Abhinavagupta - Paramārthasāra (Paramarthasara) Stanzák 8-11- tiszta fordítás - Nem-duális kashmiri Shaivizmus

Tiszta fordítás

 Introduction

A Paramārthasāra folytatódik további négy stanzával. Ez harmadik stanza-csoport, ami a teljes szöveget alkotó 105 stanzából négyet fed le.

Természetesen, mellékelem az eredeti stanzákat, amiket Yogarāja kommentál. Valamint írni fogok elég sok megjegyzést, hogy az átlagos olvasó számára is annyira érthetővé tegyem a könyvet, amennyire csak lehetséges.

Yogarāja Szanszkritja sötétzöld színnel jelenik meg, míg Abhinavagupta eredeti stanzái sötétvörösek. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti stanzák barnák, Yogarāja kommentárja viszont fekete. A fordításban szintén, Abhinavagupta eredeti stanzái, vagyis a Paramārthasāra zöld és fekete betűkkel szerepelnek, míg Yogarāja kommentárja tartalmaz fekete és vörös szavakat is.

Olvasd a Paramārthasāra-t és tapasztald meg a Legfőbb Ānanda-t vagy Isteni Gyönyört, kedves Śiva.

Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett.

fel

 8. Stanza

Miképp még a föld láthatatlan árnyéka is láthatóvá válik amikor megmarad a hold korongján , úgy ez a mindig jelenlévő Én is láthatóvá lesz, az intellektus tükrében , az érzékszervek által ||8||

¹ Egy felvetés: Ha minden a Nagy Úr, azaz Tudatosság vagy Cit, akkor az élettelen objektumok (mint egy marék föld), lévén Acit vagy Tudatosság híján levő, látszólag bizonyítja, hogy ez az állítás nem igaz, vagyis, hogy valójában nem minden a Nagy Úr vagy Cit. Mert ha minden Tudatosság vagy Cit, akkor Azzal, vagyis Élettel lenne tele minden…, tehát mik ezek az "élettelen, halott" objektumok itt?, mivel azoknak egyáltalán nem kellene létezniük. És ha ezek az élettelen objektumok szintén úgy vannak tekintve, mint amik Tudatosság, akkor tele vannak Élettel és ezért nem lehetnek "élettelenek" csak "élők". Ebben az esetben, a különbség élettelen és élő közt megszűnne és ez a hétköznapi élet megszűnését hozná létre, ami dualitáson alapszik: vagyis élőn és élettelenen.

Ez a "látszólag" ártatlan kérdés egy bölcs választ indukált a nyolcadik versszakkal, Abhinavagupta-ban. Mivel a tanítás, ami a versszakban, valamint Yogarāja kommentárjában található, a "kulcs" a végső felszabaduláshoz a nem létező kötöttségből, így szentelj alapos figyelmet annak, amit átad neked.

² Miképp a föld árnyéka szüntelen létezik, de csak akkor látható, ha megmarad a hold korongján, úgy eme Nagy Úr is, Aki Tudatosság, akkor tapasztalható, amikor az univerzum megjelenik. Amikor az univerzum nem nyilvánul meg és az Én (Aham vagy a Valódi "Én") egyedül van Saját Ragyogásában, Ő nem észlelt, csak úgy, ahogy a föld árnyéka sem tapasztalható, amikor láthatatlan marad a csillagok sokasága közt. Ez az Én mindenben benne van és közvetlenül tapasztalható, mint az egyetlen esszenciális természet, az egyén saját tapasztalatán keresztül, de nem mindenki tapasztalja Őt így. Csak egy suprabuddha (egy teljesen felébredett) képes tapasztalni Őt az Ő Ragyogásában, szüntelen. A prabuddha vagy részlegesen felébredett kizárólag a hétköznapi tudatállapotok (mint ébrenlét, álom és mély-alvás) elején és végén képes Őt tapasztalni. Ez ki lett fejtve a Spandanirṇaya I.1-ben a bölcs Kṣemarāja által. A többi ember (a nem-felébredettek), bár szintén a Nagy Úr, nem rendelkezik valódi realizációval Őt illetően, úgy, mint ami Ő valójában, és ez számukra az összes probléma oka az életükben. Mindez részletesen ki lesz fejtve a következő megjegyzésben.

³ A Trika rendszerben, a Śāktopāya a módszer, ami Śakti (A Nagy Úr Ereje, Śiva Ereje) nézőpontját használja. Amikor ezt a módszert használod, hogy realizált saját Énedet, azt tanulod, hogy maradj a "résben" két dolog között (két gondolat, két külső objektum, stb. között). Például, ha nézed az A objektumot, az univerzum pontosan ez, azaz az "A objektum" Śiva számára (Számodra!). Majd, amikor figyelmedet átváltod a B objektumra és végül a B objektumra fókuszálsz, akkor a B objektum Számodra az univerzum. Bár, a szemlélt objektumok közötti "rés" vagyis A és B objektumok közti résben NINCS jelen univerzum, azaz Śiva (a Valódi "Én") megmarad teljesen Enélkül (vagyis az univerzum nélkül). A Śāktopāya-ban azt tanulod, hogy fókuszáld a figyelmedet ezekre a résekre és nem magukra az objektumokra, mint ahogy a hétköznapi emberek folyamatosan teszik. Amikor ez elkezded, megszűnsz hétköznapi embernek lenni és ez átalakít téged egy yogī-vá. Ez a különbség yogī-k és hétköznapi emberek közt.

Ahogy tovább haladsz a koncentrációdban, megtanulod hogyan legyél éber belső Énedről (ahol nincs univerzum). Ennek a realizációnak a neve Ātmavyāpti vagy "behatolás (vyāpti) az egyén Saját Énjébe (Ātmā)". Természetesen most "igen erősen egyszerűsítem" a kifejtését mindezeknek a folyamatoknak, különben a megjegyzés nagyon hosszú lenne. Az "Ātmā" szó (egy hímnemű főnév, mely az Ātman prātipadika --nyers-- formájából származik), "Ātma"-nak írandó, amikor egy összetételben használatos. Itt azt írom "Ātmavyāpti" és nem "Ātmāvyāpti". Tehát, amikor eléred az Ātmavyāpti-t, realizálod a belső Énedet…, de nem tudod tapasztalni az Ént kívül is. Összességében, továbbra is kötöttségben vagy, nem birtoklod a Nagy Úr Szabadságát, mert amikor visszatérsz a belső elmerülésből, a középpontból (két tapasztalás…A és B objektumok közti rés), nem tapasztalod tovább az Ént és úgy érzed, hogy az univerzum "egy akadály". Majd, lévén ez az univerzum akadálynak tűnik számodra, úgy döntesz, hogy menekülsz az univerzum elől, a világ elől és inkább mennél egy erdőbe vagy hegyre…de ott is az univerzumot találod! Más szavakkal, a városban az univerzumot találod "városként", és a hegyekben vagy az erdőben szintén az univerzumot találod, csak "egy erdőként" vagy "egy hegyként". Majd ezt gondolod: "Ez ugyanaz a kavics a cipőmben, csak más aspektusa". Ez a hozzáállásod, mert rendkívül tudatlan vagy és efelől nincs semmi kétség. Hadd mondjam el neked, hogy van jó pár filozófiai iskola Indiában, amik arra a következtetésre jutottak, hogy az univerzum egy akadály a spirituális megvilágosodás előtt. Elutasítom mindezeket az iskolákat, mert az Úr Śiva Kegyelme híján vannak! Olyan lényegesek csupán, mint egy porszem, amit elvisz a szél!

Mindenesetre, amikor a Nagy Úr beleönti Kegyelmét valakibe, aki elérte az Ātmavyāpti-t, az elérkezett a módszerhez, melynek neve Śāmbhavopāya, ahol teljes gondolatmentesség van jelen, azaz nem létezik számára semmilyen támasz. A Śāktopāya-ban a támasz két tapasztalás (A és B objektumok tapasztalásai) közti rés, de a Śāmbhavopāya-ban megmaradsz, CSUPÁN gondolatmentesen. Ez az állapot a végső felszabadulás előszobája. A Śāmbhavopāya-ban még nem vagy olyan Szabad, mint az Úr Śiva, de nagyon nagyon közel vagy ehhez a realizációhoz. Amikor eléred az Ő Szabadságát, az a Śivavyāpti vagy "behatolás (vyāpti) Śiva-ba --a Végső Valóságba--". Azért, hogy az Ātmavyāpti-ból elérd a fenséges Śivavyāpti-t, Śiva beléd önti Saját Kegyelmét az Ő tanításain keresztül. Teszi ezt most is a Paramārthasāra által. Amikor Abhinavagupta és Yogarāja mondott (az Úr Śiva két megtestesülése) az a következő:

Amikor Ātmavyāpti-ban vagy, amikor teljesen tudatos vagy belső Énedről, nincs jelen univerzum. Csupán két tapasztalás (A és B objektumok között, hogy maradjunk a fenti példánál) között nyugszol…de, amikor az univerzum megjelenik újra, azaz amikor egy másik objektum tapasztalása van jelen, az Éned tapasztalása megszűnik és várnod kell, amíg visszatér az Ātmavyāpti, a következő résben. Mivel nem tudsz élni állandó Ātmavyāpti-ban, így az univerzum előbb vagy utóbb újra megjelenik, egy külső objektum formájában, egy gondolat formájában, stb., így szükséged van az univerzummal kapcsolatos helyes attitűdre. A tompa yogī-k, akik azt hiszik, hogy az univerzum akadály a transzaik előtt, teljes mértékben tévednek. Valójában, az univerzum azért van itt, hogy segítsen felismerni Śiva-i Állapotodat, saját Állapotodat, mint a Nagy Úr Maga. Amikor Śiva egyedül van (két tapasztalás közti résben), Ő nem tudja realizálni Saját Ragyogását, Saját Hatalmasságát, mert kitölt mindent. Ezért az Ő Ereje, Śakti-ja, megnyilvánítja az univerzumot Számára, hogy felismerje Saját Ragyogását és Nagyságát újra, csak úgy, ahogy realizálod azt, hogy "a földnek van egy árnyéka", amint keresztezi a föld a holdat, a holdfogyatkozás idején. Ehhez hasonlóan, amikor Śiva egyedül van, az Ő Ragyogása olyan, mint a hold árnyéka, ami vándorol a csillagok sokasága közt, ahol is Az láthatatlan marad. De amikor az univerzum Śiva elé táratik Śakti által, Ő felismeri Saját Ragyogását úgy, ahogy az anyaföld képes felismerni, hogy van egy árnyéka, amikor az árnyék megmarad a hold formáján a fogyatkozás közben. Ezért az univerzum nem "elfedi Śiva-t", hanem segít Neki, hogy felismerje Saját Ragyogását. Amikor Ő realizálja Saját Ragyogását, az a végső felszabadulás és semmi egyéb tennivaló nem marad számodra.

