Abhinavagupta - Paramārthasāra (Paramarthasara) Stanzák 12-15 - Tiszta fordítás - Nem-duális kashmiri Shaivizmus

Tiszta fordítás

 Bevezetés

A Paramārthasāra folytatódik további négy stanzával. Ez a negyedik stanza-csoport, ami a teljes szöveget alkotó 105 stanzából négyet fed le.

Természetesen, mellékelem az eredeti stanzákat, amiket Yogarāja kommentál. Valamint írni fogok elég sok megjegyzést, hogy az átlagos olvasó számára is annyira érthetővé tegyem a könyvet, amennyire csak lehetséges.

Yogarāja Szanszkritja sötétzöld színnel jelenik meg, míg Abhinavagupta eredeti stanzái sötétvörösek. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti stanzák barnák, Yogarāja kommentárja viszont fekete. A fordításban szintén, Abhinavagupta eredeti stanzái, vagyis a Paramārthasāra zöld és fekete betűkkel szerepelnek, míg Yogarāja kommentárja tartalmaz fekete és vörös szavakat is.

Olvasd a Paramārthasāra-t és tapasztald meg a Legfőbb Ānanda-t vagy Isteni Gyönyört, kedves Śiva.

Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett.

fel

 12-13. Stanza

Miképp egy város, egy falu stb., sokrétű képe mikor tükröződik a tükörben, (bár) nem különbözik attól (a tükörtől), kölcsönösen különbözőnek --vagyis, mint egy város, egy falu, stb.,-- látszanak és még (különbözőnek látszanak magától) a tükörtől is. Hasonlóképpen, ez az univerzum, bár nem különbözik Paramabhairava --A Legfőbb Bhairava vagy Śiva-- Végtelenül Tiszta Tudatosságától, úgy látszik, mintha az kölcsönösen különbözne és még (különböző volna) Tőle is .||12-13||

¹ Míg a felvetés "naívnak" tűnik egy Trika szakértő számára, nagyon komolynak látszik egy olyan személynek, aki nem járatos a témakörben. Mindenesetre, a Könyörületes Abhinavagupta megalkotta ezt a két versszakot (12 és 13), hogy megválaszolja ezt az alapvető kérdést.

A felvető azt kérdezi: "Ha az univerzum ragyog vagy létezik benne a Legfőbb Princípiumban (Śiva-ban), hogyan jöhet létre az univerzális megnyilvánulás? Más szavakkal, ha semmi sem nyilvánul meg Tőle különbözőként, akkor nincs univerzum, ami feltárulhat, mivel nincs mozgás, a Mozdulatlan Létezőben. A "felvető" tisztázza álláspontját azzal, hogy kimondja egyrészt, hogy amennyiben az univerzum Tőle különbözőként nyilvánul meg, az Úrból, akkor nem-dualitás doktrínája megtörik, mert két entitás létezne: "Az Úr és az univerzum", és a teljes nem-dualitás kérdése mehetne a levesbe, hehe. Másrészt, ha az univerzum "egységben" nyilvánul meg Vele…nos, ezt állítani nem lenne túl hasznos. Miért? Mert ellentmondásosnak hangzik azt tételezni, hogy valami megjelenik és ezzel egy időben teljes egységben van saját Okával. Ha teljes egységben van saját Okával, akkor először is meg sem jelenik, mert minden megnyilvánulás jelzi a "dualitást", mindig, ami ellentétes a "nem-dualitással vagy egységgel". Ezt akarja mondani a felvető ezzel: "hogyan lehetne ez az érvelés helyes vagy alkalmas?".

Természetesen a felvetőnek nincs ismerete a "bhedābheda" kapcsolatról (dualitás a nem-dualitásban, vagy dualitás az egységben vagy egység a különbözőségben… választ, amelyiket szeretnéd) az Úr és az univerzum között. Ahogy azt mondtam neked korábban, a kegyelmes Abhinavagupta kifejti ezt két versszak által. Ezt egy hétköznapi példán keresztül teszi meg.

² Yogarāja, a kommentátor, elkezdi kifejteni a két versszakot lépésről-lépésre. Először, elmondja a "Darpaṇabimbe yadvannagaragrāmādi citram" kifejezés jelentését, ami megjelenik a 12. versszak elején, kimondva, hogy ez a "citram" vagy változatosság sokrétű. Ő még ki is terjeszti az Abhinavagupta által adott meghatározást, azokkal a dolgokkal kapcsolatosan, amik ilyen változatosságban vannak jelen: egy város, egy falu, egy erdő, stb. Meg kell jegyezni, hogy a meghatározásban a "nada" és "nadī" szavak általános jelentése ugyanaz: "egy folyó". Mindazonáltal, a különbség igen finom, mert a "nada" egy folyó maszkulin nézőpontból (azt maszkulinnak tekintve) és a "nadī" egy folyó feminin nézőpontból (femininnek tekintve).  Mivel a finom különbség nem adható meg a fordításban, mivel az angol nyelvben, egy folyó…egy folyó és ennyi, hehe, egy alternatív fordítást kellett használnom, ami szintén helyes. Más szavakkal, úgy fordítottam a "nada" szót, mint "egy folyó", annak minden díszével együtt, emellett meghatároztam, hogy a "nadī" "egy folyó". Valami hasonló érvényes a "paśu" és "pakṣi" szavakra is. Az első szó általában úgy került fordításra, mint "állat", de a második szó jelentése "madár" (ami szintén egy állat), de ellentmondás jelent volna meg, ha így fordítottam volna. Ezért, hogy ne merüljünk el túlságosan az öt fajta állat bonyolult kérdésében, amit az ősi szövegek meghatároznak (valamint mindabban a komplexitásban, amit "triviálisnak" látszik, ebben a "nem-zoológikus" kontextusban, ugyanis a kommentátor csupán "dolgokat" nevez meg, amik tükröződhetnek egy tiszta tükörben), úgy döntöttem, hogy egy másik lehetséges jelentést használok a "paśu" szóra: egy háziállat, ellentétben a "mṛga" szóval (vadállat). Így meg tudtam kerülni a látszólagos redundanciát.

Tehát, a teljes változatos sokaságot, ami képes tükröződni egy tiszta tükörben (egy város, egy falu, stb.), amikor az "valójában" tükröződik egy tükörben, megtartja saját jellemzőit. Más szavakkal, azok a dolgok, amikből a változatosság áll, megjelennek egy tükörben, mint egy város, egy falu, egy erőd, stb. Ez nyilvánvaló, ugye? Emellett, a teljes sokrétűség vagy változatosság "avibhāgi" (a ragozatlan "abibhāgin" szóból). Az "avibhāgi" kifejezés semleges főnév. Ha megnézed az "avibhāgin" szó jelentését egy szótárban, a fordítás valószínűleg az lesz, hogy "nem felosztott vagy megosztott", mert az eredeti ige "vibhaj", azt jelenti, "felosztani, elkülöníteni, stb." Ez az ige a "bhaj" gyökből (felosztani, terjeszteni, stb.) származik, mivel a "vi" egy egyszerű hozzáadott előtag. De a legtöbb Szanszkrit szótár, amit meg tudsz nézni, hibásan adja meg a szó valódi jelentését a "gyakorlatban", legalábbis azt, ami a Trika-ban használatos: "Egy avibhāgin az, aki nem különböző vagy elkülönített". A "különböző" melléknevet választottam és nem az "elkülönített" helyett, hogy megtartsam a kohéziót a fordításomban ezeknél a versszakoknál, mivel a kommentátor továbbra is "különbözőségről" beszél és hasonlókról. Igen, használhattam volna az "elkülönített" jelentést is, de a fordítás többi részét ehhez kellett volna igazítani szintén, hogy megmaradjon a struktúra és a koherencia. Óh! Szanszkrit, mindig olyan bonyolult vagy!

