तं मम गुरुणा प्रयोजनं भवतीत्यादि।

तस्या नूतनशिष्यप्रश्नदीर्घावलेरुत्तरं दत्तमेतत्कः पृच्छतीति। तान् सर्वान् प्रश्नान् आत्मा परसत्यरूपो न पृच्छन् यतः स न भयं पीडामनिश्चयं वानुभवति कदाचन। इत्थं तस्य सर्वस्य पृच्छकः सोऽणुरात्मशक्त्या बद्धो योऽहङ्कारोपेतश्च। अयमणुः सुदृढपिधानवति घटे वायुरिव पूर्वोक्तः सर्वदोत्क्रोशति यस्माद्वायुरहं झञ्झावात इव वायां किन्त्वमुया रीत्या वातुं न शक्नोमि नूनमिति। अनेकानि दृढनिषेधवाक्यानि यद्यपि तेन नूतनशिष्येनोदितानि तथापि स न किञ्चित्प्राप्नोति तस्यासमर्थत्वात्। वास्तवकरणं केवलं सर्वसामर्थ्यशालिन्यात्मनः शक्त्या कृतं नहि चाणुनास्याः शक्तेः कल्पितेनैव कदाचित्।

यदायं नूतनशिष्योऽनुभवज्ञानवृद्धतरो भूतस्तदा स बोधति यद्वाङ्मात्ररूपेण विद्याभिमानेनैव बन्धेन मुक्तिर्न प्राप्ता जात्वसंशयः। शेषे सर्वभूतान्यात्मा सन्त्येव — किं तत इति। इत्थं साधकस्तस्मादक्षमबुद्धिकृतादबुधवितर्काद्विरमति यच्च तस्य मोक्षप्राप्त्यै तेन कर्तव्यं तत्क्षिप्रं कर्तुं प्रवर्तते। अत्र मोक्षप्राप्तिर्वास्तविकसिद्धिः परमार्थतः। अनुभवगुणराशीकरणं विना साधकः साधनाशक्तिहीनो भवति तस्य च सिद्धिः परमार्थदृष्ट्या नहि दूराधिरूढा। यथात्मा स्वेच्छयैव परिमिततां गतस्तथा स खलु स्वाच्छन्द्येनापि तेन सर्वेण बन्धेन मुक्तः। प्रागुक्ते दृष्टान्ते या घटपिधानमुत्कृष्य बन्धनादन्तर्वायुं मोचयती सैवानुग्रहरूपेणात्मेच्छा। सङ्कोचात्मकतद्पिधान आत्मस्पर्शेनोत्कृष्टेऽयं मोचितवायुरिवाधुनाणुः प्रथमं स्वस्वभावरूपकं प्रेमानुभवति। सङ्कोचे नष्टेऽणुः सम्यङ्मुक्तिं प्राप्य परमात्मा साक्षान् भवतीतः परं च महात्मा स्मृतः।

मुक्तिः पुनः शक्तिपाततीव्रतानुसारेणोत्पद्यते सदा। अतितीव्रः शक्तिपातश्चेत्साधको विदेहमुक्तः सहसा भवेन्न संशयो यदि च शक्तिपातो नातितीव्रस्तत विदेहमुक्तिस्थाने जीवन्मुक्तिर्विद्यते। स मुक्तो देहं त्यजतु न त्यजतु वा तत्सर्वं तस्य सममिव प्रतिभाति। किञ्च तस्य बुद्धिरन्ते परमार्थनिरूपणाय खलु क्षमा। नूतनशिष्यत्वे यस्मादात्माहं न किञ्चिन्मया कर्तव्यमिति तस्य प्राग्वितर्कः। किन्तु स्वाच्छन्द्यप्रमोदैकघनभूतस्य स्वात्मनः सम्यक्प्रत्यभिज्ञात्मकं मोक्षं लब्ध्वा यस्मादात्माहं न किञ्चिन्मया कर्तव्यं यत्तु परोपकारार्थे कार्यं तत्सर्वमवश्यं यथाशक्ति करिष्य इति तस्य मतमेवाधुना। स महात्मैवं चिन्तयन् यतः सोऽयमात्मा योग्येभ्यः साधकेभ्योऽनन्तानुग्रहं दातुमुद्यतः सर्वदा। स्वतन्त्रपुरुषः परमसत्येऽवतिष्ठन् स्वविभविशक्त्या सृष्टस्य विश्वस्य न विरुद्धः कर्हिचिदनेन च प्रकारेण स देहपातेऽप्यगतेन मङ्गलात्मशालिनित्यसमाधिना समाविष्टः सन्देहो नास्ति॥५॥

Ātmaśaktiṁ vivṛṇvannāse—

Tasmādahaṁvimarśarūpātprathamaspandātparamasya śaktistrividhā bhavati||5||

Prathamamātmaśaktirahaṁvimarśa iva prādurbhūtā tataḥ paraṁ secchājñānakriyārūpeṇa trividhā triguṇā bhavati viśvasṛṣṭisthitisaṁhārārtham| Icchāśaktirjñānaśaktiḥ kriyāśaktiścetīmāstisraḥ śaktayo nātmaśaktivyatiriktā api tvetasyā vyāpārāḥ| Viśvaṁ sisṛkṣvāmātmaśaktyāmiyaṁ lālasaitasyā icchāśaktiḥ| Kathayantyāmātmaśaktyāvahamevaṁ tatkariṣyāmītyayaṁ niścaya etasyā jñānaśaktiḥ| Yadviśvaṁ svecchāpūrvakaṁ kurvatyāmātmaśaktyāmiyaṁ kṛtiretasyāḥ kriyāśaktyā kṛtā|

Yātmaśaktiridaṁ viśvaṁ darśayati saivāparimitātmānaṁ nānāmalamāyākañcukayuktyāhaṅkāropetanarabhāvena pariṇamayati| Sadā taccintāmetaccintāyāstaddehametaddehādityādi saṁsarati hyayaṁ naro'ṇurvā saṁsārī yatsatyam| Tasmādātmā satyarūpo'ṇunā saṅkocaviṣaye'vabhasamānaḥ svaśaktyaiva| So'ṇuḥ sudṛḍhapidhānavati ghaṭe vāyuriva bhavati| Tadghaṭe gato vāyuryadyapi sarvavāyoḥ samo'saṁśayastathāpi so'samartho'yogyaśca yato ghaṭena baddhaḥ parimitaḥ sarvakālam| Yadāyaṁ naro'ṇurvā trikadarśane sādhakatāmeti tadā yatsvasvabhāva ātmarūpakaḥ sa guruṇopadiśyate| Kintvasya nūtanaśiṣyasyāsāmarthyādayogyatvācca sa taṁ mahopadeśaṁ na yathārthaṁ bodhati| Tasmādabodhānnirarthakapraśnadīrghāvalireva phalaṁ bhavet| Idānīmime praśnā mayā dṛṣṭāntitā ātmāhaṁ cetkimiti pīḍāmanubhavāmītyātmāhaṁ cetkimarthaṁ bhīto'smītyātmāhaṁ cetkena hetunotpatituṁ na śaknomītyātmāhaṁ cetkinnimittaṁ na bahudhano'smītyātmāhaṁ cetkimiti saṁskṛtaśāstrāṇyāṅglabhāṣayā vipariṇamayituṁ na śaknomītyātmāhaṁ cetkimarthaṁ kaṇṭhapākamanubhavāmītyātmāhaṁ cetkena hetunā matśaktyā badhyamānamapi māmupaikṣa ityātmāhaṁ cetkinnimittaṁ mama guruṇā prayojanaṁ bhavatītyādi|

Tasyā nūtanaśiṣyapraśnadīrghāvaleruttaraṁ dattametatkaḥ pṛcchatīti| Tān sarvān praśnān ātmā parasatyarūpo na pṛcchan yataḥ sa na bhayaṁ pīḍāmaniścayaṁ vānubhavati kadācana| Itthaṁ tasya sarvasya pṛcchakaḥ so'ṇurātmaśaktyā baddho yo'haṅkāropetaśca| Ayamaṇuḥ sudṛḍhapidhānavati ghaṭe vāyuriva pūrvoktaḥ sarvadotkrośati yasmādvāyurahaṁ jhañjhāvāta iva vāyāṁ kintvamuyā rītyā vātuṁ na śaknomi nūnamiti| Anekāni dṛḍhaniṣedhavākyāni yadyapi tena nūtanaśiṣyenoditāni tathāpi sa na kiñcitprāpnoti tasyāsamarthatvāt| Vāstavakaraṇaṁ kevalaṁ sarvasāmarthyaśālinyātmanaḥ śaktyā kṛtaṁ nahi cāṇunāsyāḥ śakteḥ kalpitenaiva kadācit|

Yadāyaṁ nūtanaśiṣyo'nubhavajñānavṛddhataro bhūtastadā sa bodhati yadvāṅmātrarūpeṇa vidyābhimānenaiva bandhena muktirna prāptā jātvasaṁśayaḥ| Śeṣe sarvabhūtānyātmā santyeva — Kiṁ tata iti| Itthaṁ sādhakastasmādakṣamabuddhikṛtādabudhavitarkādviramati yacca tasya mokṣaprāptyai tena kartavyaṁ tatkṣipraṁ kartuṁ pravartate| Atra mokṣaprāptirvāstavikasiddhiḥ paramārthataḥ| Anubhavaguṇarāśīkaraṇaṁ vinā sādhakaḥ sādhanāśaktihīno bhavati tasya ca siddhiḥ paramārthadṛṣṭyā nahi dūrādhirūḍhā| Yathātmā svecchayaiva parimitatāṁ gatastathā sa khalu svācchandyenāpi tena sarveṇa bandhena muktaḥ| Prāgukte dṛṣṭānte yā ghaṭapidhānamutkṛṣya bandhanādantarvāyuṁ mocayatī saivānugraharūpeṇātmecchā| Saṅkocātmakatadpidhāna ātmasparśenotkṛṣṭe'yaṁ mocitavāyurivādhunāṇuḥ prathamaṁ svasvabhāvarūpakaṁ premānubhavati| Saṅkoce naṣṭe'ṇuḥ samyaṅmuktiṁ prāpya paramātmā sākṣān bhavatītaḥ paraṁ ca mahātmā smṛtaḥ|

Muktiḥ punaḥ śaktipātatīvratānusāreṇotpadyate sadā| Atitīvraḥ śaktipātaścetsādhako videhamuktaḥ sahasā bhavenna saṁśayo yadi ca śaktipāto nātitīvrastata videhamuktisthāne jīvanmuktirvidyate| Sa mukto dehaṁ tyajatu na tyajatu vā tatsarvaṁ tasya samamiva pratibhāti| Kiñca tasya buddhirante paramārthanirūpaṇāya khalu kṣamā| Nūtanaśiṣyatve yasmādātmāhaṁ na kiñcinmayā kartavyamiti tasya prāgvitarkaḥ| Kintu svācchandyapramodaikaghanabhūtasya svātmanaḥ samyakpratyabhijñātmakaṁ mokṣaṁ labdhvā yasmādātmāhaṁ na kiñcinmayā kartavyaṁ yattu paropakārārthe kāryaṁ tatsarvamavaśyaṁ yathāśakti kariṣya iti tasya matamevādhunā| Sa mahātmaivaṁ cintayan yataḥ so'yamātmā yogyebhyaḥ sādhakebhyo'nantānugrahaṁ dātumudyataḥ sarvadā| Svatantrapuruṣaḥ paramasatye'vatiṣṭhan svavibhaviśaktyā sṛṣṭasya viśvasya na viruddhaḥ karhicidanena ca prakāreṇa sa dehapāte'pyagatena maṅgalātmaśālinityasamādhinā samāviṣṭaḥ sandeho nāsti||5||

Folytatom (āse) az Én (ātma) Erejének (śaktim) kifejtését (vivṛṇvan)-

Az Én-Tudatosság (aham-vimarśa), formáját (rūpāt) öltő első (prathama) Vibráció (spandāt) után (tasmāt... param), az Ő (asya) Ereje (śaktiḥ) háromrétűvé (trividhā) válik (bhavati)||5||

Először (prathamam) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) Én-tudatosságként (iva-aham-vimarśaḥ) látszik (prādurbhūtā); majd ezután (tatas param), Az trividhā-vá (trividhā) (vagy) háromrétűvé (tri-guṇā) válik (sā... bhavati) az Akarat (icchā), Tudás (jñāna) (és) Cselekvés (kriyā) formájában (rūpeṇa), az univerzum (viśva) megnyilvánításáért (artham-sṛṣṭi), fenntartásáért (artham-sthiti) (és) visszavonásáért (artham-saṁhāra). "Az Akarat (icchā) Ereje (śaktiḥ), a Tudás (jñāna) Ereje (śaktiḥ) és (ca) a Cselekvés (kriyā... iti) Ereje (śaktiḥ)", e (imāḥ) három (tisraḥ) Erő (śaktayaḥ) nem (na) különbözik (vyatiriktāḥ) az Én (ātma) Erejétől (śakti), inkább (azok) (api tu) Annak --az Én Erejének-- (etasyāḥ) funkciói (vyāpārāḥ). Amikor az Én Ereje (ātma-śaktyām) arra vágyik, hogy megnyilvánítsa (sisṛkṣvām) az univerzumot (viśvam), ez (iyam) a lelkes vágy (lālasā) az Ő (etasyāḥ) Akarat (icchā) Ereje (śaktiḥ). Amikor az Én Ereje (ātma-śaktyau) azt mondja (kathayantyām): "Ezen a módon (evam... iti) fogom megtenni (aham-kariṣyāmi) ezt (tad)", ez (ayam) a meghatározás vagy határozottság (niścayaḥ) (az) Ő (etasyāḥ) Tudás (jñāna) Ereje (śaktiḥ). Amikor az Én Ereje (ātma-śaktyām) létrehozza (kurvatyām) az univerzumot (yad viśvam) Saját (sva) Akarata (icchā) szerint (pūrvakam), ez (iyam) a tett (kṛtiḥ) az Ő Cselekvés (kriyā) Ereje (etasyāḥ... śaktyāḥ) által kiviteleződik (kṛtā)¹ .

