Spandanirṇaya (Spanda Nirnaya) 1. Fejezet (aforizmák 11 - 16) - Nem-duális kashmiri Shaivizmus

Normál fordítás

 Bevezetés

Ez a negyedik, 6 aforizmát tartalmazó oldal, a 25 aforizmát számláló első Fejezetből (mely a Svarūpaspanda-val vagy a Spanda-val, mint az egyén saját természete, foglalkozik). Ahogy azt biztosan tudod, a teljes mű a Spandakārikā-k 53 aforizmájából és a hozzájuk tartozó kommentárból áll.

Természetesen mellékelem az eredeti aforizmákat, amiket Kṣemarāja kommentál. Nem fogom én magam is kommentálni az eredeti aforizmákat és Kṣemarāja kommentárját sem. Néhány megjegyzésben kifejtem a szükséges jelentéseket, amennyiben szükséges. Ha részletes kifejtést szeretnél a szöveg rejtett jelentéséről, akkor menj "Scriptures(study)|Spandanirṇaya" dokumentumhoz, a Trika szekcióban.

Kṣemarāja Szanszkritja sötétzöld színnel jelenik meg, míg Vasugupta eredeti aforizmái sötétvörössel. A transzliterációban az eredeti aforizmák színe barna, míg Kṣemarāja kommentárja fekete színnel szedett. A fordításon belül Vasugupta eredeti aforizmái, azaz a Spandakārikā-k, zöld és fekete színnel, valamint Kṣemarāja kommentárja vörös és fekete színnel szerepel.

Ha csodálkozol, hogy miért "csak" az első két aforizmát és a hozzájuk tartozó kommentárt tartalmazza ez a dokumentum…nos, meg fogod találni a választ hamar, csak bízz bennem.

Olvasd a Spandanirṇaya-t és tapasztald meg a Legmagasabb Ānanda-t vagy Isteni Gyönyört, kedves Śiva.

Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett.

fel

 11. Aforizma

Most, a transzmigrációs létezés kiírtása következik   --azaz a kötelék és szenvedés megszűnése-- annak, aki még a tudatosság hétköznapi állapotát is egyenlővé teszi a Samādhi-val --mély elmerülés az egyén saját Énjében--, a Spanda princípium szilárd megragadása által, ami a tökéletes kontempláción keresztül kerül realizálásra, az Unmeṣa módszer használatával. (Az Unmeṣa módszer) ki lett fejtve a "Yataḥ karaṇa..." --6. és 7.-- aforizmában (és) a "Nijāśuddhyā..." --9. aforizmában--¹ . (Vasugupta) azt mondta tehát :

Hogyan (lehetne) e hitvány újjászülető létezés az övé, ki úgymond lenyűgözve áll, miközben látja eme esszenciális természetet (vagy Spanda-t), mint ami uralkodik (az egész univerzum) felett? ||11||

(Az aforizma első sora, "Tamadhiṣṭhātṛbhāvena svabhāvamavalokayan", azt jelenti) miközben látja (vagy) tapasztalja eme saját esszenciális természetet --ami a Spanda princípium felismerése --azaz realizálása--, a fent említett érvelések folyamatos tanulásával (és) megértésével -mint ami (az egész univerzum) felett uralkodik, azaz mint ami áthatja még a vyutthāna --a tudatosság hétköznapi állapota-- állapotát is. A tradicionális tanítás szerint, ami megjelenik a tiszteletreméltó Vijñānabhairava-ban (és) a Kakṣyāstotra, (azaz):

"Amikor jelen van a középső állapot kifejlődése, a vikalpa-k vagy gondolatok megszűnése által, Śakti az életet adó levegő formájában sem (kifelé nem) árad, sem nem lép be. Általa --amikor Ő felölti ezt az állapotot--, (a Yogī eléri) Bhairava természetét --realizálja saját Énjét--² "||

és szintén :

"Miután az elme eldobott minden erőt, (mint) a látás ereje, stb. minden egyes (hozzátartozó) tárgyhoz -ezzel egyidőben (és) minden irányban - középen állva, mint arany oszlop, Te magad látszol egyedül az univerzum formájában !"||

(Majd, a tradicionális tanítás szerint, a Yogī megmarad) érzékei csoportjával, (melyek) teljesen nyitva vannak, ezzel egy időben (és) az (állapottal, melyben) minden gondolata feloldódik, mert e kettő Visarga és Araṇi --technikai nevei a Nimīlanasamādhi-nak és Unmīlanasamādhi-nak, azaz tökéletes beolvadás az Énbe, miközben a szem csukva van és tökéletes beolvadás az Énbe, miközben a szem nyitva van, rendre-- megszilárdult vagy stabilizálódott. (Az a Yogī, aki elérte ezt az állapotot) a középső állapot szilárd megragadása által, ami szimultán terjed --azaz áthatol-- a Nimīlanasamādhi-n és Unmīlanasamādhi-n .

(Ezért, e Yogī) belépett a szent Bhairava --a Legmagasabb Én--  mudrā-ba --pecsét--, ami említve lett a kinyilvánított szövegekben, (így):

"A figyelem befelé fordulásával (és) a tekintet kifelé fordulásával, a szem zárása és nyitása nélkül --pislogás nélkül--. Ez a Bhairavī mudrā --Bhairava mudrā-ja--, titokként honol minden Tantra-ban !³ "||

(Miután belépett a Bhairavī mudrā-ba,) látja a Tudatosság   terében vagy éterében az objektumok temérdek sokaságának feltárulását (és) feloldódását   itt, mint sokrétű tükröződések  hosszú sorát, mely megjelenik (és) eltűnik egy tükörben. A Yogī-k legjobbja, aki megtörte (minden) mentális módosulását --aki feloldotta minden gondolatát-- egy pillanat alatt -ezer születés után -, felismervén saját elképesztő esszenciális természetét, ami egysége a példátlan Legfőbb Gyönyörnek, honol -áll (és) nem mozdult a (Spanda princípium vagy Én-tudatosság) szilárd megragadásából - lenyűgözve, azaz belépett a Vismayamudrā-ba --az ámulat mudrā-ja--, hirtelen -a Nagy Kiterjedés elérése miatt - tapasztalja a feltárulását --szó szerint feltárul-- (saját) helyes, valódi természetének  ⁴ . Hogyan (lehetne) "eme" hitvány újjászülető létezés (vagy) pravṛtti --azaz aktív világi élet--, ami születés és halál, stb. szüntelen sorozatából áll (és) rettegést teremt minden emberben, az övé --a nagy Yogī-é-- ? Nem lehet, annak oka hiányában, melyet a "nijāśuddhi" vagy "eredendő tisztátalanság" --az Āṇavamala-- jellemez. Ez a jelentés ⁵ |

Ahogy említve van a tiszteletreméltó Pūrvaśāstra-ban --ami Mālinīvijayatantra-ként is ismert--:

"Valaki, kinek elméje rögzítve van a Legmagasabb Princípiumon, még akkor is, amikor objektumokat élvez, az nem érintett bűnök által, miképp egy lótusz-levél (nem érintett) a víz által. Az, aki fel van ruházva a mantra-val, stb., ami feloldja a mérget, még ha mérget is eszik, nem veszíti el éberségét ez által. Így, a Yogī, (kinek) megértése szilárd (az nem mérgezett eme Saṁsāra --újjászülető létezés, tele szenvedéssel és kötelékkel-- által"||

||11||

Megjegyzések átugrása

¹ Az Unmeṣakrama, az "Unmeṣa módszer", vagy pontosabban: az "Unmeṣa útja". Mindenesetre, úgy fordítottam a "krama" szót, mint "módszer" és nem "út", hogy leíróbb legyen a fordítás. Habár, ez nem egy módszer, hanem egyszerűen "út", amin a Legmagasabb Én dönti el, hogy megérinti-e a Yogī-t. Az "unmeṣa" szó sok dolgot jelent, de ebben a speciális kontextusban, ez most szinonimája az "udyama" szónak vagy "az isteni Tudatosság spontán felvillanása vagy feltárulása". Kṣemarāja, a 6-7. aforizmák kommentárjának elején azt mondta:

"E (Spanda) princípiumot, mely tisztelettel, hittel --śraddhā-- és gonddal --prayatna-- van vizsgálva, úgy kell keresni, ahogy az meg lett határozva a Śivasūtra-kban:

'Bhairava --Legmagasabb Létező-- az Isteni Tudatosság egy spontán felvillanása vagy feltárulása'

(Más szavakkal, úgy kell vizsgálni,) mint ami egy spontán felvillanás, minek természete Bhairava --a Legmagasabb Én-- vagyis, mint minden dualitás és különbözőség megszűnése, mint az egyén saját erejének kiterjedése (és) mint az egyén tökéletes (és) belső esszenciális természethez való kapcsolásának aktusa|"

Valakinek, aki megtapasztalta saját Énjét (a Spanda princípiumot) ilyen módon, ez a szerencsétlen újjászülető létezés, amiben mindenki azért születik, hogy meghaljon és azért hal meg, hogy újjászülessen, véget ér, mert, hogy élhetné túl Annak jelenlétét? A Spanda princípium mindenkiben ott van, mint valódi esszenciája vagy "Énje", de a legtöbben nem képesek realizálni Azt. Tehát az a személy, aki ezt realizálta, az rendkívüli. Az Ő Kegyelme által tette ezt kizárólag, ami spontán tárult fel. Meg kell jegyezni, hogy ez a nagy Yogī a Śāmbhavopāya szintjén volt, majd elérte a Végső Felszabadulást az Ő érintése által. Megtanulhattad a Śivasūtra-kból hogy három "út vagy módszer" (upāya) létezik: Śāmbhavopāya, Śāktopāya és Āṇavopāya. A legtöbb törekvő Āṇavopāya-t gyakorol, néhányan Śāktopāya-t és csak kevesen vannak a Śāmbhavopāya szintjén. Ezeket az upāya-kat kifejtettem tömören a Meditation 1, Meditation 2, Meditation 3, Meditation 4 és Meditation 5. dokumentumokban. Emellett, fejlesztheted a tudásodat az upāya-k tekintetében, ha elolvasod a csodálatos Śivasūtravimarśinī-t Kṣemarāja-tól

A Yogī, aki elérte a Śāmbhavopāya-t, éber marad az Ő Felvillanására. Egy ilyen kiemelkedő törekvőnek semmi mást nem kell tennie, mint ébernek maradni. A bölcs Kṣemarāja említi ezt a fajta törekvőt, amikor ezt mondja a 6. és 7. aforizmák kommentárjában:

"(Emellett,)mivel egy Yogī esetében, aki közvetlenül tapasztalta a Tanmātra-kat, (és) éber figyelemmel van a Legmagasabb Princípium megérintésére önmagától, nem szükséges útmutatás…"

Egy példa most neked, hogy miképp is működik az upāya-k folyamata a gyakorlatban:

Vegyünk valakit, aki szörfös akar lenni…igen egy szörfös. Nem, nem vagyok szakértő a szörfözés témájában (kivéve a "neten szörfözést", hehe), de gondolom, a folyamat három részből állhat nagyjából:

1. Megszerezni minden helyes információt a szörfözésről, órákat venni és…természetesen…szerezni egy szörfdeszkát.
2. Elmenni egy megfelelő partra és elkezdeni úszni.
3. Várni a hullámokat és szörfözni!

Hasonló módon, egy spirituális törekvő általában Āṇavopāya-val kezd, ami egyfajta felkészülés. Sok-sok évet eltölt az Āṇavopāya gyakorlásával (pl.: vizualizációk, pózok, koncentráció külső dolgokon, a figyelem, légzésen való rögzítése, stb.) Így tapasztalatot és erényeket gyüjt a teljes folyamatban. Ez nagyon hasonló ehhez: "Megszerezni minden helyes információt a szörfözésről, órákat venni és szerezni egy szörfdeszkát". Majd, fokozatosan meghaladja az Āṇavopāya-t és tart a Śāktopāya felé. Itt megtanulja, hogyan váljon tudatossá saját Én-tudatosságáról (Śakti). Ezen a ponton nagyon szeret mantra-t vagy szent formulát használni, hogy gyorsabban haladjon. Ez nagyon hasonlít ehhez: "Elmenni egy megfelelő partra és elkezdeni úszni". Amikor végre sikerrel jár, tovább halad a Śāmbhavopāya felé, ahol csupán csak "éberség" van. Más szavakkal, egyetlen gyakorlata az, hogy éber figyelemmel legyen az Úr feltárulására (Aki saját vagy valódi Énje). Ez nagyon hasonlít ahhoz, amikor a szörfös feláll a deszkájára és várja a hullámot.

Nos, mivel haszontalan (és egyben abszurd) lenne rávenni egy szörföst, aki áll a deszkáján és várja a hullámokat, hogy menjen át "újra" az előző két szinten (Megszerezni minden helyes információt a szörfözésről, órákat venni és szerezni egy szörfdeszkát, majd elmenni egy megfelelő partra és elkezdeni úszni), úgy egy nagyon fejlett Yogī számára is az lenne, hogy menjen át újra az Āṇavopāya és Śāktopāya útjain. Miért? Mert abban elhivatott, hogy kapcsolatba kerüljön a Legmagasabb Énnel. Amikor a Végső Felszabadulás közelében van, mi értelme alacsonyabb módszereket használni? Az egyetlen ok számára, amiért ilyet tehet, az az Āṇavopāya és Śāktopāya tanítása lehet, vagy esetleg merő időtöltés. Mindenesetre, utóbbi nem túl valószínű, mert a nagyon fejlett törekvő, aki már éveket töltött a Végső Felszabadulás keresésével, nem pocsékolja az idejét ilyen módon, szerény véleményem szerint. Ez olyan lenne, mint amikor egy szörfös, aki rengeteg időt töltött már instrukciókkal, gyakorlással, majd amikor eljön a pillanat, hogy meglovagoljon egy nagy hullámot, lehengerlő tudásával és képességeivel és deszkájával, hirtelen úgy dönt, hogy megy és vásárol egy másik szörfdeszkát!, hehe. Nos, megtörténhet, de egy kicsit ellentmondásos lenne, tudod.

Van egy speciális jele a nagyon fejlett Yogī-nak. Figyelj: A hétköznapi emberek (azaz egy átlagos ember, spirituális képzés nélkül, stb.) mindig arra vágyik, hogy tetteket hajtson végre (olvasd el a 8. aforizmát), zavarodottsága miatt. Például: gondolkozik egy bizonyos problémáról, majd próbálja megoldani vagy vágyik egy nőre és próbál élvezethez jutni vele, vagy több pénzre van szüksége és megy, megszerzi, stb. Nos, mentális zavarodottsága veszi rá minderre. Néha sikerül kielégíteni a vágyait, néha nem. Ha sikerül, akkor boldogságot érez egy darabig, ha nem sikerül, akkor szomorú lesz, stb. Egy nagyon fejlett spirituális törekvő nem így viselkedik! Mivel jól képzett és helyes tudása van a Valóság természetéről, az első dolog, amit akkor csinál, ha az elméje ilyen módon mozog (pl.: egy probléma miatt aggódik vagy örömre vágyik, több pénzre, stb.) a következő: "Ellenőrizni saját Énjét".