És miért vettem a fáradságot, hogy mindezt tisztázzam? A nem-skolasztikus olvasóknak? Azoknak a Yoga-tanároknak, akik Yoga-t tanítanak szüntelen, úgy, hogy csak ritkán tudják miről beszélnek? A néhány skolasztikusnak, akik járatosak a Szanszkritban és a munkámat olvassák? NEM. Ez az Úrnak van, a Mindentudó Úrnak! Minden, amit teszek, csak Neki van, a létezésem Magjának. Ezért a perfekcionizmusom és ezért csinálok mindent a maximumon. Mert bár senki képes észrevenni semmilyen hibát a munkáimban, Ő észreveszi a legkisebbet is. Inkább meghalnék, ha olyan Szanszkrit fordítónak kellene lennem, akik nem figyelnek oda és szüntelen csak kapkodnak, hogy könyveket adhassanak el, tele középszerű fordítással, amik újabb és újabb zavarhoz segítik az embereket…úgy viselkednek, mint a koldusok, miközben veszik a bátorságot, hogy fordítsák a Szót, ami Belőle, a Fényűző Úrból tárul fel. Hogyan adhatna el bárki bármit, amit nem az övé? És mindennek a tetejében, Ez felbecsülhetetlen! És hogyan aggódhatna valaki világi jóléte miatt, miközben szolgálja a Mindenható Urat? Óh, emberi butaság. Még a buta emberek sokasága is az Ő Tiszta Szívének Tükrében tükröződik! Az Ő Patyolat tiszta Tükréről beszélek, az egyén Saját Énjéről, ami minden létező Szíve. Az Ő Szíve lüktet minden bölcsben és bolondban, mert Ő ilyen: Teljes Mértékben Dicső és Transzcendens!

Most már az olvasó ismeri a Śiva nevű Tiszta Tükör valódi természetét, saját Benső Énjét, saját valódi Identitását, így ő alkalmas rá, hogy tovább igyon a bölcsesség csészéjéből, amit az Úr nyújt át neki, Aki megjelenik Yogarāja-ként, ki Kṣemarāja legjobb tanítványa, aki viszont a tiszteletreméltó Abhinavagupta, minden idők legnagyobb Trika Mester nagy tanítványa. Így mindezen változatossága a dolgoknak… megnyilvánulásoknak, az Ő Erejéből tárul fel, az Ő Śakti-jából…nézz körül… minden objektum és szubjektum…"avibhāgi" vagy nem-különböző Magától a Tükörtől, ami Te Magad vagy. Ez a jelentés. És bár ők ilyenek, avibhāgi-k, vagyis bár azok bemutatják saját formájuk (egy város, egy falu, egy férfi, egy nő, stb.) a Tükörben, Vele egységben, vagyis Magával az Úrral, s úgy ragyognak, hogy kölcsönösen megtartják saját jellemzőiket. Ez a nő különbözik attól a férfitól, ez a férfi különbözik attól a nőtől, ez a folyó különbözik attól a pataktól, stb.,stb. Minden, amit a Tükör tükröz, megtartja belső jellemzőjét és különbségeit, de ezzel egy időben, nem képesek elkülönülni Magától a Tükörtől, az Úrtól!

A hétköznapi tükörrel való összehasonlítás Abhinavagupta-tól azért került megfogalmazásra, hogy a Trika-ban kezdőket tanítsa az Ő "bhedābheda" aspektusáról vagy "az egységben lévő felosztottságról". Az univerzum teljesen egy Vele, de ezzel egy időben, Tőle különbözőnek tűnik, azaz, megtartja saját jellemzőit. Nézz körül… mindezek az objektumok és szubjektumok, látszólag különböznek "egymástól" (parasparam vagy anyonyam, azaz "kölcsönösen"), és azok szintén különbözőnek látszanak Tőled. Bár, mindez csupán merő látszat, mert egyik sem képes nem egységben lenni Veled, az Úrral. Miért? Mert mindegyik a Te tiszta Én-tudatosságodban Tükröződik, mindig. Még amit úgy hívsz "te" (az egód, mint John, Daniel, Jane, stb.) szintén egy tükröződése Saját Énednek, mert az egó egy objektum, vagyis egy kreált dolog és nem a Legfőbb Valóság. Ez a jelentés. Ha elolvasod a versszakot és a hozzátartozó kommentárt anélkül, hogy megértenéd ezt a nem-dualitást Közted és az Úr között, akkor vak vagy és süket a Trika bölcsességére. Amikor vak és süket vagy, lehetsz még skolasztikus is, de bármiféle Én-realizáció nélkül. A skolasztika mindig fontos, de ha az nem társul Én-realizációval, akkor még a skolasztika sem hoz gyümölcsöt.

³ Miután kifejtette a 12. versszak jelentését, amiben helyet kapott egy város, egy falu és így tovább, a tükörben való tükröződésének kifejtése, Yogarāja most megkezdi elmagyarázni a 13. versszak jelentését, ahol a tükörben megjelenő tükröződések példája "hozzávetőlegesen" megalapozza az Úr és az univerzum kapcsolatát és természetét. Azt mondtam "hozzávetőlegesen", mert két különbség van egy egyszerű objektumok tükröző tükör és az Úr, mint az univerzum tükre között: (a) Nincs "külső" objektum Benne, hanem inkább minden "benne" van az Úrban, (b) Míg egy hétköznapi tükör élettelen, az Úr maradéktalanul Tudatos, azaz Gyönyör teli, mert, ahogy a 10. versszak írja: "(Ő Az, Kinek) Nagy Gyönyöre Saját Énjén való megnyugvásból (származik)". Összességében, az Úr, valójában olyan, mint egy különleges Gyönyör Teli Tükör, Akin kívül nem létezik tükrözött objektum. Bár a közönséges tükörrel való összehasonlítás nem teljesen precíz, mégis teljesen működőképes. Az a két különbség, amikre rámutattam egy közönséges tükör és a Legfőbb Énként ismert Tükör között a magja az említett "zavarnak", amit a kommentátor felvetett, és amit még nem fejtett ki. Ezt megteszi később.

Amikor elkezdtem fordítani a szakaszt, azt mondtam: "Most Yogarāja megkezdi a 13. versszak kifejtését, szakaszról szakaszra", és meg is tette, de sajnos nem tudok jelezni minden részletet idézőjelben különben a fordítás nagyon zavaros lenne. A fordításaim 20%-a azzal telik, hogy olvasom/értelmezem a Szanszkritot és 80% pedig azzal, hogy mindezt angol nyelvre fordítom, így a fordítás annyira hű marad az eredetihez és érvényes, amennyire csak lehetséges. Az angolban (és spanyolban, portugálban, stb. szintén), egy mondatban a szórend alapvetően meghatározott. Például, mondhatod azt, hogy "A kutya, ami megharapta a bátyámat" és ez érthető, de ha úgy beszélsz, mint Yoga vagy ehhez hasonló: "A kutya, ami által a bátyám meg lett harapva", szintén érthető, de… bonyolultabb. Viszont, ha azt mondod: "Ami a kutya megharapta a bátyámat" vagy "Ami kutya által a bátyám megharapva lett", a jelentés igen zavaró. Ez nem történik meg a Szanszkritban, ahol is a "szórend" másodlagos és a "koherens nem/szám/ragozás a főnevekben és a koherens verbális összekapcsolás" elsődleges. Emellett a Szanszkritban szüntelen ismétlődik ugyanaz a ragozás. Például, a kifejezés "A kutya, ami megharapta a bátyámat" írható a Szanszkritban így: "Ami kutya megharapta a bátyámat", a "harapni" ige Múlt Idejének használatával, de a Klasszikus Szanszkritban a múlt idejű melléknévi igenév leginkább azért használatos, hogy elkerüljük a problémát, minek neve Múlt Idejű összekapcsolás: "A kutya, ami által a bátyám meg lett harapva", és hozzá kell adni a "volt" szót, mert a "lenni" ige általában elhagyható. Ám, mivel a szórend a Szanszkritban másodlagos, szintén írhatod ezt: "Ami által megharapódott a bátyám, a kutya által". Észreveheted, hogy ismétlődik az "által…által". Ez igen gyakori a Szanszkritban és ez a szöveg sem kivétel.