Eme bizonyos (sā eva) Ereje (śaktiḥ) az Énnek (ātma), ami (yā) megnyilvánítja (darśayati) ezt (idam) az univerzumot (viśvam), a végtelen Ént (aparimita-ātmānam) transzformálja (pariṇamayati) különböző (nānā) tisztátalanságok (mala) (és) Māyā (māyā) burkai (kañcuka) által (yuktyā), egy egóval (ahaṅkāra) rendelkező (upeta) korlátot individummá (nara- bhāvena). Mivel (hi) ez (ayam) a korlátolt individuum (naraḥ) vagy (vā) parányi én (aṇuḥ) szüntelen (sadā) egyik gondolatról (etad-cintāyāḥ) a másik gondolatra (tad-cintām), egyik testből (etad-dehāt) a másik testbe (tad-deham), stb. (iti-ādi) vándorol (saṁsarati), (ő) valójában (yad satyam) egy saṁsārī vagy újjászülető létező (saṁsārī). Ezért (tasmāt), az Én (ātmā), minek természete (rūpaḥ) az Igazság (satya), ezen Saját Erején keresztül (sva-śaktyā eva), a parányi énként (aṇunā) látszik (avabhasamānaḥ) a korlátozás (saṅkoca) mezején (viṣaye). A parányi én (saḥ aṇuḥ) olyan (bhavati), mint (iva) a levegő (vāyuḥ) egy kannában (ghaṭe), mely hermetikusan le van zárva annak tetejével (su-dṛḍha-pidhānavati). Bár (yadi api) a levegő (vāyuḥ) ami a kannában (tad-ghaṭe) van (gataḥ) kétségtelenül ugyanaz (samaḥ... asaṁśayaḥ), mint minden más levegő (a kanna körül) (sarva-vāyoḥ), ennek ellenére (tathāpi) az (saḥ) erőtlen (asamarthaḥ) és (ca) alkalmatlan (ayogyaḥ), mert (yatas) az korlátolt (baddhaḥ) (és) limitált (parimitaḥ) a kanna által (ghaṭena) szüntelen (sarva-kālam). Amikor (yadā) ez (ayam) a korlátolt individuum (naraḥ) vagy (vā) parányi én (aṇuḥ) törekvővé válik (sādhakatām eti) a Trika filozófiában (trika-darśane), akkor (tadā) azt tanulja (saḥ-upadiśyate), a spirituális tanítótól (guruṇā), hogy (yad) az ő saját esszenciális természete (sva-sva-bhāvaḥ) az Én (ātma-rūpakaḥ). Mindazonáltal (kintu), eme kezdő törekvő (asya nūtana-śiṣyasya) erőtlensége (asāmarthyāt) és (ca) alkalmatlansága miatt (ayogyatvāt), ő (saḥ) nem (na) érti meg (bodhati) ezt a (tam) nagy tanítást (mahā-upadeśam), annak valódi jelentése szerint (yathā-artham). Eme félreértésből (tasmāt-abodhāt), végeredményként (phalam) haszontalan és értelmetlen (nirarthaka) kérdések (praśna) hosszú sorozata (dīrgha-āvaliḥ eva) következik (bhavet). Most (idānīm) bemutatom példákkal (mayā dṛṣṭāntitāḥ) ezeket (ime) a kérdéseket (praśnāḥ):

"Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért (kim iti) tapasztalok (anubhavāmi) szenvedést (pīḍām... iti)?", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért (kim artham) félek (asmi-bhītaḥ... iti)?", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért (kena hetunā) nem tudok (na-śaknomi) repülni (utpatitum... iti)?", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért nem (na-kim nimittam) vagyok (asmi) gazdag (bahudhanaḥ... iti)?", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért nem (kim iti) tudok (na-śaknomi) Szanszkrit (saṁskṛta) szövegeket (śāstrāṇi) angolra (āṅglabhāṣayā... iti) fordítani (vipariṇamayituṁ)?", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért (kim artham) fáj a torkom (anubhavāmi-kaṇṭha-pākam... iti)?", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért (kena hetunā) engedem (upaikṣe) magamnak (mām), hogy kötött legyek (badhyamānam api) saját Erőm által (mat-śaktyā... iti)? --azaz miért engedem meg az Erőmnek, hogy megkössön?--", "Ha (ced) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), miért (kim nimittam) van szükségem spirituális tanítóra (mama guruṇā prayojanam bhavati)?", stb. (iti-ādi)² .

Ezen kezdő tanítvány (nūtana-śiṣya) által (feltett) kérdések (praśna) hosszú sorozatára (tasyāḥ-dīrgha-āvaleḥ) adott (dattam) válasz (uttaram) ez (etad)--azaz ez a válasz arra a hosszú kérdés-sorozatra, amit egy kezdő tanítvány feltesz--: "Ki (kaḥ) kérdez (pṛcchati iti)?". Az én (ātmā), kinek természete (rūpaḥ) a Legmagasabb (parama) Igazság (satya), nem (na) kérdezi (pṛcchan) mindezeket (tān–sarvān) a kérdéseket (praśnān), mert (yatas) Ő (saḥ) sohasem (na... kadācana) tapasztal (anubhavati) félelmet (bhayam), szenvedést (pīḍām) vagy (vā) bizonytalanságot (aniścayam). Így (ittham), aki kérdezi (pṛcchakaḥ) mindezeket (tasya-sarvasya), az a parányi én (saḥ aṇuḥ), aki (yaḥ) kötött (baddhaḥ) az Én Ereje által (ātma-śaktyā) és (ca) fel van vértezve (upetaḥ) egóval (ahaṅkāra). Ez (ayam) a parányi én (aṇuḥ), ami korábban (pūrva) a hermetikus fedővel lezárt (su-dṛḍha-pidhānavati) kannában (ghaṭe) lévő levegőként (iva-vāyuḥ) lett említve (uktaḥ), szüntelen (sarvadā) ordít (utkrośati): "Mivel (yasmāt) én (aham) (vagyok) a levegő (vāyuḥ), úgy kellene tudnom fújni (vāyām), mint (iva) a hurrikán (jhañjhāvātaḥ). Mégsem (kintu) vagyok képes (na śaknomi) így (amuyā rītyā... nūnam iti) fújni (vātum)!". Bár (yadi api) sok tiltakozás van (anekāni dṛḍha-niṣedha-vākyāni... uditāni) a kezdő tanítvány részéről (tena nūtana-śiṣyena), ő (saḥ) mégsem (tathā-api) ér el (prāpnoti) semmit (na kiñcid), erőtlensége miatt (tasya asamarthatvāt). A valódi (vāstava) tevés (karaṇam) kizárólag (kevalam) az Én (ātmanaḥ) Ereje által (śaktyā) végrehajtott (kṛtam), ami csordultig tele van (śālinyā) mindenütt jelenlévőséggel (sarvasāmarthya) és (ca) sohasem (nahi... kadācit) a parányi én által (aṇunā), ami egy találmánya (kalpitena eva) ennek az Erőnek (asyāḥ śakteḥ)³ .

Amikor (yadā) ez (ayam) a kezdő tanítvány (nūtana-śiṣyaḥ) tapasztalatból (anubhava) (és) tudásból (jñāna) többet halmoz fel (vṛddha-taraḥ bhūtaḥ), akkor (tadā) ő (saḥ) kétségtelenül (asaṁśayaḥ) megérti (bodhati), hogy (yad) a merő szavak (vāk-mātra) formájában megjelenő (rūpeṇa) tudás birtoklása által (vidyā-abhimānena eva) egyáltalán nem (na... jātu) éretik el (prāptā) a kötelékből való (bandhena) Felszabadulás (muktiḥ). Mindezek után (śeṣe), minden létező (sarva-bhūtāni) az (santi eva) Én (ātmā)! - Tehát (kim tatas iti)? Így (ittham), a törekvő (sādhakaḥ) feladja (viramati) e (tasmāt) bolond érvelést (abudha-vitarkāt), melyet az alkalmatlan (akṣama) intellektus (buddhi) végez (kṛtāt), és (ca) gyorsan (kṣipram) elkezdi (pravartate) megtenni (kartum) azt, amit (yad... tad) meg kell tennie (tena kartavyam), hogy elérje (prāptyai) Felszabadulását (tasya-mokṣa). Itt --ebben a kontextusban-- (atra), a Felszabadulás (mokṣa) elérése (prāptiḥ), a legmagasabb értelemben (paramārthatas), a valódi (vāstavika) siker (siddhiḥ). Tapasztalat (anubhava) (és) érdem (guṇa) megszerzése (rāśīkaraṇam) nélkül (vinā), egy spirituális törekvő (sādhakaḥ), a (bhavati) sādhanāśakti vagy a gyakorlás erejének (sādhanā-śakti) híján (hīnaḥ) van, és (ca) a sikere (tasya- siddhiḥ), spirituális nézőpontból (parama-artha-dṛṣṭyā), nem (nahi) kielégítő (dūra-adhirūḍhā). Miképp (yathā) az Én (ātmā), Az Ő Saját Szabad Akarat által (sva-icchayā eva) válik korlátolttá (parimitatāṁ gataḥ), úgy (tathā) valójában (khalu), Ő (saḥ) szintén (api) az Saját Akarata által (svācchandyena) válik szabaddá (muktaḥ) minden korláttól (tena sarveṇa bandhena). Az előbb említett (prāk-ukte) példában (dṛṣṭānte), az Én (ātma) Akarata (icchā) a Kegyelem (anugraha) formájában (rūpeṇa) az, ami (yā... sā eva) felemeli (utkṛṣya) a kanna fedelét (ghaṭa-pidhānam), (és) teszi a belső levegőt szabaddá (antar-vāyum mocayatī) (annak) korlátozásától (bandhanāt). Amikor ez a fedél, minek esszenciája a korlátoltság/limitáció (saṅkoca-ātmaka-tad-pidhāne), eltávolításra kerül az Én érintése által (ātma-sparśena-utkṛṣṭe), eme (ayam) parányi én (aṇuḥ), (aki) immáron (adhunā), mint (iva) kiszabadult (mocita) levegő (vāyuḥ), megtapasztalja (anubhavati) első alkalommal (prathamam) a Szeretetet (prema), minek formája (rūpakam) az ő saját (sva) esszenciális természete (sva-bhāva). Amikor a korlátoltság/limitáció eltűnik (saṅkoce naṣṭe), a parányi én (aṇuḥ) eléri (prāpya) a teljes (samyak) Felszabadulást (muktim), és a Legmagasabb Énné (parama-ātmā) válik (bhavati) személyesen (sākṣāt), és (ca) innentől (itas param) őt úgy nevezik (smṛtaḥ) nagy-lelkű (mahā-ātmā)⁴ .

Habár (punar), a Felszabadulás (muktiḥ) mindig összefüggően (anusāreṇa) történik (utpadyate sadā) az Erő alászállásának --azaz Kegyelem adományozás-- (śakti-pāta) intenzitásával (tīvratā). Amennyiben (ced) az Erő alászállása (śakti-pātaḥ) rendkívül intenzív (ati-tīvraḥ), a spirituális törekvő (sādhakaḥ) Videhamukta-vá válik (bhavet) --azzá, aki elérte a Felszabadulást és elhagyta fizikai testét-- (vi-deha-muktaḥ) azonnal (sahasā), nincs kétség (efelől) (na saṁśayaḥ); de (ca) ha (yadi) az Erő alászállása (śakti-pātaḥ) nem (na) rendkívül intenzív (ati-tīvraḥ), akkor (tatas) Jīvanmukti --Felszabadulás a fizikai test halála nélkül-- (jīvat-muktiḥ) van jelen (vidyate) a Videhamukti --azaz Felszabadulás a fizikai test halálával-- (vi-deha-mukti) helyett (sthāne). A felszabadult létező akár (saḥ muktaḥ) elhagyja (tyajatu), akár (vā) nem (na) hagyja el (tyajatu) a testét (deham), mindez (tad-sarvam) számára (tasya) ugyannak (samam iva) látszik (pratibhāti). Továbbá (kiñca), valójában (khalu) az ő (tasya) intellektusa (buddhiḥ) végül (ante) alkalmassá válik (kṣamā), hogy felderítse (nirūpaṇāya) a Legmagasabb Valóságot (parama-artha). A kezdő tanítvány szintjén (nūtana-śiṣyatve), az ő (tasya) korábbi (prāk) érvelése (vitarkaḥ) (ez volt) :"Mivel (yasmāt) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), nem kell tennem (mayā kartavyam) semmit (na kiñcid... iti)". Mindazonáltal (kintu), miután elérte (labdhvā) a Felszabadulást (mokṣam), mely saját Énjének (sva-ātmanaḥ) maradéktalan (samyak) felismeréséből (pratyabhijñā) áll (ātmakaḥ), aki (bhūtasya) az Abszolút Szabadság (svācchandya) (és) Öröm (pramoda) egysége (eka-ghana), az ő (tasya) gondolata (matam eva) immáron (adhunā) (ez): "Mivel (yasmāt) én (aham) (vagyok) az Én (ātmā), nem kell tennem (mayā kartavyam) semmit (na kiñcid), de (tu) mindenképpen megteszek (avaśyam kariṣye) mindent, ami csak erőmből telik (yathā-śakti), és mindezt teszem (kāryam tad sarvam) azért (arthe), hogy segítsek (upakāra) másokat (para... iti)". A nagy-lelkű (saḥ mahā-ātmā) azért gondolkozik (cintayan) így (evam), mert (yatas) e bizonyos (saḥ ayam) Én (ātmā) szüntelen (sarvadā) kész arra (udyataḥ), hogy határtalan (ananta) Kegyelmet (anugraham) szórjon (dātum) az alkalmas törekvőkre (yogyebhyaḥ sādhakebhyaḥ). A szabad személy (svatantra-puruṣaḥ), a Legmagasabb Igazságban (parama-satye) nyugodva (avatiṣṭhan), sohasem (na... karhicid) ellenzi (sohasem utasítja el) (viruddhaḥ) az Ő ragyogó Ereje által (sva-vibhavi-śaktyā) megnyilvánított (sṛṣṭasya) univerzumot (viśvasya), és (ca) így (anena... prakāreṇa) ő (saḥ) elmerül (samāviṣṭaḥ) az áldott (maṅgala) Énnel (ātma) csordultig tele lévő (śāli) szüntelen transzban (nitya-samādhinā), (egy transzban, mely) akkor sem (api) szűnik meg (agatena), amikor a test elhull --amikor az meghal-- (deha-pāte); nincs (na asti) (kétség) efelől (sandehaḥ)⁵ ||5||

¹Miután Én-tudatosságként megjelent, az Én Ereje háromrétűvé válik az Akarat, a Tudás és a Cselekvés Ereje formájában. Ez a három Erő nem különböző "teremtések", hanem valójában az Én Erejének funkciói. Ennek lelkes vágya, hogy megnyilvánítsa az univerzumot, az Akarat Ereje. A terv, miszerint "Így fogom létrehozni az univerzumot", Annak Tudás Ereje. Az Ő Cselekvés Ereje az, ami végül Annak vágyát és tervét a konkrét univerzummá változtatja, ami maradéktalanul "valós" (sohasem illuzórikus vagy valótlan), mert az Én Erejéből tárul fel. További információért olvasd el a Trika 3dokumentumot.

²Az Én Ereje nem csupán megnyilvánítja az egész univerzumot, de szintén megnyilvánítja a korlátolt individuumot is, aminek mérete parányi. Ezt többrétű tisztátalanságon (mala-k) és Māyā burkain (mely dualitást vagy kettősséget generál) keresztül teszi meg. További információért erről, olvasd el a Trika 4-et. Ez a parányi én a Legmagasabb Én, de az Ő eredendő Teljessége nélkül jelenik meg a limitáció terepén. Nem kell messzire menned, hogy személyesen lásd. Csak nézz a tükörbe (nem viccelek). Ezek a tanítások olykor úgy néznek ki, mintha "valaki másról" szólnának, pedig NEM, ezek tárgya mindig az "olvasó". Vagyis mindig rólad van szó, olvasó, és nem egy távoli Legmagasabb Énről, aki parányi énné válik a galaxis valami távoli részében, stb. Amikor az olvasó képes mindezeket a tanításokat magára értelmezni, akkor nyernek értelmet és válnak hasznossá. Ha ezen tanítások "valaki másra" vonatkoznak, akkor nem hoznak gyümölcsöt és haszontalanok.

A példák mindig "hozzávetőlegesek" és sohasem "azonosak" a valódi szituációval. A hermetikus lezárt kannában lévő levegő hasznos, hogy rávilágítson a korlátolt individuum (vagyis parányi én) helyzetére. Amikor egy parányi én beavatásban részesül egy Trika tanító (tény, hogy ugyanez történik bármilyen spirituális úton, ami a non-dualizmuson alapszik) által, megtanulja, hogy "ő azonos a Legmagasabb Énnel". Mivel ő korlátolt saját erőtlensége és alkalmatlansága miatt, összekeveri a tanítás valódi jelentését valami mással. A végeredmény belső és külső viták hosszú sorozata, amik tele vannak olyan kétségekkel, mint "ha én vagyok az Én, akkor miért…?". Ez teljesen normális egy Trika-ban kezdő számára. A végén, a tanítvány apránként elér egy új fajta intellektust, amivel végül helyesen fog tudni érvelni. A kezdő tanítvány intellektusa nem alkalmas arra, hogy érveljen a Legmagasabb Valóságról, eredendő korlátoltsága miatt. Ha "alkalmas" lenne, nem lenne kezdő tanítvány, érted? A legvégén, ha a tanítvány nem ér el egy magasabb intellektust és következésképpen továbbra is alacsony szintű intellektussal érvel, kizárólag a tanító hibáztatható.