A bölcs Yogarāja kifejti a tanítást, amit Abhinavagupta adott, azzal, hogy azt mondja, hogy az Én evidenssé válik, amikor ilyen lesz: "Én hallom". Más szavakkal, az univerzum jelenléte hangként, például ráveszi az Ént, hogy ezt mondja: "Én hangokat hallok". Ha elemzed a kijelentést, rájössz, hogyan jelenik meg itt az "Én": "ÉN hangokat hallok". Így minden további tapasztalás, amit az univerzum generál csupán feltárja a Nagy Urat a Nagy Úrnak (Neked!). Nézd: "Én örülök", "Én szenvedek", "Én tévét nézek", "Én szomorú vagyok", "Nekem van egy fizikai testem", "Nekem nincs pénzem", "Én gazdag vagyok", "Én élek", "Én haldoklok", stb. Mindezen tapasztalásokon keresztül, a valódi "Én", Śiva teljes mértékben feltárul. Az objektumok és tapasztalatok, amiket az univerzális megnyilvánulás hoz létre, úgy viselkednek, ahogy a hold a föld árnyékával kapcsolatosan. Az univerzum sohasem akadály Śiva-nak, mivel Ő úgy nevezett, mint Arodhya vagy Akadálytalan. Mert minden tapasztalásban, legyen az akár kellemes, semleges vagy kellemetlen, a valódi "Én" maradéktalanul feltárul!

Amikor Śiva látja az Ő Saját Ragyogását tükröződni egy objektumon, amint tapasztalja és látja azt, hogy az az övé, akkor ez olyan, mint amikor a föld árnyéka megmarad a hold korongján, azaz a föld árnyéka, mint olyan, teljes realizációra kerül. Ehhez hasonlatosan, egy személy, aki realizálta Śiva-i Állapotát, Önazonosságát az Úr Śiva-val, olyan, mint az anyaföld, ami saját árnyékát nézi. És amikor egy személynek nincs realizációja az Úr Śiva-val való Önazonosságával, ő olyan, mint az anyaföld, amikor a csillagok sokaságát nézi, és nem veszi észre, hogy van saját "árnyéka". Az élettelen objektumok, mint egy marék föld és a többi dolog ugyanabban az állapotban létezik, mint a fel nem ébredett emberek. Ezért tűnik úgy a Nagy Úr, mintha nem lenne jelen egy marék földben, stb., miközben úgy tűnik, mintha jelen lenne egy Én-realizált személyben. Tény, hogy Ő "mindig" jelen van, de Ő nem realizálja Saját jelenlétét, amíg a "hold" Elé nem kerül, úgy mond. Ebben az értelemben, az univerzum jelenléte sohasem akadályozza Őt, hanem pont ellenkezőleg, segít Neki, hogy lássa Saját "árnyékát", Saját Ragyogását és Hatalmasságát.

Az Ő Játékában, csupán az intellektussal felruházott létezők képesek realizálni Śiva-i Állapotukat, azaz nekik van "holdjuk" amin "a föld árnyéka" láthatóvá válik. Más szavakkal, ők képesek látni az Urat, tükröződni intellektusuk tükrében, a pratibhā tükrében --a kreatív Tudatosság vagy más néven "Én-tudatosság", de ebben a kontextusban, a korlátozások terepén, ez merő "intellektusként" jelenik meg--. Az emberi létezők finom teste úgy nevezett, mint "puryaṣṭaka", a Trika rendszerében, azaz "a nyolc (aṣṭaka) városa (puri)". Mi a nyolc? Ezek: Intellektus, egó, elme (tattva-k 14-16), együtt az öt Tanmātra-val vagy finom elemekkel (tattva-k 27-31) --Nézd meg a Tattva Táblázatottovábbi információkért--.  A fizikai test itt nincs említve, mert hallgatólagosan bele lett foglalva a finom testbe, lévén az magukból a Tanmātra-kból tárul fel. A hold korongját metsző föld árnyéka, egy holdfogyatkozás közben, használható példaként arra vonatkozólag, hogy miért léteznek élettelen objektumok. Az élettelen objektumok szintén Śiva, ám "hold" vagy intellektus nélkül, ahol láthatnák Isteni Esszenciájukat vagy Śiva-i Állapotukat, így élettelen tárgyak maradnak, pontosan úgy, ahogy a föld árnyéka megmarad láthatatlanul, amikor vándorol az űr sötétjében. Az ilyen élettelen dolgok tele vannak tamas-sal (szó szerint sötétség). "Tamas" alatt a kommentátor a Prakṛti legdurvább minőségét érti.

A tanítás, amit Abhinavagupta és Yogarāja átadott neked, együtt a részletes kifejtésemmel, az Ő Kegyelmének megtestesülése. Ha azt hiszed, hogy az univerzum egy akadály, egy kavics a cipődben, ezek a tanítások a módszert alkotják számodra, amivel képes vagy kiszabadulni a nem-létező kötöttségből, amiben élsz, az univerzummal kapcsolatos hibás hozzáállásod miatt, amit (az univerzumot) a Te Saját Erőd nyilvánít meg. Ezek a tanítások közvetlenül a végső felszabaduláshoz vezetnek, amit mindig az Ő Svātantrya-jának vagy Abszolút Szabadságának elérése jelez.

⁴ A különbség az "élő-lények" és "élettelen-objektumok" csupán a korlátolt létezők esetében igaz és nem a Legfőbb Úr esetében. Eme Úrnak, mindezek a dolgok "tudhatók" (még a megismerők vagy pramātā-k is, akik fel vannak ruházva finom testtel). Ezért Ő úgy nevezett, mint: a Legfőbb Tudó vagy Parapramātā, azért, hogy megjelöljük a különbséget Közte és a többi egyszerű tapasztaló között. A tudhatók összessége, amik egyek Vele, fel van osztva Általa két szekcióba, Saját Māyāśakti-ján keresztül. A Māyāśakti-nak semmi köze nincs a Māyātattva-hoz (a hatodik kategória az univerzális megnyilvánulás folyamatában). Māyāśakti egyszerűen az Úr Ereje, ami által Ő képes különbséget teremteni.

A két szekció egyike fel van ruházva finom testtel, és meg van locsolva az énséggel vagy egóval (korlátolt én-érzet) és így ez a szekció "tudókká" alakul át. A második szekció nincs felruházva finom testtel, híján van az énségnek vagy egónak és ezért élettelen objektummá alakul. Mindez az Ő Ereje által születik meg. De a Nagy Úr szemszögéből nézve, mind az élő-lények, mind az élettelen dolgok, ugyanazok. Csupán csak a "tudók vagy tapasztalók" nézőpontjából tűnik ez élő-lényeknek és élettelen dolgoknak, és így a hétköznapi élet tovább létezhet itt. Mindenesetre, ahogy mondtam neked korábban, ez nem igaz az Úr esetében. Így, a felvetett kérdés, jelen versszak kommentárjának bevezetőjében, nem érvényes az Úr Śiva esetében, mivel mind az élők, mind az élettelenek csupán csak az Ő Saját Kreációi, amik Saját Esszenciájából készültek.

fel

 9. Stanza

Miképp egy arc látszik a piszoktól mentes tükörben , ugyanúgy ez a csodálatos Úr látszik az intellektus princípiumában , mely kristálytiszta lett az Erő alászállása miatt , amit Śiva kivitelezett ||9||

||9||

¹ A felvetés tisztán meg van fogalmazva és a 8. versszak tanítására alapszik: "Ha minden tudó --intellektussal felruházott létezők-- eredendően Śiva, miért tűnnek különbözőnek, spirituális értelemben?". Ez a felvetés magja. Majd, a következő felvetés tovább gördíti a kétséget, úgy, hogy kimondja, azoknak ugyanolyannak kellene lenniük, azaz mindegyiküknek vagy felszabadultnak, vagy kötöttnek kellene lennie és NEM ezek keverékének: 1) felszabadultnak, 2) felszabadult/kötött és 3) kötött embernek.

Az első kategória a Jīvanmukta-kat vagy szenteket tartalmazza, akik elérték a felszabadulást, még életükben. Röviden, ők megtartják fizikai testüket, még a végső felszabadulás elérése után is. Van még egy kategória, amit a felvető tételez: A videhamukta-k vagy azok, akik eldobták fizikai testüket, amikor elérték a kötöttségből való felszabadulást. Természetesen egy valódi Jīvanmukta megtalálásának feladata nehezebb, mint egy tű keresése a szénakazalban. És ez a nehezen megtalálható Jīvanmukta lehet egy Guru vagy egyszerűen valaki, aki felszabadult, de nem Guru (nem minden felszabadult létező Guru). Igen, tény, hogy a számos Guru jelenléte ezen a földön rámutat arra, hogy legtöbbjük (optimistán 99%) hamis guru. Ahogy a törekvők nagy része nem alkalmas arra, hogy megkülönböztessen egy hamis Guru-t egy Valóditól, igen gyakran becsapják őket a "hamis Guru-ként" ismert csorda tagjai. Mit értek ez alatt? Például, egy egyszerű szituáció: egy hamis Guru azt mondja az aspiránsoknak, hogy ő egy Szanszkrit tudós, aki jól ismeri a szövegeket, ám mivel a törekvők általában tudatlanok mindennel kapcsolatosan, ami Szanszkrit, nem tudják ellenőrizni, hogy amit a Guru mond, az igaz-e vagy az hazudik. Nos, a témakör igen hosszú valójában. Kifejtettem mindent a "hamis Guru" témaköréről részletesen a Blogon.

Most, a valódi Guru-kkal kapcsolatosan, Abhinavagupta értelmezése szerint, mindenkinek a következő sorrendben kell Guru-t választania:

1. Egy Guru, akinek van közvetlen tapasztalata saját Énjéről és szilárd ismerete van a szövegekről.
2. Egy Guru, akinek szilárd ismerete van a szövegekről.
3. Egy Guru, akinek közvetlen tapasztalása van saját Énjéről.

Az ideális Guru az, akinek van Én-realizációja és áldott a skolasztikusság adományával, de ha ilyen típusú Mester nem elérhető az aspiráns számára, akkor egy skolasztikust kell keresnie, egy Guru-t, akinek szilárd ismerete van a szövegekről. És ha ez sem lehetséges, olyan személyt kell keresnie, aki Én-realizált, de nincs szilárd tudása a szövegekről. Ez a sorrend, amit követni kell, Abhinavagupta szerint, aki a Trika legnagyobb Mestere. Az ő sorrendjének megértése akkor lehetséges, ha valaki tanulmányozza az elsődleges tudatlanság (melynek neve Āṇavamala) két aspektusát. Kifejtettem ezt a Blogon, az Āṇavamala "egyszerűen" témakörben (kezdőknek és haladóknak), egy sor posztban, ami a spirituális tudatlansággal foglalkozik és a következő dokumentummal kezdődik: Spiritual ignorance - Part 1. Ha elolvasod ezeket a posztokat, érteni fogod az okát annak, hogy Abhinavagupta miért ilyen sorrendben határozta meg a Guru-kat, ahogy tette.

A második kategória, amit a felvető meghatározott olyan spirituális törekvőkből áll, akik a végső felszabadulás útján járnak, a spiritualitásban kezdőktől egészen a nagyon fejlett törekvőkig, akik éppen a teljes felszabadulás előtt állnak. Sok törekvő létezik ebben a kategóriában, akik hamis Guru-t követnek folyamatosan, lévén ez a pestis világszintű. Azt kell mondjam, hogy nagyon szomorú ennyi becsapott embert látni, az ilyen csalók által, de nincs kiút, mert a Játék természete ilyen: "El akarom érni a végső felszabadulást". Az ide tartó folyamat közben számos akadály feltárul valaki előtt és a törekvőnek muszáj ezeket legyőznie, ha sikeres szeretne lenni. Ez az oka annak, hogy a felszabadult létezőket általában úgy hívják: Vīra-k vagy Hősök. Mert ők meghaladták ezeket az akadályokat (a világszintű pestissel együtt, ami "hamis Guru-k" néven ismert) és, az Ő Kegyelmén keresztül, végül megkapják a jutalmukat herkulesi erőfeszítéseikért.