A viselkedését nehéz leírni, de lássuk: Megértette, hogy a problémáira a megoldás, az, hogy az öröm, pénz, stb. forrása NEM valami külső dolog, hanem saját "Énje". Tehát nem fog rögtön úgy viselkedni, mint egy hétköznapi ember, hanem megmarad saját Énjében, maradéktalanul. Addig vizsgálja, ellenőrzi saját esszenciális természetét, amíg nem érzi az Ő Unmeṣa-ját, azaz, amíg az Úr fel nem tárul saját Énje formájában. Ha nem szereted az "Úr" vagy "Isten" szavakat, akkor hívd "Annak" (egy személytelen formában). A nevek mögött, a Valóság csupán Valóság. És egy ilyen nagy Yogī, aki ismeri eme Valóság "útját" vagy "krama"-ját. Tudja, hogy a Valóság szeret spontán feltárulni és isteni Kegyelmet adományozni azoknak, akik megérdemlik azt. A felhalmozott erényes miatt, azt is tudja, hogy alkalmas a Kegyelem teljes fogadására, előbb vagy utóbb. Így csupán nem fordít figyelmet belső zavarodottságára (problémákra, élvezet vágyra, pénzre, stb.) és minden pillanatot arra használ, hogy vizsgálja, ellenőrizze Azt (a valódi "Ént"). Tudja, hogy mint korlátolt individuum, nem képes a vágyak ösztökéjének irányítására, de ha sikerül kapcsolatba (érintésbe) kerülnie saját Énjével, akkor olyanná válik, mint Az (olvasd el a 8. aforizmát).

Amikor sikerrel jár egy ilyen vizsgálódásban, Az feltárul és Végső Felszabadulást adományoz neki, azaz realizálja saját isteni "Énjét". Ez a realizáció eleinte csak egy rövid ideig marad meg. Majd, egyre tovább és tovább, amíg a Yogī teljesen stabilizálódik ebben a realizációban. Amikor még a tudatosság hétköznapi állapotainak (vyutthāna) is egyazon íze van (ekarasa), mint samādhi-jának vagy az Énbe való tökéletes elmerülésnek, azaz amikor képes tapasztalni Azt folyamatosan, úgymond elérte az élet célját (saját isteni "Énjét"). Bhava vagy újjászülető létezés (egyik gondolatról a másikra, egyik testből a másikba, stb.) ezután nem lehetséges már.

A hazugságok teremtik a "zavarodottságot". Mivel a hamis "én" nem "valódi", abban az értelemben, hogy az nem saját valódi "Éned", hanem egy találmány mely a testtel, elmével, stb. való hamis önazonosításból áll, tény, hogy ez egy hazugság. Ennek jelenléte miatt, egyfajta zavarodottság van jelen. Most mondok valamit, ami őrülten fog hangzani: A zavarodottság végső célja, a saját Éned realizálása és nem "problémák megoldása, élvezet vagy pénz szerzése, stb.". Ha valaki helyesen lett kiképezve és instruálva, akkor zavarodottságát arra fogja használni, hogy elérje a Végső Felszabadulást és nem arra, hogy problémákat oldjon meg, élvezeteket meg pénzt szerezzen. Tehát, ez egy nagy Yogī jele, hogy elvágja a tudatlanság láncát, azzal, hogy közvetlenül vizsgálja a Szemlélő vagy Tudó természetét (ami saját valódi "Énje"), amikor a zavarodottság megjelenik. Nem fut problémák után, emberek vagy pénz után, stb. csak megmarad saját valódi "Énjében" vagy a Spanda princípiumban. Ezért, amíg a fizikai testben a lélegzet jelen van, mindenkinek törekednie kell, hogy ilyen Yogī legyen. Dicsőség az Úrnak mindörökké! 

² Az idézett stanza nagyon trükkös. Kṣemarāja és Śivopādhyāya kommentárjában a stanza teljes mértékben ki lett fejtve. Ajándékként, lefordítom neked a Vijñānabhairava 26. stanzája teljes kommentárját:

"

" -

"Marudrūpā śaktirna vrajet — Hṛdo dvādaśāntaṁ na yāyānna ca viśet — Dvādaśāntāddhṛdayaṁ na gacchetkevalaṁ madhye madhyanāḍīdhāmni vikalpahānyupāyato vikāsite sati| Atrāyaṁ bhāvaḥ — Darśanādīnāṁ sarvaśaktīnāṁ samūhaṁ sve sve viṣaye yugapadbhāvena prakṣipya svaṁ svabhāvaṁ spandatattvātmakaṁ tadādhāramavalokya nirvikalpatayā nimīlonmīlanasamādhitāyugapadvyāpakamadhyabhūmyavaṣṭambhādadhyā-sitaitadubhayavisargāraṇivigalitasaṅkalpabhāvākramavisphāritakaraṇacakratayā

Antarlakṣyo bahirdṛṣṭirnimeṣonmeṣavarjitā|
Eṣā vai bhairavī mudrā sadyastatpadadāyinī||

iti bhairavī mudrānupraviṣṭatve jāte sati marudrūpā śaktirna bahiḥ prasarennāntaḥ praviśedevaṁvidhayā tayā bhairavarūpatā bhavettayā praśamitaprāṇāpānabhāvābhivyaktabhairavīyarūpatayā bhairavarūpadhārī yogī bhavatyetat ślokadvayaṁ madhyamadhāmāśrayā āṇavī bhūmiḥ||26||" -

"Śakti, az éltető levegő formájában, nem árad (kifelé) --azaz Ő nem megy a szívtől a (külső) dvādaśānta felé-- --egy pont az orr felett tizenkét ujjnyira-- és nem is lép be --azaz Ő nem megy a (külső) dvādaśānta-tól a szív felé (sem)--.(Ezt akkor teszi) amikor csupán a középső (állapot) van jelen -azaz a középső finom csatorna --Suṣumnā--, a vikalpa-k vagy gondolatok megszűnése által|

Azzal kapcsolatban, ami említve lett, ez a jelentés: Miután minden erő sokaságát szimultán eldobta, (mint) a látás, stb. erejét, azok megfelelő tárgyaiba, látnia kell eme támaszt, azaz saját esszenciális természetét, ami a Spanda princípium, a gondolatok nélkül létező állapot által, azaz a középső állapot szilárd megragadásával, amit áthat a Nimīlanasamādhi --tökéletes elmerülés az Énben, miközben a szem csukva van-- és az Unmīlanasamādhi --tökéletes elmerülés az Énben, miközben a szem nyitva van--. (Más szavakkal, látnia kell saját esszenciális természetét vagy Énjét) úgy, hogy érzékeit nyitva tartja ezzel egy időben, az állapot miatt, ahol a gondolatok eltűnnek mert e kettő, Visarga és Araṇi --technikai nevei a Nimīlanasamādhi-nak és az Unmīlanasamādhi-nak--, stabilizálódott. (Ez a Bhairavī mudrā, amit leír a következő stanza 'egyszerűen':)

"A figyelem befelé fordul és a tekintet kifelé, a szem becsukása vagy kinyitása nékül --pislogás nélkül--. Ez bizonyosan a Bhairavī mudrā, ami elhozza az Ő Állapotát azonnal"

Amikor jelen van a belépés a Bhairavī mudrā-ba --amikor valaki belép a Bhairavī mudrā-ba--, a Śakti, az éltető levegő formájában nem mozog sem kifelé, sem pedig nem lép be --vagyis a légzés megáll--. Általa, amikor Ő így van jelen, Bhairava természete tárul fel --az egyén realizálni tudja saját esszenciális természetét, vagy Bhairava-t, amikor Ő felölti ezt a kondíciót--. Bhairavī --az Ő Śakti-ja-- eme formája által, (mely) megnyilvánul az állapotban, ahol a prāṇa és apāna --éltető levegő ki és be mozgása, rendre, a kilégzésen és belégzésen keresztül-- megszűnik (mozogni), a Yogī eléri Bhairava természetét --szó szerint Bhairava természetének tartójává válik; röviden realizálja saját Énjét--. E pár stanza, (mely) az Āṇavopāya-hoz tartozik, mely a 'középső állapothoz' folyamodik".

Most már érted, miért úgy fordítottam a Vijñānabhairava stanzáját, ahogy tettem. Ez nem az én agyszüleményem, hanem az interpretációm erre az "egyszerű" kommentárra alapult, lol. Oh igen, ezt kicsit nehéz megérteni, különösen, ha nincs tapasztalatod ezekről az állapotokról, de senki sem mondta, hogy a Vijñānabhairava és az ahhoz tartozó kommentárok tanulmányozása egy séta lenne a parkban, hehe. NEM, ez egy komoly kihívás!

OK, ha tovább kellene fejtegetnem "még" ezt az egyszerű kommentárt is erről a "rendkívüli" bonyolult Vijñānabhairava stanzáról, akkor ez a megjegyzés olyan lenne, mint három mamut egy sorban, hehe. Mindenesetre, csak nyugi, mert a bölcs Kṣemarāja valami hasonlót fog mondani a Spandakārikā-k jelen 11. stanzájáról szóló kommentárjában (csak olvasd tovább a szöveget és meglátod). Ha szeretnél még több releváns információt a középső állapot, a dvādaśānta, stb. témaköreiről, akkor nézd meg a Śrīgurupādukāpañcakam - Commentary és aMeditation 5 dokumentumokat. 

³ Hogy teljesen megértsd azt, ami el lett mondva, olvasd el a második megjegyzését (az előzőt), ha még nem tetted meg. Emellett, a Tantra-kkal kapcsolatos további információkért olvasd el a Tantricism - Overview dokumentumot. 

⁴ Valóban, Kṣemarāja-nak egy igen "bonyolult" stílusa van, mely extra hosszú mondataival még egy rinocéroszt is legyűrne, haha. Mindennek a tetejében, mindig szó szerint fordítok, amennyire lehetséges a fordításaimban, mert gondolok a Szanszkrit tanulókra, akik a fordítást olvassák és próbálják megérteni, hogy miképp épül fel egy Szanszkrit mondat. Mindezen akadályokon túl, azt mondhatom, hogy Kṣemarāja-nak személyes tapasztalatai vannak ezekben a nagyon titkos témakörökben, és "kegyelmesen" megosztja ezeket velünk. Amit leírt, az nem más, mint amit egy nagy Yogī tapasztal, közvetlenül a Végső Felszabadulás előtt. Tehát ez nem egy hétköznapi kérdés, hanem a legfontosabb dolog az életben. És az "életben" alatt "mindenkinek az életében"-t értek. Mi lehet fontosabb, mint elérni mindenkinek saját valódi, isteni "Énjét"? Semmi. Egyáltalán semmi!

Nos, Kṣemarāja hosszú mondatainak fordítása szintén hosszú mondatokból áll, de kifejtem ezeket neked részletesen, hogy eloszlassak mindenen kétséget. Figyelj:

A "középső állapot" azt jelenti "a középső finom csatorna állapota", azaz a Suṣumnā állapota. Amint azt biztosan tudod, van egy finom csatorna, mely a gerincoszlopon keresztül fut, annak alapjától egészen a Brahmarandhra-ig (a fej tetején). Most, a Yogī kifejleszti a középső állapotot apránként, a sok évig tartó kemény erőfeszítés által. A Végső Felszabadulás előtt, ez a fejlesztés vagy "vikāsa" befejeződik. Amikor ez megtörténik, érzi, ahogy a Kuṇḍalinī (az Én Ereje, azaz Spanda) a Suṣumnā-n keresztül igen erőteljesen folyik egészen a Brahmarandhra-ig a fej tetején. Érezte már Őt korábban is, természetesen, de amikor a fejlesztés kész, Ő nagyon erősen folyik a középső finom csatornán. A Yogī nagyon meglepett a Kuṇḍalinī erős feszültsége miatt, de ez csak a jéghegy csúcsa, mert amit ezután fog tapasztalni, az abszolút lehengerlő.

A legtöbb spirituális törekvőnek van némi tapasztalata meditációban, csukott szemmel. Ahogy fejlődnek a spirituális folyamatbn, elérik a Nimīlanasamādhi-t általában néhány év után. Ez egy mély elmerülés az egyén saját Énjében (samādhi), ami akkor történik meg, amikor a szem csukva van (nimīlana). Tehát e nagy Yogī-nak számos tapasztalata erről az elmerülésről, csukott szemmel. Mindenesetre, miután érzi, hogy a Kuṇḍalinī igen erősen végighaladt a Suṣumnā-n a Brahmarandhra-ig, elkezd érezni "egy Jelenlétet" ami közeledik felé belülről --"belülről", jobb szó híján használom ezt, mert az Úr nem írható le tér-idő függvényében, egyáltalán!--. Az Úr eléri őt ezen a meghatározhatatlan módon, és ő végig érzi Őt, teljesen.  Hívhatod az Urat : Annak (egy személytelen formában)), ha az jobban tetszik. Úr, Az, Valóság, Én, esszenciális természet, stb. ugyanaz az Igazság mindig. Emlékezz erre. Amikor az Úr egyre közelebb jön hozzá, azaz amikor Az megérkezik az ő felismerési körébe (pratyabhijñā),  a Yogī egy kolosszális Gyönyört érez a Nimīlanasamādhi-ban, sokkal erősebbet, mint bármikor. Habár, ez nem a Végső Felszabadulás folyamatának vége, csupán a kezdete. Ez némi időbe telik, annak ellenére, hogy a kifejtésem rövidnek tűnik.

OK, egy nap Az újra a közelébe érkezik, és a Yogī szeme nyitva marad, Unmīlanasamādhi-ban (elmerülés az Énben nyitott szemmel). Ám ez alkalommal az Unmīlanasamādhi nem olyan, mint előtte, mert észreveszi, hogy nem tudja becsukni a szemét, még erővel sem. NEM. Úgy marad, nyitott szemmel (anélkül, hogy becsukná vagy kinyitná azokat, vagyis pislogás nélkül) miközben Az mintha megragadná őt belülről. Ez a Bhairavī mudrā. Ha azt mondtam, hogy a Yogī kolosszális Gyönyört tapasztalt a Nimīlanasamādhi, akkor most a Bhairavī mudrā-ban a Gyönyör extrakolosszális. Úgy marad, mint egy aranyoszlop minden objektum kellős közepén. Ő Śiva személyesen. Tapasztalja, hogy az objektumok megjelennek és eltűnnek a Tudatosság terében, mint tükröződések a tükörben.

De valami egyéb is történik, miután Bhairavī mudrā-ban marad, az Ő Kegyelmén keresztül. Mivel a két fajta elmerülés -Nimīlanasamādhi és Unmīlanasamādhi- szilárdan stabilizálódott benne, az elméje egyszerűen csak megáll. Ezen a ponton, a Yogī által tapasztalsz Gyönyör annyira nagy, hogy "erőből" tágra nyitja a száját és először belélegez. Egy kis idő után, kilélegez a száján és a folyamat, belégzés/kilégzés így folytatódik tovább. Olykor még a nyelv is kilóg természetesen. Ez a Vismayamudrā avagy az ámulat mudrā-ja. Spontán kinyitja a száját, mint egy orgazmus közben, egy szexuális aktus alatt. Bár, a közönséges orgazmus Gyönyöre, amit az egyén Énje érez, különböző fizikai szerveken keresztül van jelen, ez az, amiért az nem kielégítő és hamar elillan. Habár, a Yogī által megtapasztalt, saját Énjének Gyönyöre egy közvetlen, intenzív módon tárul fel, bármiféle durva (vagy akár finom) szerv segítsége vagy közbenjátszása nélkül.

Ahogy az Én áthatja mind a Nimīlanasamādhi-t mind az Unmīlanasamādhi-t, a nagy Yogī képes tapasztalni Őt mindkét módon (csukott és nyitott szemmel is). Míg így áll, teljesen lenyűgözve, miközben szája és szeme nyitva, órákon és órákon keresztül, zokog igen keményen. Sok-sok ember rohan közönséges orgazmus után, sok-sok évig, amíg már a testük nem képes több örömet szállítani. Ezért, képzeld el az állapotot, amikor több millió orgazmust tapasztalsz minden másodpercben, órákon keresztül. Mivel a Gyönyör példátlan, menthetetlenül sír, mint egy kisgyerek. Nem szomorú, hanem abszolút le van nyűgözve! Nem tudta "gyakorlatban", hogy ekkora Gyönyör létezhet belül, bár "teoretikusan" ismerte, ám most, hogy eme Gyönyör megérkezett végül, nem hiszi el azt, amire rátalált. Ez a pontos érzet.