Ha a spirituális tanító úgy tekinti a kezdő tanítványt, mint aki a korlátoltságról mentes, akkor nem jó tanító. Például: ha papagáj módjára tanítja azt a kezdő tanítványnak, hogy "Te vagy az Én", és mindeközben nem érti meg, hogy ezek a tanítványok nem tudnak teljesen megérteni egy ilyen tanítást, akkor a tanító nem alkalmas. Azok a spirituális tanítók, akik a kezdő tanítványt úgy tekintik, mintha az Abhinavagupta lenne személyesen, sohasem jó tanítók. Minden azt biztosan tudod (vagy talán nem), Abhinavagupta a legnagyobb minden idő legnagyobb Trika tanítója. Így, a tanítónak "muszáj" megértenie, hogy ezek a tanítványok, lévén parányi ének, a tanításokat korlátolt egójukon keresztül értelmezik és nem az Én masszív tapasztalatán keresztül. Ha a tanító nem érti ezt meg, akkor valójában nem érett eléggé ahhoz, hogy spirituális tanító legyen. Ha a spirituális út csupán "állításokon" múlna, akkor a könyvek bőven elégségesek lennének a Végső Felszabadulás eléréséhez. De a gyakorlatban, a parányi létezőknek, akik kezdő tanítványként jelennek meg, rengeteg erőfeszítést kell tenniük a helyes irányba, mielőtt megpillantják azt, hogy mire utal, mit jelen valójában az "Én vagyok az Én" tanítás. Az egók csupán ennyit mondanak: "Óh, Én vagyok az Én", de az Én valódi tapasztalta nélkül, továbbra is korlátoltak maradnak, éppen annyira, amennyire korábban voltak. Ha a tanító elég jó, akkor el fogja vezetni a parányi létezőket egy magasabb intellektus birtoklásához. Ezen fejlett intellektuson keresztül, képesek lesznek arra, hogy vizsgálják, megragadják a Legmagasabb Igazságot egy értékes perspektívából. Végül, ez a kimagasló intellektus elvezeti őket az Én-realizációhoz, vagyis a Végső Felszabaduláshoz, saját Énjük felismerésének formájában. Ha a tanító nem tudja, hogy miképp fejlessze ki a tanítványokban ezt a fajta intellektust, akkor csupán információforrás és nem valódi spirituális tanító. Ebben az esetben, nem látom értelmét annak, hogy bárki ilyen tanító mellett maradjon, kivéve a tudás gyarapítását. Nem elég tudni, hogy "Én vagyok az Én", de a törekvőnek képesnek is kell lennie, hogy megtapasztalja ezt a tanítást teljesen.

³Az Én soha nem kérdez az Ő szenvedéséről, félelméről vagy bizonytalanságáról. Ő makulátlan és valódi a szó legmagasabb értelmében. Semmi tennivalója nincs ezekkel a kétségekkel, amik egy kezdő tanítványban jelennek meg. Ez csupán az egó vagy énség, mely csak a fizikai testtel való önazonosításon alapszik, ami érdeklődik mindezen szenvedés, félelem és bizonytalanság iránt. Ez a korlátolt egó szüntelen ellenkezik, de ellenkezése semmit sem változtat meg korlátoltságával kapcsolatosan. A Valódi tevés az Én Ereje által történik és nem Annak találmánya (a parányi létező vagy korlátolt individuum) által. Így, ha a korlátolt én "tenni" akar, annak valódi értelmében, akkor azt az Én Ereje által kell tennie és nem magától. Amikor az áldott Én Ereje elérhetővé válik a korlátolt én számára, akkor többé nem korlátolt én, hanem az Én Maga. Az Én Erejének elérhetősége egy másik neve a Végső Felszabadulásnak (ami spirituális megvilágosodás néven is ismert). Ha az Én Ereje nem érhető el, a parányi én nem képes tenni semmi "valójában", mert ő mindig függ és nem szabad, a szó igazi értelmében. Ez a tanítás kellemetlen egy spiritualitásban kezdő számára, de teljesen tisztává válik az utolsó fázisokban. Csupán Énnek lenni nem elég ahhoz, hogy valódi Erőd legyen. Mindenkinek Én-realizációra van szüksége vagy teljes felismerésére saját esszenciális természetének, hogy visszaszerezze elveszett mindenhatóságát. Nehéz kifejteni szavakban, de egyszerű megérteni, amint valaki eléri az Én tapasztalatát.

⁴Amikor a tanítvány meghaladja a "kezdő" kategóriát és elég tapasztalatot és tudást gyűjt, akkor végre megérti, hogy merő szavak nem tesznek senkit szabaddá. Ebben a pillanatban feladja értelmetlen aggodalmait és ellenkezését, és elkezdi megtenni mindazt a szükséges tennivalót, ami a valódi "sikerhez" vagy "beteljesüléshez" vezet, vagyis saját spirituális természetének eléréséhez. Amint elég tapasztalatot és érdemes gyűjt a meditációból, recitálásból, a tanító szolgálatából, stb., alkalmassá válik, hogy elérje a Végső Felszabadulást. A leírásom röviden, de "általában" (vagyis az esetek többségében) a folyamat sokáig tart (évekig, évtizedekig, vagy akár több életen keresztül). Azok az emberek, akik nagyon hajlamosak a depresszióra a legkisebb kudarc esetén is, azoknak meg kell haladniuk ezt a gyenge attitűdöt különben nem lesznek sikeresek a kötelékekből való Végső Felszabadulás elérésében, azaz továbbra is korlátolt létezők maradnak vagyis gondolatról gondolatra vándorolnak, tapasztalatról tapasztalatra vándorolnak, testből testbe vándorolnak, és így tovább.

Amikor egy tanítvány spirituális praxist végez (meditáció, mantra-k kántálása, a tanító szolgálata vagy bármi, amit spirituális tradíciója előír az Én realizálása érdekében), akkor egy speciális erős gyűjt, amit "sādhanāśakti"-nak nevezük. A "sādhanā" szó szószerinti jelentése "siker, teljesítmény, imádat, odaadás, stb.", de a Yoga-ban általában az "abhyāsa" (gyakorlat) szinonimája. Amikor egy tanítvány sādhanā-t gyakorol, akkor felhalmozza ezt az erőt és különböző válik más tanítványoktól, akik csak éppen elkezdték spirituális útjukat. A különbség a megerősödött spirituális teljesítményben van a sādhanāśakti-val rendelkező és egy kezdő között. Ez az erő a végeredménye a rengeteg erőfeszítésnek, amit a tanítvány megtett. Végül, amikor az Én úgy dönt, hogy az Ő Kegyelmét adományozza a tanítványnak, aki mindent megtett, amit csak tudott, Ő szabaddá teszi őt azonnal Saját Szabad Akarata által. Amikor ez megtörténik, a korlátolt létező először tapasztalja meg a Szeretetet. Ez a Szeretet teljesen különbözik mindentől, amit korábban tapasztalt. Ennek soha nincs kezdete és vége. Teljesen kondicionálatlan és könyörületes. Teljességgel makulátlan és szent. Csak azok képesek megérteni a szavaimat, akik megtapasztalták saját esszenciális természetüket. Ahhoz, hogy felszabadult legyél, az Énnek kell lenned teljesen. Mivel az Én makulátlan és szent, az előbbi korlátolt individuum is pontosan olyanná válik, mint Ő. Ebben a pillanatban megérti teljes mértékben, hogy a cél nem "győzni" az életben, hanem azonossá válni Vele. Ezeszerint, a teljesen megvilágosodott személy nem olyan valaki, aki mindig "nyer" az életben, hanem az, aki képes azonossá válni az áldott Énnel. Ki fogom fejteni ezt a titkos tanítást a további kommentárokban.

⁵A spiritualitás egy hibás képzete, hogy a korlátolt individuum a nap 24 órájában teljesen limitált most, majd, amikor az Én Kegyelmét adományozza neki, akkor a nap 24 órájában maradéktalanul megvilágosodott lesz. Ez egyáltalán nem igaz, csak azokban az esetekben, amikor a Kegyelem adományozása rendkívül intenzív és a felszabadult még a fizikai testét is elhagyja. A legtöbb esetben, a Kegyelem alászállása fokozatosan szabályozott, hogy a törekvő nem haljon bele abba, tudod. Amikor még egy nyomorult csillag is, mint a nap könnyedén megöli a fizikai testet, képzeld el milyen sokkoló a Legmagasabb Én feltárulása, ha az teljesen megtörténik a nagy 24 órájában, abszolút spontán. Nos, az Én-realizáció "általában" apránként kezdődik és fokozatosan erősödik, ahogy a törekvő rendszere azt képes tolerálni az Én Erejének magas feszültségét. Ezt teljesen meg kell érteni különben nem érthető meg a Végső Felszabadulás folyamata és a szövegek által leírt felszabadult létezők kategóriái sem.

A felszabadult, akár spirituális tanító lesz, akár nem (nem minden felszabadult válik guru-vá tehát), egy olyan valaki, aki szüntelen kész, hogy másokat támogasson. Miért? Mert ő az Én és az Én mindig készen áll, hogy Kegyelmét adományozza az arra érdemes törekvőnek. Mivel az Én makulátlan, szent és az indokolatlan kegyelem birtokosa, így a felszabadult pontosan olyan, mint Ő. Az, aki élvezi a spirituális megvilágosodást, soha nem kerül konfliktusba az univerzum változásával, mert ő azt az Ő saját Erejének megnyilvánulásaként tapasztalja. Így, felöltve ezeket a jellemzőket, ő a legvégén megmarad úgy, amilyen az Én mindvégig, vagyis szüntelen samādhi-ban vagy transzban, mely még a test halála után sem szűnik meg.

fel

6. Aforizma

त्रिविधा भूत्वा सा विश्वमुत्पादयति॥६॥

इच्छाज्ञानक्रियाभिरात्मशक्तिः कृत्स्नं विश्वं स्रष्टुं शक्नोति क्रमशः। यदा षट्त्रिंशत्तत्त्वरूपेण विश्वसृष्टिं विवृण्वन्तः पराप्रावेशिकाषट्त्रिंशत्तत्त्वसन्दोहादिग्रन्थाः पूर्वं विरचितास्तदा कोऽर्थोऽन्येनापि विवरणेन विरच्यमानेन। मया परन्त्वेतदुक्तमधुना — विश्वसृष्ट्यां शुद्धाध्वाशुद्धाध्वा च स्तः। एकतः शुद्धाध्वनः शुद्धिः सम्यगैक्येन निर्दिष्टान्यतोऽशुद्धाध्वनोऽशुद्धिः सम्यगैक्याभावेन निर्दिष्टा। अणव आत्मशक्त्या कल्पिता अशुद्धाध्वनि वसन्ति। ये तु न परमार्थे सम्यक्प्रलीना विदेहा महात्मानस्ते शुद्धाध्वनि वसन्तः परोपकारार्थम्। अस्त्यष्टविद्येश्वरवर्गः साधकानां विशेषसाहाय्यं कुर्वन्तः। अनन्तेशः सूक्ष्मः शिवोत्तम एकनेत्र एकरुद्रस्त्रिमूर्तिः श्रीकण्ठः शिखण्डी चेति तेषां नामानि। शोणः श्वेतो नीलः पीतः कृष्णोऽरुणो रक्तः श्यावश्चेति तेषां शरीराणां वर्णा यथाक्रमम्। तेषां यो मम विशेषोपकारं करोति स एकरुद्रोऽसंशयः। तस्य महादेहः स्फुरद्घनकृष्णवर्ण आननं च चक्षुर्हीनमपि पश्यति साधकहृदि।

शुद्धाध्वा भुवनमयः सहस्रारेण सम्बध्यते तदर्थं च यदात्मशक्तिः सहस्रारचारिणी सा योग्यसाधकस्य दर्शयति विदेहानां महात्मनां निवासभूमीस्तेषु भुवनेषु नूनम्। समाधिं समाविश्य प्रथममाह्वानं मनसि विद्यते ततश्च परमात्मशक्तिर्गच्छति तस्य विदेहमहात्मनो निवासभूमिम् क्षिप्रम्। यदि च स विदेहमहात्मा परमार्थे सम्यक्प्रलीनस्तदात्मशक्तिः सहस्रारं सर्वं प्लावयति महाव्योमानं चोद्गच्छतीति रीतिः। यदा सहस्रारमगतात्मशक्तिः सा साधकं मोहयितुं शक्नुयाद्यदा तु सहस्रारगता न शक्नोति तस्याः सत्यरूपेणात्मना सम्बन्धत्वात्। मम सहस्रारभुवनेष्वन्वेषणानीदानीम् — अभिनवगुप्तो महाचार्यो वसति चतुरङ्गुलान्तदेशे ब्रह्मरन्ध्रात्पृष्ठतस्तस्य चातिसमीपं शिष्यमुखः क्षेमराजो नाम। शङ्कराचार्योऽद्वैतवेदान्तप्रवर्तकस्त्र्यङ्गुलान्तदेशे ब्रह्मरन्ध्रात्पृष्ठतः प्रतिवसति। ऋषी जमदग्निश्च कश्यापश्च पूर्वोक्तानां महात्मनामतिसमीपे देशे निवसतः। ऋषयो वसिष्ठो व्यासो विश्वामित्रः क्रतुः पुलस्त्यश्च ब्रह्मरन्ध्र एव तिष्ठन्ति। महात्मानो भट्टारका वसुगुप्तोऽत्रिर्भरद्वाजो नारदः पुलहः कुत्सो रेभोऽगस्त्यः कुशिको मरीचिरङ्गिराश्च परमार्थे सम्यक्प्रलीना एव।

ये महात्मानः सहस्रारे शुद्धाध्वनो भुवनेषु वसन्त इह लोके पुनर्जनितुं शक्न्वन्ति मनुष्यजात्युपकारार्थेऽसन्देहं न तु ये परमार्थतायां सम्यक्प्रलीना यतो ते शुद्धाध्वन्यशुद्धाध्वनि वा नैव वसन्ति। यस्मात्पारमार्थ्ये सम्प्रलीनाः सर्वत्र चिदिव प्रविशन्तस्तस्मात्ते सर्वभूतेषु स्वातन्त्र्यानन्दलक्षणस्वात्मेव तिष्ठन्ति।

आत्मनि प्रकाशिते साधको वास्तवसिद्धिमाप्त्वा मुक्तो भूतोऽयं च मोक्षो नह्यात्माहमिति वचनमात्रमपि तु स्वस्वरूपसमावेशः। देहपातात्परं स मुक्तः सहस्रारे कञ्चिद्भुवनं गच्छति परमार्थेऽथवा सम्प्रलीय नात्र लोके पुनर्जायते यत्सत्यम्॥६॥