A harmadik kategória hétköznapi emberekből áll, akik spirituális értelemben nem mozdulnak semerre. Hogy precíz legyek, "valahova" mennek ugyan, de olyan lassan közelítenek a Legfőbb Célhoz, hogy mintha nem fejlődnének semmit, annak ellenére, hogy valójában fejlődnek. Mit értek ez alatt? Ezt: Az Ő Kegyelme még az Ő Ereje által létrehozott legalacsonyabb lényben is jelen van. Mindegyik a Legfőbb Cél (Ő) felé halad, de általában nagyon lassan, szinte észrevehetetlenül. Mindenesetre, van fejlődés. Sok ember azt hiszi, hogy bennük a Kegyelem akkor van jelen, ha végre találnak egy valódi Guru-t, de ez nem teljesen igaz. A "spirituális útnak" nevezett hosszú pályán, a "Guru/tanítvány kapcsolat" csupán csak a célegyenes. Igen, nyilván a legérdekesebb szakasz, mert a verseny véget érni készül, de végeredményben a verseny maga igen hosszú. Az Ő Kegyelme nélkül "senki" (és "senki" alatt pontosan ezt is értem) nem képes Felé közelíteni. Tehát, az Ő Könyörülete vele van minden létezővel szüntelen, vagy így vagy úgy.

A hétköznapi emberek fő jellemzője az, hogy szeretik állítani, hogy elérték a "dicsőségeket", amik a felszabadult személyhez tartoznak, annak ellenére, hogy valójában még nem érték el azokat. Például: Szabadság, szabad Akarat, valódi Tudás, Cselekvő erő, stb. Természetesen a legtöbbjük azt mondja: "Sosem mondtam, hogy vannak ilyen jellemzőim", de ha megkérdezed, úgy viselkednek, mint aki "szabad ember", tele Igazsággal, szabad Akarattal, valódi Tudással, Tevő erővel és hasonló dicsőségekkel, amik csupán az áldott, nagy-lelkűek jellemzői. A szomorú igazság az, hogy nincs valódi Szabadságuk, nincs valódi Igazságuk, nincs valódi szabad Akaratuk, nincs valódi Tudásuk és nincs való erejük a Cselekvéshez, stb. Egy folyamatos hazugságban élnek és ez az oka az állandó agitációnak és fájdalomnak, ami szintén folyamatos. Ezek az illúziók, amikben élnek nagyon megnehezítik az élet valódi Céljának felismerését és egy valódi Guru-hoz való folyamodás fontosságát, ami azért fontos, mert megmutatja, hogy kell feloldani ezt a rémálmot, minek neve "élet teljes kötöttségben". Feltehető a kérdés, hogy mik a bizonyítékok ezekre az illúziókra, amik szüntelen a hétköznapi emberekben nyugszanak. A bizonyíték feltárul abban, ahogy a hétköznapi emberek gondolkodnak és beszélnek sok dologról. Ezek a gondolatok maradéktalanul illuzórikusak, de ők nem veszik ezt észre, az Ő Tirodhāna vagy az esszenciális természetet elfedő ereje miatt:

1. A Szabadság illúziója: "Nem érint semmi/senki", "az életem irányítója vagyok", "én vagyok saját sorsom kovácsa", "én döntöttem el, hogy olyan életem lesz, mint ami van", "mindig hű maradok az elveimhez", stb.
2. Az igazság illúziója: "Ezeket a rettenetes dolgokat mondom egy embernek és ezzel tönkreteszem őt, mert teljesen őszinte vagyok", "Mivel tudom az igazságot, képes vagyok megítélni más embereket helyesen", "Én vagyok én", stb.
3. A szabad Akarat illúziója: "Ha van pénzem, azt tehetek, amit csak akarok", "Mindig a magam útját járom", "Van egy remek ötletem és ez kizárólag az enyém", stb.
4. A valódi Tudás illúziója: "Mivel tökéletesen tudom mi történik itt, ennek megfelelően tudok cselekedni", "Véleményt formálhatok erről meg arról a témakörről, mert ismerem elejétől a végéig", "Tudom, hogy számomra mi a legjobb", stb.
5. A Cselekvés erejének illúziója: "Minden pontosan úgy fog történni, ahogy én azt terveztem", "Ha van időd, hogy ezt kifejtsd nekem részletesen, akkor képes leszek azt maradéktalanul megérteni" (Az "ez" kifejezés magába foglalja az Urat, valamint a Yoga komplexitását, a Trika-t, a Szanszkritot, nukleáris fizikát, quantum mechanikát, Einstein relativitás elméletét és minden egyebet), "Ha akarom, meg tudom tenni", stb.

Ha azt hiszed, hogy túloztam a fenti példákkal, akkor még nem ismered saját tudatlanságodat, azaz nem érted, hogy hazugságban élsz. Ha nem tudod tolerálni azt, hogy mindezeket látod magadban, láthatod azt másokban igen könnyedén, hogy megértsd, miképp működnek ezek a valóságban: "Az emberek tiltakoznak a kormány ellen, amit ők választottak", "Emberek azt hiszi, hogy ha mások helyében lennének, akkor jobban tudnák az ő dolgát csinálni", "Az emberek úgy védelmezik saját ötleteiket és véleményüket, mintha az maga lenne az Abszolút Igazság", "Az emberek még bírósághoz is fordulnak, ha azt érzik, hogy büszkeségük és jó hírük csorbát szenved valaki más szavai miatt", "Az emberek nem veszik észre, hogy olyat védelmeznek, akit évekkel korábban mások támadtak", stb. Micsoda illúziókra alapuló hazugságok ezek, amik folyamatos instabilitást generálnak és az ezzel járó fájdalmat, mindazokban, akik a felvető által meghatározott harmadik kategóriához tartoznak. Ezek az illúziók annyira erősek, hogy gyakran még egy valódi katasztrófa esetén sem képesek a hétköznapi emberek felismerni azt, hogy mindez hazugság, azaz Szabadságuk, valódi Tudásuk, stb. az ő esetükben, amíg nincs valódi realizációjuk az Ő Kegyelmén keresztül, miután meghaladtak számtalan akadályt szüntelen erőfeszítéssel, a spirituális úton.

A hétköznapi emberekben szintén jelen van egy kis része az anugraha-nak vagy Kegyelemnek egy belső Hang formájában, ami azt mondja, hogy "Valami nincs rendben. Valami hiányzik", stb. az ilyen kijelentések által, a Hang hallgatólagosan kimondja: "Valójában nem vagy Szabad, nincs valódi szabad Akaratod, valódi Tudásod, stb. Ébredj!". De az Ő esszenciális természetének elfedő vagy tirodhāna ereje, lévén domináns ezekben az emberekben, az erősebb, mint a Kegyelem vagy anugraha Ereje. Mindenesetre, ez a Kegyelem sohasem eltüntethető, ez tény. Tehát, mivel ezek az emberek nem képesek megszabadulni a Hangtól, ami suttog nekik minden nap, kénytelenek elfedni "zajjal" azt, amit belül a Hang megerősít. Ez a zaj külső és belső is. Például: Partik, tűzijáték és hasonlók (kívül) valamint apróságokról szóló gondolatok hosszú sora (belül). Ez a szüntelen zaj szintén táplált a kábulatot okozó szerek használata által, mint alkohol, drogok, stb., valamint a szexuális kielégülés szüntelen hajszolása által. Így, mindezen zajon keresztül, a hétköznapi emberek próbálják elcsitítani a belső Hangot, ami azt mondja nekik: "Ébredj!". Ez az egyik oka annak, hogy a tudatlanság általában "zajos". Például, a háborúk, az emberi tudatlanság legextrémebb megnyilvánulása szintén rendkívül zajos. Amikor a zaj véget ér, a személy meghallja a belső Hangot tisztán, és inkább gyakrabban, mint ritkán, ez meglehetősen kellemetlen élmény nekik. Ez a tudatlanságuk magja.

Így ezeknek az embereknek a nézőpontjából, kötöttségük egy valódi tragédia, de mindenesetre, a Gyönyör teli Úr nézőpontjából, mindez csupán egy Játék. Igen, az Úr mindig Saját Állapotában van, maradéktalanul Boldog még a szenvedés és rettenet közepén is. Ez azért van, mert Ő Valójában Szabad. És szerencsére még az ilyen hétköznapi emberek esetében is jelen van az Ő anugraha-ja vagy Kegyelme, ami végül erősebbé válik a tirodhāna erejénél, egy olyan folyamaton keresztül, ami ezer születésen ált tart, és végül megkapják az esélyét annak, hogy spirituális törekvővé váljanak, azaz a valódi Szabadságot, valódi Akaratot, valódi Tudást és így tovább, kereső emberekké.

Ezzel kapcsolatban, ahogy tanítottam neked, a második kategória (a spiritualitásban fejlődni kívánó törekvők) emberei szintén hétköznapi emberek, de azzal a különbséggel, hogy "hatalmas hazugságban" éltek és most már keresik a kiutat saját kötöttségükből. Ez megmutatja, hogy bennük az Ő Kegyelmének jelenléte erős.

Az első kategória (felszabadult létezők, szentek és nagy bölcsek) csordultig tele vannak az Ő Kegyelmével vagy anugraha-jával. A második kategória (spirituális törekvők) emberei vegyítik az Ő anugraha-ját és tirodhāna-ját (az Ő esszenciális természetét elfedő erő) többé-kevésbé egyenlő mértékben. A harmadik kategória több tirodhāna-t tartalmaz, mint anugraha-t, ami megmagyarázza a szüntelen szenvedést, aminek a hétköznapi emberek áldozatai.

Összefoglalva, a válasz, amit Abhinavagupta adott a felvetésre, miszerint "ha az Én és az intellektus jelen van mindenkiben, akkor ők miért nem felszabadultak vagy kötöttek?" ahogy azt tanítja a 9. versszak. Yogarāja szerint, a válasz összefoglalható egyszerűen azzal, hogy "az Erő alászállása" (Śaktipāta), mely az Úrtól származik, mindig "korlátlan", azaz szabad minden korlátozástól és mindenkinek egyenlő mértékben adott. Ám annak ellenére, hogy a Śaktipāta ilyen, az Ő Fénye nem mindig tükröződik tökéletesen minden intellektusban, a tisztátalanság jelenléte miatt. Mindez létrehoz különböző kategóriákat, mint "felszabadultak", "a végső felszabadulás aspiránsai" és "kötöttek". Az "erő Alászállása" kifejezés egyenlő a "Kegyelem adományozásával". OK, ez elég.