A folyamat időben folytatódik, ami szükséges. Minden nap, a Yogī jó pár órát tölt ebben a Gyönyörrel, abszolút túlcsordult állapotban, ami saját esszenciális természetéből árad, saját Énjéből, valódi "Énjéből". Ámulattal áll és nem képes elveszíteni a Spanda princípium vagy Én-tudatosság megragadását. Ez egyfajta módja a leírásnak csak, mert valójában a kegyelmes Úr az, ami elkapja a Yogī-t és erővel tartja őt egyhegyűen Saját Magán. (Az Úr tartja meg a Yogī egyhegyű állapotát, nem a Yogī.) Ahogy a Végső Felszabadulás folyamata a végéhez közeledik, a Yogī egyéb állapotokat is elnyer, pl.: nem érdekelt immáron érzékszervi élvezetekben, tapasztalja az Ő mindentudását, stb. De túl mindezen további tapasztalásokon, csupán egyetlen dolog vonzza a figyelmét: a példátlan Gyönyör. Ez azért van, mert soha nem érzett ilyet még ezelőtt. De immáron képes tapasztalni Őt, számtalan születés és élet után.

Időközben a folyamat véget ér és eléri a Végső Felszabadulást. Senki sem tudja mikor történik meg "pontosan", mert az Én abszolút Szabad. Még, e lehengerlő Gyönyör tapasztalata után, az újjászülető létezésnek, mint korlátolt individuum, a napjai meg vannak számlálva. Egy nap, teljesen spontán a Tudatosság és Gyönyör Nagy Kifejlesztése vagy Kiterjedése miatt, saját esszenciális természete (valódi, természetes, igazi "Énje") feltárul Magától és ez a vége. Ettől a pillanattól kezdve életében felszabadultként él (Jīvanmukta) vagy eldobja testét (Videhamukti). Akár megmarad a teste, akár nem, egy ilyen nagy Yogī a Legmagasabb Śiva Maga, aki élvezi az Abszolút Szabadságot.

Ha felszabadult vagy, akkor már eleve tudtad mindezt, természetesen. De ha még mindig spirituális törekvő vagy, aki járja az útját, legyen ez a tanítás számodra egy térkép. Minden jövőbeni tapasztalatodat a saját Éneddel meg fogja erősíteni, amikor a te Felszabadulásod ideje elérkezik. Most már nagyon tiszta! 

⁵ Az Úr adományoz Végső Felszabadulást eme Yogī-nak, az Āṇavamala (elsődleges tisztátalanság) feloldásával. A Trika szerint, minden tisztátalanság feloldható erőfeszítéssel, kivéve az Āṇavamala. Az Āṇavamala kizárólag az Ő Kegyelmére oldódik fel és NEM más módon, e filozófiai rendszer szerint. Amikor az elsődleges tisztátalanságnak vége, a Yogī élvezi az Abszolút Szabadságot és az újjászülető létezés soha többé nem érinti őt. 

fel

 12-13. Aforizmák

Most, a Vedantī-k vagy a Vedānta követői, a Naiyāyika-k vagy  Akṣapāda --a Nyāya rendszer alapítója, azaz Gautama-- követői, a Mādhyamika-k vagy a Mādhyamika rendszer követői --egy Buddhista iskola--, stb. 1 jelezték ² (,hogy) amikor a zavarodottság feloldódik, a "Tattva vagy Valóság csupán nem-létezésként marad meg, az univerzum eltűnésének formájában ". Ellentétben azzal a Valósággal vagy Igazsággal, amit ők tapasztaltak, (Vasugupta) meghatározza a Spanda princípium rendkívüli karakterét -jelen értekezés témáját-, azért, hogy felébressze őket (tudatlanságuk mély-alvásából):

A nem-létezés nem lehet kontempláció (tárgya), és nem hiányzik a káprázat ebből (az állapotból sem), mert kapcsolatba kerülve az "abhiyoga-val" --azaz hallva egy olyan ember beszámolóját, aki ebből az állapotból tért vissza--, igaz, hogy az --azaz a káprázat állapota-- (valójában) jelen volt ||12||
Ez okból kifolyólag, ez a mű (képzelt) tudás mindig olyan, mint a mély-alvás állapota. Mindazonáltal e (Spanda) princípium így nem tapasztalható vagy realizálható, (azaz), mint emlékezés tárgya ||13||

A nem-létezés, ahogy azt elképzelik a Vedantī-k, stb., az érvelés szerint (ami a Chāndogyopaniṣad-ban jelenik meg) :

"A legelején, ez   nem-létezés volt valójában, stb. ³ "|

nem kontemplálható, mert muszáj jelen lennie egy valódi objektumnak, amin (valaki) kontemplál, hogy a kontempláció (létrejöhessen). Vagy, mivel a nem-létezés semmi --szó szerint a nem-létezés semmisége miatt--, még ha az valaminek (tételezve is) van (és így) kontemplálható, akkor ez a nem-létezés nem-létezése volna --szó szerint a nem-létezés nem-létezése miatt--, (mert a "semmi" az "semmi" és nem "valami". Ha a "nem-létezés" eltűnik, akkor az "valamivé" válik, és ekkor jelen van a nem-létezése eme bizonyos nem-létezésnek). Továbbá, ahol nem-létezés van --hiány--, még a kontemplálóé is, hogyan kontemplálható az univerzum eltűnése (akkor)? Habár, ha jelen van a kontempláló elfogadása --ha elfogadjuk, hogy a kontempláló létezik--, (következésképpen) nincs eltűnése az univerzumnak, mert a kontempláló megmarad --szó szerint a kontempláló továbbra is jelen maradása miatt-- (mint szemlélő). Tehát, a nem-létezése az univerzumnak nem egészen a Valóság |

Most, ez a (Mādhyamika Buddhizmus követőinek) helyzete : "Eme képzelt --kitalált-- kontempláló kontemplálja az univerzális feloldódást -ami megfogant a képzeletében -, (és) kontemplációja tökéletessége végett, ő (maga) is nem-létezővé   válik, a kontemplációja tárgyával --nem-létezés, ebben az esetben-- való önazonosítása miatt "|

Ezzel (az érveléssel) kapcsolatban, ki van mondva (válaszként) : a nem-létezés eme kontemplációjában, nincs jelen a hiánya az élettelenségnek vagy tudatlanságnak, azaz az élettelenség vagy tudatlanság hiánya nem létezik itt, inkább jelen van a tudatlanság és élettelenség valójában

"Ezért (akár) létező (akár) nemlétező, akármi rendkívüli (is legyen) elképzelve, a kontempláció tökéletességében, az nyilvánvalóan a képzelgés eredménye "||

(A fent említett) princípium szerint, a nem-létezés kontemplációjában --szó szerint amikor a nem-létezés van kontemplálva--, ami az univerzum pusztulása - soha sincs jelen a Legmagasabb Valóság elérése |

Ezért, ki van mondva :

""(Az üresség vagy śūnya az,) amiben teljes mértékben hiányzik minden támasz --szó szerint az, aminek karaktere a támasz--, minden tattva vagy kategória (az univerzális megnyilvánulásé), (és) minden látens benyomás, (mely) az (öt) Zavarodottságból származik. (Mindazonáltal,) ez nem egy üresség a szó valódi értelmében ⁴ "||

Ez az "üresség", amit Nāgārjuna ír le |

Igaz !, ha a Legmagasabb Valóság Szabad Ereje --ami összetett egysége a Tudatosságnak (és) Gyönyörnek - el van fogadva, mint alap, mely háttérként működik, mint ahogy a Vijñānabhairava-ban stb. (le van írva), a stanza által, ami így kezdődik

"(A Legmagasabb Állapot) túl van az irány (és) idő képzetén "|

az üresség kontemplációja az által van meghatározva, hogy tételezzük a Tudatosság (Isteni) állapotát, (ami úgy is ismert, mint) a Legmagasabb Úr Ereje (vagy) A Legmagasabb Valóság Ereje, (ami) a háttere vagy alapjaként működik. Máskülönben, eme állítás "ez nem egy üresség ", (amit Nāgārjuna állított), valójában bizonyosan üresség --azaz értelmetlen és lényegtelen--, mivel (fentebb) tanítva volt : "akármi rendkívüli (is legyen) elképzelve ⁵ "|

Ami ki lett mondva az Ālokamālā-ban azaz:

"Ez az Állapot --azaz a Legmagasabb Valóság-- úgymond üresség, ami valami ismeretlen az olyan embereknek, mint mi. Ez nem az, ami az ateisták értelmezéséből következik, a populáris jelentés szerint "||

ez valóban igaz ! (Azonban, mivel) ez ismeretlen az olyan embereknek, mint ti, azt kell mondani : "Ez nem leírható, mert nem megismerhető ". De miért (hívják akkor ők) az "üresség állapotának" ? Emellett, amíg ez kontemplált vagy megfogant, addig az üresség állapota nagyon is ismert, hiszen körül van határolva gondolatban |

És ha eme (Állapot) --a Legmagasabb Valóság-- nem ismerhető meg az olyan emberek által, mint ti, úgy a szolgálata egy valódi spirituális tanítónak, aki járatos eme Állapot realizációjában, megtétele szükséges. Senki sem dobhatja magát -és másokat- a kiszámíthatatlan nagy illúzióba, az "üresség állapota" (kifejezés) használatával, saját megítélése szerint. Elég ebből !|

Most, "honnan tudható, hogy tudatlanság vagy élettelenség (éberség hiánya) van jelen ebben (az üresség állapotában)? ". E (kérdéssel) kapcsolatban, (Vasugupta) kifejtette a választ, ezzel (a mondatrésszel) : "mert… --azaz mert kapcsolatba kerülve az "abhiyoga-val"--|

Az Abhiyoga a meghatározás -minek természete egy vizsgálat vagy reflexió, ami eme (üresség) állapotához tartozik -: "Milyen állapotban voltam én ?", (mondja) valaki, aki visszatért a samādhi-ból --tökéletes koncentráció--. Kapcsolatba kerülve ezzel --az abhiyoga-val--, azaz emiatt vagy ezért, mert (jelen van) a bizonyosság vagy meghatározás, (hogy) "az --a tudatlanság vagy élettelenség állapota-- - (valójában) létezett ", (más szavakkal,) mivel ki van mondva "Én rendkívül tudatlan voltam ", ezért, a tudatlanság vagy élettelenség állapota mű, amikor erre visszaemlékszik, ilyen módon. Emellett, ez (a tudatlanság vagy élettelenség állapota) tapasztalva volt, (miképp) bizonyítja vagy ismertté teszi a Tapasztaló vagy Szemlélő létezését, kinek természete, (hogy) ő (maga) a tapasztalója egy (ilyen) állapotnak, és nem --azaz nem határozza meg-- a "nem-létezést". Az univerzum hiányának vagy nem-létezésének állapotában, a Tudatosság osztatlan   természete --a Tapasztaló-- bizonyosan "benne áll". Ennek nem-létezése soha sem (na... jātucid... śakyate) állítható vagy leírható. Ezt az, ami ki lett mondva |

Egy felvetés !: (Egy megismerhető objektum, mint) kék, stb. felidézett (miután) látva (volt) (és) meghatározott. De nincs meghatározása annak, ami üresség, mert a működése vagy funkciója az intellektusnak --a meghatározó szerv-- ki van kapcsolva (ekkor). Majd, hogyan állítható, a későbbi meghatározásból "hogy (valóban) létezett " (amit kifejt az, aki éppen visszajött az üresség állapotából)" ez egy tudatlan vagy élettelen állapot "?⁶ |

(Most a válasz:) Úgy mond ez az   állapot vagy kondíció --mód-- az objektumhoz --megismerhető-- tartozik. Ezért, amíg az, minek esszenciája az "az" --minek esszenciája az "az" ="az objektum"-- nincs felidézve, addig nincs meghatározva "az"-ként --mint objektum--, a tapasztaló által, aki felemelkedett az egyén saját Énjéig ⁷ . Habár, korlátolt vagy limitált az üresség, stb. mű állapotaiban, a Tudó a Legmagasabb Valóság az "Én" --azaz a valódi "Én"-- nem hétköznapi állapotának (formájában). Az egyén saját Énjében nincs Tőle való elkülönülés. (Csupán) egy gondolat (van), (ami) meghatározza Őt - Így, mivel ez bizonyítva van mindenki saját tapasztalata által, (hogy van egy tapasztaló), "Én"-ként tapasztalva (és) minek formája a śūnyapramātā --az üresség tapasztalója, mely Pralayākala néven is ismert--. (Ez a śūnyapramātā az, aki) visszaemlékszik később --miután visszajött az ürességből-- (s) aki korlátozásból vagy limitációból áll főleg --rendkívül korlátolt az Āṇavamala vagy eredendő tisztátalanság miatt-- az univerzummal összefüggésben --ami kiterjed e bizonyos ürességként--. Ezért nincs eredménytelen érvelés vagy hiba a bizonyításban. Mivel ez a helyzet, következésképpen az üresség állapota mű .

"Ezért (akár) létező (akár) nemlétező, akármi rendkívüli (is legyen) elképzelve, [a kontempláció tökéletességében, az nyilvánvalóan a képzelgés egy eredménye] --a stanza többi része zárójelben van hozzáadva--"|

A fent említett tanítás szerint, az --az üresség állapota-- csupán annak elképzelése által nyilvánul meg ami (sohasem) létezett. (Az üresség állapotát) a Legmagasabb Úr láttatja ezen a módon -azaz mint elérendő cél- a bolondoknak, azért, hogy elfedve és megvédje a Tudást. Ez a jelentés |

Jñeya, azaz ami ismerhető és minek formája a megismerhető, példaként (van használva) (a 13. aforizmában) (azért, hogy rámutasson, az üresség állapota) mindig olyan, mint a mély-alvás |

Ez a jelentés -a mély-alvásnak a természete mindig a Moha vagy Káprázat --Māyā-- (és) ez bizonyítható mindeni számára erőfeszítés nélkül. És, "mi a lényege eme másik ürességnek, ami eléretik a samādhi --tökéletes koncentráció-- erőfeszítésével, hiszen nincs különbség valótlanságát tekintve sem ebben, sem abban "?|

És, mint egy általános szabály, sokan belépnek eme  Moha vagy Káprázat --Māyā-- nagy óceánjába (amit) ürességnek (neveznek), (és) amit nehéz meghaladni. (Akik ezt teszik,) leginkább Vedantī-k vagy a Vedānta követői, Naiyāyika-k vagy Akṣapāda követői --a Nyāya rendszer alapítója, azaz Gautama--, a Sāṅkhya követői, Buddhisták, stb. |

Ez az üresség akadállyá válik még azoknak is, aki vágynak arra, hogy belépjenek a Spanda princípiumba (mert) lazítanak erőfeszítéseiken |

(Vasugupta, a Spandakārikā-k szerzője,) azt fogja mondani --I,25-ben--, ezzel kezdve :

"Majd …ebben a Nagy Éterben "|

(és ezzel befejezve:)

(A részlegesen felébredett számára, ez az állapot) olyan, mint a mély-alvás állapota, (és így) megmarad tudatlannak |

Ezért, megfigyelhető az intenzív vágya és lelkesedése e könyv szerzőjének --azaz Vasugupta--, hogy elpusztítsa ezt az (üresség teóriát) |

(Vasugupta,) még miután bizonyította --miután megalapozta igazságként-- azt, hogy --az üresség teóriája-- micsoda itt --az I,25-ben--, azaz (hogy) ez (valami) amit el kell vetni, szintén megalapozza igazságként a következőt) ebben (az aforizmában) --I,15-ben-- :