Trividhā bhūtvā sā viśvamutpādayati||6||

Icchājñānakriyābhirātmaśaktiḥ kṛtsnaṁ viśvaṁ sraṣṭuṁ śaknoti kramaśaḥ| Yadā ṣaṭtriṁśattattvarūpeṇa viśvasṛṣṭiṁ vivṛṇvantaḥ parāprāveśikāṣaṭtriṁśattattvasandohādigranthāḥ pūrvaṁ viracitāstadā ko'rtho'nyenāpi vivaraṇena viracyamānena| Mayā parantvetaduktamadhunā — Viśvasṛṣṭyāṁ śuddhādhvāśuddhādhvā ca staḥ| Ekataḥ śuddhādhvanaḥ śuddhiḥ samyagaikyena nirdiṣṭānyato'śuddhādhvano'śuddhiḥ samyagaikyābhāvena nirdiṣṭā| Aṇava ātmaśaktyā kalpitā aśuddhādhvani vasanti| Ye tu na paramārthe samyakpralīnā videhā mahātmānaste śuddhādhvani vasantaḥ paropakārārtham| Astyaṣṭavidyeśvaravargaḥ sādhakānāṁ viśeṣasāhāyyaṁ kurvantaḥ| Ananteśaḥ sūkṣmaḥ śivottama ekanetra ekarudrastrimūrtiḥ śrīkaṇṭhaḥ śikhaṇḍī ceti teṣāṁ nāmāni| Śoṇaḥ śveto nīlaḥ pītaḥ kṛṣṇo'ruṇo raktaḥ śyāvaśceti teṣāṁ śarīrāṇāṁ varṇā yathākramam| Teṣāṁ yo mama viśeṣopakāraṁ karoti sa ekarudro'saṁśayaḥ| Tasya mahādehaḥ sphuradghanakṛṣṇavarṇa ānanaṁ ca cakṣurhīnamapi paśyati sādhakahṛdi|

Śuddhādhvā bhuvanamayaḥ sahasrāreṇa sambadhyate tadarthaṁ ca yadātmaśaktiḥ sahasrāracāriṇī sā yogyasādhakasya darśayati videhānāṁ mahātmanāṁ nivāsabhūmīsteṣu bhuvaneṣu nūnam| Samādhiṁ samāviśya prathamamāhvānaṁ manasi vidyate tataśca paramātmaśaktirgacchati tasya videhamahātmano nivāsabhūmim kṣipram| Yadi ca sa videhamahātmā paramārthe samyakpralīnastadātmaśaktiḥ sahasrāraṁ sarvaṁ plāvayati mahāvyomānaṁ codgacchatīti rītiḥ| Yadā sahasrāramagatātmaśaktiḥ sā sādhakaṁ mohayituṁ śaknuyādyadā tu sahasrāragatā na śaknoti tasyāḥ satyarūpeṇātmanā sambandhatvāt| Mama sahasrārabhuvaneṣvanveṣaṇānīdānīm — Abhinavagupto mahācāryo vasati caturaṅgulāntadeśe brahmarandhrātpṛṣṭhatastasya cātisamīpaṁ śiṣyamukhaḥ kṣemarājo nāma| Śaṅkarācāryo'dvaitavedāntapravartakastryaṅgulāntadeśe brahmarandhrātpṛṣṭhataḥ prativasati| Ṛṣī jamadagniśca kaśyāpaśca pūrvoktānāṁ mahātmanāmatisamīpe deśe nivasataḥ| Ṛṣayo vasiṣṭho vyāso viśvāmitraḥ kratuḥ pulastyaśca brahmarandhra eva tiṣṭhanti| Mahātmāno bhaṭṭārakā vasugupto'trirbharadvājo nāradaḥ pulahaḥ kutso rebho'gastyaḥ kuśiko marīciraṅgirāśca paramārthe samyakpralīnā eva|

Ye mahātmānaḥ sahasrāre śuddhādhvano bhuvaneṣu vasanta iha loke punarjanituṁ śaknvanti manuṣyajātyupakārārthe'sandehaṁ na tu ye paramārthatāyāṁ samyakpralīnā yato te śuddhādhvanyaśuddhādhvani vā naiva vasanti| Yasmātpāramārthye sampralīnāḥ sarvatra cidiva praviśantastasmātte sarvabhūteṣu svātantryānandalakṣaṇasvātmeva tiṣṭhanti|

Ātmani prakāśite sādhako vāstavasiddhimāptvā mukto bhūto'yaṁ ca mokṣo nahyātmāhamiti vacanamātramapi tu svasvarūpasamāveśaḥ| Dehapātātparaṁ sa muktaḥ sahasrāre kañcidbhuvanaṁ gacchati paramārthe'thavā sampralīya nātra loke punarjāyate yatsatyam||6||

Miután háromrétűvé (trividhā) vált (bhūtvā), --az Ő Ereje-- (sā)
megnyilvánítja (utpādayati) az Univerzumot (viśvam)||6||

Az Akaraton, Tudáson és Cselekvésen keresztül (icchā-jñāna-kriyābhiḥ) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) képes (śaknoti) megnyilvánítani (sraṣṭum) az egész (kṛtsnam) univerzumot (viśvam), lépésről lépésre (kramaśaḥ). Amikor (yadā) (az olyan) könyvek (granthāḥ), (mint) a Parāprāveśikā (parāprāveśikā) és a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha (ṣaṭtriṁśattattvasandoha), stb. (ādi), amik kifejtik (vivṛṇvantaḥ) az univerzális megnyilvánulást (viśva-sṛṣṭim) a harminchat (ṣaṭtriṁśat) tattva vagy kategória (tattva) formájában (rūpeṇa), már eleve meg vannak írva (pūrvam viracitāḥ), akkor (tadā) mi (kaḥ) értelme van (arthaḥ) írni (viracyamānena) egy újabb (anyena api) kifejtést (vivaraṇena)? Mindenesetre (parantu) most (adhunā) ezt (etad) mondhatom (mayā... uktam): Az univerzális megnyilvánulásban (viśva-sṛṣṭyām), vannak (staḥ) tiszta (śuddha) és (ca) tisztátalan (aśuddha) rétegek (adhvā). Egy részt (ekatas), a tiszta rétegek (śuddha-adhvanaḥ) tisztasága (śuddhiḥ) a teljes egységet (samyak-aikyena) jelenti (nirdiṣṭā), (és) más részt (anyatas), a tisztátalan rétegek (aśuddha-adhvanaḥ) tisztátalansága (aśuddhiḥ) rámutat (nirdiṣṭā) az egység teljes hiányára (samyak-aikya-abhāvena). A parányi ének (aṇavaḥ), melyeket az Én Ereje (ātma-śaktyā) gyárt (kalpitāḥ), a tisztátalan rétegben (aśuddha-adhvani) szunnyadnak (vasanti). De (tu) azok (te) a nagy-lelkűek (mahā-ātmānaḥ), akik (ye) testük elhagyása után --haláluk után-- (videhāḥ) nem (na) oldódnak fel teljesen (samyak-pralīnāḥ) a Legmagasabb Valóságban (parama-arthe), a tiszta rétegben (śuddha-adhvani) nyugszanak (vasantaḥ), hogy (artham) segítsenek (upakāra) másokat (para). Van (asti) egy nyolcas (aṣṭa) csoportja (vargaḥ) a tudás (vidyā) urainak (īśvara), akik a spirituális törekvőket (sādhakānām) kifejezetten segítik (viśeṣa-sāhāyyam kurvantaḥ). Az ő (teṣām) neveik (nāmāni): "Ananteśa (ananta-īśaḥ), Sūkṣma (sūkṣmaḥ), Śivottama (śiva-uttamaḥ), Ekanetra (eka-netraḥ), Ekarudra (eka-rudraḥ), Trimūrti (tri-mūrtiḥ), Śrīkaṇṭha (śrī-kaṇṭhaḥ) és (ca) Śikhaṇḍī (śikhaṇḍī... iti)". Testük (teṣām śarīrāṇām) színei (varṇāḥ): "vér-vörös (śoṇaḥ), fehér (śvetaḥ), kék (nīlaḥ), sárga (pītaḥ), fekete (kṛṣṇaḥ), bíbor (aruṇaḥ), vörös (raktaḥ) és (ca) sötétbarna (śyāvaḥ... iti) ", rendre (yathākramam). Ezek közül (teṣām) az, aki (yaḥ... saḥ) nekem kimondottan segítséget nyújtott (mama viśeṣa-upakāram karoti), Ekarudra (eka-rudraḥ), kétségtelenül (asaṁśayaḥ). Az ő (tasya) hatalmas (mahā) teste (mahādehaḥ) ragyogó koromfekete színű (sphurat-ghana-kṛṣṇa-varṇaḥ), és (ca) (az ő) arca (ānanam), annak ellenére (api), hogy nincs szeme (cakṣur-hīnam), belelát (paśyati) a spirituális törekvő (sādhaka) szívébe (hṛdi)¹ .

A tiszta (śuddha) réteg (adhvā), mely tele van (mayaḥ) világokkal (bhuvana), a Sahasrāra-val --a legmagasabb cakra a fej tetején-- (sahasrāreṇa) kapcsolódik (sambadhyate), és (ca) következésképpen (tad-artham), amikor (yadā) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) a Sahasrāra-ban (sahasrāra) mozog (cāriṇī), Az valójában megmutatja (sā... darśayati... nūnam) az alkalmas törekvőnek (yogya-sādhakasya) a székhelyeket (nivāsa-bhūmīḥ), a testüket elhagyó (videhānām) nagy-lelkek (mahā-ātmanām) világait (teṣu bhuvaneṣu). Ez a módszer (iti rītiḥ): A samādhi-ban vagy transzban (samādhim) való teljes elmerülés után (samāviśya), először is (prathamam), jelen van (vidyate) egy mentális (manasi) fohász (āhvānam) --a nagy-lelkű nevének mentális kiejtése--, majd (ca) ezután (tatas-param), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) sebesen (kṣipram), a már testét elhagyott (tasya-videha-mahā-ātmanaḥ) nagy-lelkű székhelyére (nivāsa-bhūmim) száguld (gacchati). És (ca) ha (yadi) a (saḥ) nagy-lelkű, ki testét elhagyta (videha-mahā-ātmā), teljesen feloldódott (samyak-pralīnaḥ) a Legmagasabb Valóságban (parama-arthe), akkor (tadā) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) árad (plāvayati) a teljes (sarvam) Sahasrāra-ban (sahasrāram), majd (ca) Az felmegy (udgacchati) a Nagy Térbe (mahā-vyomānam). Amikor (yadā) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) nem éri el (agatā) a Sahasrāra-t (sahasrāram), Az becsaphatja (sā... śaknuyāt-mohayitum) a törekvőt (sādhakam), de (tu) amikor (yadā) Az eléri (gatā) a Sahasrāra-t (sahasrāra), akkor nem (na śaknoti), mert Az az Énnel (ātmanā) kapcsolatos (tasyāḥ... sambandhatvāt), minek természete (rūpeṇa) az Igazság (satya). Most (idānīm) a felfedezéseim (mama-anveṣaṇāni) a Sahasrāra (sahasrāra) világaiban (bhuvaneṣu): A Nagy (mahā) Tanító (ācāryaḥ) Abhinavagupta (abhinavaguptaḥ) a Brahmarandhra-tól --Brahmā lyuka-- (brahma-randhrāt) négy ujjnyi (catur-aṅgula-anta) távolságra (deśe) nyugszik (vasati) visszafelé (pṛṣṭhatas); és (ca) hozzá (tasya) nagyon közel (atisamīpam) (lakozik) fő tanítványa (śiṣya-mukhaḥ), kinek neve (nāma) Kṣemarāja (kṣemarājaḥ). Śaṅkarācārya (śaṅkarācāryaḥ), a Nem-duális Vedānta (advaita-vedānta) alapítója (pravartakaḥ) a Brahmarandhra-tól (brahma-randhrāt) visszafelé (pṛṣṭhatas), három ujjnyi (tri-aṅgula-anta) távolságra (deśe) él (prativasati). A két Látó (ṛṣī), Jamadagani (jamadagniḥ) és (ca... ca) Kaśyāpa (kaśyāpaḥ) az előbb említett (pūrva-uktānām) nagy-lelkekhez (mahā-ātmanām) nagyon közel nyugszik (nivasataḥ-atisamīpe). A Látók (ṛṣayaḥ), (mint) Vasiṣṭha (vasiṣṭhaḥ), Vyāsa (vyāsaḥ), Viśvāmitra (viśvāmitraḥ), Kratu (kratuḥ) és (ca) Pulastya (pulastyaḥ) a Brahmarandhra-ban (brahma-randhre eva) maradtak (tiṣṭhanti). A Tiszteletreméltó Nagy Létezők (mahā-ātmānaḥ bhaṭṭārakāḥ), mint Vasugupta (vasuguptaḥ), Atri (atriḥ), Bharadvāja (bharadvājaḥ), Nārada (nāradaḥ), Pulaha (pulahaḥ), Kutsa (kutsaḥ), Rebha (rebhaḥ), Agastya (agastyaḥ), Kuśika (kuśikaḥ), Marīci (marīciḥ) és (ca) Aṅgirās (aṅgirāḥ) már (eva) teljesen feloldódtak (samyak-pralīnāḥ) a Legmagasabb Valóságban (parama-arthe)² .

Azok a nagy-lelkek (mahā-ātmānaḥ), akik (ye) a Sahasrāra (sahasrāre) tiszta rétegeinek (śuddha-adhvanaḥ) világaiban (bhuvaneṣu) honolnak (vasantaḥ), kétségtelenül (asandeham) újjá (punar) tudnak (śaknvanti) születni (janitum), itt ebben a világban (iha loke), hogy (arthe) segítsék (upakāra) az emberiséget (manuṣya-jāti), de (tu) azok (ye), akik teljesen feloldódtak (samyak-pralīnāḥ) a Legmagasabb Valóságban (parama-arthatāyām), (azok) nem (na), mert (yatas) ők (te) sem (vā) a tiszta rétegekben (śuddha-adhvani) sem (vā) a tisztátalan rétegekben (aśuddha-adhvani) nem élnek (na eva vasanti). Mivel (yasmāt) azok, akik teljesen feloldódtak (sampralīnāḥ) a Legmagasabb Valóságban (pāramārthye), áthatnak (praviśantaḥ) mindent (sarvatra), mint (iva) Tudatosság (cit), ezért (tasmāt) ők (te) megmaradnak (tiṣṭhanti) az egyén saját (sva) Énjeként (iva-ātmā), melynek karaktere (lakṣaṇa) az Abszolút Szabadság (svātantrya) (és) Gyönyör (ānanda), minden létezőben (sarva-bhūteṣu)³ .

