Protoshaivizmus (magyar)
Egy bevezető tanulmány
Szerző: Andrés Muni
Függelék
Köszönet Dávid Farkas-nak, aki lefordította ezt a dokumentumot angolról magyar nyelvre.
Az indiai szociális struktúra lehetővé tette a különböző etnikai csoportok túlélését Indiában, azok elnyomása és keveredése nélkül, ezért azok megtarthatták a kultúrájukat és szervezeteiket a legtöbb esetben. Ez egy különleges eset, mert máshol ezek a csoportok áldozatául estek volna az elnyomásnak. A Mediterrán világ és a Közel-Kelet rítusai és hitvilága gyakorlatilag érintetlen maradt az ősidők óta.
Az etnikai csoportok inkább a nyelvi jellegzetességeik alapján kerültek azonosításra, mintsem fizikai karakterisztikájuk szerint. A munda, dravida és árja nyelvek ismertek voltak a nyelvészeti jellegzetességeikről. Ez a három csoport megfeleltethető a három nagy civilizációs fejlődési korszaknak, melyek a : Paleolit, Neolit és a Modern. Az ādivasi-k, vagyis India első lakosai munda vagy mom-khmer nyelven beszéltek. Ezek az emberek fizikailag úgy néztek ki, mint a Neandervölgyi ember. Ceylon veddá-i és Közép-India gond-jai ehhez a protoausztraloid csoporthoz tartoztak. Ők voltak az első lakosai Európának, Indiának és Afrikának egyaránt. Ezek a némileg sötét bőrszínnel rendelkező emberek telepítették be Európát a korai Neolitikum idején, de fokozatosan kiszorította őket a cro-magnoni ember, mely sokkal robosztusabb volt.
A Neolit korszak idején, a bronzbőrű, egyenes hajú emberek jelentek meg Indiában, akik egy agglutináló (ragozó) nyelvet beszéltek. Az eredetük nem bizonyos, de őket nevezték dravidáknak, mely szó a Prākṛta-ból (népi nyelv) származik, melyet „damil”-nak neveztek (ma Tamil). Ezeknek az embereknek a vallása volt a Shaivizmus. A dravida nyelv és kultúra, a mai napig Dél-India legnagyobb populációját adja, és hatásuk elterjedt a Mediterrán térségben, még az árja invázió előtt. E civilizáció nyelvi örökségei megtalálhatók a grúz, baszk, sumér, pelaszgián (ógörög), illirián, krétai, etruszk és beludzsisztáni nyelvjárásokban. A dravida nyelv eredete osztozik a finn-ugor (finn-baltik, magyar, volgai, uráli, szamojéd) és az altai (mongol, eszkimó és török) nyelvek eredetével.
Így a Közel-Kelet és a Mediterrán térségen keresztül, egy fontos, ázsiai eredetű civilizáció volt az, ami a shaiva gondolkodást elterjesztette. Ennek szimbólumai, legendái, megalitikus emlékei, vallásos mítoszai és kultúrája közös az indiai és a Mediterrán térséggel. (Kréta városai, Málta, Suméria). India városai, különösképpen Harappa és Mohenjo Daro Kr.e. 3800 óta létezett, amíg az árja invázió el nem pusztította azt Kr.e. 1800-ban. A fő vallásuk a Shaivizmus volt (a pecsétek mutatják a fallikus, szarvas Śiva-t, miközben lótuszpózban ül, vagy Natarāja formájában táncol.) Ezek mind shaiva szimbólumok, mint a kőfallosz, szvasztika, a bika, a kígyó vagy a hegyek Istennője (Pārvatī).
A nomád árja kivándorlás, mely elhagyta az orosz régiót (valószínűleg az időjárás miatt), Európa, India és a Közel-Kelet fokozatos megszállásával ért véget. Kr.e.: 2300 és 1900 közötti periódusban Kis-Ázsia területét kifosztották. A védikus szövegek említést tesznek Dasa és Pani közti háborúkról, akik az indiai civilizáció túlélői voltak és elutasították a védikus kultúrát. Egy furcsa nyelvet beszéltek és Śiśnadeva-t imádták (a fallosz Isten). Nagy nyájakat legeltettek, megerősített városokban (pura-k) éltek, bőrük sötét volt és az orruk kicsi. A puránikus családfa szerint (amik a 18 Purāṇa-hoz vagy ősi történetekhez tartoznak), a Mahābhārata háborújával véget ért az árja hódítás Indiában (Kr.e: 1400-ban) Madhyadeśa-ban (a közép térség, melyhez Új Delhi tartozik).