Az erőfeszítés, ami a tett irányába történik |

Ezért, megtettük --szó szerint általunk lett megtéve-- egy erőfeszítést (hogy bemutassuk) annak --az üresség teóriájának-- hibáit. Így, nem kell, hogy harag legyen felénk részetekről, kik megértik!, kik figyelnek --szó szerint akik fülüket adják-- (és) tapasztalják --látják-- a tanítást |

Amikor a Buddhistákat bírálják hibáik miatt, a Vedānta doktrínáját követők, stb. (szintén) bírálva vannak, mert érvelésük hasonló. Így, nincs semmi egyéb kimondva --a szerző nem megy bele részletekbe--|

Ezért, most a (e könyv) témájáról --azaz a Spanda-ról-- fogunk beszélni. E princípium, minek neve Spanda nem így -ilyen módon - tapasztalt vagy realizált, mint az üresség, (azaz), mint egy felidézett állapot, mert lehetetlen, hogy Az hiányozzon olykor --szó szerint Annak időnkénti hiányának lehetetlensége miatt--⁸ , mivel (Spanda) az egyöntetű Tapasztaló (akiben minden állapot) mindig össze van fűzve (mint szemek a nyakláncon) |

Tehát (a bölcsek) azt mondták (a Bṛhadāraṇyakopaniṣad IV, 5, 15-ben):

"Ah! hogyan --azaz milyen módon-- ismerheti valaki --vagy "hogyan kellene ismerni"-- az Ismerőt ?"||

Még ha az Énbe való elmerülés állapota fel is idézett, amikor valaki visszatér a vyutthāna-ba --a tudatosság hétköznapi állapota-- az életerő, stb. fennmaradó lenyomatai által, a Spanda princípium valójában nem ez (ami felidézett), hanem Az csupán a Legmagasabb Tapasztaló, minek esszenciája az akadálytalan Fény (és) Gyönyör, amiben minden (állapot) össze van fűzve (,mint szemek a nyakláncon) |

(Vasugupta) azt fogja mondani (a II,4-ben):

"Ezért nincs állapot, mely ne lenne Śiva, (akár) szóban, objektumban (vagy) gondolatban --cintā-- "|

Ezért, soha nem létezik a felidézés állapota vagy tudatlanság --élettelenség-- a (Spanda princípium) esetében, minek természete a zavartalan Ragyogása az Én-tudatosságnak --Spanda nem lehet felidézhető, mert Az nem egy objektum, hanem a Szubjektum, és Az nem is a tudatlanság/élettelenség üressége--|

Ez a különleges meghatározás Arról --a Spanda-ról--, ami a "tad" szó által jön létre itt --a 13. aforizma utolsó sorában-- : "tattattvam" (vagy) "e (Spanda) princípium", a képzelt (tapasztalóra) utal, minek természete nem a Legmagasabb Valóság, és tény, hogy nem a (Tapasztalóra) aki a Legmagasabb Valóság, megegyezően azzal, ami ki lett fejtve a tiszteletreméltó Pratyabhijñākārikā-kban --más néven Īśvarapratyabhijñā-- :

"Az Én soha sincs megfosztva az Abszolút Szabadságtól …⁹ "|

(És) a (kifejezés) által --a 13. aforizma utolsó sorában-- "na... pratipadyate" (vagy) "nem…tapasztalt vagy realizált", (Vasugupta) ezt mondta : "Nincs megragadása ennek a (Spanda) princíipumnak, felidézett állapotként "||13||

Megjegyzések átugrása

¹ Olvasd el az Első Lépések (1), Első Lépések (2) és Első Lépések (3) dokumentumokat, hogy jobb megértést kapj a különböző filozófiai rendszerekről a Szanszkritban. 

² Szanszkrit tanulóknak: "upādikṣan". Ez ritka darab Aorist Időben (határozatlan) (7. variáció), 3. személy, többes szám, Parasmaipada-ban lett ragozva. Az Aorist Idő hasonlít a magyar múltidőhöz, de van már pár különbség, amit figyelembe kell venni: Olvasd el a Verbs (1) dokumentumot, az Aorist Idővel kapcsolatos további információkért. Ez nem jelenidejű melléknévi igenév, ahogy azt valaki első látásra hihetné. NEM. Az ige "upādiś", a "diś" gyökből (hiszen "upa" és "ā" csupán toldalékok a gyök mellett, természetesen). Az ige "upādiś" azt jelenti "informálni, jelezni, meghatározni, stb.", ezért az "upādikṣan" úgy lett fordítva, mint "jeleztél" -ne téveszd össze ezt az igét a jól ismert "upadiś" (tanítani) szóval, mert az "upādiś" forma az "upa +ā diś"-ből ered, míg az "upadiś" = "upa + diś"-. Meg kell jegyezni, hogy a ragozás Parasmaipadī, mert az ige "upādiś" ilyen, bár a "diś" gyököt lehet ragozni Ātmanepada-ban is, így "adikṣanta". Ezért, mivel az "upadiś" ige Parasmaipada-ban (és nem Ātmanepada)-ban lett ragozva, a bölcs Kṣemarāja azt írta: "upādikṣan" és nem "upādikṣanta". Remélem értesz engem. Az Aorist Idő tanulmányozása rettenetes része az "Igéknek" a Szanszkrit nyelvtanban, tudod. Az Aorist Idő jóformán nem is létezik a klasszikus Szanszkritban (i.e. 500 - napjainkig). Mivel a Spandanirṇaya kb.: 1000 éves, csodálkozom, hogy Kṣemarāja miért ragozott ilyen archaikus módon. Furcsa! Imádkozzunk az Úrhoz, hogy ne tegye ezt újra, hehe. 

³ A bölcs Kṣemarāja nem kritizálja a Vedānta-t vagy akár a Chāndogyopaniṣad-ot, csupán csak rámutat, hogy néhány követője a Vedānta-nak félreérti a tanítást és az "asat" szót "nem-létezőnek" értelmezi, szó szerint. Bizonyítani is tudom az állításomat, például aztáltal, hogy egyszerűen megmutatom Rāmānuja írását ezzel a résszel kapcsolatban. Rāmānuja volt a Viśiṣṭādvaitavedānta alapítója, ami a Vedānta egyik része a három típusból. Amit Kṣemarāja idézett, az a harmadik lecke vagy adhyāya legelején található, a tizenkilencedik fejezetben vagy khaṇḍa azaz III, 19.1.-ben. Rāmānuja  kommentál, miután idézi az ide tartozó részt:

"" -

"Asadevedamagra āsīt| Idaṁ jagadagra asadavyākṛtanāmarūpamāsīt|" -

"Asadevedamagra āsīt —Ez a világ "asat" volt a legelején, azaz megnyilvánulatlan név és formaként létezett".

Figyeld meg, hogy "ez" az univerzumra vonatkozik és nem Brahma-ra (az Abszolút). Emellett az "asat" nem szó szerint értendő, mint "nem-létező", hanem megnyilvánulatlan név és forma". Az avyākṛta szó egy technikai kifejezése a Vedānta-nak, ami fordítható "megnyilvánulatlan"-ként. Mégis, a jelentése sokkal mélyebb és finomabb. Én így fordítottam, hogy jobb/rövidebb meghatározást kapjunk magyarul. Avyākṛta egy elemi szubsztancia, melyből minden létrejött. Egyáltalán nem jelent "nem-létezőt". NEM. Ez LÉTEZIK valójában. Nos, a lényeg, hogy az "asat" szót nem szabad szó szerint értelmezni, mint "nem-létező". Ezért Kṣemarāja, ahogy említettem korábban, csupán azon Vedānta követőket kritizálja, akik félreértik az "asat" kifejezés valódi jelentését. Minden filozófiai iskolában vannak csoportok, akik kertelnek a tanításokkal, mert egyszerűen nem értik a mély jelentéseit bizonyos technikai szavaknak. Nem meglepő ezt tehát.

A Buddhizmus, stb. kritizálásával kapcsolatban, kérlek, mindig vedd figyelembe az időt és a helyet, ahol és amikor élt: Kashmir és a Középkor. Ez egy olyan időszak volt, ami telis tele volt filozófiai vitákkal a Buddhizmus ellen. Még maga Vasugupta is aggódott azért, amit néhány Buddhista csinált Kashmir-ban, imádkozott az Úrhoz egy megoldásért, és így megkapta a híres Śivasūtra-kat. Emellett, ezek az emberek "bölcsek" voltak, azaz nagy spirituális személyiségek és nem érvelgető aspiránsok, akik némi győzelmet keresnek. Ráébredhetsz bölcsességükre, ha csupán elolvasod jelen értekezést: a Spandanirṇaya-t, ahol Vasugupta és Kṣemarāja rendkívüli igazságokat fejtenek ki. 

⁴ Ezt a stanzát Nāgārjuna írja (ahogy azt Kṣemarāja el is mondja), a híres  Buddhista mester. Az öt Zavarodottság, amit említ az öt jól ismert Kleśa, melyeket Patañjali határoz meg a Yogasūtra-s II, 3-ban. 

⁵ Ha ez magyarul egy nyelvtörőnek tűnik, akkor Szanszkritul ez egy szuper-nyelvtörő, haha. Vicces! A nevetéstől eltekintve, a témakör komoly, mert a bölcs próbálja bizonyítani, hogy az üresség, abban a formában, ahogy azt a Mādhyamika-k (a Mādhyamika Buddhizmus követői) tételezik, nem a Legmagasabb Valóság, mert a Legmagasabb Valóság "valami" és az nem "elérhető" senki számára. Senki sem képes elérni az ürességet, mert ha az egy "valódi" Üresség (abszolút semmi), akkor még az is eltűnik, aki eléri ezt. Mi értelme elérni egy Legmagasabb Valóságot, ahol te magad eltűnsz a folyamatban? Vicces! Ki élvezné valójában a Végső Felszabadulást, ha a Legmagasabb Valóság egy Üresség lenne? Mert ha a törekvő előzőleg kötelék alatt volt, a Végső Felszabadulást elérve, eltűnne ő maga is a kötelékkel együtt, haha. Ne haragudj, nem tudom abbahagyni a nevetést. Az Úr eme Játéka nagyon menő! Igen, a Mādhyamika-k tanítása, abban az időszakban, amikor azt Kṣemarāja alkotott, csupán "semmi" volt, haha.

Szerencsére, a nagy Buddhista mester Nāgārjuna "javította" ezt azzal, hogy kimondta "ez nem egy üresség a szó valódi értelmében". Ebben az esetben Kṣemarāja egyetért, mert az "üresség" valami olyasmivel kapcsolatos, amit a Vijñānabhairava ír, azaz mint valami létező. Bizonyos, hogy mikor valaki mélyen meditál, olykor belép az üresség kondíciójába, ami tele van tudatlansággal vagy élettelenséggel, azaz a törekvő itt tudatlan marad, mint a mély-alvásban. Mindenesetre, mivel valaki "emlékszik" az üresség eme állapotára, ezért az "létezett", mint merő tudatlanság vagy éberség hiánya, miközben ezzel egy időben a Legmagasabb Valóság megmaradt eme üresség Szemlélőjeként. Ha a Legmagasabb Valóság nem marad meg, mint szemlélő, akkor senki sem képes emlékezni az ürességre, amit tapasztalt. Tehát a Legmagasabb Valóság-nak van "léte" és nem "merő nem-létezés". Ezért, az "üresség" szó alatt csupán annyit lehet érteni, hogy "nincs megnyilvánult világ, mint ébrenlét és álom esetén", de NEM azt, hogy az semmi, úgy ahogy van, mert a bizonyos Tapasztalója eme ürességnek továbbra is létezik. A Tapasztaló vagy Úr sohasem üresség, különben nem lenne képes emlékezni semmire, soha! Ha létezne valódi Üresség, sok probléma merülne fel a memória folyamatok magyarázatában is, mert az Üresség, ami megjelenik, eltörölne minden memóriát, haha. Nos, ez az üresség-teória probléma még elemezve lesz Kṣemarāja által. Emellett, nincs Karma Törvénye sem, nem lenne lehetséges, ugyanis minden jó és rossz tett rögzítése eltörlődne szintén. Ez persze faja lenne, amikor rossz benyomások érintenek, hehe.

Le vagyok nyűgözve az Úr és az Ő Játéka által. Miért? A Śivasūtra-kat megkapta Vasugupta, hogy képes legyen cáfolni a Buddhista tanításokat Kashmir-ban. Most, az Úr először e bizonyos Buddhistákká vált, haha. Szép lépés! Megnyilvánította az összes Buddhistát Kashmir-ban, hogy Vasugupta-nak Śivasūtra-kat adhasson. Ezután, a Trika végül kifejlődhetett, mint egy szilárd filozófiai rendszer, amit mi ma élvezhetünk. Úgy gondolom a Buddhizmusra is nagy hatással voltak ezek a viták, amik akkoriban történtek. Az Úr mindaz, aki követi Őt és aki elutasítja Őt. Ha figyelmen kívül hagyod Őt, nem fogod megérteni, hogy mi történik itt. OK, most már tiszta, ugye? 

⁶ A felvetés tisztán meg van fogalmazva, annak ellenére, hogy valószínűleg a fordításom által okozott kavarodás is látható, ami szüntelen olyan, mint egy kötéltáncos munkája, abban az értelemben, hogy mindig úgy kell megoldanom, hogy "amennyire lehet, szó szerinti legyen" és "amennyire lehet, olvasható legyen". Mindennek a tetejében, az angol nem az anyanyelvem! Mivel nem tudok "kihagyni" egyetlen szót sem a "szóról szóra" fordításban, rá vagyok kényszerítve, hogy felhasználjam mindet. A legtöbb Szanszkrit fordító nem használja ezt a módszert és így sokkal szabadabban tudják olvashatóvá tenni a mondatot…ám sokkal szabadabb kezet is kapnak így a zanzásításhoz is, és hozzáadják saját véleményüket a szöveghez (anélkül, hogy ezt tisztán jeleznék) vagy akár hibákat is véthetnek. És tény, hogy nagyon gyakran látom ezt a tapasztalt szemeimmel. Röviden, látom amikor egy fordító izzadságszagú és zanzásított fordítást közöl, csak azért, hogy haladhasson. Ezt számomra nyilvánvaló, ám valószínűleg alig veszi észre a legtöbb olvasó. Ez a tragédia!

Egy finom csavar egy fordításban és a mondat vagy kifejezés drámaian megváltoztatja a tanítás jelentését. Láttam már embereket, akik évekig hitték, hogy egy szöveg valamit mond…amit valójában egyáltalán nem mondott! Nos, ez nagyon gyakori és általános a Szanszkrit nyelvtant nem ismerők körében és a pontatlan fordítások állandó szégyen forrásai számukra. Én nem szeretnék egy újabb örök oka lenni a sok ember a már amúgy óriási szégyenének. Nem viccelek, hanem komolyan beszélek. Ha bármilyen hibát találsz a fordításomban, biztos lehetsz benne, hogy nem a lustaságom/képzelgésem/fáradságom az oka. Mi az ok akkor? Csupán a tudásom/tapasztalatom akkor, amikor az adott szöveget fordítom. Természetesen nem merő elgépelésről beszélek.

Mindezek okán, előnyben részesítem a szóról szóra való fordítási módszert, mert ez kordában tartja az emberi lustaságomat/képzelgésemet/fáradságomat, és rákényszerít, hogy "minden úgy olvassak, ahogy le van írva" és nem úgy, ahogy az elmém "szeretné, hogy írva legyen". Emellett, mindig gondolok a Szanszkrit tanulókra, akik a fordításaimat olvassák és szükségük van rá, hogy lássuk, mit hogy oldok meg, azaz a Szanszkrit mondatstruktúra felépülését, stb.