Amikor az Én feltárja Magát (ātmani prakāśite), a spirituális törekvő (sādhakaḥ), elérvén (āptvā) a valódi (vāstava) sikert (siddhim), felszabadulttá (muktaḥ) válik (bhūtaḥ) és (ca) ez (ayam) a Felszabadulás (mokṣaḥ) nem (nahi) merő (mātram) állítása (vacana) (annak, hogy) "Én (aham) (vagyok) az Én (ātmā... iti) ", hanem (api tu) egy teljes elmerülés (samāveśaḥ) saját (sva) esszenciális természetében (sva-rūpa). Miután (param) az (ő) teste elhull (deha-pātāt), a felszabadult (saḥ muktaḥ) valamelyik (kañcid) világba (bhuvanam) megy (gacchati) a Sahasrāra-ban (sahasrāre), vagy (athavā) teljesen feloldódik (sampralīya) a Legmagasabb Valóságban (parama-arthe), és nem születik meg (na... jāyate) újra (punar) ebben a világban (atra loke), ez az igazság (yad satyam)⁴ ||6||

¹Az Akarat, Tudás és Aktivitás Ereje által, az Én Ereje képes megnyilvánítani az egész univerzumot, a 36 tattva vagy kategória fokozatosságában. Ezzel a témakörrel olyan szövegek foglalkoznak, mint a Parāprāveśikā és Ṣaṭtriṁśattattvasandoha. Én is kifejtettem mindezeket tömören a Trika 2, Trika 3, Trika 4, Trika 5 és Trika 6 dokumentumokban. Ezért nincs értelme az egészet megismételni "újra". Mindenesetre, azt tudom mondani: Az univerzális megnyilvánulásban létezik két réteg, egy tiszta (tattva-k vagy kategóriák 1-5-ig, vagy 3-5-ig más interpretációk szerint, ugyanis az 1. és 2. kategória az Én és az Ő Ereje így ezért túl van mindkét rétegen) valamint egy tisztátalan réteg (tattva-k vagy kategóriák 6-36-ig). Az első réteg jellege a teljes egység, míg a másodiké a teljes kettősség vagy az egység hiánya. A parányi ének, létezők vagy korlátolt individuumok a tisztátalan réteg világaiban élnek, különböző hierarchiák szerint. Ám a nagy létezők, akik elérték a Végső Felszabadulást, azaz akik realizálták eredendő isteni természetüket, azok nem a tisztátalan rétegekben élnek. Egy bizonyos részük a baindavadeha-kként élnek (kiknek teste Bindu-ból áll --a negyedik tesz túl a három másikon: okozati, finom és fizikai--) a tiszta rétegben, míg a többi (ilyen létező) teljesen feloldódott a Legmagasabb Valóságban (az Én és az Ő Ereje) örökre. Azok, akik fenntartják negyedik testüket, hogy a tiszta rétegben éljenek, azért teszik ezt, hogy segítsék, támogassák az emberiséget változatos módokon, még akár úgy is, hogy újjászületnek közvetlenül ebben a világban. Azok, akik teljesen feloldódtak a Legmagasabb Valóságban, azok itt vannak most, mint a mindent átható Én, ám ők, akik eldobták még a negyedik testüket is, nem tartanak fent még minimális individualitást sem és nem születhetnek újra. Oh igen, ezt nagyon nehéz megérteni, különösen, ha valaki azt hiszi, hogy a Föld a legfantasztikusabb kreálmánya a Legmagasabb Énnek. Van még több misztérium és finomság ezzel kapcsolatban amit mondtam, de most elég információd van erről.

A tiszte rétegben szintén létezik a tudás nyolc ura, akik fő funkciója, hogy isteni tudást adományozzanak a parányi létezőknek, akik alkalmasak arra, hogy fogadják. Testük színe különböző, ahogy azt leírtam. Az, aki engem segít, nem más, mint Ekarudra. Jóval azelőtt láttam őt meditációmban, hogy akár a nevét is tudtam volna. Teste óriási és ragyogó koromfekete színű. Egyszer a transzaim közben megragadott roppant kezeivel és a szívembe nézett. Ezért mondtam el mindezt róla. Emellett neki nincsenek látható szemei, csupán két sötét és üres szemürege. Továbbá nincs szája sem, de tisztán beszél a szívemben. Az ő látványának tapasztalata lehengerlő a parányi létező számára, ezért mindenkinek meg kell ezt tapasztalnia, hogy teljesen megértse az állításaimat. Ő maga mondta, hogy minden tanításom és tanítási módom az Igazságról közvetlenül tőle származik. Így ez már számodra is ismert, kedves olvasó. Mivel eddig még nem láttam a fennmaradó hét tudás ura közül egyiket sem, a róluk szóló leírásom könyvekből van és nem saját közvetlen tapasztalásomból, mint Ekarudra esetében. Elég ennek feltárásából most!

²A tiszta rétegben számtalan világ van és mindegyik a Sahasrāra-val --a legmagasabb cakra a fej tetején--. A valódi transz vagy samādhi akkor történik meg, amikor az Én Ereje eléri ezt a legmagasabb cakra-t és eggyé válik itt az Énnel. Az Én és az Erő eme keveréke a Legmagasabb Tudatosság, ami mindig szent, makulátlan és rendkívül gyönyörteli. Amikor a Sahasrāra aktiválódik és az Én Ereje (vegyülve az Énnel) elkezd itt mozogni, akkor erős transzok történnek a törekvővel. A Végső Felszabadulás is pontosan itt történik. Azon a szinten, ahol az Én Ereje elérhetővé válik a Sahasrāra-ban, Az (Az Én Ereje) úgy viselkedik, mint egy iránytű, mely mindig északra mutat, azaz mindig az Én irányába. Habár, az egyén képes konzultálni Azzal a testüket elhagyott nagy létezők világainak pontos helyéről. Minden alkalommal, amikor megkérdezed az Én Erejét a Sahasrāra-ban a fentebb tanított módszerrel, Az arra a helyre mozog, ahol a nagy létező jelenleg él. Vagy, ha a nagy létező teljesen elmerült a Legmagasabb Valóságban, az Én Ereje nagy erővel árad az egész Sahasrāra-ban és felmegy a Nagy Térbe, mely a koponya közepétől tizenkét ujjnyira található, vagyis Az a Brahmarandhra-ba (Brahmā lyuka) mozog és innen eggyé válik az univerzális életerővel. Hogy teljesen megértsd ezt a folyamatot, kellene adnom neked egy teljes kurzust a cakra-król, mivel egy rövid kifejtés nem alkalmas erre a feladatra.

Emellett, informáltalak a saját felfedezéseimről a Sahasrāra világaiban több okból is. Az első nem más, mint: véget vetni annak a szüntelen gondolatnak, hogy csak az ősi yogī-k képesek mindezt megtenni, míg a modernek mindig csupán parányi létezők, akik csak az ősi szentekről beszélnek. Ez egyáltalán nem igaz és tisztán bizonyítom is az állításomat az fentebbi, aforizmához írt Szanszkrit kommentáromban. Mivel az Én mindig ugyanaz az Én minden pillanatban, akár múltban, jelenben, jövőben, nem látok akadályt magam előtt, hogy elérjem azt, amit ők elértek, ha az Ő Kegyelme velem van. Az a szüntelen gondolat, miszerint "senki sem képes", érthető egy kezdő, de nem egy fejlett törekvő esetében. Ha valakinek a célja nem az, hogy elérje azt, amit a szövegek kifejtenek, akkor "Ki más fogja azt megtenni?" és "Mi értelme olvasni azokat,". Teljesen haszontalan mások múltbéli sikereit olvasni, miközben az olvasó örökre korlátolt marad. Mindenkinek ugyanazt kell elérnie. Ez kell, hogy legyen minden törekvő hozzáállása, hogy sikeres legyen a spirituális úton. Merő könyvi tudás nem adományoz valódi spirituális erőt senkinek. De amikor ez a tudás közvetlen tapasztalással párosul, annak az eredménye valódi spirituális erő.

³A nagy-lelkek a tiszta rétegben élnek, amíg megtartják rendkívül finom negyedik testüket (Bindu), és így képesek újjá születni ebben a világban, hogy elindítsák vagy támogassák a spirituális emelkedést. Tény, hogy az ezen létezők folyamatos, évszázadokon át tartó munkája tette lehetővé, hogy az emberiség élvezhessen némi "civilizációt" napjainkban. Az ő támogatásuk nélkül, az emberiség a kőkorban élne, minden nézőpontból szemlélve. Emellett, a nagy-lelkek, akik még rendkívül finom individualitásukat is feloldották a Legmagasabb Valóságban, nem képesek újjászületni itt. Ők megmaradnak az Abszolút Szabadsággal és Gyönyörrel felruházott Énként mindenkiben.

⁴A spirituális megvilágosodás, vagy Végső Felszabadulás kizárólag akkor történik meg, amikor az Én feltárja Magát a törekvőnek és nem máskor. Minden filozófiai rendszer javasol egy módszer erre a feltárulásra, és bár a módszerek különbözőek, a feltárulás mindig ugyanaz. Ha az Én nem tárul fel, a törekvő törekvő marad és nem válik szabad létezővé. Amikor a törekvő végre eléri a spirituális megvilágosodás az Ő feltárulása által, akkor az nem egy merő állítás, mint "Én vagyok az Én", hanem valódi siker az egyén saját esszenciális természetében való teljes elmerülés formájában. Ez azt jelenti, hogy a felszabadult létező teljesen elszigeteltté válik a teste és elméje állapotaitól. Bármilyen kondícióban is van, a felszabadult létező mindig ugyanabban az állapotban, az Én Abszolút Szabadságának és Gyönyörének állapotában van. Ha a Felszabadulás folyamata erős Kegyelem adományozás által megy végbe, akkor a felszabadult létező eldobja testét, és ha a Kegyelem adományozás nem annyira erős, akkor megtartja azt. Bármilyen eset is van jelen, a halála után, ami mindig eléri a fizikai testet előbb vagy utóbb, az ilyen felszabadult személy a tiszta réteg valamelyik világába megy vagy teljesen feloldódik a Legmagasabb Valóságban, ahogy azt már kifejtettem.

fel

7. Aforizma

विश्वमिदमस्य शक्त्या जन्यते न तु प्रत्यक्षमात्मनैव॥७॥

सात्मशक्तिर्विश्वमिदं जनयतु न जनयतु वा यः सदा निर्मलो मङ्गलश्च स आत्मा स्वस्वरूपे सततं तिष्ठति। आत्मा चात्मशक्तिश्चाणुश्चेत्येते त्रयो नित्यत्रितयमुपचाराच्च ते पिता माता पुत्रश्चेव पौर्वापर्येण मन्येरन्। अहमयं देहोऽस्म्यहमिदं मनोऽस्मि मम कुलमिदमस्ति मम मित्रा एते सन्ति ममारयस्ते भवन्तीत्याद्यज्ञानम्। तेनाज्ञानेनात्मशक्तिर्माता स्वपुत्रं परिपोषयति सर्वकालम्। भवत्यस्याणोर्देहमनोऽहङ्कारबुद्धिभयजीवितसुकृतादिरूपकं विश्वं सा माता। एवमख्यात्यन्नेनासङ्ख्येयानि जन्मानि स्वपुत्रमात्मशक्तिर्माता पुष्णत्यास्ते। किन्तु यस्यैकदेहादन्यदेहमेकविकल्पादन्यविकल्पं संसरन्नस्य सङ्कुचितपुत्रस्य यावदन्त्यजन्म श्रीमाता तद्पित्राणोः परिचयमुत्पादयितुं व्यवस्यति।

अणोः पिता सर्वदा परप्रमात्रात्मकस्वात्मेव तेन सार्धमाबहुजन्मभ्यो यतस्तु पितृपुत्रसङ्गमोऽनिष्टस्तया मात्रा तीव्रमातृभावादणुः स्वपित्रविद्वान् अविरतं समसरत्। धन्ययोरस्य धन्यपुत्रस्य यावदन्त्यजन्मात्मशक्तिर्माता स्वभर्तृप्रणयादस्याः पुत्रं नयति खलु तदाश्चर्यपितरम्। यदात्मशक्तिरनुरागवती माता सहस्रारस्यान्तर्विशति तदा तव पितैषोऽस्तीति सा स्वपुत्रमिदं वक्ति। यस्मादस्याणोः पिता स्वतन्त्राद्भुतात्मरूपस्तस्मात्पुत्रः स्वातन्त्र्यानन्दानुभवाक्रान्तोऽसंशयः। एवं चाहैतुकप्रेम्णा तत्पुत्रस्यात्मानं प्रकाशयन्नेको यः स्वच्छन्दः परमार्थत आत्मैव। सर्वेऽन्ये प्रेमभेदा आत्मप्रेम्णस्तद्प्रकाशनस्फुटीकृतादेवागताः। तस्मिन् काले पुत्रः स्वपित्रैक्यं सम्यगुपलभ्य तिष्ठेह सर्वदेति स ब्रुवाणो यतो न पुनस्तस्माद्विभ्रंशिषते। एतावन्ति जन्मान्यज्ञानमदं पीत्वा पुत्रस्त्विदानीमेव स्वपितेव प्रकाशितं स्वं स्वभावं प्रत्यभिजानीते। स्वमातापि सम्यक्परिणता यतः सा मामकात्मकेनाज्ञानेन तं न परिपोषयती प्रवर्तते सङ्कोचविनिमयेन च तस्य परमानन्दो भूत्वा। स्वपितृस्वाच्छन्द्ये स्वमातृसुधातुल्यप्रमोदे च संलीयायमणुर्बन्धनमुक्त्यां कल्पते सर्वे चार्थास्तेन प्रमेयजनविकल्पाद्यपेक्षितास्तदद्भुतपितरौभावेनाधुना प्रादुर्भूताः केवलम्। यस्यात्मनि सम्यक्प्रलीनस्येदं सौवर्णाहो न संशयः।

स प्रागुपचारस्त्रयाणामेषां नित्यक्रीडां स्फुटं दर्शयति। एकत आत्मा सदा प्रशान्तो मङ्गलः स्वतन्त्रश्चान्यत आत्मशक्तिर्न केवलं सततं स्वभर्तुर्यावच्छक्यं सेवनपरा या यावत्सा स्वपुत्रस्याशेषविश्वात्मकक्रीडास्थानस्य रक्षणनिष्ठा। अन्तेऽणुः स्वपितृवद्धन्यः स्वच्छन्दश्च किन्त्वधन्यं बद्धं तथैव सर्वकालमात्मानं सम्भावयन् यावत्स्वसौवर्णाहरागमनम्।

विभविन् आत्मन् एतत्त्रितयस्य प्रभव भगवान् स्थातुमिहार्हसि सर्वदा। तव सुन्दरग्रीवायां महामालायाः सर्वमिदं विश्वं नान्यत्किमपि नूनम्॥७॥

Viśvamidamasya śaktyā janyate na tu pratyakṣamātmanaiva||7||

Sātmaśaktirviśvamidaṁ janayatu na janayatu vā yaḥ sadā nirmalo maṅgalaśca sa ātmā svasvarūpe satataṁ tiṣṭhati| Ātmā cātmaśaktiścāṇuścetyete trayo nityatritayamupacārācca te pitā mātā putraśceva paurvāparyeṇa manyeran| Ahamayaṁ deho'smyahamidaṁ mano'smi mama kulamidamasti mama mitrā ete santi mamārayaste bhavantītyādyajñānam| Tenājñānenātmaśaktirmātā svaputraṁ paripoṣayati sarvakālam| Bhavatyasyāṇordehamano'haṅkārabuddhibhayajīvitasukṛtādirūpakaṁ viśvaṁ sā mātā| Evamakhyātyannenāsaṅkhyeyāni janmāni svaputramātmaśaktirmātā puṣṇatyāste| Kintu yasyaikadehādanyadehamekavikalpādanyavikalpaṁ saṁsarannasya saṅkucitaputrasya yāvadantyajanma śrīmātā tadpitrāṇoḥ paricayamutpādayituṁ vyavasyati|

Aṇoḥ pitā sarvadā parapramātrātmakasvātmeva tena sārdhamābahujanmabhyo yatastu pitṛputrasaṅgamo'niṣṭastayā mātrā tīvramātṛbhāvādaṇuḥ svapitravidvān avirataṁ samasarat| Dhanyayorasya dhanyaputrasya yāvadantyajanmātmaśaktirmātā svabhartṛpraṇayādasyāḥ putraṁ nayati khalu tadāścaryapitaram| Yadātmaśaktiranurāgavatī mātā sahasrārasyāntarviśati tadā tava pitaiṣo'stīti sā svaputramidaṁ vakti| Yasmādasyāṇoḥ pitā svatantrādbhutātmarūpastasmātputraḥ svātantryānandānubhavākrānto'saṁśayaḥ| Evaṁ cāhaitukapremṇā tatputrasyātmānaṁ prakāśayanneko yaḥ svacchandaḥ paramārthata ātmaiva| Sarve'nye premabhedā ātmapremṇastadprakāśanasphuṭīkṛtādevāgatāḥ| Tasmin kāle putraḥ svapitraikyaṁ samyagupalabhya tiṣṭheha sarvadeti sa bruvāṇo yato na punastasmādvibhraṁśiṣate| Etāvanti janmānyajñānamadaṁ pītvā putrastvidānīmeva svapiteva prakāśitaṁ svaṁ svabhāvaṁ pratyabhijānīte| Svamātāpi samyakpariṇatā yataḥ sā māmakātmakenājñānena taṁ na paripoṣayatī pravartate saṅkocavinimayena ca tasya paramānando bhūtvā| Svapitṛsvācchandye svamātṛsudhātulyapramode ca saṁlīyāyamaṇurbandhanamuktyāṁ kalpate sarve cārthāstena prameyajanavikalpādyapekṣitāstadadbhutapitaraubhāvenādhunā prādurbhūtāḥ kevalam| Yasyātmani samyakpralīnasyedaṁ sauvarṇāho na saṁśayaḥ|