Mivel az angol és a Szanszkrit struktúrája lényeges mértékben különbözik egymástól, minden lépésben kötnöm kell valamilyen kompromisszumot. A kommentátor által írt utolsó szakaszban, jelölhettem volna a következő szavakat és kifejezéseket, amik a versszakban megjelennek: "Tadvat", "jagat" és "tato'pi ca". És szintén hozzá adhattam volna a vonatkozó jelentést anélkül, hogy megtörném a struktúrát angolul. Mindenesetre, voltak más dolgok, amiket nem tudok jelölni ilyen könnyen, mert ha megtettem volna, a fordítás nagyon bonyolulttá válik: "Vimalatamaparamabhairavabodhāt", "vibhāgaśūnyamapi" és "ābhāti". Ez a három kifejezés megjelenik a 13. versszakban, de nem mondhatom, hogy: "Vimalatamaparamabhairavabodhāt (azt jelenti)...", érted, inkább folyékonyan fordítottam mindent, hogy az angol nyelv struktúráját ne törjem meg. Arra használom ezt a megjegyzést, hogy kifejtsem ezen kifejezések jelentését, egy tisztább módon:

— "Vimalatamaparamabhairavabodhāt" szó szerint azt jelenti "a rendkívül Tiszta Paramabhairava  --a Legfőbb Bhairava vagy Śiva-- Tudatosságából", és Yogarāja úgy fejti ki, hogy "Abból, Aki a Fény, mi gazdag a Tökéletes Gyönyörben és Ki maradéktalanul híján van az idővel való kapcsolatnak".

— "Vibhāgaśūnyamapi" szó szerint azt jelenti "bár ez nem különböző", és Yogarāja úgy fejti ki, mint "bár az nem különbözik eme Fénytől, mint egy tükröződés a Tükörben".

— "Ābhāti" szó szerint azt jelenti "ragyog" (azaz az univerzum ragyog), de Yogarāja nemt esz hozzá semmi plusz kifejtést.

És az "anyonyam ca" kifejezés, mely megjelenik a 13. versszakban, lévén jelentése igen tiszta, Yogarāja egyszerűen egy szinonimát írt: "parasparam ca" (egymástól). Összességében, mind az anyonyam és a parasparam azt jelenti: "kölcsönösen".

Most, a teljes szakasz jelentésével kapcsolatosan, ahogy azt már mondtam a megjegyzés elején, Yogarāja elkezdi kifejteni egy tükör és annak tükröződése példáját, amit Abhinavagupta adott meg, de most az Úr és az univerzum esetében, bár az nem különbözik a Legfőbb Úr (a Tükör) Tudatosságától, úgy jelenik meg, mint ami sokrétű vagy változatos, azaz ami tele van sokrétű objektumokkal és szubjektumokkal. Így, a tény, miszerint az Úr "Egy", míg az univerzum "sokrétű", helyesen van kifejtve azoknak az embereknek, akiket még tanítani kell (emlékezz, hogy Abhinavagupta olyanoknak írta ezt a szöveget, akik nem teljesen járatosak a Trika-ban). Ezek a szubjektumok és objektumok, amikből az univerzum áll, úgy tűnnek, mintha különböznének egymástól és Magától a Tükörtől (a Szent Úr) is. Az univerzum látszólag még az Úrtól is különbözik, mert Ő mindig transzendens az univerzum tekintetében. Bár az univerzum Benne nyugszik, Ő túl van azon mindig, miképp egy tükör mindig transzcendens a felületén megjelenő tükröződéshez viszonyítva.

Hogyan érthető meg az Ő Transzcendentális Állapota valaki által, aki kezdő a spiritualitásban? Így: Képzeld el, hogy egy "toll" tükröződik a tükörben. Majd, képzelj el egy "elefántot", ami tükröződik ugyanabban a "tükörben". Amikor a tükör a tollat mutatja, az sohasem lesz olyan könnyű, mint a toll maga. Ugyanígy, amikor az elefánt tükörképét mutatja, nem lesz olyan nehéz, mint egy elefánt. NEM. A tükör mindig megmarad "túl" az objektumon, amit tükröz. Így, akár "egy hangya" vagy "egy galaxis" tükröződik a Tükörben, minek neve a Nagy Śiva, Számára az ugyanaz. Miért? Mert Ő Transzcendens mindennel kapcsolatban, ami az Ő Saját Fénye megnyilvánít Saját Énjének makulátlan felületén. Nem válik olyan picivé, mint egy hangya vagy olyan hatalmassá, mint egy galaxis, hanem megmarad Változatlannak. Óh Śiva, Te olyan Nagy vagy!

Ez az, amiért Ő a Legfőbb Valóság, míg a többi szubjektum és objektum, bár azok teljes egységben vannak Vele, megmarad, mint merő realitás, kitéve a változásnak. Ezt már kifejtettem magam is, az első megjegyzésben, mint "bhedābheda" kapcsolat (dualitás a nem-dualitásban, dualitás az egységben - egység a kettősségben, a három definíció ugyanazt jelenti.) Ezen "bhedābheda" kapcsolaton keresztül, az egység és a dualitás az Úr és az univerzum között, egy érthető formában lett kifejtve egy olyan elme számára, ami még spirituálisan nem érett. Ahogy egy törekvő fejlődik egyre jobban és jobban, fel fogja ismerni, hogy az Igazság mindig "abheda" vagy nem-dualitás, mert nem létezik mozgás az Úrban soha, vagyis sosem volt univerzális megnyilvánulás…ám ez egy másik story, amit most nem fejtek ki, hogy ne zavarjalak össze teljesen.

És amikor van valódi tapasztalásod a Tükörről, saját Énedről, nem tudod "mikor" és "hol" történik a tapasztalás, mert Ő túl van téren és időn. Tudhatod, hogy volt ilyen tapasztalásod "ma", de nem tudod a pontos időt vagy helyet, amikor és ahol az megtörtént. Ez azért van, mert az Én, mint Tükör, mindig transzcendálja az univerzum minden objektumát, amik Annak tükröződései. "Objektumok" alatt azt értem, hogy nem csupán "dolgok", amiket valaki maga körül láthat, hanem ezzel együtt "elme, egó, intellektus, idő, tér, stb.", azaz minden valóság, ami megnyilvánul az Ő Ereje vagy Śakti által. Óh! Śiva olyan Nagy! Ezért, a bölcs Vasugupta titokzatosan azt mondta a Spandakārikā-k I.13:

... Na tvevaṁ smaryamāṇatvaṁ tattattvaṁ pratipadyate||13||

... Mindazonáltal e (Spanda) princípium így nem tapasztalható vagy realizálható, (azaz), mint emlékezés tárgya ||13||

A "Spanda princípium" alatt, a Nagy Úr valódi természete jelzett, természetesen. Az Ő természete nem lehet emlékezet tárgya sohasem, mert Az túl van a tér-idő körén. A doktrína, amit kifejti a kapcsolatot a Legfőbb Bhairava (Śiva) és az univerzum között, a tükör és annak tükröződése példán keresztül úgy nevezett, mint: "Pratibimbavāda" vagy "A tükröződés doktrínája". Néha úgy hívják: "Bimbapratibimbavāda" vagy "Az objektum és tükröződésének doktrínája". OK, ez elég!

⁴ A dolgok nagyon egyszerűek az "örökké bonyolult Szanszkrit" ellenére. Figyelj: Egy korábbi szakaszban a felvetés, miszerint "egy elefánt valójában nincs a tükörben" azért lett megtéve, hogy Abhinavagupta példáját cáfolja. Ez a felvetés elfogadásra került Yogarāja által, mert mindezek után, a példa, ami egy tükröt használ csupán "egy példa" és nem a Végső Valóság, azaz semmilyen szavakban, gondolatban, stb.  megfogalmazható tétel nem képes "pontosan" reprezentálni a Nagy Urat és az Ő kapcsolatát az univerzummal. Emellett elmondja, hogy a felvetés egyfajta zavar vagy félreértés miatt merült fel. Most, jelen szakaszban kifejti ennek a zavarnak a természetét. Már beszéltem egy efféle félreértésről, az ezt megelőző megjegyzésben.