India négy, ősi vallása négy különböző koncepciót tartalmaz az Istenekről és a világról. Az első ilyen koncepció az animizmus. Ebben az ember finom erőket tisztel az érzékek mögött és Isteneknek vagy szellemeknek nevezi. Ebben az értelemben az ember képes tudatossá válni az isteni aspektusokról a fákban, folyókban, forrásokban és hegyekben. Az animista ember számára „minden szent”. A mindenben jelenlévő szellemek tisztelete egy olyan intuitív tudáshoz vezet, mely meghaladja a logika határait. Az animizmus kiterjedt a földtulajdonlás, földművelés és a városi, szociális élet területére is: a vadászat egy módja lett az Istenek és szellemek számára tett felajánlásoknak.
Ebben a környezetben fejlődött ki Muruhan vagy Kumāra (a fiú) kultusza is, akinek megfelelője a krétai Kourosz. Ő egy kamasz Isten, a Szépség és a Háború Istene, ki a feláldozott állatok vérére szomjazik. Ez a kultusz az ādivasi-k (első lakosok) körében született, akik munda nyelven beszéltek, s szimbólumaik a kakas, a kos és a cölöp vagy karó.
A Neolitikus korszak és a korai Bronzkor idején, a Paśupati (a korlátolt létezők Ura, akik Istenhez képes állatoknak minősülnek) és Pārvatī (a hegyek Istennője) kultuszok elfogadottá váltak a dravida hódítók körében. Krétán megjelent Zagreusz és Cybele neve és fennmaradt minden civilizáció kultúrájában és nyelvében, így a kapcsolat a dravida világgal szintén tovább él. Ez a vallás a fallosz, a kígyó és a bika tiszteletére alapszik, de részét képezi az oroszlán és a tigris is (amiket az Istennő lovagol).
Kr.e: 6000-ben, a történelmi Shaivizmus összeforrt az animizmus és a dravida kultusszal. A történelmi Shaivizmus tovább élt egészen az árja hódítás idejéig. Muruhan-ból Kumāra (a fiú) vagy Skanda (jelentése: folyik, ömlik,-ez a spermára utal-) lett, aki Śiva fia. Ő kígyók közt született és nimfák nevelték. Más régiókban ő Dionüszosz ("Dionysius", angolul). Paśupati megfelelője a krétai Zagreusz, vagy ahogy utána hívták : Kretagenész. Az ő legendája, mint Śiva and Skanda, fokozatosan összekeveredett Dionüszosz alakjával.
Egy másik vallás a dzsainizmus, ami a lélekvándorlásban, valamint az ember, különböző állati és emberi létformákon keresztüli fejlődésében hisz. A dzsainizmus kijelenti az emberi aspektus és természetfeletti közti kapcsolat lehetetlenségét. Nem hisz abban, hogy létezik egy teremtő princípium, eredeti ok vagy Isten. A dzsainizmus erős morális jelleggel rendelkezik, az élet tiszteletét és a teljes vegetarianizmust szolgalmazza. A korai buddhizmus az egyik adaptációja. A dzsainok (a dzsainizmus követői) kifejlesztettek egy erős misszionárius mozgalmat és hatásuk volt néhány görög filozófiai iskolára, valamint az orfizmusra is. Később a hinduizmus átvette a vegetarianizmust és a lélekvándorlás (újjászületés) teóriáját a dzsainizmusból, melyek korábban nem léteztek a hinduizmusban eredetileg, ahogy a Shaivizmusban és a védikus kultúrában sem.
Az árja invázióval (az ārya szóból ered, mely gazdagot,nemest, vagyonost jelent. Az „erős, nemes, nemes természetű, kiváló” szavak innen származnak.) Közép-Ázsia nomád törzseinek vallása domináns lett Indiában és a Mediterrán térségben. E vallások Istenei az emberi természet erényeinek vagy természeti erőknek megszemélyesítései. Így, Indra a villámok Istene, Varuṇa a vízé, Agni a tűzé, Dyaus a levegőé, Aryamā a becsületé, Bhaga a tárgyak és javak Istene és Rudra a pusztító (aki később Śiva-val került azonosításra)..
Ez a vallás két dolgot szánt az embernek: Az Istenek támogatását, így védelmét és a Természet irányítását. Kr.e. 2000-ben, az árja védikus vallás fokozatosan magába olvasztotta a Shaivizmust. Ennek eredményei a hinduizmus és a görög, valamint a mükénéi vallások lettek. A Shaivizmus ellenállt ennek a fúziónak és ciklusosan újra megjelent annak primitív formáiban, Indiában, mint a hellenikus Dionüszosz kultusz és később azok misztikus vagy ezoterikus szektái. Az orfizmus nem más, mint a dzsainizmus hatása a shaiva és Dionüszosz kultuszra.