Sa prāgupacārastrayāṇāmeṣāṁ nityakrīḍāṁ sphuṭaṁ darśayati| Ekata ātmā sadā praśānto maṅgalaḥ svatantraścānyata ātmaśaktirna kevalaṁ satataṁ svabharturyāvacchakyaṁ sevanaparā yā yāvatsā svaputrasyāśeṣaviśvātmakakrīḍāsthānasya rakṣaṇaniṣṭhā| Ante'ṇuḥ svapitṛvaddhanyaḥ svacchandaśca kintvadhanyaṁ baddhaṁ tathaiva sarvakālamātmānaṁ sambhāvayan yāvatsvasauvarṇāharāgamanam|

Vibhavin ātman etattritayasya prabhava bhagavān sthātumihārhasi sarvadā| Tava sundaragrīvāyāṁ mahāmālāyāḥ sarvamidaṁ viśvaṁ nānyatkimapi nūnam||7||

Ez (idam) az Univerzum (viśvam) az Ő Ereje által (asya śaktyā) nyilvánul meg (janyate) és nem (na tu) az Én (ātmanā) által (eva) közvetlenül (pratyakṣam)||7||

Akár az Én Ereje nyilvánítja meg, akár nem, (sā ātma-śaktiḥ... janayatu na janayatu vā) ezt (idam) az univerzumot (viśvam), az Én (saḥ ātmā), aki (yaḥ) mindig (sadā) Makulátlan (nirmalaḥ) és (ca) Áldott (maṅgalaḥ), szüntelen (satatam) megmarad (tiṣṭhati) az Ő saját (sva) esszenciális természetében (sva-rūpe). "Én (ātmā), az Én Ereje (ātma-śaktiḥ) és (ca... ca... ca) a parányi létező (aṇuḥ... iti) --azaz a korlátolt individuum--,", ez (ete) a három (trayaḥ) az örök (nitya) hármas (tritayam) és (ca) metaforikusan mondva (upacārāt), ők olyanok (te.. manyeran), mint (iva) az Apa (pitā), Anya (mātā) és (ca) a fiú (putraḥ), rendre (paurvāparyeṇa). Ez a tudatlanság (ajñānam): "Én (aham) vagyok (asmi) ez (ayam) a test (dehaḥ); Én (aham) vagyok (asmi) ez (idam) az elme (manas); ez (idam) az (asti) én (mama) családom (kulam); ezek (ete) az (santi) én (mama) barátaim (mitrāḥ); azok (te) az (bhavanti) én (mama) ellenségeim (arayaḥ... iti), stb. (iti-ādi)". Eme tudatlanság által (tena ajñānena), az Anya (mātā), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), szüntelen (sarva-kālam) táplálja (paripoṣayati) az Ő saját (sva) gyermekét (putram). Ez (sā) az Anya (mātā) válik (bhavati) az univerzummá (viśvam) -ami a parányi én (asya aṇoḥ) testéből (deha), elméjéből (manas), egójából (ahaṅkāra), intellektusából (buddhi), félelméből (bhaya), életéből (jīvita), erényeiből (sukṛta), stb. (ādi) áll (rūpakam)-. Így (evam) az Anya (mātā), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) számtalan születésen keresztül (asaṅkhyeyāni janmāni) táplálja (āste-puṣṇatī) Saját (sva) gyermekét (putram). Mindazonáltal (kintu), a tiszteletreméltó (śrī) Anyja (mātā) ennek a korlátolt gyermeknek (asya saṅkucita-putrasya), ki (yasya) vándorol (saṁsaran) egyik testből (eka-dehāt) a másik testbe (anya-deham), egyik gondolatról (eka-vikalpāt) egy másik gondolatra (anya-vikalpam), az (ő) utolsó (antya) születése (janma) közben (yāvat), úgy dönt (vyavasyati), hogy bemutatja (paricayam utpādayitum) a parányi létezőt (aṇoḥ) az ő Apjának (tad-pitrā).

A parányi létező (aṇoḥ) Apja (pitā) folyamatosan (sarvadā) vele (volt) (tena sārdham), születései közben (ā-bahu-janmabhyaḥ), mint (iva) az ő saját (sva) Énje (ātmā) a Legmagasabb Ismerő formájában (para-pramātṛ-ātmaka), de (tu) mivel (yatas) a találkozás (saṅgamaḥ) az Apa és fia közt (pitṛ-putra) nem volt vágyott (aniṣṭaḥ) az Anya által (tayā mātrā), az ő erős anyai érzései miatt (tīvra-mātṛ-bhāvāt), a parányi létező (aṇuḥ) szüntelen (aviratam) vándorolt (samasarat) anélkül, hogy ismerte volna (avidvān) saját (sva) Apját (pitṛ). Eme (asya) Áldott Szülők (dhanyayoḥ), áldott gyermekének (asya-dhanya-putrasya) utolsó (antya) születése (janma) közben (yāvat), az Anya (mātā), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), az Ő (sva) Férjének (bhartṛ) kérésére (praṇayāt), mindenképpen (khalu) elvezeti (nayati) Saját (asyāḥ) fiát (putram), az ő rendkívüli Apjához (tad-āścarya-pitaram)¹ . Amikor (yadā) a szeretetteljes (anurāgavatī) Anya (mātā), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) belép (antar viśati) a Sahasrāra-ba (sahasrārasya), akkor (tadā) Ő (sā) ezt (idam) mondja (vakti) Saját fiának (sva-putram): "Ez (eṣaḥ) a (asti) Te (tava) Apád (pitā... iti)". Mivel (yasmāt) eme parányi létező (asya aṇoḥ) Apja (pitā), a (rūpaḥ) Lenyűgöző (adbhuta) és Szabad (svatantra) Én (ātma), következésképpen (tasmāt) a gyermeket (putraḥ) kétségtelenül elárasztja (ākrāntaḥ asaṁśayaḥ) az Abszolút Szabadság (svātantrya) (és) Gyönyör (ānanda) tapasztalata (anubhava). Így (evam ca), az Én (ātmā eva), Az Egyetlen (ekaḥ), ki (yaḥ) Szabad (svacchandaḥ) a szó legmagasabb értelmében (parama-arthataḥ), feltárja (prakāśayan) Magát (ātmānam) Saját fiának (tad-putrasya), indokolatlan Szeretete miatt (ahaituka-premṇā)² . Minden (sarve) egyéb (anye) különböző fajta (bhedāḥ) szeretet (prema) az Én Szeretetéből (ātma-premṇaḥ) származik (āgatāḥ), mely tisztává vagy megnyilvánulttá válik (sphuṭī-kṛtāt eva) az Ő Feltárulkozása (prakāśana) által (tad). Ebben a pillanatban (tasmin kāle), a gyermek (putraḥ) teljesen realizálja (samyak upalabhya) egységét (aikyam) saját (sva) Apjával (pitṛ), és azt mondja (bruvāṇaḥ):"Maradj (tiṣṭha) itt (iha) örökre (sarvadā iti)", mert (yatas) nem (saḥ-na) akarja elveszíteni (vibhraṁśiṣate) Őt (tasmāt) újra (punar). Megrészegülve volt (pītvā) a tudatlanság (ajñāna) borától (madam), rengeteg születésen át (etāvanti janmāni), (ám) a gyermek (putraḥ tu) most (idānīm eva) felismeri (pratyabhijānīte) saját (svam) esszenciális természetét (sva-bhāvam), mely feltárult (prakāśitam), mint (iva) saját (sva) Apja (pitā eva). Még (api) saját (sva) Anyja is (mātā) teljesen átalakultnak látszik (samyak pariṇatā), mivel (yatas) Ő (sā) nem (na) táplálja (paripoṣayatī) tovább (pravartate) őt (tam) a tudatlansággal (ajñānena) az "enyém" (māmaka) formájában (ātmakena), és (ca) a korlátoltság (saṅkoca) helyett (vinimayena) Ő (az Anya) az ő (tasya) Legmagasabb Gyönyörévé (parama-ānandaḥ) válik (bhūtvā)³ . Saját (sva) Apjának (pitṛ) Abszolút Szabadságában (svācchandye) és (ca) Saját (sva) Anyjának (mātṛ) nektári Gyönyörében (sudhātulya-pramode) való elmerülése után (saṁlīya), eme (ayam) parányi létező (aṇuḥ) alkalmassá válik (kalpate) a kötöttségből való (bandhana) Felszabadulásra (muktyām), és (ca) minden (sarve) cél (arthāḥ), amit ő keresett (apekṣitāḥ-tena) a tárgyakban (prameya), emberekben (jana), gondolatokban (vikalpa), stb. (ādi), immáron (adhunā) csupán (kevalam) saját (tad) Lenyűgöző (adbhuta) Szüleiként (pitarau-bhāvena) látszik (prādurbhūtāḥ). Ez (idam) az arany (sauvarṇa) napja (ahaḥ) annak, aki (yasya) teljesen feloldódott (samyak pralīnasya) az Énben (ātmani), nincs kétség (efelől) (na saṁśayaḥ)⁴ .

Az (saḥ) előző (prāk) metafora (upacāraḥ) tisztán (sphuṭam) mutatja (darśayati) e (eṣām) három (trayāṇām) örök (nitya) Játékát (krīḍām). Egy részt (ekatas), az Én (ātmā) mindig (sadā) Békében (praśāntaḥ), Áldásban (maṅgalaḥ) és (ca) Szabadságban van (svatantraḥ), más részt (anyatas), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), aki (yā) nem (na) csupán (kevalam) abban elhivatott (parā), hogy saját Férjét (sva-bhartuḥ) szüntelen (satatam) szolgálja (sevana), amennyire csak lehetséges (yāvat-śakyam), de Ő (sā) abban is (yāvat) elszánt (niṣṭhā), hogy fenntartsa és megvédje (rakṣaṇa) Saját gyermekének (sva-putrasya) játszóterét (krīḍā-sthānasya) -azaz a teljes (aśeṣa) univerzumot (viśva-ātmaka) -. Végül (ante) pedig, a parányi én (aṇuḥ) Áldott (dhanyaḥ) és (ca) Szabad (svacchandaḥ), mint Apja (sva-pitṛ-vat), de (kintu) végig (sarva-kālam) nyomorultnak (adhanyam) tartja (sambhāvayan) magát (ātmānam), azaz (tathā eva) kötöttnek (baddham), amíg (yāvat) az ő (sva) arany (sauvarṇa) napja (ahar) el nem érkezik (āgamanam)⁵ .

Óh Ragyogó (vibhavin) Én (ātman)! Óh e (etad) hármas (tritayasya) forrása (prabhava)!, Kérlek, maradj (bhagavān sthātum... arhasi) itt (iha) mindig (sarvadā)! Ez (idam) az egész (sarvam) univerzum (viśvam) kétségtelenül (nūnam) nem egyéb, mint (na anyat kimapi) egy hatalmas füzér (mahā-mālāyāḥ) a Te csodálatos nyakad körül (tava sundara-grīvāyām)||7||

¹Az Én Ereje mindig megvakítja a korlátolt individuumot. "Technikailag" nem helyes azt állítani, hogy az Én Ereje, ami megköti az individuumot, végül fel is szabadítja őt. Nem egészen erről van szó. Csak akkor, amikor az Én Ereje vegyül az Magával az Én Kegyelmével, lesz az Én Ereje a felszabadító, a kötelék forrása helyett. Ez a jelentése tehát a "az Ő Férjének kérésére " kifejezésnek, azaz Ő oltja bele az Én Erejét az Ő Kegyelmével és ezután az Énnek ez a módosított Ereje válik a Felszabadulás adományozójává. Az Ő Kegyelme nélkül, nincs korlátolt individuum, aki képes teljesen szabaddá válni óriási spirituális törekvése ellenére sem, mert ami emberi, soha nem képes elérni azt, ami Emberfeletti, mert a helyzet pont fordított.

²Amikor az Én Ereje belép a Sahasrāra-ba, különösen a Brahmarandhra-ba, a fej koronájában, akkor Ő eggyé válik Magával az Énnel (Az Ő Férje a metaforában). Kizárólag ez az Én abszolút Szabad a legmagasabb Értelmében. Nincs korlátolt individuum, legyen az akár ember, félisten vagy isten, stb. aki annyira szabad lehetne, mint Ő Maga, mert mindannyian áldozatai valamilyen korlátozásnak így vagy úgy. Mivel Ő ennyire Szabad, mindig megmarad arodhya-nak (akadálymentesnek) és az indokolatlan Szeretet birtoklójának. Miféle okra lehet szükség ahhoz, hogy a Szabad Én megossza Saját Szeretetét Saját Magával? Ez kizárólag az Én realizációja után érthető meg, nem előbb.

³Az Anya, az Én Ereje végül abbahagyja a parányi én káprázatban tartását, amikor ő eléri az Én-realizációt az Ő Kegyelme által. Amikor Ő korlátoz, az egó megszületik és az ebből következő "enyém" érzete megjelenik. Így, a korlátolt individuum a test, elme, tettek, objektumok, gondolatok, stb. birtoklójává válik. Ez a kötöttség. Amikor Ő (az Én Ereje) az Ő Kegyelmével vegyülve jelenik meg, akkor Felszabadulást ad. Amikor a Felszabadulás megtörténik, az Én Ereje azzá válik, ami esszenciálisan: Legmagasabb Gyönyörré. Így, a Felszabadulás mindig a Legmagasabb Gyönyörrel van felruházva, a Trika rendszere és az én saját tapasztalatom szerint is. Ha nincs jelen a Felszabadulás közvetlen tapasztalása, minden csupán könyvi, lexikális tudás és semmi más. Ez olyan, mint merő csacsogás a felszabadult számára, mert részlegesen igaz, de nem teljesen, mivel annak, aki beszél a Felszabadulásról, de nem realizálta az Én-t, csupán kinyilatkoztatáson és következtetésen alapszik a tanítása. Csak azok taníthatnak a Felszabadulásról akik realizálták az Én legalább egy másodpercre, és nem azok, akik csupán kinyilatkoztatásból és következtetésből ismerik az Ént. Csak a közvetlen tapasztalás nyújt helyes tudást. Sajnos, a világban a helyzet pont fordított, ugyanis azok instruálnak másokat a Felszabadulás elérésével kapcsolatban, akiknek még minimális szinten sincs Én-realizációjuk. ahogy a Szent Biblia írja: "Ha egy vak ember vezet egy másik vak embert, akkor mindketten árokba zuhannak". Ez szintén a minden átható tudatlanság vagy a Teljesség hiányának gyümölcse.

⁴Amikor a parányi én realizálja, hogy ő az Én, ez az ő arany napja, azaz a nap, amikor végre megtapasztalja a Teljességet. Az Én-realizáció véget vet a Teljesség korábbi keresésének objektumokban, emberekben, tettekben, stb. Minden keresési módszer egyéb dolgokban vagy létezőkben az Én-realizáció előtt, itt és most jelen van kizárólag az Énben. Ezt szintén nagyon nehéz megérteni valódi Én-realizáció nélkül.