Yogarāja azt mondta először, hogy "az isteni Ragyogással felruházott Tudatosság Tisztasága (és) egy (hétköznapi) tükör tisztasága közötti különbség ilyen" abban az értelemben, hogy bemutatja "egy hétköznapi tükör és a Nagy Úrként ismert Tükör közti különbséget kiterjesztését", azaz pontosan bemutatja az eltéréseket az Abhinavagupta által adott példa és Maga a Végső Valóság közti különbséget. A kettejük közti különbség már említve lett, amikor a kommentátor azt mondja, hogy a Végső Valóság csordultig tele van Isteni Ragyogással és Tisztasággal (Fénnyel), azaz telve van Śakti-val és Śiva-val, rendre, míg a közönséges tükör nem úgy van leírva, mint ami fel van ruházva ilyen kvalitásokkal, mert az egy élettelen objektum. Ez a jelentése, ennek a látszólag bonyolult kijelentésnek.

Majd Yogarāja kiterjeszti kifejtését a hétköznapi tükör és annak külső objektumait használó példa és az Úr és az Ő univerzuma közti pontos különbségnek. Azt mondja, hogy "a külső rész, mely megjelenik, mint egy város, stb., ami egy tükröződésnek tekinthető, ragyog egy tükörben, ami csupán tisztaságot birtokol, de (eme rész, mely tükörképként jelenik meg) nem önmaga által létrehozott". Ez a fő különbség a kettő között, a hétköznapi tükör/külső objektumok és az Úr, valamint az univerzum kapcsolatának. Egy tükörben csupán "egy rész" az, ami mindig tükrözött. Egyetlen hétköznapi tükör sem képes "az univerzum teljességét" tükrözni. Így, a nagy bölcs a "bhinnam" (rész) szót használta, hogy ezt meghatározza. Majd, tisztázza, hogy erre a része szükségszerűen objektumként kell gondolni és NEM, mint magukra az objektumokra (egy város, egy falu, stb.). Így, ez a zavar, miszerint egy elefánt a tükörben van, csupán egy félreértés, mert egy hétköznapi tükör és a külső dolgok esetében jelen van egy kapcsolat, ami azok alapszik, hogy ezek a dolgok a tükör felszínén tükröződnek. Mindenesetre, ez nincs így Śiva esetében, két dolog miatt: (1) Az Úr tartalmazza az egész univerzumot Önmagában és nem csupán egy részt, (2) Semmilyen objektum nem tükröződik benne "kívülről", hanem az objektumok Benne nyugszanak, lévén az Ő Saját Ereje nyilvánítja meg azokat. Röviden, nincs "külső objektum" az Ő esetében. Bár, egy hétköznapi tükör esetében, az objektumok nincsenek a tükörben, csupán azok tükörképei…ezért mondta Yogarāja, hogy "de (eme rész, mely tükörképként jelenik meg) nem önmaga által létrehozott"., azaz a tükör nem képes objektumokat létrehozni, majd azokat tükrözni. NEM, nem képes. Csupán olyan dolgokat tükröz, amit eleve létrehozott "valami más ágens". És ezek az objektumok maguk nincsenek benne, csupán azok tükröződései.

Ezért, a felvetés "az tükörben lévő elefántról" cáfolva van, mert csak akkor érvényes, ha azt a hétköznap tükör esetében nézzük, de nem a Tükör esetében, aki úgy ismert, mint a Legfőbb Úr. Míg igaz, hogy nincs elefánt a tükörben, csupán annak tükröződése, ugyanez nem igaz az Ő esetében, mert Ő képes objektumokat teremteni, és megtartani azokat Saját Énjében és szintén képes azokat tükrözni, mint egy Isteni Tükör. Ezért, az Abhinavagupta által adott példa és a Végső Valóság közti korlát nyilvánvaló.

A kommentátor ezt a nyilvánvaló különbséget tisztázza, amikor azt mondja: "Bár, a Fény, melynek esszenciája az egyén Saját Ragyogása (és ami) az egyén saját Tudatossága, az univerzum (Önmagával való) egységben tartása által, Saját Énjének Vásznán, Saját Szabad Akarata által, nyilvánítja meg (eme bizonyos) univerzumot, mint (annak) materiális oka".

Egy hétköznapi tükör nem is materiális oka a benne tükrözött objektumoknak, és nem is tartja azokat önmagával egységben (csupán csak azok tükörképét tartja így, de nem magukat az objektumokat). És a tükör ezt nem saját szabad akarata által teszi, hanem azért mert az objektum ott van és forszírozza a tükröt, hogy mutassa az objektum tükörképét. Végül, ahogy az triviális, egy hétköznapi tükör élettelen dolog, mindig Ragyogás nélkül való, ellentétben a Tudatosság (Te!) esetével.

Mégis, mindezen vitathatatlan korlátozások ellenére is, a példa, amit Abhinavagupta adott a 12. és 13. versszakokban, nagyon hasznos az embereknek, hogy betekintést nyerjenek az Úr és az Ő univerzuma kapcsolatába, vagyis elkezdhetik megérteni ezt a titokzatos kérdést egy ilyen egyszerű példa segítségével.

⁵ Összefoglalva: A fő különbség egy hétköznapi tükör és a Tudatosság (A Legfőbb Úr) között az, hogy előbbi nem képes létrehozni vagy megnyilvánítani, míg utóbbi ennek lehetőségével teljes. Ez a képesség a létrehozásra vagy megnyilvánításra úgy ismert, mint Śakti, Vimarśa, Vimarśana, stb. Röviden, ez a képesség Śiva Ereje, ami által Ő megnyilvánítja az egész univerzumot, Önmagában. Úgy lett Ő említve a kommentárban, mint Fény, Tudatosság, stb., de ezek a szavak ugyanazt jelentik: A Legfőbb Śiva. Hogy támogassa állítását, a kommentátor idéz egy szakaszt az Īśvarapratyabhijñāvivṛtivimarśinī-ből, amit maga Abhinavagupta írt. Az Īśvarapratyabhijñāvivṛtivimarśinī a hosszú kommentárja (ugyanis létezik egy rövid, melynek neve egyszerűen "Īśvarapratyabhijñāvimarśinī") annak a fantasztikus műnek, amit az Ő Nagy Guru-ja írt (a bölcs Utpaladeva, aki megírta a Trika Pratyabhijñā iskolájának, fő szövegét, az "Īśvarapratyabhijñā"-t).

Ebben a passzusban, Abhinavagupta tételezi, hogy bár az analógia a tükör és az Úr között nagyon jó arra, hogy az Úr és az univerzum közti különbséget tanítsa, mégis jelen van benne a nyilvánvaló limitáció. Abhinavagupta jelzi, hogy a fő különbség egy hétköznapi tükör és a Tudatosság (az Úr) közt az, hogy míg utóbbi elkapja az univerzumot (mintha Az egy isteni Tükör volna), Saját Legfőbb Ereje (Vimarśana, Vimarśa, Śakti, stb.) által, előbbi viszont erre nem képes, mert az egy élettelen dolog, mivel híján van a Legfőbb Erőnek. A Vimarśana vagy Vimarśa szó jelzi az "éberséget", vagyis ezen Legfőbb Erőn keresztül, az Úr maradéktalanul éber az univerzumról, ami Benne tükröződik. Mindazonáltal, a tükör nem éber a benne tükrözött objektumokról, a benne lévő Vimarśana vagy Vimarśa hiánya miatt. OK, ez most már teljesen tiszta, ugye?

⁶ Hogy ez az utolsó szakasz érthető legyen, az olvasónak újra el kell olvasnia a versszakokat:

"Miképp egy város, egy falu stb., sokrétű képe mikor tükröződik a tükörben, (bár) nem különbözik attól (a tükörtől), kölcsönösen különbözőnek --vagyis, mint egy város, egy falu, stb.,-- látszanak és még (különbözőnek látszanak magától) a tükörtől is. Hasonlóképpen, ez az univerzum, bár nem különbözik Paramabhairava --A Legfőbb Bhairava vagy Śiva-- Végtelenül Tiszta Tudatosságától, úgy látszik, mintha az kölcsönösen különbözne és még (különböző volna) Tőle is".