Ez a négy nagy vallás (animizmus, dravida kultusz, dzsainizmus és az árja kultúra) az alapja majdnem minden létező vallásnak, beleértve a szemita vallásokat is (júdaizmus, kereszténység és iszlám). A egyiptomi szemita civilizáció magába olvasztott számos shaiva elemet (különösen az Ozirisz kultusz), de később, a monoteizmus elnyomta a szemita hitvilágot az ősi vallásokból és kozmológiai gondolkodásból.
A Kr.e-i hatodik évezred közben (korai Neolitikum időszaka) a Shaivizmus konszolidálódott, az animista koncepciók és a történelem előtti ember vallásos tapasztalatainak eredményeképpen. Innentől kezdve, a shaiva szimbólumok és rítusok megjelentek Indiában és a Mediterrán világban egyaránt: a fallosz imádata, a kos, a bika, a kígyó, a hegyek úrnője, a labirintus, valamint a szvasztika (gammadion) és az extatikus tánc is. Ezeknek a kultuszoknak az emlékei messze az emberi történelem hátterébe nyúlnak vissza és számos régiót érintenek, így lehetetlen biztosan meghatározni a pontos eredetüket. A shaiva tradíció és annak rítusai kizárólag Indiában maradtak fent a történelem előtti időktől kezdve, egészen napjainkig..
A Shaivizmus eredetével kapcsolatos egység és a számtalan hatás egyértelműen kivehető a különböző képmásokból, melyeket a mitológiai elbeszélések tárnak fel. Azok a szimbólum csoportok, melyek a shaiva kultusszal kapcsolatosak: szarvas Isten, bika, kígyó, álló fallosz, kos, hegyek úrnője, stb. mind megtalálhatók a földművelő civilizációkban, melyek Kr.e. 6000 körül jelentek meg és megtalálhatók Dél-Ázsiában, Afrikában és Európában. Az első kimondottan shaiva ábrázolás, Kr.e. 6000-ben, Anatóliába jelent meg. Az egyiptomi civilizációban szintén megjelentek a bika, a kos és az Ozirisz kultuszok elemei. ( Létezik egy nagy figura az egyiptomi Istenek közt, Min, -fallikus-, aki Kr.e. 5000 körül már ismert volt).
Kr.e. 4500-ban, a minói emberek megérkeztek Krétára, Ciprusra, Santorinibe, Máltába és Anatóliába is. A bika Isten vagy szarvas Isten képe megjelent Mohenjo Daro-ban, a kora kelta civilizációban, a minói-ban és bizonyos dél-kelet ázsiai térségekben (Kambodzsa és Bali). Kr.e. 4000-óta az indiai civilizáció fejlődött. Sumér emberek érkeztek Mezopotámia felől Indiába, így hatással voltak a Közel-Kelet, Kréta és Görögország régióira egyaránt. Kr.e. 3000 óta az árja invázióig, az indiai civilizáció párhuzamosan fejlődött a sumér és knósszoszi-val, ami teljes egészében hatással volt Európára is, valamint India keleti és közép részére, Dél-Kelet Ázsiával együtt.
Kr.e. 3000-ben a történelmi özönvíz idején, a sumér dinasztiák özönvíz előtti és utáni korszakra osztódtak. Az indiai kronológia szerint ez volt a Kaliyuga (a konfliktusok kora) kezdete. Ekkor, a Mediterrán emberek az ibériai Peninszulából megjelentek Máltán és Armorika területén (mai Brittania-Franciaország nyugati része). Ezek az emberek új vallást és temetési szertartásokat hoztak magukkal. Ezenkívül megalapították a megalitok civilizációját. Pl.: Ligúria sziklái, Alto Adige (Itália), Stonehenge (Nagy-Britannia) és erős hatást gyakorolt rájuk Ibéria, Kréta és a Közel-Kelet.
A Mediterrán világ
A minói civilizáció datálhatósága, kb Kr.e. 5000-ig nyúlik vissza, de fénykorát a Kr.e. 2800-1800 közötti évezredben élte. Ez a civilizáció egy időben fejlődött az özönvíz utáni sumér civilizációval és az indiai Mohenjo Daro-val. A shaiva mítoszok és rítusok a Dionüszoszi elemekkel előretörtek, nyugaton a minói civilizációval és annak görög örököseivel..