⁵A tudatlanság folyamata teljességgel valós és soha nem "illuzórikus", mint ahogy azt néhány rendszer gondolja. Az Én Ereje teljességgel Valós és ezért az Ő gyermeke (a korlátolt individuum) szintén valós. Ez a parányi én "játszik", mint egy gyerek a játszótéren, amit az ő saját Anyja nyilvánított meg kizárólag neki. Ebben az értelemben, minden parányi én olyan itt az univerzumban, mint a játszó gyerekek a játszótéren. Azt játsszák, hogy ez vagy az, vagyis apát és anyát játszanak, és azt hogy pénzt keresnek mérnökként, hogy politikusok és országokat uralnak, hogy katonák, stb. Mindez gyerekes játék, amit a parányi létezők játszanak. A Végső Felszabadulás nem jön létre merő gyerekes játékból, mely számtalan életen keresztül tart ezen az univerzális játszótéren, hanem kizárólag az Ő Kegyelme által, ami "általában" akkor tárul fel, amikor már a parányi létező minden szükséges erőfeszítést megtett. A kötelék sohasem az, hogy az Ént valami másnak tapasztalni, mint ami, a Reá hulló nyomorult tudatlanság miatt, ami olyan, mint valami fátyol vagy hasonló. NEM, ez nem igaz. A tudatlanság csupán "a Teljesség hiánya". Fogok erről még beszélni egy másik metaforán keresztül, a következő aforizma kommentárjában.

Mindig jelen van ez a téma, hogy a parányi én már eleve az Én, és ekkor: miért nem vágyik arra az Én, hogy Saját Kegyelmét adományozza neki "azonnal", ha ő valójában Ő? A válasz egyszer és látszólag ellentmondásos: "Mert nem akarja ezt tenni". Senki sem képes rávenni az Ént, hogy adományozza az Ő Kegyelmét valakinek, mert Ő teljességgel Szabad. Ez megint csak nem érthető meg teljesen valódi Én-realizáció nélkül. Azok a törekvők, akik követelik az isteni Kegyelmet, mert ők az Én, azok spirituális értelemben nem elég érettek.

fel

8. Aforizma

सा शक्तिरहंविमर्शभावेन तत्स्फारात्मकविश्वरूपेण वा तिष्ठति॥८॥

यदात्मशक्तिर्बिन्दुरूपेणाहंविमर्शमात्रा स्थिता तदा सा विशुद्धचमत्काररूपकैव यदि तु विश्वभावेन स्फारितायं महाचमत्कारोऽत्यन्तं तनूकृततामेति। तदनुसारेण तेनाणुनात्मशक्तिबद्धेनोऽल्पनन्दोच्छलत्परमानन्दक्षणद्युतयोऽनुभूताः स्फारितबिन्द्वात्मकविश्वप्रपञ्चात्। यस्तस्यामहंविमर्शावस्थितायां सम्यक्स्फारित एष आत्मैव विश्वरूपस्वशक्तिस्फारार्थं सङ्कुचिततां यातव्यः। उपचाराच्च यः श्रीगरुड इव सन् स आत्मा नित्यस्वतन्त्रसंशुद्धरूपश्चिदाकाशे डीनं परित्यज्याणुर्भूतः स्वशक्त्यामनन्तप्रेम्णैव। इत्थं स आत्मानं सङ्कुचति विश्वरूपेणैतस्याः स्फाराय कृत्यं चेदं तस्योत्क्रोश इव यः पक्षौ सङ्कोक्तुं प्रतिगृह्य कुक्कुटीवद्वसन् क्षित्याम्। यस्मादात्मनि एवं सङ्कुचिते तत्स्वस्वरूपतिरोधानमज्ञानमपूर्णत्वात्मकं परमार्थतः।

यावत्स आत्माणुवत्स्वेच्छया सङ्कुचितस्तावद्विश्वमिदं स्वशक्तिक्रीडं तद्भिन्नमिव प्रवर्तते। किन्तु पूर्वोक्ते सौवर्णाहरागमने यः कुक्कुटीवद्भूतः परमोत्क्रोशश्चिदाकाशे पुनरुत्पत्तुं इच्छति। आत्मनि प्रसारितपक्षे विश्वं कृत्स्नं तदभिन्नदृष्टं स्वशक्तिश्च बन्धकस्थाने मोक्षहेतुभूता निःसन्देहम्। परन्तु यथाद्भुतोत्क्रोश एतावज्जन्मसु कुक्कुटीभूमिकायां वर्तित्वा तथा प्रथमडीनाय तेनानेकोद्योगानि कार्याणि। तस्मिन्पुनर्लब्धनष्टाकाशे स्वशक्तिर्विरमती तद्भिन्नवद्विश्वविजृम्भितादवश्यमेव। एतत्परमं पदं स्वाच्छन्द्यानन्दशालि नात्र संशयः।

तेनोपचारेणापि निर्मलात्ममयं तत्प्रभवमणोः प्रत्यागमनं दर्शितम्। किञ्चोपचारेऽहमुत्क्रोशेनात्मानं तुलितवांस्तस्याहङ्काराभावत्वात्। आत्मा सदा निर्दोषो सुनिर्मलोऽनिष्टेन च खलु मुक्तः। यद्यप्यात्मशक्तिर्विश्वसिद्धिहेतुः श्रीप्रत्यभिज्ञाहृदयस्य प्रथमसूत्रे श्रीमत्क्षेमराजेन यथोपदिष्टं तथाप्यात्मैव सम्यक्पवित्रः स्वशक्तिकृताशेषकर्मातीतश्च स्थितः। यतस्तस्य समो न कोऽप्यत्रास्ति ततोऽयं मङ्गलात्मा नित्यं परमत्वेनावस्थितः। विभविन् आत्मन् विशुद्धप्रेम स्थातुमिहार्हसि सर्वदा।

समाप्तं यच्चतुर्थसूत्रारब्धं ममात्मशक्तिविवरणम्॥८॥

Sā śaktirahaṁvimarśabhāvena tatsphārātmakaviśvarūpeṇa vā tiṣṭhati||8||

Yadātmaśaktirbindurūpeṇāhaṁvimarśamātrā sthitā tadā sā viśuddhacamatkārarūpakaiva yadi tu viśvabhāvena sphāritāyaṁ mahācamatkāro'tyantaṁ tanūkṛtatāmeti| Tadanusāreṇa tenāṇunātmaśaktibaddheno'lpanandocchalatparamānandakṣaṇadyutayo'nubhūtāḥ sphāritabindvātmakaviśvaprapañcāt| Yastasyāmahaṁvimarśāvasthitāyāṁ samyaksphārita eṣa ātmaiva viśvarūpasvaśaktisphārārthaṁ saṅkucitatāṁ yātavyaḥ| Upacārācca yaḥ śrīgaruḍa iva san sa ātmā nityasvatantrasaṁśuddharūpaścidākāśe ḍīnaṁ parityajyāṇurbhūtaḥ svaśaktyāmanantapremṇaiva| Itthaṁ sa ātmānaṁ saṅkucati viśvarūpeṇaitasyāḥ sphārāya kṛtyaṁ cedaṁ tasyotkrośa iva yaḥ pakṣau saṅkoktuṁ pratigṛhya kukkuṭīvadvasan kṣityām| Yasmādātmani evaṁ saṅkucite tatsvasvarūpatirodhānamajñānamapūrṇatvātmakaṁ paramārthataḥ|

Yāvatsa ātmāṇuvatsvecchayā saṅkucitastāvadviśvamidaṁ svaśaktikrīḍaṁ tadbhinnamiva pravartate| Kintu pūrvokte sauvarṇāharāgamane yaḥ kukkuṭīvadbhūtaḥ paramotkrośaścidākāśe punarutpattuṁ icchati| Ātmani prasāritapakṣe viśvaṁ kṛtsnaṁ tadabhinnadṛṣṭaṁ svaśaktiśca bandhakasthāne mokṣahetubhūtā niḥsandeham| Parantu yathādbhutotkrośa etāvajjanmasu kukkuṭībhūmikāyāṁ vartitvā tathā prathamaḍīnāya tenānekodyogāni kāryāṇi| Tasminpunarlabdhanaṣṭākāśe svaśaktirviramatī tadbhinnavadviśvavijṛmbhitādavaśyameva| Etatparamaṁ padaṁ svācchandyānandaśāli nātra saṁśayaḥ|

Tenopacāreṇāpi nirmalātmamayaṁ tatprabhavamaṇoḥ pratyāgamanaṁ darśitam| Kiñcopacāre'hamutkrośenātmānaṁ tulitavāṁstasyāhaṅkārābhāvatvāt| Ātmā sadā nirdoṣo sunirmalo'niṣṭena ca khalu muktaḥ| Yadyapyātmaśaktirviśvasiddhihetuḥ śrīpratyabhijñāhṛdayasya prathamasūtre śrīmatkṣemarājena yathopadiṣṭaṁ tathāpyātmaiva samyakpavitraḥ svaśaktikṛtāśeṣakarmātītaśca sthitaḥ| Yatastasya samo na ko'pyatrāsti tato'yaṁ maṅgalātmā nityaṁ paramatvenāvasthitaḥ| Vibhavin ātman viśuddhaprema sthātumihārhasi sarvadā|

Samāptaṁ yaccaturthasūtrārabdhaṁ mamātmaśaktivivaraṇam||8||

(Az Én) Ereje (sā śaktiḥ) megmarad (tiṣṭhati) az (bhāvena)
Én-Tudatosság (aham-vimarśa) vagy (vā) az Univerzum (viśva) formájában (rūpeṇa), mely (ātmaka) annak (tad) kiterjedése (sphāra)
–-az Én-Tudatosságnak-–||8||

Amikor (yadā) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ) a Bindu --az egész univerzum egy pici pontban összesűrűsödve-- (bindu) formájában (rūpeṇa) megmarad (sthitā) csupán (mātrā) Én-tudatosságként (aham-vimarśa), akkor (tadā) Az --az Én Ereje-- (sā) a (rūpakā eva) Tudatosság (camatkāra) tiszta Ragyogása (viśuddha); de (tu) ha (yadi) Az kiterjed (sphāritā) univerzumként (bhāvena- viśva), ez (ayam) a hatalmas (mahā) Ragyogás (camatkāraḥ) drámai mértékben (atyantam) csökken (tanūkṛtatām eti). Ennek (tad) következményeképpen (anusāreṇa), a Legmagasabb (parama) Gyönyör (ānanda) pillanatnyi (kṣaṇa) felvillanásai (dyutayaḥ) apró (alpa) örömökként (nanda) tárulnak fel (ucchalat), (amit) a (tena) parányi létező (aṇunā) -aki kötött (baddhena) az Én (ātma) Ereje (śakti) által- tapasztal (anubhūtāḥ), az univerzális megnyilvánulás miatt (viśva-prapañcāt), ami egy kiterjedt (sphārita) Bindu-ból (bindu)¹ áll (ātmaka). Ennek (eṣaḥ) a bizonyos Énnek (ātmā eva), aki (yaḥ) teljességgel (samyak) kiterjedt (sphāritaḥ), amikor Az --az Én Ereje-- megmarad Én-tudatosságként (aham-vimarśa-avasthitāyām), muszáj felöltenie a korlátozást vagy limitációt (saṅkucitatāṁ yātavyaḥ), hogy az Ő Ereje kiterjedhessen (sva-śakti-sphāra-artham) univerzumként (viśva-rūpa). És (ca) metaforikusan (upacārāt), az Én (saḥ ātmā), aki (yaḥ) olyan (san), mint (iva) a tiszteletreméltó Garuḍa (śrī-garuḍaḥ) -mindig Szabad és Tiszta- (nitya-svatantra-saṁśuddha-rūpaḥ), miután abbahagyja (parityajya) a repülést (ḍīnam) a Tudatosság (cit) Egén (ākāśe), limitált individuummá (aṇuḥ) válik (bhūtaḥ), Saját Ereje (sva-śaktyām) iránti végtelen Szeretete miatt (ananta-premṇā eva). Így (ittham), Ő (saḥ) korlátozza (saṅkucati) Magát (ātmānam) --Ő korlátozást ölt magára-- (etasyāḥ sphārāya), hogy Az kiterjedhessen --hogy az Ő Ereje kiterjedhessen-- az univerzum (viśva) formájában (rūpeṇa); és (ca) az Ő (tasya) eme (idam) aktusa (kṛtyam) olyan, mint (iva) egy Sas (utkrośaḥ), ami (yaḥ) elfogadta (pratigṛhya), hogy szárnyainak (pakṣau) behajtásával (saṅkoktum) tyúkként (kukkuṭī-vat) éljen (vasan) a talajon (kṣityām). Mivel (yasmāt) az Én ölti fel ezt a korlátot vagy limitációt (ātmani evam saṅkucite), ezért (tad) Saját (sva) esszenciális természetét (sva-rūpa) elfedő aktusa (tirodhānam), a legmagasabb értelemben (parama-arthataḥ), a spirituális tudatlanság (ajñānam), mely a Tökéletesség hiányaként jelenik meg (apūrṇatva-ātmakam)² .

Ez (idam) az univerzum (viśvam), ami az Ő (sva) Erejének (śakti) Játéka (krīḍam), addig (tāvat) létezik (pravartate), mint (iva) (valami) Tőle (tad) különböző (bhinnam), amíg (yāvat) az Én (saḥ ātmā) korlátolt vagy limitált (saṅkucitaḥ), mint parányi létező (aṇu-vat), Saját szabad Akarata által (sva-icchayā). Mindazonáltal (kintu), a korábban említett arany nap elérkezésekor (pūrva-ukte sauvarṇa-ahar-āgamane), a Legmagasabb (parama) Sas (utkrośaḥ), aki (yaḥ) olyanná vált (bhūtaḥ), mint (vat) egy tyúk (kukkuṭī), újra (punar) szárnyalni (utpattum) akar (icchati) a Tudatosság (cit) Egén (ākāśe). Amikor az Én kitárja (Saját) szárnyait (ātmani prasārita-pakṣe), az egész (kṛtsnam) univerzum (viśvam) úgy került tapasztalásra (dṛṣṭam), mint ami nem különbözik (abhinna) Tőle (tad), és (ca) az Ő (sva) Ereje (śaktiḥ), ahelyett (sthāne), hogy megkötne (bandhaka), kétségtelenül (niḥsandeham) a Felszabadulás (mokṣa) okává (hetu) válik (bhūtā). Mindenesetre (parantu), mivel (yathā) a fantasztikus (adbhuta) Sas (utkrośaḥ) tyúkként (kukkuṭī) viselkedett (bhūmikāyām vartitvā) sok születésen át (etāvat-janmasu), következésképpen (tathā) sok (aneka) kísérletet (udyogāni) kell tennie (tena... kāryāṇi), az első repüléssel (prathama-ḍīnāya). Amikor visszaszerzi Saját elveszett Egét (tasmin punar-labdha-naṣṭa-ākāśe), az Ő (sva) Ereje (śaktiḥ) elkerülhetetlenül (avaśyam eva) megszűnteti (viramatī) megnyilvánítani (vijṛmbhitāt) az univerzumot (viśva), mint (vat) Tőle (tad) különbözőt (bhinna). Ez (etad) a Legmagasabb (paramam) Állapot (padam), mely csordultig tele van (śāli) Abszolút Szabadsággal (svācchandya) (és) Gyönyörrel (ānanda), nincs kétség (na saṁśayaḥ) efelől (atra)³ .