Ez a két versszak (12 és 13) természetesen a korlátolt individuum tapasztalatáról beszél és nem az Úr tapasztalatáról. Mindkettő a korlátolt individuumhoz tartozik (amit a kommentátor úgy nevez a Māyā-hoz tartozó tapasztalók), akik a dualitás hatása alatt vannak, ezért nem a Legfőbb Énhez. A Nagy Úr Śiva, mint egy Isteni Tükör, tükrözi az egész univerzumot Önmagában, saját Testében. Ezzel egy időben, az Ő saját Ereje az (Śakti), ami megnyilvánítja az egész univerzumot Számára. Ezért, az Ő esetében nincs dualitás, azaz Ő nem lát objektumokat, amik "különböznek egymástól" vagy amik "különböznek Tőle". Az Ő Śakti-ja vagy Ereje szintén Vimarśa vagy Éberség, ami lehetővé teszi Számára, hogy maradéktalanul éber legyen minden objektumról egy időben, azokkal teljes egységben. Ez az isteni Tapasztalás.

Most, egy nyomorult "Māyā hatása alatt lévő tapasztaló (egy māyāpramātā) szemszögéből, az univerzum objektumai "kölcsönösen különbözőnek" tűnnek, emellett pedig "önmagától is különbözőnek tűnnek". Mondhatnék itt most számos "skolasztikus dolgot" arról, hogy mi a māyāpramātā, azaz hogy az a tapasztalók egy kategóriája, ami két csoportból áll, melyek neve "pralayākala" és "sakala", de nem szeretnék ennyire bonyolult témaköröket érinteni itt. Most elég azt tudnod, hogy egy māyāpramātā nem más, mint valaki, aki "meg van győződve" arról, hogy ő nem Śiva, hanem egy "individuum". Valaki, aki "elért" egy ilyen buta állapotot, helyesen nevezhető "māyāpramātā"-nak. Ő áldozata Māyā-nak (nem Māyāśakti-nak, hanem a Māyātattva-nak, ebben a kontextusban, ami az univerzális megnyilvánulás hatodik kategóriája…Abhinavagupta, Yogarāja és én később beszélni fogunk a Māyāśakti és Māyātattva különbségéről, ezért most nem aggódj emiatt). A Māyātattva a Māyīyamala (Māyikus tisztátalanság) otthona, ami különbséget generál. Ezért minden korlátolt individuum, akik a Māyīyamala erejének hatása alatt van, "meg van győződve" arról, hogy az objektumok, amiket Śiva hozott létre és amik Śiva-ban tükröződnek (saját benső Énjükben), egymástól és Magától Śiva-tól is különböznek. Ezt Yogarāja úgy nevezi, hogy "a dualitás megnyilvánulása", az utolsó szakaszban, és ez a Māyīyamala munkája miatt történik. De honnan jön a Māyīyamala? A Māyātattva-ból, nyilvánvalóan, és a Māyātattva az Āṇavamala jelenléte miatt jön létre, ami az individuumhoz vagy aṇu-hoz tartozó tisztátalanság.

Szintén sok skolasztikus dolgot tudnék mondani az Āṇavamala-ról, most elég ha ezt tudod: Āṇavamala vesz rá arra, hogy azt érezd "nem vagy Tökéletes/Teljes". A Teljesség eme hiánya az individualitás gyökere. Minden individuum tapasztalja ezt itt és most. Ez az Āṇavamala mindig úgy nevezett, mint a "primordiális tudatlanság". Tudatlanság miről? A kommentátor tételezi igen tisztán az utolsó szakaszban: "tudatlanság (az egyén saját) Teljességét illetően". Tehát ez az egész zavarodottság, melynek neve "a dualitás megnyilvánulása", ami telve van különbségekkel (A objektum különbözik B objektumtól, szeretem ezt az embert, de azt nem, ez a munka jobb, mint a másik, ezt jobban szeretem, ez születés, az halál, ez öröm, míg az fájdalom, stb.), teljes mértékben az Āṇavamala-ra támaszkodik, az egyén saját Teljességéről való tudatlanságára. Miért rohannak az individuumok ezért vagy azért az objektumért? Mert azt hiszik, hogy "Teljességet" érnek el, ha megszerzik azokat. Természetesen nem fognak, mert ez ön-ámítás. A Teljesség kizárólag az Úr Birtokában van és akkor adja ezt meg egy individuumnak, ha Ő úgy kívánja. Ez az Ő híres aktusa, a Kegyelem adományozása egy individuumnak, aki Māyā hatása alatt áll.

Amikor jelen van "kiterjedése" annak, ami Teljes, vagyis Śiva teljes realizációja, akkor nincs jelen tudatlanság. Semennyire. És mivel egyáltalán nincs tudatlanság, ennek eredményeképpen nincs dualitás sem. A Végső Valóság (Śiva, a Teljes) maradéktalanul a "nem-dualitásra" alapszik (mert Ő Egy mindig). Mindenesetre, amikor nincs jelen a "kiterjedése" annak, ami Teljes, amikor nincs az egyénben jelen Śiva realizációja, akkor a dualitás előtör, mint egy természetes következmény. A dualitás annak esszenciája, ami nem Teljes (az Āṇavamala kivirágzása, ami a primordiális tudatlanság). Amikor a Nagy Úr azt mondja: "Most, nem akarok Teljes lenni", az Ő Ereje átalakítja Őt, a Ragyogó Urat, egy nyomorult korlátolt individuummá, aki dolgokhoz van kötve, valamint más emberekhez, stb. Mindez a szerencsétlenség azért történik, mert Ő elveszti Saját Teljességét "szándékosan" és individuális énné válik, ami mindig bajban van (hmm…ismersz egyet?). Összességében, a dualitás kizárólag az individuumok által tapasztalt, mert ők áldozatai Māyā-nak (és az ő baljós Māyīyamala-jának). Ám, a Māyā és a Māyīyamala az Āṇavamala-ból tárul fel, a primordiális tisztátalanságból, ami a "Teljesség hiányára" alapszik. Ezért, az Āṇavamala vagy az Ő Teljesség elvesztő aktusa a gyökér-oka a dualitás tapasztalásának körös-körül és az egyénen belül. A Nagy Úr tapasztalatában, lévén az Āṇavamala nem zavarja Őt, a dualitás nem létezik.

Következésképpen, a jelenlévő korlátozások ellenére, a tükröződés doktrínája (pratibimbavāda) nem cáfolható, amikor a Legfőbb Śiva (Te!) és az Ő Ereje által megnyilvánított univerzum kapcsolatának kifejtése szóba kerül. Eme egyszerű doktrínán keresztül, egy korlátolt individuum elkezdheti helyesen értelmezni a Végső Valóságot és az univerzumot!

fel

 14. Stanza

Az Ő öt Erejének osztályán keresztül (Paramaśiva) megnyilvánítja a tattva-k állapotát, mely Śiva-ból, Śakti-ból (és) Sadāśiva-ból áll, együtt Īśvara-val (és) Sadvidyā-val ||14||

¹  Abhinavagupta már kifejtette a Legmagasabb Princípium (A Legfőbb Én) természetét. Emellett szintén meghatározta az univerzum állapotát, ami a 36 kategóriából (tattva-ból) áll, az Ő Fényével egységben, azaz meghatározta, hogy az Úr szemszögéből teljes nem-dualitás van jelen, az Ő univerzumával kapcsolatosan. Mindenesetre a korlátolt individuum szemszögéből, a dualitás jelenik meg dominánsként. A nem-dualitás a dualitásban és hasonlók, ki lettek fejtve általa korábban, az előző versszakokban. Most Abhinavagupta elmélyíti a "tattva" témakört avagy az "univerzális megnyilvánulás kategóriáit", Magából az Úrból való megnyilvánulásuk sorrendének figyelembe vételével. Ezt néhány versszakon keresztül teszi meg és a jelenlegivel kezdi. Meg kell jegyezni, hogy lesz néhány különbség Yogarāja tanításai és a Trika tattva-kat kifejtő szövegének (Ṣaṭtriṁśattattvasandoha) tanításai közt, amiket jelezni fogok. Semmi borzalmas, de a Trika-ban kezdők számára zavaró lehet, ha nem fejtem ki a különbségeket és a mögöttük lévő okokat. Előre szóltam. Ne aggódj emiatt egyébként, mert a kezemben tartom mindezt, ahogy mindig. A Guru segítsége nélkül majdnem egyetlen tanítvány (kivéve azokat a nagyon ritka tanítványokat, akik képesek elérni a felszabadulást saját maguk által, úgy, hogy semmiféle segítséget nem kapnak semmilyen Guru-tól) sem jut sehová a spiritualitásban, mert a szövegek olykor nagyon titkosak vagy rendkívül ellentmondásosak igen sok témakörrel kapcsolatosan. A Guru funkciója azt, hogy feloldjon minden aggodalmat tudásának holdján keresztül. OK, ez most elég!