² Az intellektus tükrében lévő tisztátalanság alatt, az első megjegyzésben, nem "valami morális tisztátalanságot" értek", hanem "valamit, ami korlátozást és limitációt produkál". A Trika-ban, a tisztátalanság sohasem jó és rossz tettekkel kapcsolatos, valamint nem erényekkel és bűnökkel, hanem azt, ami a Legfőbb Úr Akaratához tartozik, mely által Ő eljátssza azt, hogy ő egy korlátolt individuum. Ezért használja Abhinavagupta a teljesen tiszta tükröt, hogy kifejtse, mi történik egy megvilágosodott személy intellektusában. Mindenesetre, az emberek tükrében (intellektusában) jelenlévő tisztátalanságok, akik nem értek el spirituális megvilágosodást, egy torzulást okoznak és ugyanaz a Ragyogó Úr nem tükröződik bennük tökéletesen. Ez a torzulás hozza létre mindazokat a kategóriákat, amik részletesen ki lettek fejtve az előző megjegyzésben.

Śaktipāta vagy az Erő alászállása ugyanaz, mint a "Kegyelem adományozás". Ez az Ő Legfőbb Ereje sugarainak kiterjedése, csakúgy, mint ahogy a nap süt mindenkire, függetlenül attól, hogy azok jó, rossz, intelligens, bolond, stb. emberek. Mindazonáltal, ez a Fény azon emberek intellektusában tükröződik tökéletesen, akik szent lelkek és utolsó születésüket töltik, vagyis azokban, akik az időtlen Saṁsāra vagy Transzmigráció, azaz egyik testből a másikba vándorlás végéhez közelítenek. Amint az Én megnyilvánul valaki számára, intellektusának rendkívül tiszta tükrében, az a kötöttséggel teli Transzmigrációként ismert Játék vége.

Itt, Yogarāja, a kommentátor, tisztázza, hogy minden tisztátalanság, ami jelen van azoknak az embereknek az intellektusában, akik még nem érték el a Saṁsāra-ból vagy Transzmigrációból való végső felszabadulás állapotát, az olyan tisztátalanságok fennmaradó lenyomatai miatt van, amiknek neve Āṇava, Māyīya és Kārma (azaz Āṇavamala, Māyīyamala és Kārmamala). Az első tisztátalanság nem meghaladható semmiféle erőfeszítés útján, amit a korlátolt individuum képes megtenni. Kizárólag az Ő Kegyelme által oldható az fel. A fennmaradó másik két tisztátalanság szintén és kizárólag az Ő Kegyelme által meghaladható, de mivel ez a Kegyelem általában az individuum által megtett erőfeszítés formájában nyilvánul meg, amit azért tesz, hogy mindezt meghaladja, jelen van némi érzete annak, hogy a korlátolt individuum képes azokat feloldani csupán saját törekvése által. Ezért a Trika-ban általában az a tanítás, hogy az utolsó két tisztátalanság feloldható a törekvés által. Igen, ez a törekvés az Ő Kegyelme miatt jön létre, ám mivel ez a tény nem közvetlen, a korlátolt individuum ritkán veszi ezt észre és azt hiszi, hogy ő a valódi tevő.

Az Āṇavamala "a Teljesség hiánya". Nem meghaladható erőfeszítés útján (vagyis annak szüntelen hangoztatása által, hogy "Én Teljes vagyok", "Én Teljes vagyok", nem feloldható. Nem, nem, nem, ez sohasem fog működni. Az, aki felölti a korlátozásokat, Saját Teljessége elfedésén keresztül, Az Egyetlen, Aki képes megszüntetni egy ilyen korlátozást. A Māyīyamala az a tisztátalanság, ami dualitást (különbséget) hoz létre. Ez a tisztátalanság feloldható olyan törekvés által, ami a különbözőség feloldására irányul (pl.: minden gondolatot úgy tekinteni, mint ami az egyén saját Énjéből feltáruló sugár, akár jó gondolat az, akár rossz). Igen, ez az erőfeszítés szintén a Kegyelemből származik, ám mivel az nem közvetlen, úgy tűnik, mintha azt a korlátolt individuum "tenné" saját maga által. A végső tisztátalanság a Kārmamala, ami azon a képzeten alapszik, hogy az egyén a tettek valódi tevője. Ez a tisztátalanság szintén erőfeszítés útján oldható fel, de a módszer változik, az adott filozófiai rendszerek fényében: Például: A Vedānta-ban a módszer a tettek gyümölcséről való lemondás. Mindenesetre, a Trika-ban a módszer nem ez, hanem inkább "szüntelen emlékezés az Énre, cselekvés közben".

Azok a létezők, akik utolsó születésüket töltik és meghaladták mind a három tisztátalanságot a Kegyelem és az erőfeszítés által, úgy élnek, mint felszabadult létezők, még a szenvedéssel teli Transzmigráció kellős közepén is. Ők fel vannak ruházva a kiemelkedő jellemzőkkel, minden tekintetben, mert a Legfőbb Erő rajtuk van. Hívhatod őket, ahogy akarod: felszabadultak, szentek, bölcsek, nagy létezők, nagy-lelkűek, stb., de fő karakterisztikájuk mindig az Abszolút Szabadság jelenléte, csordultig tele a Legmagasabb Én-tudatosság Ragyogásával. Amikor testük végül elhull a halál pillanatában, ők maradéktalanul azonosításra kerülnek a Legfőbb Úrral, örökre. Óh, ez a témakör nagyon bonyolult és egy egész kötet kellene a részletes kifejtéshez.

³ A még nem felszabadult emberek esetében, az Ő Ragyogása még nem teljesen kinyilvánított, az Ő elfedő (tirodhāna) ereje miatt, ami többféle tisztátalanságként jelentkezik az intellektusukban. Meg kell jegyezni, hogy Yogarāja úgy nevezi a hétköznapi embereket (az első megjegyzésben kifejtett harmadik kategória emberei), hogy állatok (paśu-k). Azért ez a nevük, mert intelligenciájuk egy állat szintjén mozog, egy teljesen megvilágosodott személyéhez képest. Bennük a tirodhāna vagy elfedés domináns, ami megköti őket szüntelen korlátokkal és szenvedéssel. Másrészt, Yogarāja említi, hogy a spirituális törekvők, telve a spirituális fejlődés intenzív vágyával, az Ő tirodhāna (elfedés) és anugraha (Kegyelem) erőinek keverékének eredménye. Ezek a törekvők szintén állatok, csak más faj, hahaha. Óh igen, ő ezt nem mondja ki ebben a formában, ahogy én most megtettem, nyilvánvaló, hehe. Remek!

⁴ Itt Yogarāja meghatároz egy igazságot, amit tételeztem az előző megjegyzésben, miszerint a Śaktipāta mindenhol jelen van, azaz minden létező esetében, és nem csupán a Guru és a tanítvány esetében. Szintén említettem, hogy a Guru/tanítvány kapcsolat olyan, mint egy sok születésből álló, Saṁsāra vagy Transzmigáricó néven ismert hosszú verseny célegyenese.

Majd, megfogalmaz egy igazságot, amit mindig tanítok saját tanítványaimnak, azaz: Az Én-realizáció a.k.a. végső felszabadulás vagy spirituális megvilágosodás nem elérhető gyakorlatokkal, amik cselekvések, amik lehetnek akár annyira kedvezők is, mint a lóáldozat (egy ősi Védikus áldozat, aminek keretein belül megölnek egy lovat, azért, hogy jobb létszintet érjenek el, ha emlékezetem nem csal) vagy egy mantra néma recitálása, meditáció, stb. Minden tett, ami Māyā -a "korlátozó" erő- körén belül történik, a niyatiśakti, a korlátozásokat produkáló erő hatása alatt van. Mivel a Legfőbb Én számára, lévén túl van Māyā-n, nem létezik korlátozás egyáltalán, így Az nem realizálható semmiféle tettel. Csupán az Ő Kegyelme azt, ami hatékony a Kinyilvánításban az aspiráns számára. Ez a témakör, mely szerint a Kegyelem az Én-realizáció Magja, részletesen ki lett fejtve általam az előző megjegyzésben, valamint a Blogon, ahol a "spirituális tudatlanságról" beszélek.

Mi a haszna tehát a spirituális praxisok végzésének? A válasz nagyon egyszerű, ám sokkoló, különösen azoknak az embereknek, akik meg vannak győződve arról, hogy elérik a fenséges Urat, erőfeszítéseiken keresztül, vagy akik életükből sok-sok évet meditációra szántak, stb: Ezek mind időtöltések, szórakozás, amíg Ő dönt arról, hogy mit tegyen veled. Igen, ez egy remek módja annak, hogy kifejtsük a dolgot az aspiránsoknak, megértés céljából. Végül, akármilyen magas állapotot is tudsz elérni gyakorlatok által, mind elbuknak abban, hogy kinyilvánítsák a Nagy Urat neked. Ez nem lehetséges semmiféle erőfeszítés útján, mert ez valami olyan, ami az Ő Abszolút Szabadságából ered, az Ő Isteni Felmentése, mint ajándék a nagy törekvőnek, aki igyekszik elérni az Ő Birodalmának Kapuját, paradox módon az Ő Kegyelme által. Ez a tanítás kritikus a Trika-ban. Ha valaki nem érti meg, nem tudja felfogni, hogy miként működnek a dolgok ebben a filozófiai rendszerben.

⁵ Ezen versszak által, a kommentátor feltárja a szerepet, amit az intellektus játszik a Śaktipāta vagy az Erő alászállása (Kegyelem adományozás) folyamatában. A Mester, ahogy az említve van, természetesen Śiva. Eme Mester nem "alászáll", mert Ő Sahajonnata vagy Természetes módon Emelkedett (Ő emelkedik fel, mint ahogy egy korlátolt individuum teszi, miközben erőfeszítést mutat be, hogy nagy személyiség legyen egy bizonyos területen, pl.: sportban, tudományban, politikában, stb., hanem Ő egyszerűen ilyen, azaz Emelkedett, mindig természetes módon). Csupán az Ő Ereje vagy Śakti-ja, aki bár szüntelen egy Vele, képes alászállni egy korlátolt individuumra és Szabaddá tenni őt. Mivel ez emberfeletti, minden tekintetben, nincs más erő, mint az Ő Śakti-ja, ami képes végrehajtani ezt a feladatot (nincs se isten, sem istenség, se mantra, se tett, stb.).

Ezután, Yogarāja kifejti, hogy a hétköznapi ember, aki a felszabadult és törekvő személyek alatt van, szüntelen el van foglalva jó és rossz tettek végzésével és részt vesz az öröm és bánat, stb. tapasztalásaiban, mert az esszenciális természetének kinyilvánítása nincs jelen, azaz ők nem realizálják saját isteni Énjüket. Ennek eredményeképpen, ők újjá és újjászületnek, egyik gondolatról a másikra, fiatal korból az öregkorba, egyik testből a másikba és így tovább. Ez a Transzmigráció Szanszkrit nyelven Saṁsāra és amíg ez egy Játék a Nagy Úr esetében, egy rendkívüli szenvedés azon individuumok esetében, akik még nem realizálták a Nagy Urat.

Összességében, ez a két erő az (tirodhnāna és anugraha, azaz elfedés és Kegyelem), ami valójában az oka a kettőségnek, mint "Felszabadulás és kötöttség". A Kegyelem nem egyéb, mint feltárulása az egyén saját esszenciális természetének, az Énnek. Amikor a tirodhāna domináns, az egyén úgy ismert, mint "egy hétköznapi ember"; amikor a tirodhāna és az anugraha egy bizonyos fajta egyensúlyban van, az egyén úgy ismert, mint "egy spirituális törekvő"; és amikor az anugraha domináns, az egyén úgy ismert, mint "felszabadult személy". Ez az Ő Játéka, mi mindig csordultig tele van az Ő Rasa-jával vagy Ízével, mind a három kategórián keresztül, ahogy azt említettem. OK, ennyi!