Nos, a felvetéssel kapcsolatosan Kṣemarāja megerősítette korábban: "Az Abhiyoga a meghatározás -minek természete egy vizsgálat vagy reflexió, ami eme (üresség) állapotához tartozik -: "Milyen állapotban voltam én ?", (mondja) valaki, aki visszatért a samādhi-ból --tökéletes koncentráció--. Kapcsolatba kerülve  ezzel --az abhiyoga-val--, azaz emiatt vagy ezért, mert  (jelen van) a bizonyosság vagy meghatározás, (hogy) "az --a tudatlanság vagy élettelenség állapota-- - (valójában) létezett ", (más szavakkal,) mivel ki van mondva "Én rendkívül tudatlan voltam ", ezért, a tudatlanság vagy élettelenség állapota mű, amikor erre visszaemlékszik, ilyen módon."

Amit a felvető mond, az kimondottan ez: "Hogyan állítható, a későbbi meghatározásból "hogy (valóban) létezett ez a tudatlan vagy élettelen állapot (ha) a működése vagy funkciója az intellektusnak --a meghatározó szerv-- ki van kapcsolva  (ekkor). " Az intellektus a meghatározó szerv, amivel valaki meghatároz egy objektumok, pl.: "ez kék", abban az esetben, amikor kék színt lát. Habár, ha az üresség állapota mű, akkor, az a Legmagasabb Tudatosság által lett kitalálva vagy megnyilvánítva, mint a többi objektum, de az nem NEM a Legmagasabb Tudatosság esszenciálisan, és hogyan lehet meghatározni annak létezését, ha az intellektus KI van kapcsolva ekkor? Ez a probléma! Most Kṣemarāja feloldja ezt. Olvass tovább, kérlek. 

⁷ A kifejezés által "a tapasztaló által, aki felemelkedett az egyén saját Énjéig" a bölcs tisztázza, hogy annak ellenére, hogy a "tapasztalónak" hét típusa van, ezek mindegyike egy a legvégén, az egyén saját Énje (Śiva). Ezért, a tapasztalók sokasága ellenére, mindig és mindenhol "egy Tapasztaló" van (Te!). Olvass többet a hét tapasztaló témaköréről a Śivasūtravimarśinī III, 19. negyedik megjegyzésében.Van egy másik lehetséges fordítása a mondatnak, ha szeretnél egy másik lehetséges jelentést az "upāroha" szóhoz (ami az upa + ā + roha összetételből származik). Mivel a "roha" szó szintén jelent "lövést, kiterjedést, stb.", "upāroha" jelentheti ugyanazt : lövés, kiterjedés, stb. azaz "egy benyomás". Ebben az esetben az "upāroheṇa" úgy fordítandó, mint "a benyomáson keresztül". Ekkor a mondat:

Ezért (yasmāt), amíg (tāvat) az (tad), minek esszenciája (sāram) az "az" (idantā) --minek esszenciája az "az" ="az objektum"-- nincs (na) felidézve (smaryate), addig (yāvat) nincs (na) meghatározva (niścitam) "az"-ként --mint objektum-- (idantayā), a tapasztaló által (pramātrā), aki felemelkedett (upāroheṇa) az egyén saját (sva) Énjéig.

így változik át

Ezért (yasmāt), amíg (tāvat) az (tad), minek esszenciája (sāram) az "az" (idantā) --minek esszenciája az "az" ="az objektum"-- nincs (na) felidézve (smaryate), addig (yāvat) nincs (na) meghatározva (niścitam) "az"-ként --mint objektum-- (idantayā), a tapasztaló által (pramātrā), (egy ilyen objektum) benyomásán keresztül (upāroheṇa) (ami meg van tartva) az egyén saját (sva) Énjében (ātma).

Mindenesetre, bár az utóbbi fordítás lehetséges, én preferálom az előzőt. Ezért fordítottam így a szövegben.

Amit a bölcs meghatároz, az egyszerűen az, hogy mindig az egyén saját Énje (a Tapasztaló) az, aki meghatározza, hogy egy objektum "létezik" és nem az intellektus maga. Amíg az Én nem határoz meg egy objektumot, addig az nem felidézhető. Ahogy az üresség állapotában, az intellektus --a meghatározó egység-- KI van kapcsolva, látszólag probléma merül fel azzal kapcsolatban, hogy maga az üresség meghatározható-e létezőként. Nos, mivel az intellektus maga az Én megnyilvánulása, még utóbbi hiányakor is, az előbbi képes meghatározást végezni, bármiféle probléma nélkül. Amikor pedig az intellektus működik, szintén az egyén saját Énje az, ami működik mögötte. Ezért az intellektus aktivitásának hiánya nem vezet ellentmondáshoz egyáltalán, mert az Én képes meghatározni saját maga által, mindig. Kṣemarāja valami hasonlót mond hamarosan! Ez tisztán érthető! 

⁸ Mivel az "upalabhya" szó azt jelenti "tapasztalható", így az "upalabhyatva" a "a tapasztalható állapota". Végül, a kifejezés a szövegben "anupalabhyatva", azaz "tapasztalható állapotának hiánya"…hosszú…jobb, a "tapasztalható hiánya" fordítás. Habár tisztán a "hiány" fordítást választottam, mert a Spanda nem "valami, amit tapasztalni lehet", hanem a "Tapasztaló". Igen, a Szanszkrit kifejezés számomra tiszta: "anupalabhyatva" a "tapasztalhatóság hiánya", azaz egy állapot, amiben a Spanda létezése nem felismert…de eltartott egy darabig, amíg a szót helyesen értelmeztem. Mindazonáltal, az olvasó talán összezavarodik ezzel a meghatározzásal, mivel a "tapasztalni" ige megjelenik itt. Úgy értem, a Spanda-t "lehetetlen tapasztalni", mert Az a Tapasztaló. Tehát, véleményem szerint, jobb úgy fordítani, hogy "hiánya" (a "felismerés hiánya" értelmében), a "tapasztalhatóság hiánya" helyett, mivel eme utóbbi fordítás elfogadhatóbb, mivel Kṣemarāja azt mondta, hogy a Tapasztaló tapasztalható, ami nem helyes. OK, remélem értesz engem.

A teljes kifejezés "anupalabhyatvāyogāt" szó szerint azt jelenti: "a tapasztalhatóság hiányának lehetetlensége miatt", de a következő fordítás is elfogadható: "a tapasztalhatóság hiányának alkalmatlansága miatt". Röviden, olvashatóbbá téve ezt: "mert lehetetlen Számára --Spanda--, hogy hiányozzon" vagy "nem helyes (azt állítani), hogy Az hiányzik". Most már érted a fordításomat! 

⁹ Hogy megértsd, a bölcs Kṣemarāja miért mondta ezt: "megegyezően azzal, ami ki lett fejtve a tiszteletreméltó Pratyabhijñākārikā-kban --más néven Īśvarapratyabhijñā--" el kellene olvasnod e szöveg teljes stanzáját (pontosan I,5,16) az előzővel együtt (I,5,15) és Abhinavagupta (Kṣemarāja híres guru-ja) teljes kommentárját. Mivel ez túl sok idő lenne, én már előre megtettem ezt helyetted. Összefoglalva (mivel a kommentár nagyon hosszú és bonyolult): A Legmagasabb Valóság nem írható le semmiféle módon. NINCS szó, ami képes arra, hogy "pontosan" kifejezze, hogy Mi az. Ezért, a meditációt, szolgálatot, imádatot, stb. végző emberek kedvéért, a Legmagasabb Valóság "feltalál" (megnyilvánít) egy "mű" Legmagasabb Valóságot (amit úgy fordítottam a szövegben, mint képzelt tapasztaló, minek természete nem a Legmagasabb Valóság), ami egy "fiktív tapasztaló vagy tudó". Tehát a Legmagasabb Valóság megnyilvánít valamit, amit úgy hívhatsz "Mester", "Úr", stb. saját elméddel. Majd, a Legmagasabb Valóság vagy Én foglalkozik saját megnyilvánulásával, mintha az az Én lenne (azaz a Legmagasabb Valóság), egy "kettős" természettel (egy, amit lehetetlen megismerni/leírni és egy, ami leírható/megismerhető).

Ezen a módon a Legmagasabb Valóság, bár nem megismerhető vagy leírható, megismerhetővé és leírhatóvá teszi Saját Magát, hogy lehessen Vele foglalkozni! Csúcs! A Legmagasabb Valóság saját Abszolút Szabadsága vagy "Svātantrya" által teszi ezt. És közben, az Én vagy Legmagasabb Valóság, "Abszolút Szabadsága folytán" sohasem szakad el eme Abszolút Szabadságtól, még akkor sem, amikor felölti egy "fiktív tapasztaló vagy tudó" formáját, mint "Mester, Úr, stb.". Ezért az idézett stanza így értelmezendő: "Az Én nem szakad el az Abszolút Szabadságtól". Most már érted, hogy a bölcs miért idézte ezt a stanzát pontosan az  Īśvarapratyabhijñā-ból.

A szövegben, amit Kṣemarāja kommentál (azaz Spandakārikā-k I, 12-13), a Legmagasabb Valóság vagy Én úgy van megfogalmazva, mint "tattattvam" vagy "e princípium" (elolvashatod ezt a 13. aforizma utolsó sorában". A "tat" szó itt, a "tad" (az) szóból származik, ami a "tudható/leírható" megnyilvánulásra vonatkozik, amit a Legmagasabb Valóság vagy Én Önmagából hoz létre és NEM a Legmagasabb Valóságra Magára az Énre, mert a Legmagasabb Valóság vagy Én nem megismerhető/leírható/megnevezhető/stb. Érted?

Mindenesetre, mivel az emberi létezőnek NINCS egyéb módszere, hogy "leírja/meghatározza/elnevezze/stb." az Én-t vagy Legmagasabb Valóságot, ezért a "Mester, Úr, e princípium, stb." kifejezésekre fókuszál. Nos, immáron ez teljesen tiszta, gondolom. Ezeknek a tanításoknak számos következménye van: Például, azt mondani "Én vagyok az Úr" vagy "Én nem vagyok az Úr" csupán a szavak síkján történik, mert az "Úr" csupán egy kitaláció (egy képzelt tapasztaló), melyet egy leírhatatlan/meghatározhatatlan/kimondhatatlan Legmagasabb Valóság nyilvánít meg. Tény, hogy maga a "Legmagasabb Valóság" kifejezés "szintén" egy újabb kitaláció, hogy kifejthessünk valamit, amit lehetetlen kifejteni azokkal a módszerekkel, amiket általában használunk (szavak, képek, stb.) Tehát, a Legmagasabb Valóság sem egy Úr, sem egy "Én" sem egy üresség, sem semmi más, amit szavakban tudsz kifejezni, de rá vagyunk kényszerülve, hogy leírjuk Azt valahogy, hogy tanulmányozhassuk Azt, imádhassuk Azt, meditálhassuk Azon, stb. Ha a Legmagasabb Valóság nem nyilvánítaná meg/találná fel eme "Urat", "Ént", "Mestert", "Spanda-t", stb. Önmagából, akkor senki sem tudna foglalkozni Azzal és ennek eredményeképpen imádat, meditáció, tanulás, stb. nem lenne lehetséges. Képzeld el az embereket, amikor ezt mondják "Legyen…dicsőítve!", "Mi a természete a …?", "… megnyilvánítja az univerzumot", "Én vagyok az örök …", haha. Tény, hogy még a pontokat sem használhatná valaki, hogy utaljon a Legmagasabb Valóságra, hehe. A filozófiai tanulmányozás, imádat, meditáció, szolgálat, stb lehetetlen volna ilyen körülmények közt! Még az ateizmus sem létezne, mert "hogyan tagadsz valamit, amit nem lehet kimondani?", haha. Ez az, amiért általában azt mondjuk, hogy egy ateista jelenléte "csupán" megerősíti annak létezését, amit ő tagad. Milyen vicces!

Itt láthatod a Legmagasabb Valóság Abszolút Szabadságát, mert még miután "szó által ismerhető valakivé" is válik (pl.: Úr, Isten, Mester, stb.), hogy kényelmesen lehessen Azzal foglalkozni, Az megtartja Saját leírhatatlan természetét mindig és mindenhol. Amikor valaki korlátolt, az élet, halál, öröm, fájdalom, nap, éjszaka, teremtés, pusztítás, emberek, emberek hiánya, kötelék, felszabadulás, jó, gonosz, imádók, ateisták, stb." folyamata olyan valóságként látszik, mint ami tér-idő keretben történik. De, amikor valaki, úgymond realizálja a Legmagasabb Valóságot (igen, igen ez csak egy módja annak, hogy leírjuk azt, amit nem lehet), mindezen folyamatok úgy látszanak számára, mint "egy tér-időn túli Valóság mozgása". Tehát, egy személy számára, aki realizálta saját Énjét (a Legmagasabb Valóságot), mindezen élet, halál, öröm, fájdalom, stb. folyamatai egy olyan módon jelenik meg, amit nem lehet leírni tér-idő keretein belül. OK, kedves olvasó/leírhatatlan Legmagasabb Valóság, hehe, mostmár a témakör lényege tiszta számodra! 

fel

 14-16. Aforizmák

Egy felvetés !: Itt "akiben (ez az egész univerzum) nyugszik, stb. " --a Spandakārikā-k I, 2-ben-- ki lett mondva, hogy a Tudatosság esetében jelen van (Annak) formát öltése kārya (vagy) univerzumként --azaz a Tudatosság felölti az univerzum formáját--. (Következésképpen,) "egy mű forma -mely elutasításból --üresség-- -áll, fel lett öltve Az által --mert az üresség az univerzum része--. (Egy ilyen mű forma) feltárul (Annak) Önmagát --Saját természetét-- elfedő aktivitásából ." Hogyan (lehet akkor) (azt mondani), (hogy) Az --Tudatosság-- zavartalan Ragyogása az Én-tudatosságnak (és) híján van a tudatlanságnak vagy élettelenségnek --tudatlanság nélkül való-- ? Így, (Vasugupta a következőt) mondta, (ezzel) a felvetéssel vagy problémával kapcsolatban  ¹ :

Úgymond két állapot létezik e (Spanda princípiumban), (vagyis) a tett állapota (és) a tevő állapota. Ezek közül a tett állapota múlandó, de a tevő állapota múlhatatlan ||14||
Csupán az az erőfeszítés, ami a tett megragadására irányul, tűnik el ebben (a Samādhi állapotban). Amikor ez (az erőfeszítés) eltűnik, (csupán) egy bolond gondolja, hogy "Én eltűntem"||15||
Sohasem lehet jelen e belső állapot vagy természet megszűnése, ami a mindentudás jellegének székhelye, egy másik nem tapasztalása miatt ||16||

Ebben -a Spanda princípiumban - úgymond két állapot van, (azaz) "a tett állapota és a tevő állapota ", mely csupán a szavak használata által különül el vagy különbözik. Mivel tény, hogy Ez csupán egy princípium, minek esszenciája  Śaṅkara --Śiva--, a szabad Fény egy összetettsége. (Eme princípium) áthatott egy Aktivitás --Spanda-- által, minek természete Fény (és) ami nem különbözik vagy különül el a tevő lététől, egységben ragyog eme (Aktivitással vagy Spanda-val) ; (és) a Ő, tattva-k --az univerzális megnyilvánulás kategóriái--, világok, testek -valamint mindezek hiányának - formája felöltésével, Az --a princípium-- úgy nevezett "az objektum" --a hatás, amit a tevő tett--, mert nem lehetséges az okozatiság semmilyen más (princípium) esetében, mint Ez ² |

A tiszteletreméltó Īśvarapratyabhijñā-ban tételezettek szerint :

"Az erő (mely úgy ismert, mint) létezés, nem  az élettelené --azaz egy mag-- (hanem a Cetana-é --a Legmagasabb Śiva--), akár (az) --a hajtás-- létezik (vagy) nem létezik (az okban). Így, az összefüggés az ok és okozat közt --kāraṇa és kārya közt-- (valójában) a tevő és a tett princípiuma -- kartṛ és karmatva princípiuma, mivel a karmatva a tett, azaz ami a tevő által megtett--³ "||