² A kommentátor azt mondja először, hogy a Legfőbb Úr természete (Paramaśiva) már ki lett fejtve az előző versszakban, míg a Legmagasabb Princípium elemezve lett Abhinavagupta által és általa. Majd, megnevezi az Úr öt fő Erejét: Cit, Nirvṛti, Icchā, Jñāna and Kriyā (Tudatosság, Gyönyör, Akarat, Tudás, és Aktivitás, rendre). Meg kell jegyezni, hogy a "Nirvṛti" szót használta a jól ismert "Ānanda" (Gyönyör) helyett. Mivel mindkét kifejezés (Nirvṛti és Ānanda) szinonimák, így ugyanarra a "Gyönyör Erejére" vonatkoznak, ami a Legmagasabb Princípiumhoz tartozik. Yogarāja, a kommentátor, hozzáteszi, hogy ez az öt Erő formálja az Ő esszenciális természetét, vagyis ezek alkotják a Nagy Úr Magját. Emellett, ez az öt Ereje az Úrnak, a forrása a végtelen erőknek, amik megjelennek, mint az egész univerzum, amit bárki tapasztalhat itt és most.

Hogyan nyilvánítja meg Paramaśiva (bhāsayati vagy prakaṭayati) ezt az első tattvikus állapotot, vagyis eme állapotot, ami fel van osztva 5 tattva-ra vagy kategóriára, mint Śiva (tattva 1), Śakti (tattva 2), Sadāśiva (tattva 3), Īśvara (tattva 4) és Sadvidyā --vagy Śuddhavidyā-- (tattva 5)? (Figyeld meg, hogy Abhinavagupta úgy jelöli a  Sadvidyā vagy Śuddhavidyā kategóriát, mint "Vidyā", hogy beleférjen a versmérték követelményeibe…Az ötödik tattva teljes nevét használom, hogy ne zavarjam össze az olvasó elméjét, ugyanis a nyolcadik tattva neve szintén "Vidyā"… OK, ne aggódj hát ezért). Az Úr megnyilvánítja az első tattvikus állapotot egy felosztás módszerével, mely szükségszerűen felölti a "Tőle való különbség állapotát" (vagyis Ő feloszt, mégis megtartja a Vele való eredendő egységet, mindig). Úgy teszi ezt, hogy minden egyes kategóriában megtartja annak specifikus jellemzőjét --pl.: az Ő Tudatosságának Ereje (Cit), kimondottan a Śiva kategóriához van rendelve, és így tovább a többi tattva-val is. Ezt nagyon egyszerű megérteni, ugye? Olvasd el kérlek, mint mindig, a híres Tattva Táblázatot és minden egyes oldalt, amit a Trika (áttekintés) témakörével foglalkozik Trika 1, Trika 2, Trika 3, Trika 4, Trika 5 és Trika 6, hogy megszerezd az alapvető tudást a tattva-kkal vagy kategóriákkal kapcsolatosan. Ez igen hasznos lesz abban, hogy jobban megértsd Abhinavagupta és Yogarāja tanításait. Igen, én is kifejtem mindezt neked részletesen, de az extra tudás mindig nagyon-nagyon hasznos tud lenni.

³ Egyfajta "horribilis" módon, de a kommentátor kifejti a "tām" és a "mayīm" kifejezések jelentéseit a "Śivaśaktisadāśiva-tām" és az "īśvaravidyā-mayīṁ" részekben (lásd magát az aforizmát).  A végső "ṁ" a "mayīṁ" szóban, eredetileg "m" (lecserélve "ṁ"-re a Magánhangzó Sandhi 10. szabálya miatt). So, the real word is "mayīm". Emellett a "tām" és a "mayīm" kifejezések a Tárgyas esete a "tā" és a "mayī" szavaknak (mindkettő női forma). A Tárgyas eset utal egy mondatban a közvetlen tárgya, objektumra. Gyakorlatilag mind a "Śivaśaktisadāśiva-tām" és "īśvaravidyā-mayīm" alkotja a "bhāsayati" vagy "(Paramaśiva) megnyilvánítja" ige közvetlen objektumát. Mindenesetre van egy másik kifejezés is Tárgyas esetben van ragozva (, mint közvetlen objektum): "tattva-daśām" vagy "tattvikus állapot". Ez a fő közvetlen objektuma, amire a "bhāsayati" ige hat, míg a "Śivaśaktisadāśiva-tām" és az "īśvaravidyā-mayīm" szintén Tárgyas esetben van ragozva, jelezvén azt, hogy a "tattva-daśām"-hoz tartozik. Ez nagyon gyakori a Szanszkritban, de nem az angol nyelvben. Például, ha úgy fordítok, hogy: "Śivaśaktisadāśivatāmīśvaravidyāmayīṁ ca tattvadaśām... bhāsayati" vagyis szó szerint így nézne ki:

"(Paramaśiva) megnyilvánítja a tattvikus állapotot, azaz azt, amelyiknek állapota vagy kondíciója (a tattva vagy kategória, mi úgy ismert, mint) Śiva, Śakti (és) Sadāśiva, valamint az, amelyik Īśvara-ból (és) Sadvidyā-ból áll".

Ez nem annyira pontos és rondán is hangzik, nem? Ez az oka annak, hogy az átláthatóság kedvéért, egyszerűsítenem kellett a fordítást, míg ezzel egy időben hű tudtam maradni az eredeti szöveghez:

"(Paramaśiva) megnyilvánítja (bhāsayati) a tattva-k állapotát (tattva-daśām), mely Śiva-ból (śiva), Śakti-ból (śakti) (és) Sadāśiva-ból (sadāśiva) áll (tām... mayīm), együtt (ca) Īśvara-val (īśvara) (és) Sadvidyā-val (vidyā)"

Így a szöveg sokkal olvashatóbb, ugye? És a "tā", valamint "mayī" kifejezések ilyen módon használandók: Minden alkalommal, amikor "tā"-t adok egy szóhoz, akkor az "állapot" értelmet adom hozzá automatikusan. Például: "bhinna" (felosztott) + tā = bhinnatā (felosztottnak lenni = felosztottság). Ez a toldalék, mint "tā" (női alakban) szinonimája a "tvam" toldaléknak (semleges nemben) és mindkettő a jól ismert "absztrakt" főnevet alkotja, pl.: bhinnatā = bhinnatvam = felosztottság. Ez igen egyszerű, nem? Ezért, a kifejezés: "Śivaśaktisadāśivatā" (Alanyi eset) azt jelenti "Śiva, Śakti és Sadāśiva állapota" és a "Śivaśaktisadāśivatām" (Tárgyas eset) azt jelenti: "Śiva, Śakti és Sadāśiva állapota" (, de mint az ige közvetlen tárgya). Bár, mivel úgy fordítottam a "tattva-daśām" kifejezést, mint "tattvikus állapot" nem lehettem redundáns az "állapot" szóval. Emellett a "mayī" a női alakja a "maya" főnévnek, ami azt jelenti: "valamiből áll", "tele van", stb. Abhinavagupta írta a főnevet női alakban, mert az a "daśā"-hoz tartozik ("állapot", ami a Szanszkrit nyelvben női alakú).