 Stanzák 10-11

Az univerzum , melynek természete harminchat rétű --36 tattva-ból áll-- ragyog eme Legmagasabb Princípiumban , Kinek Természete a Ragyogás , az Abszolút Teljesség , A Legnagyobb Gyönyör , mely Saját Énjében való nyugvásából (származik) , Ki csordultig tele van az Akarat Tudatosságának eszközével , maradéktalanul teljes a végtelen erőkkel , Aki Szabad minden gondolattól , Tiszta , Békés , (s) Ki mentes megnyilvánulástól és feloldódástól ||10-11||

¹ Abhinavagupta egy teljesen realizált Mester, aki birtokolja mind a Bauddhajñāna-t (intellektuális tudás) és a Pauruṣajñāna-t (Az Én ismeretét), vagyis ő fel van ruházva a szövegek ismeretével és a Legfőbb Én közvetlen tapasztalatával. Ezért, a nagy bölcs képes volt kifejteni mindezt logikai érveléssel, közvetlen tapasztalással és a kinyilvánított szövegekkel (a 64 Bhairavāgama, mint Mālinīvijayatantra, Svacchandatantra, Rudrayāmalatantra, Netratantra, stb.) karöltve. Most a 10. és 11. versszakok által, meghatározta, hogy a világ, ami ragyog szorosan összekapcsolódva Azzal --a Végső Valósággal, mi az egyén saját Énje--, ami 36 tattva-ból vagy kategóriából áll (nézd meg a Tattva Táblázatot) s fokozatosan feltárul ebből a bizonyos Énből, és mi a korábban kifejtett tojások négyes csoportjában nyugszik, mint Śakti, stb. (nézd meg a 4. versszakot), esszenciális természete Paramaśiva (A Legfőbb Śiva, aki Maga a Végső Valóság), az Oka minden oknak (Ő az eredete minden okozatnak, mindig). Röviden, az esszenciális természete vagy magja az univerzumnak nem más, mint Paramaśiva, szüntelen. Nincs más Erő, mi ennek magja lehet, és ahogy maga Abhinavagupta mondani fogja, ez a Paramaśiva Az, Kinek természete a Ragyogás, aki maradéktalanul Teljes, kinek Nagy Gyönyöre Saját Énjén való nyugvásból származik, ki telve van az Akarat Tudatosságával, csordultig kitöltve a végtelen erőkkel, ki szabad minden gondolattól, Tiszta, Békés és bármiféle megnyilvánulás vagy feloldódás nélkül Létezik. A Nagy Úr eme gazdag meghatározásának célja később fel lesz tárva Yogarāja által, az ezekre a versszakokra adott kommentáron keresztül.

² A "yat paratattvam" kifejezés szó szerint azt jelenti "a Legmagasabb Princípium, aki", azaz "a Legmagasabb Princípium, aki Az, aminek természete a Ragyogás, stb.", ahogy azt bárki elolvashatja magában a versszakban. Itt, a kommentátor (Yogarāja) meghatározza, hogy a Legfőbb Princípium Śiva (a Nagy Úr). És ez a Śiva Para vagy Teljes (Maradéktalanul Teljes). Összességében, Az Ő Léte és teljes megnyugvása nem függ semmitől. Ez a "Legmagasabb" jelentése tehát, a "Legmagasabb Princípium" (paratattvam) kifejezésben. A szóvégi "m" hozzákerül a "tattva-hoz", mert ez egy semleges főnév.

A Szanszkritban létezik a prātipadika vagy nyers alakja egy főnévnek. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ez a főnév érintetlen formája, azaz a főnév bármiféle nem vagy szám nélkül. Például, "tattva" a prātipadika vagy nyers formája a "tattvam" szónak, mert a "tattva" szónak nincs látható neme vagy száma még. A prātipadika ezért az a forma, amiben a főnév megtalálható a szótárban. Majd, mielőtt egy ilyen főnevet beillesztenénk egy mondatba, ragozni kell azt, vagyis hozzá kell adni nemet (férfi, női vagy semleges) és számot (egyes, kettes vagy többes). A "tattvam" esetében, a szó végi "m" jelenléte jelzi, hogy a főnév vagy Alanyi vagy Tárgyas esetben van (semleges - egyes szám)…bár, lehetne férfi nemű is Tárgyas esetben ragozva (egyes számban), de ez itt nem igaz, mert "Eleve tudtam, hogy a tattva egy semleges főnév". Tehát, az egyetlen probléma a "tattvam" szóval az, hogy rá kell jönni: Alanyi vagy Tárgyas esetben szerepel-e itt…de ez a probléma gyorsan feloldódik általam, mert biztosíthatlak róla, hogy jelen versszakok tekintetében a "tattvam" Alanyi esetben van ragozva. Összességében, a "tattvam" itt azt jelenti, hogy "a Princípium" (Alanyi eset --megnevezett--, semleges, egyes számú). Ok, elég ezekből a nyelvtani finomságokból!

Az univerzum Śiva-val kezdődik (az első tattva) és a föld tattva-val (36. kategória) ér véget, és kizárólag Śiva-n nyugszik. Śiva alatt a kommentátor azt érti, hogy "Paramaśiva" valójában. És ez az univerzum szintén Paramaśiva-ban nyilvánul meg, kizárólag. Más szavakkal, az univerzum teljes egységben van az Úrral (Paramaśiva-val), lévén az "tadabhinna" vagy "nem különbözik (abhinna) Tőle (tad) ". A kommentárnak ezt a szakaszát igen könnyen meg lehet érteni, nem?

³ Most, egy felvetés: Amikor a "tattva" szót valami olyannal kapcsolatosan kell használni, mint vagy "valami, amiben minden kiterjed" (a "tan" - terjed gyökből) vagy "valami, ami áll az univerzum feloldódásáig" (szintén a "tan" gyökből), akkor hogyan lehetséges egy ilyen kifejezést (, mint tattva), ami valami élettelennek az állapotát jelzi, használni a Nagy Úrral kapcsolatban, akinek természete a Tudatosság, azaz Élet?

Például: Fizikai test, elme és hasonlók jelennek meg, terjednek ki a tattva-kon vagy kategóriákon belül. A fizikai test az utolsó 5 tattva-ban (32-36) terjed ki és az elme, mint merő "manas" vagy az, amire "gondolsz folyamatosan", a 16. tattva-tól terjed ki. Akkor hogyan lehetséges az, hogy a "tattva" szó, ami jelzi valami olyannak a megnyilvánulását, amit az Ő Ereje hoz létre, használható Paramaśiva-ra, aki az Eredete mindennek és teljesen Önmagától létezik (azaz Ő nem egy megnyilvánult realitás, mint a tattva-k)? Ez a felvetés jelentése.

⁴ A válasz, amit a kommentátor (Yogarāja) ad az, hogy Abhinavagupta olyanokhoz beszél, akiket még tanítani kell, azaz törekvőkhöz, akik kezdők a Szanszkritban és az indiai filozófiákban. Tehát, Abhinavagupta a "tattva" kifejezést használja, hogy egyszerűbbé tegye a dolgot a kezdők számára. Amikor valaki ismeri a Szanszkritot, mélységében, akkor például megtanulja, hogy a tattva kifejezés "princípium"-ot is jelent. Így a tattva szó nem csupán "kategóriát" jelent, mint a 36 tattva az elsőtől (Śivatattva) a harminchatodikig (Pṛthivītattva), hanem "princípiumot" is. Röviden, amikor valaki egy tattva-ról beszél, akkor utalhat az univerzális megnyilvánulás kategóriáira is vagy a Princípiumra, ami mindennek eredete. Ebben az értelemben, a tattva szó néha úgy írandó, hogy Tattva, azért, hogy rámutassunk a "Princípium" jelentésre (A Legmagasabb Princípium) és nem a "kategóriára". Mivel mindezek a Szanszkrit/filozófiai finomságot egy spiritualitásban kezdő tudásán túl mutatnak, a Nagy Mester úgy döntött, hogy egyszerűsíti a dolgot nekik úgy, hogy a "tattva" szót használja arra, hogy leírja a "Legfőbb Urat", anélkül, hogy mélyen kifejtené azokat a dolgokat, amit én most megtettem most neked. Összességében, Abhinavagupta úgy használja a "tattva" szót itt, mint "Princípium" és nem, mint "kategória". A Nagy Úr sohasem egy kategória, amit a Legfőbb Erő nyilvánít meg, hanem Ő inkább a Magja ennek az Erőnek. Ő a Legmagasabb Princípium tehát, a "Paratattva", ahogy Abhinavagupta írta a versszakban, és egyáltalán nem a "legmagasabb kategória".

⁵ És mi az esszenciája ennek a Legmagasabb Valóságnak (Paratattva)? Bhās vagy Prakāśa, vagyis, egy Nagy Fény. Az Úr Paramaśiva Prakāśavimarśamaya, azaz Ő Prakāśa-ból és Vimarśa-ból áll (Ragyogás és az Ő Saját Ragyogásának Ébersége). Így, az Ő Ragyogása vagy Nagy Fénye egyáltalán nem valami élettelen (aktivitás nélküli), mint Brahma esetében, akit a Békés Brahma doktrínájának követői tartanak (később kifejtem ezt neked egy másik megjegyzésben). Az Ő Ragyogása teljesen tudatos Saját Magáról, Saját Vimarśa-ján keresztül (Śakti a Nagy Úr Ereje). Mindaz, amit most látsz, az Ő Ragyogása. Ragyogás alatt nem valami fizikai fényt értek, hanem azt a szubsztanciát, ami az alapja minden valóságnak körülötted itt és most. Ezzel egy időben, teljesen éber vagy ezekről a valóságokról, amik az Ő saját Fényéből állnak. Eme éberséged, ami lehetővé teszi számodra, hogy Saját Fényedről tudatos legyél, úgy ismert, mint Śakti vagy Vimarśa. Ez a Vimarśa egy másik neve Ānandaśakti-nak vagy a Gyönyör Erejének. És ez a Legfőbb Gyönyör nem egyéb, mint az Ő Svātantrya-ja vagy Svācchandya-ja (Az Ő Abszolút Szabadsága). De mindez mit jelent a gyakorlatban? Ezt:

Azok az emberek, akik még nem teljesen informáltak, azt hiszik, hogy egy felszabadult személy valaki, aki extázisban van meditációja közben, lótusz-ülésben vagy valami hasonlóban. Ezért látják ezt a meditálót és így szólnak: "Óh, milyen gyönyör teli valóban". Mindenesetre, amikor ez a meditáló kijön formális, keresztbe rakott pózából, áldozatául esik mindenféle ostobaságnak, ami vele történik. Más szavakkal, elveszi Gyönyör teli állapotát, teljesen. Ebben a pillanatban, ezek az emberek azt mondják: "Óh ő nem olyan gyönyör teli már, mert kiesett a korábbi magas állapotból". Ez lehet a látszat vagy egy valódi tény. Ha a meditáló azt érzi, hogy gyönyöre csupán akkor tárul fel, amikor formálisan meditál, akkor igaz, hogy minden alkalommal kiesik ebből, amikor elhagyja keresztbe tett lábas pozitúráját és világi aktivitásokkal kezd foglalkozni, amik tele vannak ostobaságokkal. Honnan esett ki? A képzelt magas állapotából. Mindazonáltal, ha egy személy valójában felszabadult, miközben él, egy jīvanmukta, akkor az ő kiesése csak látszólagos. Miért? Mert tapasztal Gyönyört keresztbe tett lábakkal (formális meditációja közben) és akkor is, amikor világi aktivitásokkal van elfoglalva. Gyönyöre nem csupán formális meditáció közben tárul fel, hanem inkább állandóan. Hogyan érte el ezt? Kizárólag az Ő Kegyelmén keresztül. Ez a személy nem így érez tehát: "A meditációm közben átélt Gyönyör, valódi Gyönyör… de minden fájdalom és a valódi Gyönyör hiánya, amit tapasztalok a nap többi részében… óh az a rettenetes tudatlanság!". NEM, így érez:

"A meditációm közben átélt Gyönyör, valódi Gyönyör… és minden fájdalom és a valódi Gyönyör hiánya, amit tapasztalok a nap többi részében szintén valódi Gyönyör… a depresszióm Gyönyör, haragom Gyönyör, boldogságom Gyönyör, az élet Gyönyör, a halál Gyönyör, a gonoszság Gyönyör, a jóság Gyönyör, a csúnya emberek Gyönyör, a szép emberek Gyönyör, a béke Gyönyör, a háború Gyönyör…minden Gyönyör, mert mindez tadabhinna, vagyis nem különbözik (abhinna) Tőle (tad), Pramaśiva-tól, aki az én valódi Esszenciám!".