Ezzel a metaforával (tena upacāreṇa) szintén be lett mutatva (api... darśitam)-ahogy be lett mutatva ez az előző aforizmában, egy másik metafora által- a parányi létező (aṇoḥ) saját Forrásába (tad-prabhavam), a makulátlan (nirmala) Énbe (ātma-mayam) való visszatérése (pratyāgamanam). Továbbá (kiñca), a metaforában (upacāre), Az Ént (ātmānam) egy sashoz (utkrośena) hasonlítottam (aham... tulitavān), mert az egó nélkül (ahaṅkāra) létezik (tasya... abhāvatvāt). Az Én (ātmā) mindig (sadā) hibátlan (nirdoṣaḥ), tökéletesen tiszta (sunirmalaḥ) és (ca) bizonyosan (khalu) híján van (muktaḥ) a gonosznak (aniṣṭena). Ennek (api) ellenére (yadi), ahogy azt (yathā) a fenséges Kṣemarāja (śrīmat-kṣemarājena) tanította (upadiṣṭam) a tiszteletreméltó Pratyabhijñāhṛdayam (śrī-pratyabhijñāhṛdayasya) első aforizmájában (prathama-sūtre), az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), az oka (hetuḥ) az univerzum (viśva) megnyilvánulásának, fenntartásának és visszavonásának (siddhi), miközben (tathā api) az Én Maga (ātmā eva) megmarad (sthitaḥ) teljesen (samyak) szentnek (pavitraḥ) és (ca) túl (atītaḥ) minden (aśeṣa) tetten (karma), amit az Ő (sva) Ereje (śakti) hajt végre (kṛta). Mivel (yatas) senki (na kaḥ api) sincs (asti) itt (atra) olyan, mint (samaḥ) Ő (tasya), ezért (tatas) ez az (ayam) áldott (maṅgala) Én (ātmā) megmarad (avasthitaḥ) mindig (nityam) a Legmagasabbnak (paramatvena). Óh Ragyogó (vibhavin) Én (ātman)! Óh (viśuddha) tiszta Szeretet (prema)! Kérlek, maradj (sthātum... arhasi) itt (iha) mindig (sarvadā)!⁴

A kifejtésem vagy diskurzusom (mama-vivaraṇam) az Én (ātma) Erejéről (śakti), ami (yad) a negyedik (caturtha) aforizmával (sūtra) kezdődött (ārabdham), (most) össze lett foglalva (samāptam)⁵ ||8||

¹A Bindu az egész univerzum egyetlen pontban összesűrűsödve. Ez az Én Ereje Annak tiszta formájában, azaz Én-tudatosság. Valójában, amikor valaki látja ezt a Bindu-t, az annak a jele, hogy az Én Ereje, Annak Én-tudatosság állapotában domináns. Azt mondtam "domináns", mert lehetséges tapasztalni a Bindu univerzum jelenléte és jelenlétének hiánya közben is. Mivel ez a témakör nagyon összetett és végeredményben közvetlen tapasztalás kérdése, a kommentáromban egyszerűsítettem azzal, hogy azt mondtam, amikor a Bindu megjelenik, az univerzum összesűrűsödik, amikor pedig az univerzum kiterjed, a Bindu szintén kiterjed és eltűnik. Más szavakkal, mindenki egy hatalmas Bindu-ban él, de ezt nem veszi észre, amíg a Bindu össze nem sűrűsödik a Tudatosság egy pici pontjává. Amikor a Bindu ilyen, akkor kerül tapasztalásra a Tudatosság tiszta Ragyogása, vagyis a gyönyör teli Én-tudatosság; ám amikor kiterjed, ez a Ragyogás vagy Gyönyör elmúlik, úgymond, és Az csupán az Öröm apró cseppjeiként jelenik meg. A legtöbb ember ezeket nevezi "boldog pillanatoknak". Tény, hogy ez egy jele a szenvedésnek vagy transzmigrációnak egyik testből egy másik testbe, egyik gondolatról egy másik gondolatra. Amikor valaki számára megszűnik az ilyen fajta vándorlás, megtapasztalja a teljes Ragyogást ezzel egy időben és szóródik szét, mint korábban, amikor még kötve volt. Elég most ebből, ugyanis könnyedén meg tudnék tölteni egy egész kötetet a Bindu-val kapcsolatos tudásról .

²Ha az Én megmarad kiterjedve, az Ő Ereje nem tud kitárulna teljesen univerzumként. Ez egy módja annak, hogy kifejtsük a folyamatot, természetesen, mert a Legmagasabb Valóság mindig túl van a kimondhatóságon, vagyis a szavak világán. Lehetetlen pontosan leírni Ezt A Valóságot szavakkal, mert azok a Legmagasabb Valóságból tárulnak fel és nem fordítva. Mindenesetre, a metaforák használatával a feladat nagy mértékben egyszerűsítve van, és könnyebben megérthetik az olvasók, hogy miképp működnek a dolgok.

Olvastam valahol, hogy senki sem tudja, hogy milyen módon nyilvánítja meg az Én az univerzumot. Valójában, az Ő Ereje az, aki megteszi ezt és nem Ő. Mégis azt írtam "Saját Ereje iránti végtelen Szeretete miatt". A "Szeretet" alatt nem közönség emberi érzést értem, csak egyfajta magasabb értelemben, amit csak az Legmagasabb Valóság Érez. Tény, hogy a Szeretet szó elbukik hamar, de még mindig ez a legpontosabb szó Ennek kifejtésére vagy leírására, tapasztalatom szerint. Az Én olyan, mint Garuḍa, az Úr Viṣṇu ünnepelt hátas állata, aki Szabadon és Gyönyörrel Telve repül a Tudatosság Egén. De, hogy az Ő Ereje megnyilváníthassa ezt a pici univerzumot, ez a Fenséges Sas meghajtja Szárnyait és úgy kezd élni lent a földön, mint egy tyúk, vagyis Ő korlátozza Saját Erőit és isteni Attribútumait, hogy ez az univerzális Játék létrejöhessen. Az emberek le vannak nyűgözve az univerzum által, de ha képesek tapasztalni a Sast (az Ént), akkor végül realizálják, hogy az univerzum lényegtelen az Énnel összehasonlítva. Így, amikor valaki realizálja az Ént, többé nem nyűgözi le őt az univerzum. Nem tudom jobban kifejteni ezt, mert ez mindig közvetlen tapasztalás kérdése és nem szavaké.

A spirituális tudatlanság tehát nem egyfajta fátyol, ami az Énre hullik, és ami Őt valami másnak látszó formában tünteti fel (ahogy azt néhány filozófiai iskola tételezi), hanem csupán az, amikor eme bizonyos Én saját szárnyait behajtja, vagyis "nem-Teljessé" válik. Mindent egybevéve, a tudatlanság ebben a kontextusban egy önkéntes korlátozás vagy limitálás aktusa az Ő Teljességének, ami Ő Maga kivitelez. Senki sem képes megvakítani Őt, csak Ő képes korlátoltságot felölteni, hogy az univerzum létrejöhessen. Ez, a Teljesség hiánya (spirituális tudatlanság) esszenciálisan Āṇavamala vagy tisztátalanság, mely a parányi énhez kapcsolódik, és mindezt később fogom kifejteni teljes részletességgel, amikor a második fejezet aforizmáit kommentálom.

³Az univerzum, tele dualitással, addig létezik, amíg az Én fenntartja a korlátoltság vagy limitáció felöltését, azaz amíg megmarad parányi énnek. A parányi én vagy létező maga a Sas, aki tyúkként él, folyamatosan a talajon, kötve és csupán a boldogság rövid villanásait élvezve. Habár, amikor Ő úgy dönt, hogy visszaszerzi az Ő látszólag elveszett Szabadságát, az univerzum úgy látszik, mint ami örökké és eredendően egy Vele. Ez a parányi én arany napján történik meg, amikor eléri a spirituális megvilágosodást. Ebben a pillanatban, az Én feltárja Önmagát és az Ő Ereje, ami a kötelék oka volt, a Felszabadulás okává válik. Ez a folyamat "általában" fokozatosan történik, amire tisztán rámutattam, amikor azt mondtam, hogy a Sasnak több próbálkozást is kell tennie, amikor először felszáll a talajról. Majd végül visszaszerzi látszólag eltűnt Egét és képes lesz élvezni esszenciális természetét, csordultig tele Abszolút Szabadsággal és Gyönyörrel, újra.

⁴Ahogy azt bemutatta az Apa, Anya és gyermek metaforája az előző aforizma kommentárjában, úgy a sas, mint tyúk metaforájával is rámutatok a tudatlanság és megvilágosodás folyamatára. Ám annak ellenére, hogy a parányi én (a korlátolt individuum) egyenlő az Énnel, előbbi NEM képes elérni a Végső Felszabadulás saját maga által. Ez a látszólag ellentmondás akkor érthető meg, amikor valaki eléri a Végső Felszabadulást. A hétköznapi elme szintjén ellentmondásos azt gondolni, hogy a parányi én, aki az Én Maga, nem képes elérni a Végső Felszabadulást saját maga által, ugye? Amikor a parányi én azt tanulja, hogy ő az Én, akkor közülük a legtöbben azt hiszik, hogy el tudják érni a Végső Felszabadulást saját maguk által, mivel ők az Én. De a "gyakorlatban", kiderül, hogy ez nem igaz és ezzel kapcsolatban teljesen biztos vagyok. Nincs szükségem semmilyen szövegre, hogy bizonyítsam a véleményemet, mert közvetlen tapasztalatom van a témakörről. Bizonyos, hogy amikor a Végső Felszabadulás megtörténik, akkor az egyén realizálja, hogy "Ő az Én". Nincs kétség efelől. De, Gabriel (a parányi létező az én esetemben) soha sem képes elérni a Végső Felszabadulást magától. Nem tudok, Gabrielként felszabadulni, mert a parányi én az Ő Erejének találmánya.

A spirituális úton a szupersztár NEM a parányi én, hanem az Én. Mivel a parányi ének rendkívül arrogánsak általában, ilyeneket mondnak, mint "Én vagyok a sorsom kovácsa" vagy "ez mindig az én választásom" vagy "majd én megcsinálom" vagy "megtisztítom a cakra-imat és felvezetem az Én Erejét a Brahmarandhra-ig a fej koronájában" vagy "kiegyenlítem az energiákat az egész finom testemben" és hasonlók. De a tények "bizonyítják", kétség nélkül, hogy továbbra is korlátolt létezők maradnak, mindenféle erőfeszítésük ellenére, amivel ehhez vagy ahhoz a tanítóhoz mennek, ezt vagy azt a módszert gyakorolják. A tények tisztán megmutatják egy spirituális törekvőnek, hogy "nem tudja megcsinálni magától", de "általában" nem akarja észrevenni az igazságot. Ez szintén tudatlanság. Eredményképpen, egy személy kötött volt míg csupán világi dolgokkal foglalkozott, de most, amikor elkezdte spirituális útját, hogy feloldja ezt a kötöttséget, továbbra is kötött marad és nem képes eléri a Végső Felszabadulást. A legtöbb törekvő ebben a világban ilyen. Látom őket minden nap a virtuális én valódi életemben. Nem képesek élvezni az Abszolút Szabadságot és Gyönyört, túl a külső körülményeken, hanem folyamatosan változnak az Ő Erejének hullámaival, ami "a világ és az életük" formájában jelenik meg. Nem képesek kiszabadulni, mert továbbra is "a parányi én a főszereplő számukra". Így nem meglepő, hogy nem képesek elérni a spirituális megvilágosodást, bármiféle igényük, elvárásuk és tiltakozásuk ellenére.

Hogyan lehet megszabadulni a spirituális tudatlanságtól? Fontos, hogy a Sas repüljön. Ha a Sas továbbra is úgy él, mint egy tyúk, a törekvő soha nem lesz Szabad. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Ez nem csupán mosolygásról szól és annak hajtogatásáról, hogy "szállj, légy jelen", mert a folyamat sokkal komplikáltabb és fájdalmasabb. Miért? Mert az Én NEM akar repülni csak úgy. Sok időt és erőfeszítést igényel az Ő meggyőzése. Ez látszólag ellentmondásos, amellett, hogy a parányi én egyenlő az Énnel, de nem hazudok, hanem megalapozom az igazságot. Az Én meggyőzéséhez, hogy repüljön fel és szerezze vissza az Ő elveszett Egét, a törekvőnek "kimagaslónak" kell lennie. Minél kimagaslóbb a törekvő, annál kevésbé lepődik meg azon, amit most mondtam. Minél kevésbé kiemelkedő a törekvő, annál inkább meglepődik. A hiúság és arrogancia valójában végtelen, mint az Ő örök Ereje. A legvégén, a törekvőnek el kell fogadnia előbb vagy utóbb, hogy Ő a valódi szupersztár és nem az unalmas parányi én, ami az Ő Erejének találmánya. Amikor a parányi én végül kikerül a trónjából, mert realizálja, hogy nincs más itt, mint Ő, akkor a törekvő új szintre lép és esélyt kap a Végső Felszabadulás elérésére. Senki sem képes az Én rábírni a spirituális megvilágosodás adományozására, de ha a spirituális törekvő ráébred, hogy nem ő a szupersztár többé, akkor esélyt kap az Ő Kegyelmének fogadására. Nincs más kiút! Ha az olvasó még mindig nem hisz nekem és azt gondolja, hogy ő majd képes elérni a Végső Felszabadulást saját maga által, akkor téved. Ez idő és tapasztalat kérdése, amíg megtanulja, hogy miképp működik a folyamat valójában.

Tehát, ez egyfajta dualitás üti fel a fejét: "Én és parányi én", de valójában nincs dualitás. Mindenesetre, ez nem azt jelenti, hogy a parányi én magától eléri a szabadságot. Ez sosem történik meg és ezt teljes bizonyossággal állítom. Ezért találsz fohászt Felé, ebben a szövegben. "Miért kellene dicsőítenem az Ént, ha Ő én magam vagyok?", kérdezheti az olvasó. Mert "én magam" nem más, mint az Ő Erejének találmánya. Ha értesz engem most, remek, ha nem, akkor ez csak idő és tapasztalat kérdése. Akár ebben az életben, akár egy másikban, emlékezni fogsz a tanításomra (valójában a Trika tanítására) és rájössz, hogy a Trika állításai teljességgel igazak a Végső Felszabadulás elérésének módja tekintetében. Amíg a parányi én ül a trónon, addig senki sem képes elérni a Végső Felszabadulást, soha. Ez egy törvény, amit egyetlen parányi én sem tud megkerülni. A törekvő elérhet természetfeletti világokat, elnyerhet minden természetfeletti erőt, elnyerheti a képességet arra, hogy minden kérdésre tudjon választ adni bármikor, stb., de ez nem Végső Felszabadulás. Amikor az egyén annyira Szabad, mint az Én, az a Végső Felszabadulás. E nélkül az egyén kötött marad vagy kevésbé, vagy nagyon, de kötött.

A fenséges Kṣemarāja írta a Pratyabhijñāhṛdayam-ot, ami 20 aforizmából áll. A Pratyabhijñāhṛdayam első aforizmájameghatározza, hogy az Én Ereje az oka vagy siddhi-je az univerzumnak. A "siddhi" szó itt nem úgy értelmezendő, mint "tökéletesség, természetfeletti erő, stb" (ahogy azt általában tesszük), hanem "megnyilvánulás, fenntartás és visszavonás".

⁵Az Én Erejéről szóló kifejtésem akkor kezdődött, amikor kommentáltam a negyedik aforizmát. Most a nyolcadik aforizma kommentárjával, ez a végéhez ért.

fel

További Információ

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.

Vissza I. 1-4

Folytatás I. 9-12

Írj kommentet

A kommentáláshoz regisztrálj, és jelentkezz be.