A krétai civilizáció nagyiramú fejlődése az ázsiai civilizációk erős hatásának köszönhető és folyamatos kapcsolatban volt Egyiptommal, Görögországgal és a Közel-Kelettel, teljes fennállása során. Akárcsak a mezopotámiai civilizáció, a krétai civilizáció is számos szimbólumot mutat, melyek tipikusan a Shaivizmus körébe tartoznak: kígyó, fiatal fiú, hegyek úrnője, bika, oroszlán, bakkecske, szent fa, fallikus oszlop, bika áldozat, Minotaurusz, a Koribántok és Kuretek (hasonlóak Śiva társaihoz - gaṇa) extatikus tánca, valamint a szvasztika, labirintus és a két-élű balta, amik mind Indiához és a mezőgazdasági kultúrához tartoztak. A mítoszok kapcsolódnak a hegyek kamasz Istenéhez és Istennőjéhez, akárcsak az indiai Śiva és Pārvatī, vagy a babilóni Ishtar és Tammuz, az egyiptomi Ízisz és Ozirisz, valamint a görög Vénusz és Adonisz.
A betolakodók, akik felgyújtották a minói civilizáció városait (Kr.e. 1400 körül), megfeleltethetők a homéroszi akhájoknak, akik elpusztították Ugaritot és Tróját a Kr.e.-i 13. században. A Krétába érkező akhájok az ő mennybéli Istenük, Zeusz nevét adták a minói Zagreusznak. A második minói korszak közben, az akhájok hatására Zeusz/Zagreusz Dionüszosz néven lett ismert (Nyssa Istene, Pesavar mellet, mai Észak-Pakisztán). A krétai vallás terjedése jelentős volt, erős hatást gyakorolt a görög vallásra és gondolkodásra. A shaivizmus/Dionüszosz kultusz újra megjelenése az archaikus vallás visszatérését jelentette, mely fennmaradt az inváziók és konfliktusok ellenére is..
Anatólia, Sumér, Kréta és a szárazföldi, kora-hellén, ősi Görögország Istene furcsának látszott az akháj és dór betolakodóknak. A Dionüszosz kultusz volt az Indo-Mediterrán világ régi Shaivizmusa, ami fokozatosan visszaszerezte helyét egy olyan világban, amit ma az árják uralnak. A beolvadás folyamata hasonló karakterisztikával bírt, mint Indiában: A Shaivizmus összekeveredett a védikus brahmanizmussal, lényeges változásokat létrehozva. A védikus vallás magába olvasztott és beépített rítusokat más kultúrákból, és a saját igényeihez igazította. Sok ezek közül a dravidáktól és India más népeitől származik, ezért lehetetlen azokat elkülöníteni az eredeti árja elemektől..
A hellén világ, a shaiva és a dionüszoszi kultusz egységét felismerte és elfogadta. A görög gondolkodás is kifejtette a hasonlóságot Śiva és Dionüszosz imádatában, amikor utóbbi Indiába vándorolt. Dionüszosz Indiába zarándokolt, hogy terjessze kultuszát, egy ménádok és szatírok kíséretéből álló hadsereg élén. Az ősi héber népekre ugyancsak erős hatást gyakorolt a dravida világ és a Shaivizmus (Az úr-i Ábrahámtól, a sumér Dávid-ig, a héberek részt vettek extatikus rituálékban)..
Egyiptomban, Ozirisz mítosza a shaiva mítoszokhoz kapcsolódott. Ozirisz a fák és növények Istene, így a fejlődést és növekedést reprezentálta. A görögök azonosították őt Dionüszosszal (a kultuszok e párhuzama a krétai civilizáció idején jelent meg). Ozirisz egy bika hátán érkezett Indiából és magával hozta a szatírok hadseregét. Majd visszament Indiába, hogy megannyi várost felkeressen. Egyiptom és India közti hasonlóság rendkívül régi (létezett egy állandó és nagyon fontos kereskedelmi útvonal, mely az Indiai-óceánon és a Vörös-tengeren keresztül húzódott)..
Angliában, Brittaniában (mai Bretagne, Franciaország), Görögországban, Itáliában, Korzikán, Arábiában és Indiában, kőfalloszok láthatók, melyeknek arca van és kígyók veszik körül. Az egész Mediterrán világban mindenhol bika kultusz és áldozat, kígyó kultusz, extatikus táncok, legendák kígyók közt születő gyermekről, akiket nimfák neveltek, az élet Istene, aki meghal és feltámad, így a teremtés és halál misztériumát összekapcsolja..
Ez csupán egy bevezető tanulmány a Shaivizmus történetéről. A témakör nagyon hosszú és rendkívül bonyolult, nem kétséges.
| Vissza Szanszkrittal kapcsolatos cikkek |  |
Folytatás Protoshaivizmus - Melléklet |