Ez a Nagy Jīvanmukta Állapota avagy az életében Felszabadult Állapota. Más szavakkal, ő mindent Gyönyörként tapasztal és kizárólag Gyönyörként. Így ő állandó Gyönyörben él, bármiféle megszakadás nélkül, akár lótusz-pózban van a teste, akár nem, stb. Birtokolja a Nagy Úr nézőpontját, mert abban is Gyönyört tapasztal, ami látszólag a Gyönyör hiányával van tele. Ez az Ő Nagy Realizációja!

⁶ Ez a Nagy Úr Paripūrṇa vagy "Maradéktalanul (pari) Teljes (pūrṇa). A "pari" előtag jelzi, hogy "teljes, maradéktalan", ebben az esetben. Természetesen, mivel ez Ő, Ő bármiféle vágy nélkül létezik (nirākāṅkṣa), ahogy azt a kommentátor megerősíti. Egy apró felvetés itt megtehető: "Egy élettelen objektum is teljesnek tűnik. Mi a különbség egy élettelen dolog és az Úr között?" Ez az, amiért Abhinavagupta hozzátette, hogy az Úr az, kinek Nagy Gyönyöre a Saját Énjében való megnyugvásból származik. A kommentátor így fejti ki Abhinavagupta definícióját: "(Ő az,) Kinek Legnagyobb Gyönyöre (vagy) Legfőbb Kielégülése, Saját esszenciális természetében való megnyugvásából (származik), ami a Rasa vagy Íz (csordultig tele) a Teljes --nem részekre osztott-- Én-tudatosság Csodálatos Ragyogásával". De mit jelent ez valójában? Ezt:

Az Úr nem egyéb, mint "Te Magad" (ez tiszta, ugye?). Ha az olvasó azt hiszi, hogy az Úr valaki más, akkor nem érti a Trika-t teljes mértékben. Tehát, mit tesz az Úr (Te!) itt és most? Ő folyamatosan elfoglalt azzal, hogy Saját Én-tudatosságában nyugodjon. Még akkor is, ha látszólag az olvasó számos dologgal van elfoglalva (dolgokra gondol, ilyen és olyan dolgokat tesz, aggódik valami miatt, stb.), az Ő aktivitása mindig az, hogy tapasztalja megnyugvását Saját Én-tudatosságán, az "Én Vagyok"-ban. Semmi egyéb nem fontosabb az Ő esetében. Például, ő most olvassa ezt és saját Én-tudatossága látszólag elveszik, amíg az elméje a szavak jelentését fürkészi. De nem tudja fenntartani saját Én-tudatosságára való figyelmét, hogy ott tapasztaljon egy megnyugvást és valami megzavarja éberségét egy pillanatra. Ekkor, figyelme szavaimról valami/valaki másra ugrik. A két tapasztalás között (ezen szavak tapasztalása, amiket leírtam és valami/valaki másnak tapasztalása között, ami eltereli a figyelmét), az olvasó tapasztal egy megnyugvást saját Énjén, az "Én vagyok"-on. Miért? Mert nincs univerzum, ahol lenne valami másnak tapasztalása. Csupán csak "Én vagyok" létezik itt, a tapasztalások közti résben. Ez az "Én vagyok" úgy is ismert, mint "Śiva-Śakti", mert a ragyogó Úr megmarad tudatosnak, egyedül Saját Isteni "Énjén". Mivel a rések folyamatosan megjelennek az ébrenléti állapotban, az olvasó inkább van elfoglalva saját Énjén való megnyugvással, mint bármi más aktivitással, miközben az ébrenléti állapotban tartózkodik.

És amikor alszik, álmában egyik észlelésből a másikra való ugrás közben, még több rés tárul fel, mert az olvasó az, Akinek Nagy Gyönyöre Saját Énjén nyugszik. És a mély-alvásban, ahol nincs rés tapasztalások között látszólag, ő szintén Legfőbb Én-tudatosságán nyugszik. A bizonyíték erre abban a nyilvánvaló tényben rejlik, hogy amikor felkel, azt érzi, hogy "Jól aludtam" vagy "Nem tudom mi történt álmomban". Az Ő állandó szavai, mint "Én ez, Én az" mutatja, hogy ő szüntelen el volt foglalva "Énjével", megint. Ha nem volna "Én" a mély-alvásban, hogyan tudna minderről az olvasó? Ugyanis a megismerő hiányában, az az emlék vagy tudás is hiányozna, aminek formája a "Jól aludtam" vagy "Nem tudom mi történt álmomban".

Az Én-tudatosság eme folytonossága, ez a Legfőbb Énség Állapota úgy ismert, mint Turya vagy a Negyedik Állapot, mert Az átjárja a tudatosság minden állapotát (ébrenlét, álom és mély-alvás). Így ez Cidghana vagy a minden átjáró Tudatosság Összetett Egysége. Az olvasó ezért olyan, mint egy úszó, aki minden tempó közt levegőt vesz. Az aktivitások, akármilyen kellemesek is legyenek, az Én-tudatosság "oxigénjének" hiányában szenved, úgy mond, és ezért az úszó gyakran kiemeli a fejét és lélegzik. És amikor az olvasó úgy mond, spirituális aspiránssá válik, megtanulja, hogyan maradjon több időt a rések között, amik tele vannak az Én-tudatosság oxigénjével. Például, megtanulja, hogy meg kell maradnia a belégzés és kilégzés közti állapotban azért, hogy egy jó nagy levegőt tudjon venni a rések közt jelenlévő isteni Énség oxigénjéből. És amikor ő fejlődik, megtanulja, hogy van egy másik rés, ahol levegőt tud venni a gondolatai között, amikor az isteni "Én" önmagában nyugszik, bármiféle aktivitástól teljesen mentesen, kivéve a teljes Gyönyör teli állapot (aktivitását). Majd, ha még többet fejlődik a spiritualitásban, megtanulja, hogyan legyen jelen a résben, két objektív tapasztalás között (az A objektum és B objektum tapasztalása közti résben). Miután megszerzi mindezt a tudást és ennek megfelelően gyakorol, megtanul megmaradni teljesen saját Én-tudatosságában hosszú ideig. Majd egy napon, saját Kegyelmén keresztül, realizálja, hogy mind az, ami nincs a résekben, azaz tapasztalások, aktivitások, gondolatok, stb., szintén isteniek természetüket tekintve. Ez a végső felszabadulás, mert ő nem függ többet a tapasztalások közti koncentrációtól az, hogy Gyönyört tapasztaljon. Ellenben, ő képes Gyönyör teli maradni a tapasztalások (észlelések, érzékszervi élmények, gondolatok) közben is. Ekkor, amikor teljesen felszabadult, amikor jīvanmukta-vá válik (valaki, aki még életében felszabadult), akkor Gyönyört tapasztal mindig, akár ilyen, akár olyan a teste, akár ilyen, akár olyan állapotban van az elméje, akár ilyen, akár olyan az élete és így tovább. Ez a Jagadānanda vagy annak Gyönyöre, amikor realizálásra kerül, hogy az egész univerzum vagy jagat maga az Úr. Ez a legmagasabb Realizációja egy emberi létezőnek, amit csak elérhet. Ez Paramaśiva Állapota.

Amikor az olvasó végre eléri a Jagadānanda-t, megtapasztalja, amit a bölcs Kṣemarāja (Yogarāja Guru-ja) kifejtett részletesen, miközben kommentálta a 11. aforizmát a Spandanirṇaya-ban:

" " - "... mukurāntarnimajjadunmajjannānāpratibimbakadambakalpamanalpaṁ bhāvarāśiṁ cidākāśa evoditamapi tatraiva vilīyamānaṁ paśyan janmasahasrāpūrvaparamānandaghanalokottarasvasvarūpapratyabhijñānājjhaṭiti truṭitasakalavṛttiḥ smayamāno vismayamudrānupraviṣṭa iva mahāvikāsāsādanācca sahasaiva samuditasamucitatāttvikasvabhāvo yo yogīndra āste tiṣṭhati na tvavaṣṭambhācchithilībhavati tasyeyamiti sakalajagatkampakāriṇī kutsitā jananamaraṇādiprabandharūpā sṛtiḥ pravṛttiḥ kuto nijāśuddhilakṣaṇasya taddhetorabhāvānnaiva bhavatītyarthaḥ|" - ""…(Miután belépett a Bhairavī mudrā-ba,) látja a Tudatosság   terében vagy éterében az objektumok temérdek sokaságának feltárulását (és) feloldódását   itt, mint sokrétű tükröződések  hosszú sorát, mely megjelenik (és) eltűnik egy tükörben. A Yogī-k legjobbja, aki megtörte (minden) mentális módosulását --aki feloldotta minden gondolatát-- egy pillanat alatt -ezer születés után -, felismervén saját elképesztő esszenciális természetét, ami egysége a példátlan Legfőbb Gyönyörnek, honol -áll (és) nem mozdult a (Spanda princípium vagy Én-tudatosság) szilárd megragadásából - lenyűgözve, azaz belépett a Vismayamudrā-ba --az ámulat mudrā-ja--, hirtelen -a Nagy Kiterjedés elérése miatt - tapasztalja a feltárulását --szó szerint feltárul-- (saját) helyes, valódi természetének. Hogyan (lehetne) "eme" hitvány újjászülető létezés (vagy) pravṛtti --azaz aktív világi élet--, ami születés és halál, stb. szüntelen sorozatából áll (és) rettegést teremt minden emberben, az övé --a nagy Yogī-é--? Nem lehet, annak oka hiányában, melyet a "nijāśuddhi" vagy "eredendő tisztátalanság" --az Āṇavamala-- jellemez. Ez a jelentés."