Ő --az Úr, azaz Śiva-- megnyilvánítja eme   Saját tette állapotát --objektumok megnyilvánulása-- (ezen a módon:) A különböző megnyilvánulások (,mint) tér, idő, stb.,  egyesítésének (és) szétválasztásának folyamata által, Ő láttat (más) végtelen megnyilvánulásokat (,mint) test, kék, stb., amik bár nem különböznek az Ő esszenciális természetétől, ami Tudatosság, (úgy látszanak), mint amik különböznek, akár csak a tükröződés a tükörben. És akármit is nyilvánít meg Ő, mindez, mivel megnyilvánult, múlandó --szó szerint a pusztulás által meghatározott-- a külső forma tekintetében. Mindazonáltal, annak feloldódása az Aham vagy (valódi) "Én" --Śiva-- formájában áll, az Idam vagy Az --az objektum-- megnyilvánulásának alámerítése vagy bekebelezése által --tehát valójában nincs igazi pusztulás, csupán csak feloldódása a megnyilvánult formának vagy objektív aspektusnak, azaz benne-állás van a valódi "Én"-ben--. Ez okból kifolyólag, csupán az, ami a tapasztaló tudható részét (határozza meg) -(,mint) test, stb. - nyilvánul meg és oldódik vagy húzódik vissza az Isteni Úr által, és nem a tevő (aspektusa) --azaz a tudó aspektus-- -ami a (valódi) "Én" Fénye -, az ő Isteni Úrral való egysége miatt, még akkor is, miután belépett a testbe, stb.. Ezért, "tatra" --olvasd el a 14. aforizmát--, azaz e kettő közül -azaz amik közül a tett állapota --vagy a megismerhető objektum, ami meg lett téve-- és a tevő állapota --a szubjektum vagy megismerő-- -a tett állapota --minden, ami objektív-- múlandó, de a tevő állapota, minek természete a Tudatosság  Abszolút Szabadsága, múlhatatlan, mivel nem különül el saját esszenciális természetétől --szó szerint mivel nincs jelen saját esszenciális természetétől való elkülönülése--, még a világ megnyilvánulása és visszaoldódásakor sem|

De, ha jelen lenne az elkülönülés (saját esszenciális természetétől), akkor a világ megnyilvánulásának és feloldódásának (folyamatai) sem jelennének meg. Így, még a tudatlanság vagy élettelenség --az üresség-- állapotaiban is, eme (Spanda princípium) csupán Élettel teli --a tudatlanság vagy élettelenség hiánya, azaz nem üresség!--, minek esszenciája az Én-tudatosság Ragyogásának zavartalansága ⁴ |

Egy felvetés !: az üresség samādhi-jának --tökéletes elmerülés-- és a mély-alvás, stb. állapotának beteljesülésében, nem tapasztaljuk Annak tevő állapotát --a Spanda-t, mint Szubjektum-- sehol, (Annak) aktivitása nem-tapasztalhatósága miatt --azaz mivel Annak aktivitása nem tapasztalható--|

Igaz ! Az erőfeszítés (vagy) lelkes vágy, ami a tett felé irányul -azaz (ami) az érzékek, stb. mozgásba lendítésének funkciója felé irányul - eltűnik (vagy) megáll ebben (az üresség Samādhi-jának állapotában), azaz a tett megszűnésének állapotában --amikor az objektumok tapasztalása megszűnik, mert az egyén belép az ürességbe--. Amikor eme (erőfeszítés) megszűnik, (csupán) egy abuddha -azaz egy bolond, kinek Én-érzete --Szubjektum-érzete-- eltűnik az üresség Samādhi-ja által - gondolja : "Én eltűntem"|

Habár, a belső esszenciális természet, ami az "Én" Fénye, ezért --amiért ez az "Én" Fénye-- ez a mindentudás jellegének (attribútumának) székhelye. És ez --vagyis, hogy ez a mindentudás jellegének székhelye-- jelzi (,hogy Ez) a mindenhatóság, stb. (székhelye) is. (Így,) Annak --a belső esszenciális természetnek vagy Spanda-nak-- megszűnése soha nem történhet meg (vagy) következhet be. Ez nem lehetséges semmilyen pillanatban, Annak megszűnésekor, egy másik tapasztaló nem tapasztalása miatt --azaz mert senki sem látható, amint tapasztalja Annak megszűnését--. Ha valaki tapasztalt --azaz ha van valaki, aki látja Annak megszűnését--, akkor ő maga eme belső Tudatosság. (És) ha (valaki) nem tapasztalt --azaz ha senki sem látja Annak megszűnését--, ebben az esetben hogyan (létezhetne annak) bizonyossága, (hogy) "az eltűnés állapota létezik "?⁵ |

Továbbá, senki más nem tapasztalja Annak megszűnését, kivéve Ő Maga --az Én vagy esszenciális természet--, minek esszenciája a Fény. Ezért, (mivel Ő eme örök Fény,) hogyan lenne (lehetséges) az Ő nem-létezése vagy hiánya ?|

Így, (a kifejezés) "egy másik nem-tapasztalása miatt (a 16. aforizmában, azt jelenti) ebben (a kontextusban) "mert egy másik tevő vagy ágens tapasztalásának  hiánya miatt --azaz egy másik szubjektum--. Ez a jelentés !⁶ |

És hasonlóképpen, miképp egy edény hiánya meghatározott az edény nélküli --szó szerint attól szabad-- talaj látványa által, úgy az Én hiánya szintén meghatározott lenne valakinek a tapasztalása (látványa) által, kiből hiányzik az Én. (Habár, az érvelés szerint) "annak --az Én hiányának valakiben-- tapasztalójának létezése elkerülhetetlen ", (következésképpen) nem-létezése az egyén saját Énjének, mint tapasztalója annak (az Én hiányának) nem bizonyítható vagy tételezhető --röviden, nem lehet bizonyítani, hogy valaki megszűnt, miközben tapasztalja (látja) ezt a hipotetikus személyt, akiben az Én hiányzik, mert ha valakinek nem-létezése valódi lenne, akkor az nem lenne képes realizálni azt, hogy egy másik személyben hiányzik az Én--|

És ha a tett --azaz minden, ami megnyilvánult-- felé irányuló erőfeszítés megszűnésével Ő --a Szubjektum-- megszűnne vagy eltűnne, akkor ezután nem lenne jelen tapasztalhatósága senki másnak, (és) más (létezők) tapasztalhatóságának hiánya, elkerülhetetlen következmény lenne. Ez a jelentés |

Emellett, egy másik nem-tapasztalása miatt -(az érzékszervek oldalán) egy külső erőfeszítés (nem-tapasztalásának értelmében), a mély-alvás, stb. közben- hogyan (létezhetne) a megszűnése a belső (Spanda) princípiumnak --a Szubjektumnak--, ahogy azt a bolondok tételezik ? Mert egy dolog megszűnése esetén, hogyan történhet meg egy másik (eltűnése) ? --kevésbé szó szerint és érthetőbben: "Mert hogyan befolyásolhat egy dolog megszűnése egy másik dolgot?"--- stb. |

És hasonlóképpen, egy másik nem-tapasztalásának esetén -egy, a tett --objektív megnyilvánulás-- felé irányuló erőfeszítés (nem-tapasztalásának értelmében), (aminek az eredménye az üresség megjelenése)- azaz (eme) nem-tapasztalás megnyilvánulása esetén, soha sincs jelen a megszűnése eme belső tapasztalónak --a Szubjektum--, minek természete Fény. (Miért?) Mert ez a belső állapot vagy természet --a Szubjektum vagy Én-- (ami a) mindentudás attribútumának székhelye, ismeri (azaz tudja) még eme üresség vagy hiány állapotát is. Máskülönben, "ez a (hiány állapota vagy üresség) nem tételezhető vagy bizonyítható --szó szerint nem bizonyított vagy tételezett-- ""|

A (szó) "anyasya" --"egy másik" a 16. aforizmában-- Birtokos esetben van --a hatodik-- (hogy közvetítse a jelentést) (mind) Alany esetben és Tárgy esetben is ⁷ |

Az "antarmukha" -- azaz "belső"-- szóval kapcsolatban (a 16. aforizmában) : (eme speciális kifejezés használatával) a lehetséges vagy valószínű állapota a tevőségnek --a Szubjektum vagy tevő állapota--, mint hasonmása, úgymond, a tett állapotának --az objektum--, említve van. Tény, hogy fenti érvelés által az Ő állapota, mint a (különböző) állapotok Ismerője (szintén meghatározásra került)|

(A szó) "antarmukha" (a 16. aforizmában) így használatos --interpretálandó-- : "antár" (azt jelenti) "a tökéletes vagy teljes Én-tudatosságból áll ", (és) "mukha" (azt jelenti) "kinek fő vagy legfontosabb karakterisztikája " --érthetőbben, "a Spanda princípium Az, aminek fő vagy legfontosabb karakterisztikája, a tökéletes vagy teljes Én-tudatosságból áll", azaz a Spanda nem más, mint "ÉN VAGYOK"--⁸ ||16||

Megjegyzések átugrása

¹ A felvető tisztán fogalmazott "Szanszkritul", de a "szóról szóra" fordításom bonyolultnak tűnhet. A témakör nagyon egyszerű: "A Spandakārikā-s I, 2-ben ki lett mondva, hogy az egész univerzum a Tudatosságból terjed ki és Azon is nyugszik. Tehát, a Tudatosság felölti az univerzum formáját. Az univerzum formájának felöltése következtében, szintén felölti az üresség formáját is --amit műnek nevezünk, mivel mert az nem Az, csak Annak kitalációja--. Miért? Mert az üresség az univerzális megnyilvánulás része. Ebben az esetben hogyan állítható az, hogy a Tudatosság az Én-tudatosság Ragyogásának zavartalansága és híján van a tudatlanságnak?".

Mostmár érthetőbb. Természetesen, hogy érthetőbb legyen, le kellett mondanom a "szóról szóra" fordításról. Kell, hogy legyen egy egyensúly a szó szerinti és az érthető fordítás között. A szóról szóra fordítás hajlamos arra, hogy inkább szószerinti legyen, mint érthető. Ez azoknak hasznos, akik szeretnék látni, hogy miképp épül fel egy szöveg Szanszkritul. Igen, a legtöbb ember ettől egy kicsit szenved, de mindig hozzáadom a megjegyzéseimet, amikor nem tudom megtartani az egyensúlyt úgy, ahogy szeretném. Emellett Kṣemarāja stílusa igen nehéz, nem csupán a szokásos nehézségekkel harcolok, amik előjönnek, amikor egy skolasztikus értekezést fordítok, mint a jelenlegi, hanem a stílussal is, ahogy a szöveg maga meg van írva. "Nehéz" alatt nem azt értem, hogy Kṣemarāja nyelvtani hibákat vétene. NEM, arra utalok, hogy nagyon hosszú mondatokat ír, nagyon hosszú szókapcsolatokat használ, túl sok jelzős szerkezet egy sorban, stb. Mindez, az már eleve bonyolult folyamatát a fordításnak, még bonyolultabbá teszi. Ok, nem tudom őt hibáztatni nyilván, mert ezer évvel ezelőtt írta ezt. Még a régi angol vagy magyar nyelv is trükkös, nem? Remek, olvasd tovább a szöveget, kérlek. 

² Mivel a bölcs függője annak, hogy "extrahosszú" mondatokat írjon, én pedig függője vagyok annak, hogy kövessem őt a pokolba is, amennyire lehetséges, hehe, igen nagy fordításokat fogsz kapni ezért. Emellett, az utolsó mondatot nem bonthatom több rövid tagmondatra, mert amit az "okozatiságról" mond, az nagyban meghatározza azt, amit az előtt állított. Nos, remélhetőleg értesz engem. OK, mivel nem tudod megtartani az egyensúlyt a szószerinti és az érthető fordítás között, most kifejtem neked apránként:

A Spanda princípiumban két állapot létezik: a tett (kāryatva) és a tevő (kartṛtva) állapota. Mivel a "kāryatva" szó a "kārya"-ból származik --ami meg lett téve vagy meg van téve-- ez ilyen módon lett fordítva --azaz a tett állapota-- ahelyett, hogy "annak az állapota, amit meg lett téve vagy meg van téve". Miért? Mert nagyon hosszú és zavaró. Tehát "kāryatva" a "tett állapotára" utal, az "objektum" --univerzum-- értelmében, mert az objektum az, amit valakit megcsinált. Érted? Ezért "kāryatva" talán "szintén" fordítható lenne "objektivitásnak" vagy "objektív univerzumnak".

Emellett, mivel a "kartṛtva" szó a "kartṛ" --tevő, cselekvő, ágens, stb.-- szóból származik, ez úgy lett fordítva, hogy a "tevő állapota". Tehát, "kartṛtva" a "tevő állapotára" utal a "Szubjektum" értelmében" --A Legmagasabb Én, amit megnyilvánítja az univerzumot--. Így "kartṛtva" úgy "is" fordítható lenne, hogy "szubjektivitás". Annak ellenére, hogy a "kartṛ" vagy Szubjektum számos limitáción átmegy, mire Ő merő "sakala"-vá változik vagy "korlátolt tapasztalóvá", meg kell jegyezni, hogy ebben a kontextusban Kṣemarāja a Legmagasabb Szubjektumról vagy Énről beszél! Remek!

A tett és a tevő két állapota csupán a szavak síkján tűnik kettőnek, ugyanis ezek valójában egy és ugyanazon Valóság. Śaṅkara vagy Śiva (az Én) eme princípiuma -aki Fény vagy Prakāsha teljes Szabadságban-- át van hatva Śakti által (Az Ő Ereje vagy Spanda) -aki úgy lett említve, mint Aktivitás, minek természete ugyanaz a Fény, így nem különbözik vagy különül el a tevő létezésétől-. Mivel Śakti vagy Spanda érezteti Śiva-val, hogy: "Én Vagyok", Ő nem különbözik vagy különül el a "tevő" (Az Úr!) lététől. Ezért, ez a princípium egységben jelenik meg az Aktivitással vagy Spanda-val. És, felöltvén az univerzum formáját (mely tattva-kból, világokból, testekből, mindezek hiányából, stb.) áll, eme bizonyos princípium úgy ismert, mint "az objektum". Más szavakkal, eme Aktivitás vagy Spanda áthatja az Urat Magát -és nem különbözik Tőle-, és kiárasztja az egész univerzumot vagy "az objektumot", ami egy "eredménye vagy hatása" vagy hasonló annak, amit a tevő tesz (vagyis az Úr, az Én).

Minden meg van tehát határozva így, egyszerűen azért, mert nem lehet más, nincs más princípium, mint ez az Egy, azaz nincs más princípium, ami még lehetne ok, ezen kívül. Kizárólag egy princípium ad életet a Szubjektumnak és objektumnak (tevő és tett), úgymond. Ez a jelentés! Most már minden tökéletesen tiszta! 

³ A kifejezések "mag" és "hajtás", amiket hozzáadtam Abhinavagupta kommentárjából ehhez a stanzához. Emellett, a "yad" (általános jelentése: ki, melyik, stb.) interpretációja, mint "yad vā" (akár) szintén a kommentárból jön. Ugyanez igaz azzal kapcsolatban, hogy miért adtam hozzá a "Cetana" vagy "Legmagasabb Śiva" szót, mint valódi Tevő vagy Ok. Tény, hogy a teljes interpretáció ebből a kommentárból jön, mert a stanza maga annyira homályos, hogy számos különböző módon lehet értelmezni. Abhinavagupta kommentárja még komplikáltabb, mint a stanza maga! "Sajnos", muszáj voltam elolvasni az egészet, hogy helyesen megértsem a stanzát. De végül meg tudtam érteni, de "kizárt" ide leírjam a fordítását, mert csak több "szükségtelen" zavart okoznék vele. A Spandanirṇaya és Kṣemarāja komplex stílusa számunkra több, mint elég! 