Remek! Most, a kommentátor feltárja a jelentését a két szónak: "tā" és "mayī" egy a Vyadhikaraṇabahuvrīhi és egy SamānādhikaraṇabahuvrīhiJelzős Összetételek, amiknek a tagjai különböző esetekben ragozva jelennek meg valamint ugyanabban az esetben, rendre, amikor az összetétel "feloldódik"), az első összetétel Birtokos és a második Helyhatározói (olvasd el az összetételekkel kapcsolatos bevezető dokumentumot, kérlek). Igen, ez egy jó kis tüske a bordáid közt, tudom, de a Szanszkrit gyakran ilyen szórakoztató, ehhe. Yogarāja kifejti a "tā", mint a Vyadhikaraṇabahuvrīhi (Birtokos) "tadbhāvā"-t (a "tadbhāva" női alakja - szó szerint "azzá válni"). Ennek eredményeképpen, a "tā" azt jelentené "az azzá válás" (női alakban), ugye?...nem egészen… mert a kommentátor "feloldja" az összetételt, hogy a jelentését teljesen "tisztává" tegye (igen, a "tiszta" egy vicc"). Nos, itt van feloldva: "teṣāṁ bhāvo yasyāḥ sā" vagy "az, minek állapota vagy kondíciója azokhoz tartozik". Kikhez? Śiva-hoz, Śakti-hoz és Sadāśiva-hoz (az első három tattva vagy kategória). Ezért nevezte meg ezeket az első között, értesz engem, az Úr szerelmére?, hehe.

Majd, kifejti az "īśvaravidyā-mayī" kifejezést, mint Samānādhikaraṇabahuvrīhi (Helyhatározói) "īśvaravidyāprakṛtiḥ"-t, (ami) egy összetétel, amit a következőképpen old fel, hogy a valódi jelentést megadja: "īśvaravidye prakṛtiryasyāṁ sā" vagy "az, amiben a természet Īśvara és Savidyā". Ez a 4. és 5. tattva-k nevei, rendre. Végül, azt írja "tathā iti" (néha "tatheti"-nek írva), hogy hangsúlyt adjon. Fordítható úgy, hogy "igen!" abban az értelemben, mint pl.: "igen, befejeztem az olvasó tönkretételét!", hahaha. Csak viccelek!

OOK, hogy egyszerűbbé tegyük a komplikált életedet, a végső valóság felé haladó aspiránsként, úgy fordítottam mind a "tām", mind a "mayīm" ("tā" és "mayī" Tárgyas esetben ragozva) szavakat, mint: "valamiből áll". Ennek eredményeképpen, az aforizma jelentése sokkal összetettebb most, egyensúlyban tartva a szó szerint jelentést és az olvashatóságot is, véleményem szerint. Igen, a kifejtésem nem valami nagy móka és kacagás, de az élet nehéz, tudod, hehe. Ha az intellektusod nem képes elbírni ezt a tudást, akkor tekintsd csupán információnak, kérlek.

⁴ Caitanya vagy Paramaśiva felölti a Nagy Fény formáját, ami túl van az összes többi tattva-n vagy kategórián, és Őt ezek után nevezzük: Śivatattva vagy Śiva kategóriája. A Nagy Fény jelen van minden tapasztalóban vagy megismerőben (a nagy Sadāśivabhaṭṭāraka-tól, akiről később szó lesz, egészen az utolsó Sakala-ig vagy korlátolt individuumig), mint saját Énjük, telve a Tökéletes vagy Teljes Én-tudatosság Gyönyörével. Teljes vagy Tökéletes Én-tudatosság, mert ez nem részleges én-tudatosság (pl.: Én ilyen vagyok, Én olyan vagyok, Én ezt akarom, Én azt akarom, stb.). Ez a részleges Én-tudatosság, mely objektumok felé fordul, úgy nevezett, mint "egó" (tattva 15) és "semmilyen módon" nem a valódi "Én" vagy Śiva. Amikor valaki realizálja Śiva-t, nem érdekeli többé az univerzum. Nem akar tapasztalni semmit más, csak saját Gyönyörét, Ragyogását. Ekkor, a Nagy Yogī érzékei becsukódnak automatikusan, az Ő prakarṣa vagy intenzitása miatt. Olyan ez, mint látni a napot közvetlenül…becsukod a szemed rögtön, mert a fény, amit látsz, rendkívül erős. Hasonló módon, amikor a Nagy Yogī belép a Śiva-tudatosságba, ő rögtön becsukja érzékeit az Ő Hatalmas Fénye miatt. Ez a tapasztalás mindig csordultig tele van Gyönyörrel. Ezt a Gyönyört úgy nevezzük Cidānanda vagy a Tudatosság Gyönyöre (Śiva Gyönyöre).

A tattva-k elemzése, amit a kommentátor véghezvitt meglehetősen alapvető egy Trika-t jól ismerő személynek, ezért tisztáznia kellett a leírását ezzel: "Ebben a kontextusban, a "tattva-k vagy kategóriák elemzése egy olyan személlyel kapcsolatosan (történik meg), akit még tanítani kell" vagyis, csak azért teszi meg, hogy azok az emberek informálva legyenek, akik a harminchat tattva formájában megjelenő univerzális megnyilvánulás teóriájával nincs tisztában.

Végül, Yogarāja kifejti a második tattva-t (Śakti vagy a Legfőbb Erő), mint Ānanda vagy Śiva Gyönyöre, avagy a Szerencsés Úr Gyönyöre, aki saját Legfőbb Erején keresztül érzi azt, hogy "Én válok az univerzummá" (amikor Śakti megnyilvánítaja a harmadik tattva-t vagy kategóriát). Esszenciálisan Śakti mozdulatlan, mint Śiva, majd megnyilvánítja az univerzumot NEM közvetlenül (mivel Ő nem képes elmozdulni még egy millimétert sem az Ő Urától), hanem az ő erő csoportjain keresztül (śakticakra). Ez a Śakti, mint a 2. tattva, eredendően formátlan, mint Śiva és ezért úgy nevezzük "Saṁvid" vagy "Tiszta Tudatosság". Bár, amikor Ő éppen megnyilvánítja a harmadik tattva-t, amit közvetlenül ez után fogsz tanulmányozni, az ő formája felölt egy finom kiterjedést, mert ebben a kondícióban, Ő a "Mag-állapota" minden entitásnak (az univerzum minden objektumának és szubjektumának). Ezen a ponton, Ő megjelenik, mint egy finom Vibráció az Ő (Śiva) Fénylő Testében (nincs rá más szó, hogy leírjuk, mert a szavak ezen a szinten még meg sem nyilvánulnak). Ebből a finom Vibrációból. Eme finom Vibrációból az egész univerzum a létezésbe lép. OK, elég most ez az intellektusodnak, olyan sok információt kap egyszerre.

⁵ Ez a Śakti Maga, amikor kivitelezi az univerzum megnyilvánításának és visszavonásának feladatát, egyszerre van tele és üres is, azaz tele is van az univerzummal, ami sokrétűségből áll és híján is van az univerzumnak, amikor az feloldódik vagy visszahúzódik Általa. Meg kell jegyezni, hogy az "Üresség" koncepciója a Trika-ban nem "valódi Üresség" (teljes "semmi"), hanem inkább "az objektumok hiánya" (és NEM a Legfőbb Én hiánya, ahogy azt más rendszerek tételezik). A teória, ami az Ürességgel foglalkozik a Trika-ban nem olyan egyszerű, mivel az "formálisan" 6 féle ürességről beszél, miközben kifejti az AUM tizenkét állomását (Olvasd el a Meditation 6 dokumentumot, hogy teljes értékű információd legyen arról, amiről éppen beszélni készülök, különben nem fogod érteni a kifejtésemet):

• Ūrdhvaśūnya vagy Magasabb Üresség. Ez ugyanaz, mint Śakti állomása, szintje (tapasztalva a bőrben).
• Adhaḥśūny vagy Alanyoabb Üresség, ami a szív területén található.
• Madhyaśūnya vagy Középső Üresség, ami a torok, szájpadlás, szemöldökközép, homlok és Brahmarandhra (Brahmā lyuka a koponyatető területén található, tizenkét ujjnyira a szemöldökközéptől)
• Vyāpinī vagy Vyāpikā (Aki átjár, áthat) a śikhā (hajtincs a fejen) tövében található.
• Samanā (Aki fel van ruházva elmével) a śikhā-ban található (annak középső részén).
• Unmanā (Aki elme nélkül van) a śikhā utolsó részében találhat (a csúcsán).