A bölcs Kṣemarāja nem is lehetne ennél pontosabb kifejtése közben, amikor a végső felszabadulás folyamatáról beszél. Kommentárja tényszerűen a végső felszabadulás adományozója, lévén csordultig tele van isteni Kegyelemmel. A Yogī-k legjobbja, a ragyogó jīvanmukta kinyitja száját a Vismayamudrā-ban (az ámulat mudrā-ja vagy gesztusa), a Nagy Kiterjedés realizációja miatt. Más szavakkal, megtapasztalja, amit Yogarāja kifejtett itt, mint "Rasa vagy a Teljes --nem részekre osztott-- Én-tudatosság Lenyűgöző Gyönyörének Íze. Azért Teljes, mert nem kis "énekből" áll, mindegyik saját vágyával (én ezt akarom, arra van szükségem, ezt gyűlölöm, azt szeretem, stb.), amik csupán olyanok, mint cseppek az isteni Én-tudatosság (Śakti) hatalmas Óceánjában. Egyáltalán nem! Az isteni "ÉN" nem olyan, mint ez a sok kicsi "én", amik részekre osztottak és nem teljesen. Amikor az olvasó eléri a rendkívül nehezen realizálható jīvanmukta állapotot, realizálja, hogy nem létezik felszabadulás, mert nem létezett kötöttség sem. Még csak pár pillanat az ő gyönyör teli transzából is elég egy életet kitöltő általános boldogsághoz. Amikor a hétköznapi ember boldogságnak nevez az csupán az Ő Saját Énjéből feltáruló Nektár cseppjei, de nem ez a helyzet azzal az olvasóval, aki jīvanmukta-vá lett, ugyanis elérte a hozzáférést a Nektár teljes Óceánjához, így az Ő Gyönyöre olyan masszív, mint Maga Paramaśiva. Ez a realizáció túl van leírhatóságon, következésképpen ez tapasztalati kérdés. Minden, amit e nagy realizáció előtt csinált, olyan csupán, mint az alvajárás. Ez az, amit ő érez: "Mit csináltam eddig?" Aludt, spirituális értelemben.

Mindenesetre jelen kell lennie egy bizonyos Gyönyör szabályzásnak, különben a fizikai test elhull a Gyönyör teli állapot folyamata közben. Ha ez megtörténik, nem lesz jīvanmukta (életében felszabadult), hanem videhamukta (valaki, aki eldobta a testét a felszabadulás elérése után). Ez az oka annak, hogy a kimagasló jīvanmukta, amint elhagyja fizikai a testét, azt úgy nevezik, mint Mahāsamādhi vagy Nagy Transz, mert az utolsó limitáció is (a fizikai test) eltűnik végleg, ami feltárja a Gyönyört száz százalékban! Ekkor nem szükséges szabályozás, mert a fizikai test nincs jelen.

OK, elég most ennyi ezeknek a titkoknak a feltárásából!

⁷ Sphurattā egy szó, ami, ha szó szerint fordítjuk, furcsán hangzik: "Annak az állapota, akik lüktet vagy villan". Mivel ez a fordítás bonyolult, érted, ezért úgy került fordításra, mint a Villanó Tudatosság vagy Pulzáló Tudatosság vagy mindkettő (Villanó Pulzáló Tudatosság), hogy a lehető legtisztábbak legyünk. Ez Śakti (az Úr Erejének) neve. A bölcs Kṣemarāja beszél Śakti számos nevéről az ő Parāprāveśikā-ja elején. És ez eme Śakti jelenléte, tele a Legfőbb Ragyogással a Nagy Úrban, ami Őt különbözővé teszi egy egyszerű, élettelen kristálytól. Tehát, amíg a kristály teljes, addig a ragyogó Úr Teljes, lévén Ő tapasztalja a Nagy Gyönyört, ami Saját Énjén való megnyugvásból származik. Ez a különbség Ő és egy egyszerű élettelen dolog közt. Emellett, egy élettelen dolog az Ő Saját Fénye által nyilvánul meg, amíg ugyanez nem igaz az élettelen dologgal kapcsolatosan, azaz az sohasem nyilvánítja meg a Legfőbb Urat.

Abhinavagupta erről az Úrról ezt is mondta: "Ő tele van az Akarat Tudatosságának eszközével". Mindenesetre, Yogarāja megerősíti, hogy ez a mondat a következőt jelenti: "(Ő) valójában az esszenciális természete az Akarat, Tudás (és) Cselekvés Erőinek", ami ellentmondásos, mert ha a Tudatosság az "akaraté", akkor egészen nyilvánvaló, hogy Az tartalmazza az Akaratot. Ennek a leírásnak a kifejtése abban a tényben rejlik, hogy nagyon gyakran, az Akarat Erejét elsősorban Śakti-hoz (2. tattva vagy kategória), Sadāśiva (3. tattva vagy kategória) --Nézd meg a Tattva Táblázatot további információkért ezzel kapcsolatosan--.  Sadāśiva bizonyosan csordultig tele van Akarat Erővel, mert az Akarat inherens Magában Śakti-ban, Aki a forrása magának a harmadik tattvanak (azaz Sadāśiva-nak). Amit mondtam, teljesen nyilvánvaló olyan szövegek olvasásából, mint a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha. A Szöveg második versszakában, Őt úgy nevezi a szerző, hogy "a rendkívül átlátszó Akarat", mert Ő, Saját erőcsoportjain keresztül (śakticakra), szüntelen sokká válik. Ennek eredményeképpen, nincs ellentmondás a kommentátor szavaiban. így, a Legfőbb Úr a Magja az Akarat, Tudás és Aktivitás (Icchāśakti, Jñānaśakti és Kriyāśakti) Erejének, amik azok, mik végül megjelenítik az egész univerzumot az Ő Saját Örömére. Röviden, az "Én akarom, Én tudom és Én teszem"-en keresztül, a Legfőbb Én hozza létre az univerzális megnyilvánulást. Az olvasó képes látni saját univerzális megnyilvánulását maga körül és belül saját elméjében itt és most. Ez a Legfőbb Úr mindig csupán az olvasó, senki más.

Majd ehhez hozzáadva, a kommentátor meghatározza, hogy ez az Úr (az olvasó) nem élettelen, mint a śāntabrahmavādī --a békés (śānta) Brahma (brahma) doktrínájának követője (vādī)--. Az Advaitavedānta követőire gondol, avagy a Nem-duális Vedānta-ra. Mivel ennek a doktrínának a tételeit cáfoltam néhány posztban a blogon: pl.: Confusion between Vedānta and Trika és Learning to reason adequately, nem szükséges itt újra kifejtenem a témakört. Ezért, a Nagy Úr, más néven Paramaśiva soha sem élettelen, mint egy objektum, hanem azzal ellentétes, Ő az Élete minden élőnek, Ő a Magja minden aktivitásnak és az Esszenciája az univerzális megnyilvánulásnak, ami nem egyéb, mint az Ő Saját Nektárjának kinyilvánítása. Ez a jelentés.

⁸ Az Úr Paramaśiva maradéktalanul teljes a végtelen erőkkel, amik az elsődleges háromból tárulnak fel: Akarat, Tudás és Aktivitás. Ezek az erők alkotják az ünnepelt śakticakra-t (az erők csoportja), ami felelős az univerzum megnyilvánításáért, fenntartásáért és feloldásáért. a Nagy Úr a Forrása vagy Eredete ennek az erőcsoportnak, valójában. Ahogy az tételezve van a Spandakārikā-s I.1-ben:

Yasyonmeṣanimeṣābhyāṁ jagataḥ pralayodayau|
Taṁ śakticakravibhavaprabhavaṁ śaṅkaraṁ stumaḥ||1||

Dicsőítjük e Śaṇkara-t --Śiva egy jelzője--, ki az erők ragyogó csoportjának forrása vagy oka, (és) ki szemét kinyitván és becsukván, az univerzum kiárad és eltűnik ||1||

Yogarāja hozzáteszi, hogy ezek az erők, névből és formából állva, vállnak az univerzum megannyi objektumává. Szintén beszél Brāhmī-ról és más erőkről vagy úrnőkről, amik a kiterjedései a három fő Erőnek, mint Akarat, Tudás és Aktivitás. Az istenségek, amik ide kapcsolódnak, a varga-k (betűcsoportok): a-varga (magánhangzók) Yogīśvarī (vagy  Mahālakṣmī) által uralt; ka-varga (torokhangok) Brāhmī által uralt; ca-varga (szájpadláshangok) Māheśvarī által uralt, ṭa-varga (cerebrálisok) Kaumarī által uralt; ta-varga (foghangok) Vaiṣṇavī által uralt; pa-varga (ajakhangok) Vārāhī által uralt; ya-varga (félmagánhangzók) Aindrī által uralt (vagy Indrāṇī) és śa-varga (sziszegők és zöngés hangzó) Cāmuṇḍā által uralt. Nézd meg a Szanszkrit ABC (hagyományos sorrend) további információért. És ha szeretnél olvasni egy komplett tanulmányt a Szanszkrit ABC-ről, olvasd el ezeket: First Steps (4), First Steps (5) és First Steps - 1. Ezért mondja, hogy Brāhmī és más úrnők a szavak sokaságából származnak, érted már?

A "paripūrṇam" szó az "Anantaśaktiparipūrṇam" kifejezésben, amit Abhinavagupta írt jelen versszakban, a "paritaḥ pūrṇam", azaz a "pari" előtag valójában azt jelenti "paritaḥ or paritas". És a "paritaḥ vagy paritas" jelentése: "körös-körül, mindenhol, mindenen keresztül", vagyis "mindent áthatóan, teljes mértékben".  Ezért, a paripūrṇam valójában azt jelenti: "maradéktalanul teljes", vagyis teljes mértékben áthatott a végtelen erők által, ahogy azt a nagy Abhinavagupta mondta. És mivel mindezek az erők Belőle tárulnak fel, vagyis a Nagy Úrból, azok végül Rajta nyugszanak újfent. Ez az igazság közvetetten meg van fogalmazva a Spandakārikā-k I.2-ben:

Yatra sthitamidaṁ sarvaṁ kāryaṁ yasmācca nirgatam|
Tasyānāvṛtarūpatvānna nirodho'sti kutracit||2||

Miután Ő fedetlen természetű --rūpa--, akadály Számára nincs sehol, abban, akiben ez az egész univerzum nyugszik és akiből kiárad ||2||

Most már a dolgok érthetők, ugye?

⁹ Eme Abszolút Szabadság (Svātantrya) úgy is nevezett, mint Śakti, ami a Nagy Úrban létezik, és emellett úgy is ismert, mint Parāvāk (a Legfőbb Beszéd vagy Szó). Felmerül egy kérdés a Vāk (Legfőbb Beszéd vagy Szó) használatával kapcsolatosan az Ő Abszolút Szabadságának esetében. Miért? Mert Vāk végül számtalan szóra bomlik és ezzel egy időben igényli a yoga-t (ami itt nem "egyesülést" jelent, ebben a kontextusban) vagy a kalpanā-t (mentális kreáció), azaz gondolkozásra van szükség ahhoz, hogy valaki szavakat mondjon. Mindezek a mentális tevékenységek és az azokat követő szavak, amiket a gondolkozás hoz létre valódiak (léteznek), de ezzel egy időben fiktívek is (kitaláltak). Hogyan lehet tehát a Legfőbb Princípium valami, ami kitalált mentális folyamatok által? És hogyan lehet az Ő természete valami, ami végül feloszlik számtalan szóra, amik kivétel nélkül mind az elméből származnak.