⁴ A felvető, a 14.-16. stanzák kommentárjának bevezetőjében, igyekszik bizonyítani, hogy a Spanda egy üresség vagy nem-létezés. Más szavakkal, igyekszik bizonyítani, hogy a Spanda végeredményben "asat" (szó szerint nem-létező vagy nem-létezés). De az "asat" szó nem a "nem-létezés vagy nem-létező"(azaz szószerinti) jelentéssel kell, hogy értelmezve legyen még az Advaitavedānta-ban sem (nem beszélve a Trika-ról). NEM. "Asat" "megnyilvánulatlan" jelentéssel bír. Létezik, de nem megnyilvánult. Ez a jelentés.

A bölcs bizonyítja, hogy Spanda nem egy üresség a "nem-létező" értelmében, hanem a Létezés Maga. Felölti az asat vagy megnyilvánulatlan állapotot, amikor az üresség formáját ölti, de NEM nem-létező. A "sat" szó (létező vagy létezés) az "as" igéből származik ("lenni", a "létezni" értelmében), amikor a Kṛt vagy Elsődleges "at" toldalék hozzákerül az alaphoz. Az alap abból a formából áll, amit a gyök vesz fel, mielőtt véget ér a 3. személyű, többes számú, Jelen Idejő ragozás : "santi" (ők vannak). Mivel a vége "anti", az alap "s". Tehát, hozzáadom az "at" toldalékot az "s"-hez: "sat". Egyszerű! Olvasd el az Affixes (1) részt és tanulj többet.

Most, a Legmagaasabb Létező "Sat" (Létezés) aspektusa nagyon fontos. A legtöbb indiai filozófia egyetért egymással abban hogy ez az Ő egyik aspektusa, de nem mindegyik ért egyet abban, hogy a Gyönyör vagy Ānanda is az Ő aspektusa. Például, az olyan rendszerek, mint a Trika vagy az Advaitavedānta Saccidānanda (Sat-Cit-Ānanda vagy Létezés-Tudatosság-Gyönyör) rendszerek, mert tételezik, hogy a Végső Felszabadulás csordultig tele van Azzal "ilyen módon". Ám más rendszer csupán Saccit (nincs Gyönyör a Végső Felszabadulásban) rendszerek. Ezek azt tételezik, hogy a Megvilágosodásban nincs Gyönyör, csupán csak "feloldódása a szenvedésnek és az örömnek". Nos, egy kicsit többet fejtettem ki erről a témakörről az First Steps (3) dokumentumban.

A bölcs Kṣemarāja megmutatja, hogy a Spanda (a Legmagasabb Létező) "létezik" mindig, és sohasem különül el Saját esszenciális természetétől. Más szavakkal, a bölcs azt mondja, hogy Spanda-t jellemzi a Sat vagy Létezés. A Spanda nem egy üresség, nem nem-létező, hanem a Legmagasabb Foka a Létezésnek. Ez nem merő teória, hanem egy tény, mely mindenkiben evidens. Az egyén saját Énje vagy Spanda "soha" nem különül Saját esszenciális természetétől. Senki sem érzi azt soha, hogy valamikor a múltban nem létezett. Az individuum intellektusa meg tud határozni bármit, amit akar, ám senki nem érez soha nem-létezést. Azért használom az "érez" szót, mert nem találtam jobbat. Az "észlelés" értelmében használom. Más szavakkal, bárki képes gondolkodni lehetséges "nem-létezéséről", születése előtt, de nem tudja azt "érezni/észlelni". NEM. Mindenki érzi, hogy állandóan létezik. Ez egy cáfolhatatlan igazság, amit mindenki, folyamatosan tapasztal.

Még amit a legtöbb ember "halál"-nak hív, az sem egyéb, mint megnyugvás az "Én"-ben, miután eldobta az "Az"-t. Úgy értem, a pusztulás csupán egy szó, ami megnevezi a folyamatot, mert a végén, semmi sem pusztul el. NEM. Végül minden megnyilvánulatlanná válik, a külső forma tekintetében, mert a Tevő vagy Szubjektum szüntelen ugyanaz marad. Ez azért van, mert a Tevő nem más, mint Sat vagy Létező/Létezés. Nos, egy dolog megjegyezni, hogy az Ő Sat aspektusa mindig Aktív mindenkiben, és nagyon más dolog közvetlen tapasztalást szerezni a Sat-ról, mint ami valójában (azaz tisztán). A Spanda-t megtapasztalni, mint "tiszta" Sat, igen félelmetes. Teljesen spontán történik. A Yogī úgy érzi, mintha egy hegy zuhanna rá. Nem "a testére", hanem "rá". Nem tudom jobban kifejteni. Például: "csak ülsz, teljesen ellazulva, amikor az egész mennyezet rád omlik". Valami hasonló. A furcsa, hogy "semmi" nem omlik rád (fizikai értelemben). Ez az Ő Sat aspektusának megtapasztalása.

Miután felépültél a "tiszta" Sat-tal történt első érintkezből, felismered, hogy többé nem tulajdonítasz figyelmet olyan igéknek, mint "tudni" vagy "tenni". NEM. A figyelmed kizárólag az "lenni"-re irányul, azaz az Úr Sat aspektusára. A tapasztalás abszolút elháríthatatlan, olyannyira, hogy képtelen vagy másra gondolni, mint a "Létezésre". A Létezés tapasztalata teljes mértékben elsöprő, így elfelejted a többi aspektust, mint "tudni" vagy "tenni". Még Gyönyör sincs, kizárólag Létezés, mely mindent, mindig áthat. A tapasztalás órákig tarthat, miközben ott vagy, remegve a transzban, tele az Ő Sat aspektusával. Ez az egyik legrémisztőbb tapasztalás, amin egy spirituális keresőnek át kell mennie, mert az élmény, melyben teljesen eltipor valami hatalmas, elképesztően "valódi". Ezért, az Ő Sat aspektusa rendkívül szilárd és megdöbbentő. Ilyennek kell lennie, mert a Spanda nem különülhet el Saját esszenciális természetétől, soha. Tehát, Ennek masszív, mindent átható Létezésén keresztül, ami mindennek Élete, a Spanda bizonyosság teszi, hogy az univerzum megnyilvánulása és feloldódása állandóan jelen van. Remek! 

⁵ Az olvasó ne legyen megzavarva a szavak álta: Spanda, esszenciális természet, belső Tudatosság, stb. Mindezen fogalmak "ugyanarra a dologra" vonatkoznak, azaz a Legmagasabb Valóságra. Ezért, mindegyik szinonimája Śiva-nak, Śaktinak, Paramaśiva-nak, Úrnak, Istennek, Abszolútnak, stb. Igen, mindig van némi finom technikai különbség a definíciókban, de ez csupán a szavak világban van jelen (azaz Spanda nem más, mint Śakti vagy az Úr Ereje, de mivel Śakti egy az Úrral, a Spanda az Úr végsősoron). A Trika megerősíti, hogy az egyén esszenciális természete vagy az Én, az Úr, Spanda, Isten, Abszolút, stb. Ezért, úgy kell tekintened ezekre a szavakra, mint amik saját Énedet definiálják, ami ezekrel, ebben a kontextusban. Igaz, hogy amíg valaki tanulmányoz valamilyen témakört mélyen, akkor figyelnie kell a finom különbségekre a különböző definíciók tekintetében, de itt nem ez a helyzet.

A Kṣemarāja által prezentált érvelés tekintetében: továbbra is bizonyítja, hogy a Sat aspektusa (Létezés) a saját Énednek vagy esszenciális természetednek, örök. Sohasem "különül el Saját természetétől". Sohasem "szűnik meg". Eme esszenciális természet mindig Aktív, sohasem alszik, sohasem megy vakációra. Mert, ha az esszenciális természet vagy valódi "Én" vakációra menne, az egész univerzum összeomlana automatikusan. Még a halál sem érinti az egyén esszenciális természetét, mert a halálhoz "valakinek" meg kell halnia. Ez a "valaki", aki meghal, sohasem hal meg, mert meghalna, nem lenne képes látni saját halálát. Igen, ezt nehéz leírni, de megerősítem, teljes szívemből, hogy a halál sohasem történik meg. Amit a legtöbb ember "halálnak" hív, csupán a test megnyilvánulatlanná válása. Minden a legtöbb ember meg van győződve arról, hogy ő a teste, a halál számára vagyon is valós. Mindenesetre, a halál sohasem érinti esszenciális természetüket, mert az Sat Maga, és Az sohasem szűnhet meg létezni. Így, a statisztika szerint számtalan élőlény hal meg eonok óta, ennek ellenére, senki sem hal meg soha! Senki sem születik soha! Az igazat beszélem. A születés és a halál csupán a testet érinti, nem az Ént vagy Létezőt. Ő úgy is nevezett, mint "Létező", az Ő zavartalan létezése miatt.

Mindazonáltal, a Trika szerint, mindenki a halhatatlan Spanda esszenciálisan, a legtöbbjük nem ismeri ezt fel a gyakorlatban. Ez azért van, mert a Spanda vagy Én elrejti Önmagát a legtöbb ember elől. Feltehető a kérdés: "Miért?". Mert nem érdemlik meg, ugyanis erényeik nem elegek, hogy megkapják Annak feltárulását. A Spanda Ereje vagy esszenciális természet annyira monumentális, hogy Az képes elfedni bizonyos részeit Önmagának Önmaga elől. Egy hétköznapi emberi elme ezt nem képes felfogni. Ha valaki azt gondolja: "Nos, a Trika viszont tételezi, hogy mindenki az Én eredendően". Igen, de mivel a legtöbben nem realizálják ezt az Igazságot, ezért ez olyan, mintha nem mindenki lenne az Én a "gyakorlatban". És hogyan lehet erényeket gyűjteni? A Trika szerint úgy kell gyakorolni, hogy követik a tanításokat, amiket a Śivasūtra-k (a részletes Śivasūtravimarśinī kommentárral együtt) ad, azaz az egyénnek követnie kell az upāya-kat. Miután gyakorolta ezeket a módszereket, általában évekig, az Úr egy napon úgy dönt, hogy az erények elégségesek és feltárja Önmaga természetét a "szerencsés törekvőnek". Habár a kifejtés duálisnak tűnik, a tapasztalás teljes mértékben "non-duális", úgy mond, mert a végén, amit a "szerencsés törekvő" realizál, az túl van a szavakon. A "szerencsés törekvő" számára megnyilatkozik saját esszenciális természete vagy Énje egy elképzelhetetlen módon.

Az Ő feltárulásának pillanatában, ez az "áldott egyén" megérti, hogy ő nem a hamis "Én" és mindaz, amit hozzá tartozik (individualitás, test, elme, stb.). NEM. Felismeri esszenciális természetét, mint ami AZ VALÓJÁBAN, mind Saccidānanda (Létezés-Tudatosság-Gyönyör). Ezt a felismerést úgy nevezzük Végső Felszabadulás, természetesen. Felszabadulás miből? Felszabadulás az Āṇavamala-ból (az eredendő tisztátalanság), ami a Legmagasabb Ént elvezeti ahhoz, hogy korlátolt individuumnak tekintse Magát. Az Āṇavamala, a Trika szerint kizárólag az Úr által oldható fel. Csak Az képes megírni a korlátolt létező újjászülető létezésének konklúzióját, aki megírta annak bevezetőjét. Legyen a kegyelmes Úr örökké dicsőítve! 

⁶ Itt kettős értelmezés van jelen. Igen, a bölcs itt kijelenti, hogy ebben a kontextusban az "egy másik nem-tapasztalása miatt" azt jelenti, "egy másik tevő vagy ágens (szubjektum) tapasztalásának hiánya miatt", azaz senki sem látható, aki tapasztalná a Legmagasabb Én végét, még ha valaki látott is valakit, akinek az Énje "látszólag" eltűnt (azaz egy halott ember), az Én továbbra is létezik, mint (a Szubjektum, aki ezt tapasztalja). Az Én abszolút megszűnése vagy eltűnése nem látható sehol, mert az Ő Sat aspektusa mindig megmarad, mint a "létező" Szubjektum. Ez az, amiért a Szubjektum mindig létezik és az "kizárólag" egy. Nincs "kettő vagy több" Szubjektum valójában (kivéve az egyén képzeletében).

Valaki azt mondhatja: "De tapasztalok különböző embereket kívül". A válasz ez: "Igen, de nem különböző Szubjektumok". Miért? Mert Ő a személy maga, aki kérdez. Emellett, még ha eme személy el is képzeli azt, hogy különböző Szubjektumok honolnak különböző testekben "odakint", nem képes tapasztalni őket "közvetlenül". Tehát, ha eme személy tudatlan, spirituális szemszögből, azt fogja gondolni: "A Szubjektum bennük láthatatlan". De ha ő tanult és tapasztal, spirituális értelemben, akkor nem fog így gondolkozni. Mert realizálja, hogy a Szubjektum mindig "ő maga". És ha ez a személy rendkívüli módon tanult és tapasztalt, nos, ebben az esetben, ezt a kérdést fel sem teszi, egyáltalán.

Ám van egy másik jelentése is ennek a kifejezésnek "egy másik nem-tapasztalása miatt". A 15. aforizma szerint, csupán a tett felé való erőfeszítés szűnik meg, amikor valaki belép az ürességbe. Más szavakkal, mivel az erőfeszítés, ami az érzékeket mozgatja és azok hozzátartozó tárgyaihoz rögzíti azokat szűnik meg, a megnyilvánulása ezen objektumoknak szintén megszűnik és az egyén belép az üresség Samādhi-jába --elmerülés az ürességben--, ahol az objektív világ mindezzel együtt eltűnik. Bár "egy másik" (azaz. az erőfeszítés, amit az érzékek tesznek, hogy tapasztaljanak, aminek természet az univerzum megnyilvánulatlanná válása) nem tapasztalt az üressében, ez nem jelenti azt, hogy "nincs semmi" (nem-létezés). NEM. A Szubektum (a tevő vagy ágens) mindig megmarad, mint olyan, teljesen érintetlenül az univerzális megnyilvánulatlanság által. Miért? Először is, az Ő halhatatlan Sat aspektusa miatt, ami felruházza Őt Abszolút Létezéssel; másodszor pedig, a kérdés mindig jelen van: Miért kellene valami eltűnésének mindig valami másnak az eltűnésével járnia? Ezért, azok akik fenntartják azt véleményt, hogy az univerzum eltűnése "szükségszerűen" jelzi a Szubjektum megszűnését, csupán egy értelmetlen érvelést dédelgetnek.

Ez lehetetlen, de még ha valaki képes is lenne bizonyítani, hogy a Szubjektum eltűnik az univerzummal együtt, akkor is mindig ott van a kérdés "hogyan tárulhat fel újra az univerzum, ha a Szubjektum eltűnt?". Mert, ha azt senki sem tapasztalja, hogyan lehetne értelme az univerzumnak akkor? Úgy értem, mi a célja annak az univerzumnak, ami "senkiért" tárul fel? Természetesen, mindenek a tapasztalata rámutat, hogy a Szubjektum sohasem szűnhet meg, mert szüntelen jelen van Valaki, aki tapasztalja a világ megnyilvánulását és visszaoldódását. Ki az? Ő Maga! Mert kizárólag csak egyetlen Szubjektum van.