A válasz a kérdésre: Yogarāja meghatározza, hogy az Ő Abszolút Szabadságának a neve, ami az Ő Esszenciája nem merő Vāk (Beszéd vagy Szó), hanem Parāvāk (a Legfőbb Beszéd vagy Szó). A "Parā" vagy "Legfőbb" szó hozzáadásával, a következtetés az, hogy az Ő Szabadsága túl van a Vāk-on, ami bizonyosan yoga-t vagy az elme használatát igényli ahhoz, hogy létezzen. Ez a Parāvāk, ezzel ellentétben, semmit sem igényel létezéséhez, lévén a Szabadság a Legfőbb Princípiumhoz tartozik, ami Önmagától Létező. Emellett, a bölcs Abhinavagupta nagyon tisztává teszi ezt a részt azzal, hogy hozzáteszi a "Sarvavikalpavihīnam"kifejezést - aminek jelentése "Ő szabad minden gondolattól", hogy rámutasson, Parāvāk nem merő Vāk, ami az elme tárgya, ami az létrehozza.

Emellett, Paramaśiva mindig nirvikalpa vagy bármiféle gondolat nélkül való, mert a gondolatok valami másnak elutasításán alapszanak. Például: "Az egy edénynek levés állapota ilyen", tehát, minden, ami nem felel meg a követelményeknek, hogy edény lehessen, az első premissza alapján, nem egy edény. Így, a különböző objektumok az ember elméjében válnak különbözővé, korlátozók (avacchedaka-k) hozzáadása által. Egy másik példa: Ennek az asztalnak van ez a korlátozása…itt…és az asztalon lévő edénynek pedig van egy ilyen korlátozása. Ennek eredményeképpen, az asztal különbözőnek tűnik a rajta lévő edénytől, mivel az elme, korlátozó jellemzőket (asztal, edény) illeszt ehhez a két objektumhoz. Tény, hogy nincs valódi oka annak, hogy különbséget keressük az asztal és az edény között, kivéve a korlátozást, ami az egyén elméje állít elő. Bár, egyik korlátozó folyamat vagy tagadás sem történik meg a Nagy Úrban, Aki Fény (Śiva vagy Prakāśa), csordultig tele a Legfőbb Ragyogással (Śakti vagy Vimarśa), azaz, nem létezik Prakāśa (Fény) és Aprakāśa (nem-Fény), egy időben. Következésképpen nem lehet jelen semmiféle gondolat a Szerencsés Úr Magjában, az említett korlátozó folyamatok és tagadások hiánya miatt. Minden összevetve, nem létezik Paramaśiva-ban kirekesztés, ami Őt teljesen Szabaddá teszi minden gondolattól, mindig.

¹⁰ Amit a felvető mondani szeretne, az a következő: "Ha a dolog, ami megkülönböztetett vagy kizárt, kirekesztett --azaz elutasított--, mivel az nem az Ő Fénye, az valójában az Ő Fénye, az Ő Érzése miatt, miszerint mindennel egy (ahogy azt a Spandakārikā-k II.3 meghatározza), ezért hogyan lehet ez a dolog egyszerre különbséget vagy kirekesztést produkáló --tagadó--? És ha ez lehetséges, akkor az a dolog valójában egy gondolat, ami elhozza a különbséget vagy kirekesztést. Ennek eredményeképpen, a Legfőbb Princípium nem volna bármiféle gondolat (vikalpa) nélkül, ahogy azt Abhinavagupta megerősítette."

A nyilvánvaló válasz erre a kérdésre az, "hogy ez a dolog soha sem létezett az Ő Fényében!", azaz semmi sem nyilvánul meg "ellentétesen" az Ő Fényének birodalmában, mert ha valami megnyilvánul, az az Ő Fénye szintén. Vagyis, az Ő esszenciális természete csordultig tele van Fénnyel, nincs semmi, ami az Ő Fényével ellentétesen nyilvánulna meg, lévén, ha valami feltárul itt, az Énben, az mindig Fény. Ezért, a Nagy Úr (az olvasó) mindig szabad minden kirekesztéstől vagy megkülönböztetéstől saját esszenciális természetében, saját Énjében. Összességében, Ő nem tartalmaz ellentétet, saját Teljessége miatt.

A vikalpa vagy gondolat világában számos ellentétpár létezik, pl.: "élet-halál", de az egyén saját Énjében, élet és halál ugyanaz a valóság, vagyis az Ő Fénye. Ez a tapasztalás így tárul fel egy felszabadult számára:

"Én vagyok minden ember, aki elment. Én vagyok minden ember, aki él itt és most, valamint én vagyok mindenki, aki később elhagyja testét. Én vagyok minden ember, aki meg fog születni a jövőben. Az ő arcuk az Én Arcom."

Ez a pontos tapasztalása egy jīvanmukta-nak vagy életében felszabadultnak. Természetes a leírás, amit adtam, neked szól, hogy megérthesd az Ő "mindennel egy" állapotát…nem arról van szó, hogy a jīvanmukta folyamatosan ezt ismétli. Mindenesetre, így érez az élettel és halállal kapcsolatosan, de általában elrejti mindezt a paśu-k (állatok, vagyis korlátolt individuumok) előtt, hogy ne zavarja őket. Ő elrejti nem csupán ezt az érzését, hanem teljes felszabadult állapotát az emberek többsége előtt, mivel az ő Gyönyör tapasztalata, teljes mértékben látható a fizikai síkon is, és ez a legtöbb paśu számára sokkoló volna. Képzeld el, hogy az afrikai szavannát tele állatokkal, amik úgy élnek, ahogy általában --vadásznak, párzanak, stb.--- és hirtelen, egy hatalmas zajjal, egy kifinomult repülő, amit emberek építettek leszállna az állatok közé. Ez az analógia hasznos annak megértésében, hogy a felszabadult miért rejti el általában Gyönyöre és Ragyogása valódi állapotát a hétköznapi emberek előtt és még törekvők között is, nehogy azok valami felkavarót tapasztaljanak. Nem viccelek. Mivel az Én a legközelebbi és legtávolabbi egyaránt. Ő mindenkiben természetes módon jelen van, mint "ők maguk", de ezzel egy időben Ő csupán egy felszabadult létező számára nyilvánítja ki Önmagát. Ez az Ő nagy misztériuma. És amikor ez a Nagy Úr megérint egy jīvanmukta-t speciális módon, az Ő masszív Gyönyörének hatása sokkoló volna az emberek legtöbbjének a jīvanmukta körül és nem értenék, hogy mi történik a megvilágosodott személlyel, csak úgy, ahogy az afrikai szavanna állatai sem értenék, hogy mégis mi az a nagy zajos repülőgép. Remek!

¹¹ Mivel ez a Legfőbb Princípium (Paramaśiva) teljesen gondolatok nélkül létezik, Ő maradéktalanul Tiszta vagy Makulátlan. Ezzel egy időben, mivel jelen van a Śaktisāmarasya Benne, azaz ahol az Ő minden erejének ugyanolyan íze van, az Ő minden erejével kapcsolatos teljes egyensúly, ahol a tudó és a tudható teljes összhangban van, Ő úgy ismert, mint a zavarodottságtól Békés vagy Szabad. Az ébrenlétben, az objektumok (a külső dolgok vagy tudhatók) elfedik a belső "tudót", úgy mond, azaz az objektumok dominánssá válnak, és az egyén elfelejti az isteni "Ént". A mély-alvásban, a tudó domináns a tudható felett, mivel a tapasztalás teljesen szubjektív (vagyis a "belső szubjektumhoz" tartozik). Még magasabb szinteken, azaz 3. és 4. tattva-kban (Sadāśiva és Īśvara - Nézd meg a Tattva Táblázatot további információkért), jelen van a balansz hiánya, az inherens egység ellenére, mert a Tudó (az "ÉN") domináns a Tudható (az "AZ") felett és fordítva is. Mindazonáltal, Paramaśiva-ban, ez a zavarodottság nem történik meg, mert teljes egység van jelen az Ő Erejében vagy Śakti-ban, amiből minden erő feltárul.

Végül, Yogarāja állítja, hogy Ő nem olyan, mint egy darab kő, ami látszólag stabilitásban van, mégis az Ő Legfőbb Gyönyöre híján. Lévén Ő csordultig van ezzel a Gyönyörrel, Ő sohasem hasonlítható egy darab kőhöz. Ez a témakör már ki lett fejtve korábban.

¹² A tételei végén, Abhinavagupta meghatározza, hogy a Legmagasabb Princípium "layodayavihīnam" vagy "bármiféle megnyilvánulástól vagy feloldódástól mentes", mivel Ő örök és szüntelen jelen van. Más szavakkal, az idő nem képes hatni Rá. Ő ugyanaz az Én most, mint ami volt a múltban és lesz a jövőben. Nincs kérdése sem feltárulásnak vagy feloldódásnak az Ő esetében. És a kommentátor hozzáteszi, hogy az univerzum az univerzum (azaz tele a teremtés és feloldás folyamataival), mivel annak Ura szabad minden folyamattól. A tény, miszerint az univerzum képes feltárulni most és később feloldódni, rámutat, hogy a Legmagasabb Én (az univerzum Forrása) teljesen híján van megnyilvánulásnak és feloldódásnak. Miért? Mert ha az univerzum Ura megjelenik, majd eltűnik az univerzummal együtt, akkor felmerülne a problémája annak, hogy mégis Ő miképp válik tudatossá arról, hogy az univerzum megjelent majd eltűnt. Emellett, az univerzum minden egyes megjelenésekor és eltűnésekor szintén jelen volna az Úr eltűnése és megjelenése, ami felveti a kérdést, hogy mégis hová tűnt el az Úr és az univerzum? Jelen volt az abszolút Üresség, amíg az Úr és az univerzum nem volt jelen? Ez nem lehetséges, mert az abszolút Üresség nem létezhet valójában, kivéve, mint egy absztrakt koncepció valakinek az elméjében, mivel annak tapasztalata nem bizonyítható semmiféle módszerrel. Ha az abszolút Üresség jelen lett volna, senki nem lett volna, aki azt tapasztalja. Miért? Mert ha "valaki" tapasztalja, akkor az nem abszolút csak részleges Üresség. Mivel ez triviális, az abszolút Üresség létezése sohasem bizonyítható!

Mivel az abszolút Üresség nem létezik, az Úr nem tűnhet el és jelenhet meg, mint ahogy az univerzum teszi. Ha valaki ezt tételezi, akkor annak bizonyítania kell az abszolút Ürességet (az állapot, melyben az Úr és az univerzum is hiányzik). Mindenesetre, mivel az abszolút Üresség bizonyítása lehetetlen, a bizonyító jelenléte miatt, az egész témakör egyszerűen értelmetlen.  Kifejtettem már az "abszolút Üresség" vagy "abszolút semmi" témáját a blog postjaiban, melyek neve "Spiritual ignorance - Part 4". Így, az univerzum, változó természete, vagyis a tény, miszerint az univerzum folyamatos teremtés és feloldódás áldozata, mutatja, hogy annak Legfőbb Ura szabad teremtéstől és feloldódástól és sohasem változik egyáltalán. Ez a módszer, amivel a témakör kifejtésre került. OK, ez elég!

fel

 További Információ

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.