Igen, valaki meg lehet győzve az intellektusa által, a több Szubjektum létezéséről, és még mindezek megszűnését, stb. is el tudja képzelni. De, mivel az intellektus egy megnyilvánulása vagy találmánya a Szubjektumnak, a Trika és sok egyéb más filozófiai rendszer szerint, ez nem alkalmas bizonyításra. Ez olyan, mintha a PC-m bizonyítaná az én eltűnésemet, hehe. Mindenesetre, mondhatod nekem, hogy az intellektusomat használom, hogy érvelést állítsak elő: NEM. Az intellektus csupán a módja, módszere (akárcsak a kezeim a billentyűzeten, egy módszer) annak, hogy közvetítsem számodra ezt a tudást. A valódi magja ennek az instrukciónak a Szubjektum Maga, aki mindenki által természetesen módon tapasztalt. Ha az olvasó a saját tapasztalatához folyamodik, "kétségtelenül" realizálja, hogy "soha" nem szűnt/szűnik meg létezni. És ha az olvasó úgy gondolja, hogy ő megszűnt létezni a múlt egy bizonyos pillanatában, stb. (pl.: egy rövid/ideiglenes halált közben), mindig jelen van a problémája annak, hogy honnan tudja ezt, ha valójában "megszűnt létezni". Amit a legtöbb ember gondol ebben a helyzetben "a testük szűnt meg létezni", de nem ők maguk esszenciálisan. Amikor valaki azt hiszi, hogy a test a valódi Én, akkor van probléma a halállal, de amikor valaki realizálja, hogy valódi Énje a halhatatlan esszenciális természet vagy Spanda, a halál nem probléma többé.

Valamint, a "világ megnyilvánulása és megszűnése alatt" azt értem, "minden objektum és ember körös körül, az, ami megjelenik és eltűnik, minden gondolat, ami megjelenik és eltűnik, stb.". Nem a mamut univerzumról beszélek, amit a csillagászok látnak, ami tele van galaxisokkal, stb., ami megjelent egy bizonyos pillanatban és el fog tűnni a távoli jövőben. NEM. A csillagászok univerzuma nem egy valódi univerzum, hanem az Úr találmánya nekik, amit nézhetnek az eszközeiken keresztül. Igen, ez a kolosszális kitaláció szintén az "univerzum" része, de nem releváns univerzum egy emberi létező számára. Nem azt mondom, hogy a tudomány értelmetlen. NEM. Azt mondom, hogy az Úr egy Viccmester. Miért? Mert egy átlagos csillagász évekig próbálja megtalálni, hogy az univerzum született vagy mikor lesz vége, mér abszolút lehengerlő távolságokat galaxisok között, amik porfelhőknek tűnnek egy táguló univerzum egészében. Ugyanez a csillagász szintén látja, hogy vannak csillagok, amik mellet a nap viccnek tűnik, galaxisok amik olyan nagyon, hogy a Tejút olyan, mint azok hátsó udvara, stb. Látja, látni fogja mindezeket a csodákat, stb., de "általában" nem realizálják, hogy saját Énjük mérhetetlen és ezért messze a Legnagyobb Valóság! Nem realizálják, hogy saját valódi "Énjük" sokkal lenyűgözőbb, mint bármi, amit távcsövükön keresztül figyelhetnek, így megmaradnak korlátolt létezőnek. Igen, egy csillagász korlátolt létezőnek, mert szem elől tévesztik a Legnagyobb Valóság, saját valódi Énjüket. Mi értelme hát kémlelni az űrt ebben az esetben?

NEM, nem azt mondom, hogy a csillagászat haszontalan (ez szintén értelmetlen volna), de nem képes kifejteni az univerzum eredetének és végzetének Misztériumát, "amíg" a csillagász nem ismeri fel saját isteni "Énjét". Természetesen "általános" esetről beszélek, de mivel én magam is szeretem a csillagászatot, állandóan látom, hogy a csillagászok elbuknak annak felismerésében, hogy a Mag bennük van, nem kívül, egy távoli határon, stb. Emellett, még az egyén saját fizikai teste is lehet csillagpor és hasonló, de senki sem az élettelen fizikai test, hanem a halhatatlan Én, aki téren és időn túl van, akit lehetetlen mérni vagy leírni. Ha valaki nem érti meg ezt az egyszerű igazságot, mi értelme megérteni, hogy a távoli galaxisok hogy mozognak és így tovább? De ha valaki realizálja saját Énjét, saját valódi "Énjét", akkor meg fog érteni mindent egyszerre és abba a helyzetbe kerül, ahol "teljesen" ki van fejtve az eredete, természete és folyamatai az univerzumnak. És nem előbb! Bár ez úgy tűnik, mint egy diskurzus a csillagászat vagy a csillagászat ellen, nem az. NEM. Ez az eredendő tudatlanság elleni diskurzus, ami gyakorlatilag a teljes emberiséget áthatja.

Miképp az Úr nyilvánítja meg az ürességet és állítja meg spirituális fejlődését sok embernek, most Ő úgy látszik örömét leli abban, hogy megnyilvánít egy hiper hatalmas univerzumot végtelen galaxisokkal, stb. Következésképpen sok ember fogja vizsgálni eme hiper hatalmas univerzumot, és nem fogják észrevenni, hogy a Legfontosabb Dolog ők maguk. Mert, mit tehet ez a hiper hatalmas univerzum, ha annak mérhetetlen Tapasztalója --Maga-- nem MOST és ITT látja azt? Jó vicc, Uram!

Emellett, még azok a kolosszális galaxisok is véget érnek előbb vagy utóbb. Ebben az értelemben olyanok, mint bármelyik másik objektum: múlandók! Tehát, ha valaki elég bölcs, akkor először is a saját halhatatlan Énjét tanulmányozza, mert eme Én múlhatatlan. Sajnos, az Úr vicce miatt, a dolgok fordítva sülnek el, azaz általában, egy személy az óriási univerzum vizsgálatával kezdi, és elhanyagolja saját Énjét. Mivel ez értelmetlen, a konklúzió, amihez meg fog érkezni, szintén "értelmetlen" lesz. Tanulmányozni a múlandót, a Múlhatatlan elvetése után: ez a spirituális tudatlanság jele. Mivel ez a helyzet, mi értelme odafigyelni az interpretációjára és konklúziójára egy olyan személynek aki ennyire tudatlan? A "megfelelő valódi vezetés" témaköre a jelenlegi emberiségben, egy komoly probléma. Az emberiségnek szüksége van bölcs emberekre, akik meghaladták az Úr viccét és fogadták az Ő Kegyelmét. Kizárólag ezek a bölcsek működhetnek irányjelzőként itt.

Amikor valaki eléri az Én-realizációt, amikor olyan Szabaddá válik, mint az Legmagasabb Én, mindez a látszólag kolosszális univerzum drámaian parányiként tapasztalttá válik. Annak, aki megvilágosodott, az egész univerzum úgy jelenik meg, mint valami lényegtelen, ami az Ő Létének sarkában pihen. Ez nem az én találmányom, egy lázas Szanszkrit fordítás után, hanem valami, ami jelezve van a szövegekben. Például, a bölcs Patañjali valami hasonlót a ő Yogasūtra-inak IV. fejezet, 31. aforizmájában, ahol meghatározza, hogy minden tudható (objektum) nagyon kevésnek tűnik egy olyan személy számára, aki elérte a Végső Felszabadulást. Tehát van egyfajta szabály, ami így fogalmazható meg: "Minél tudatlanabb spirituális egy személy, az univerzum annál nagyobbnak tűnik számára". Ez azért van, mert a spirituális tudatlanság jelen az "objektum" dominanciája. De egy bölcs személyben, tele helyes megértéssel, a Szubjektum a domináns és az objektum másodlagos. Következésképpen, amikor valaki eléri a Végső Felszabadulást (azaz, amikor valaki realizálja a Szubjektumot önmagában), tudása végtelen lesz és az egész univerzum lényegtelenné válik és könnyen megismerhetővé. Amíg valakinek nincs meg ez a tapasztalása, bonyolultnak látja, hogy ez miképp lehetséges, ez kétségtelen. Ezért, ez végeredményben a Legmagasabb Valóság Kegyelme általi, Legmagasabb Valóság, önmagában való realizációjának témaköre.

Ez okból kifolyólag, a múltban oly sok embert megzavartál a Te ürességeddel, óh Uram! Most ezzel az óriási mamut univerzummal zavarod őket össze "odakint", aminek hatására az egyén létezése még nyomorultabbnak tűnik, mint bármikor azelőtt. Így, megrészegülve voltak a Te ürességed által a múltban, most sokkolva vannak a Te csillagászati univerzumod által, és továbbra sem realizálják saját Esszenciájukat. Valóban, a Te Erőd, mely elfedi Saját természetedet, abszolút lehengerlő, Uram! Tehát ez a módja annak, hogy valakinek miképp kell tekintenie a Legmagasabb Énre, a modern időkben: "Nem akarom sem az ürességet, sem a hiper hatalmas univerzumot, TÉGED akarlak, saját Énem!" És amint a Legmagasabb Valóság teljesen realizálttá válik valakiben, a többi automatikusan megismerszik ezen keresztül. Eme realizáció után, bárki úgy irányítja az életét, ahogy akarja, mert az élet célja eléretett. És igen, dönthet úgy, hogy tovább nézi a távoli, briliáns bolygókat, stb., de immáron ismeri az Igazságot mindezen kolosszális megnyilvánulás mögött és nincs többé megrészegülve és azoktól és nem csapják be többé.

OK, foglaljuk össze!: "egy másik nem-tapasztalása miatt" azt jelenti "egy másik Szubjektum nem-tapasztalása miatt", ahogy a bölcs meghatározta, de szintén "az objektivitás nem-tapasztalása miatt (mert az erőfeszítés, mely a felé irányul, az érzékek oldalán, megszűnik)" (amikor valaki belép az ürességbe és az univerzum eltűnik, mert az érzékek nem működnek immáron). Most már teljesen tiszta! 

⁷ Hogy megértsd ezt a témakört, el kell olvasnod a kifejtésemet az esetekről a Declension (1) dokumentumban. Mindenesetre, kifejtem, hogy a szerző mit értett itt, jelen kontextusban: Az Alanyi eset a Szanszkrit "kartṛ"-ként, míg a Tárgyas eset "karma"-ként van megtervezve. E két szó szintén jelent "szubjektumot" és "cselekvést/objektumot". Tehát, már eleve tudod, mit fogok mondnai, ugye? Az "anyasya" vagy "egy másik" kifejezés (Birtokos esetben ragozva a 16. aforizmában) közvetíti az Alanyi eset jelentését így: "egy másik nem-tapasztalása miatt = mert egy másik (Szubjektum) nem tapasztalt", azaz csak egy Szubjektum van mindig. Emellett, ugyanazon "anyasya" kifejezés közvetíti a Tárgya eset jelentését így: "egy másik nem-tapasztalása miatt = amikor a Szubjektum nem tapasztal egy másik --erőfeszítést, amit az érzékek tesznek, hogy tapasztaljanak, ami az univerzum megnyilvánulatlanságát eredményezi--", azaz az objektív univerzum (cselekvés/objektum) feloldódik és a Szubjektum csupán ürességet tapasztal. Majd, a 16. aforizma meghatározza a következő két dolgot:

"Soha nincs jelen eme eredendő állapot vagy természet megszűnése, ami a mindentudás székhelye, mert egy másik (Szubjektum) nem tapasztalt||16||"

"Soha nincs jelen eme eredendő állapot vagy természet megszűnése, ami a mindentudás székhelye, amikor a Szubjektum nem tapasztal egy másikat --azaz az erőfeszítés, melyet az érzékek tesznek, hogy tapasztaljanak, ami az univerzum megnyilvánulatlanságát eredményezi vagy az üresség állapotát--||16||"

Ezért, a Szubjektum (az eredendő állapot vagy természet) soha nem szűnik meg létezni, még akkor sem, amikor az objektum vagy univerzum megnyilvánulatlan. Emellett, Ő sohasem szűnik meg, mert Ő az egyetlen Szubjektum. Ha Ő megszűnne, az univerzum is megszűnne örökre és soha többé nem tárulna fel újra! Igen, igen ez bonyolult, de érthető, ha az intellektusod megteszi a kellő erőfeszítést. Senki sem mondta, hogy a Spandanirṇaya olvasása olyan, mint egy regény olvasása, hehe. Viccet félretéve, ahogy látod a skolasztikus Kṣemarāja kommentárját, megértheted, hogy milyen mély a jelentése a Spandakārikā-knak. Nyilvánvaló, hogy Vasugupta, a szerző, tudta, hogy mit csinál .

Ezért, eme nagy személyiségek munkáinak tanulmányozása nagyon fontos. A Végső Felszabadulás a "megértés" és nem a "gyakorlat" terepe. Természetesen, a "gyakorlat" kiteszi a legnagyobb részét egy spirituális törekvő napjának, sok évig. De amint eléri az útjának végét, a helyes megértés válik elsődlegessé. Ha valakinek megvan ez a fajta helyes megértése, nincs szüksége arra, hogy bármilyen spirituális praxist folytasson. De természetesen, általában a legtöbb ember sok évnyi gyakorlás után tesz szert tiszta, finom és megértéssel teli intellektusra. Ez gyakorlatilag egy szabály, de mint mindig, vannak kivételek. Ez az, amiért egy spirituális közösségben, számos tevékenység történik minden nap. Mindegyik tevékenység egy-egy bizonyos törekvő szintjének felel meg. Szintén általában, minél magasabb egy szintje egy törekvőnek, annál kevesebbet mozog, abban az értelemben, hogy a "gyakorlatai" egyre szilárdabbak (fizikailag értve), mert a "tiszta és helyes megértéssel teli intellektushoz" kapcsolódik. Megmarad éberen és vággyal telve, hogy érintkezésbe kerüljön a Legmagasabb Princípiummal, ezért a szilárdsága. Remélhetőleg "helyesen" értelmezed, amit mondtam, hehe. 

⁸ Spanda nem más, mint Śakti, az Úr Ereje, aki Vele egy! Ő (Śakti) olyan, mint az Ő (Śiva) arca. Miképp akkor kezdesz el megismerni valakit, ha látod az arcát, úgy kizárólag Rajta (Śakti-n) keresztül tudod megismerni Őt (Śiva-t). És miképp az Úr senki más, mint a te saját Éned, a az Ő megismerésének folyamata, automatikusan elhozza a "saját magad" megismerésének folyamatát. Az "antarmukha" kifejezés, amit Vasugupta használt, hogy rámutasson, a Szubjektum, hasonmása az objektumnak (vagy tettnek), ami külső. Mivel a "belső" és "külső" terminológiák nem teljesen pontosan, csupán egyfajta mód a Szubjektum és az objektum/tett közti különbség kifejezésének, Kṣemarāja azt írta "iva" ("úgy mond") a kommentárjában. Valójában, a Szubjektum vagy Én a Megismerő, aki áthatja a tudatosság minden állapotát. Ő nem belül vagy kívül van, mert a tér nem tudja Őt megérinteni, egy kicsit sem. Tehát, használnunk kell mindezeket a fogalmakat, hogy leírjuk Őt (Śiva-t), tudod.

Végül, annak ellenére, hogy az "antarmukha" szó szerint azt jelenti "belső", a kommentátor meghatároz egy további interpretációt: "Ez, minek fő vagy legfontosabb karakterisztikája a tökéletes/teljes Én-tudatosság". Ezért a Spanda a valódi "Én", az esszenciális természet, az Úr Ereje, az Én Ereje, a Szubjektum, és így tovább. Ez a Legmagasabb Valóság mindenben. E tökéletes Én-tudatosság nélkül semmi nem képes létezni. Mivel ez semmi által nem zavart, nem elfedett, Az mindig megmarad ugyanannak, minden állapot, folyamat, változás, stb. közben. Sohasem gyarapodik vagy csökken, semennyire. Ezért, mivel eme Legmagasabb Valóság ez, az egyénnek így kell fohászkodnia Hozzá: "" - "Bhagavan kṛpāṁ kuru me" - "Óh Te ragyogó Úr, légy irgalmas hozzám!". 

fel

 További információ

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.