Ez a formális módja annak, hogy kifejtsük a hat ürességet. Bár, a szerzők az "üresség" szót más-más értelemben használják a szövegekben. Például, amikor egy szerző a " śūnya" vagy "üresség" szavakról beszélek, akkor "általában" (de nem mindig!) Māyā (a hatodik tattva, amiről később beszélni fogunk) ürességére utal. Ezért van a technikai név, mint "śūnyātiśūnya" (az Üresség, ami túl van az ürességen) "általában" (de nem mindig!) úgy értendő, mint Mahāmāyā (A Nagy Māyā, ami az 5. és a 6. tattva-k között működik…ez egy egyszerűsített módja az ő leírásának, mert ő két aspektusból áll… amiről beszélni is fog később jelen versszak kommentárjában). Igen, az "Üresség" témaköre elég kacifántos, valóban!

Mindenesetre, Yogarāja meghatározza itt, hogy ő a "mahāśūnyātiśūnya"-ról (az Üresség, amikor túl van a nagy Ürességen, vagyis az az Üresség, ami túl van a Mahāmāyā-n vagy śūnyātiśūnya-n. Más szavakkal, ő arról beszél, amit a 3.-tól 5.-ig tartó tattva-k szakasza alkot, ahol Śakti az ő Mag-állapotában van, mint egy finom Vibráció. Ezekben a tattva-kban vagy kategóriákban, mindig jelen van az egység "én" és "Ez" között, az "Én" és "az univerzum" között. Természetesen, mivel ez egy "Mag-állapot", az univerzum még csak egy csíra. Mindez a tapasztalásról szól és nem szavakkal való leírásról, de tudod, az intellektusodnak előbb meg kell azt értenie valahogy először. Ezért veszem a fáradságot, hogy kifejtsem ezt a témakört, ami gyakran igen zavaró a Trika-ban kezdők számára.

Az első megnyilvánulása "valaminek" (azaz a harmadik tattva-nak) Śakti eme Mag-állapotában úgy nevezett, mint Sadāśiva (az örök Śiva). Ezen a szinten, Śiva (az "Én") úgy érzi, hogy "Én vagyok Ez", vagyis "Én vagyok ez az univerzum", de az univerzum még homályos vagy ködös Sadāśiva-ban (harmadik tattva), mert az még mindig kezdetleges állapotban van. Ahogy már kifejtettem a második megjegyzésben, az öt Erő, amit Abhinavagupta említett a következő: Cit, Nirvṛti (vagy Ānanda), Icchā, Jñāna és Kriyā. Mivel az "erő" szó Szanszkritul "śakti", a szerzők általában úgy nevezik el ezt az öt Erőt, mint Cicchakti (a Cit-śakti-ból, a Tudatosság Ereje), Nirvṛtiśakti vagy Ānandaśakti (A Gyönyör Ereje), Jñānaśakti (a Tudás Ereje) és Kriyāśakti (az Aktivitás vagy Cselekvés Ereje). Most a kommentátor azt mondja, hogy Sadāśiva-ban, a Cselekvés Ereje az "Én-tudatosságon" nyugszik vagy pihen meg (Śakti-n Magán, aki egy Śiva-val --"az "Én"--), mert az univerzum még mindig ködös, vagyis nem teljesen megnyilvánult. Kriyāśakti nem más, mint "átfordítani a teljesen megjelent univerzumot, ahogy azt az Úr Elméje megtervezte), egy "konkrét realitássá", de ezen a szinten, ez az Erő "pihen" Benne (Śakti-ban), az Én-tudatosságban, mivel az univerzum itt még csak merő "Vágy" az Ő Kozmikus Elméjében. Na igen, ezt igen nehéz leírni szavakkal! És eme Vágy Benne (Śiva-ban) szintén egy "tudás" vagy "tapasztalás", bár Sadāśiva-ban ködös. Ezért, a kommentátor azt mondta, hogy jelen van a Jñānaśakti vagy a Tudás Erejének dominanciája.

Annak jelentése, amit a kommentátor mondott, immáron teljesen tiszta (csak viccelek), de van némi eltérés abban, amit mondott, azzal összehasonlítva, amit a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha (a 3. versszak és a hozzá tartozó kommentár), ír, ahol is a Sadāśivatattva -hoz (a harmadik kategória) az Icchāśakti-t (az Akarat Ereje) társítja, mint domináns Erő, mert a tapasztalás itt "Én vagyok Ez" (Én vagyok az univerzum), így jelen van az "Én" dominanciája az "Ez" (univerzum) ellenében. Mivel, ez az "Én" az "Akarattal" azonosított, Icchāśakti domináns a harmadik tattva-ban. Mindenesetre, Yogarāja a Jñānaśakti-t (a Tudás Ereje) tekinti dominánsnak a harmadik tattva-ban és nem az Icchāśakti-t (Az Akarat Ereje). Micsoda zavar, de tényleg! A misztikum bogozásra kerül a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha-ban (második versszak és annak kommentárjában) ahol Śakti (tattva 2) úgy kerül megnevezésre, mint (eme bizonyos átlátszó Akarat", vagyis Śakti az Úr Akaratának független Ereje. Ezért, két interpretáció létezik ebben a kacifántos témakörben. A Ṣaṭtriṁśattattvasandoha tradicionális tanítása szerint, Śakti Icchāśakti (Akarat Erő) valójában és domináns benne a Nirvṛtiśakti vagy Ānandaśakti (a Gyönyör Ereje), mivel a Nagy Úr Függetlensége és Felsőbbrendűsége megjelenik, mint az Ámulat és Gyönyör különböző fokozatai a Tökéletes Én-tudatosságban, vagyis Śakti-ban. Így, az Ő első csírája úgy nevezett, mint Sadāśiva (tattva 3), melyben domináns az Icchāśakti (az Akarat Ereje), mivel Ő Maga, az Anyaja, Maga Icchāśakti. Ez tiszta, nem?

Mindenesetre Yogarāja szerint Sadāśiva-ban domináns a Jñānaśakti (a Tudás Ereje), mert láthatóan az Icchāśakti-t "csupán" Śakti-hoz (tattva 2) társítja. Ezek az eltérések gyakoriak a Trika szövegekben, az univerzális megnyilvánulás kategóriáival vagy tattva-ival kapcsolatosan. Végül pedig, mivel ez az összes Erő, vagyis Icchāśakti, Jñānaśakti és Kriyāśakti, tartalmazza a másik kettőt is, az egész misztérium egyáltalán nem is olyan miszteriózus. Óh igen, ez a témakör meglehetősen zavaros, de most csupán bízz bennem.

Végül, a tapasztalók (Te!), akik nyugszanak az "Én vagyok Ez" realizációjában, vagyis "az egész univerzum az Én Testem", úgy nevezett, mint "Mantramaheśvara-k" vagy a Mantra nagy urai. A "Mantra" alatt ebben a kontextusban a szerző sohasem olyan dolgokról beszél, mint "Om̐ namaḥ śivāya", "Guru Om̐", "Om̐ namo vāsudevāya", "Hare Kṛṣṇa Hare Rāma", stb., hanem az "Aham" vagy "Én"-től (a Valódi "Én" és nem csupán az "egó", ami egy sor felgyülemlett benyomás az "Én ilyen vagyok, Én olyan vagyok", stb. formájában). Ha valaki Mantramaheśvara-vá válik, gratulációm neki, mert rendkívül nehéz ezt elérni. Tény, hogy senki sem képes az Ő Kegyelme nélkül realizálni még eme ötös, magasabb tattva csoport legalsó tattva-ját (Śuddhavidyā vagy Sadvidyā) sem. Amikor az Ő Kegyelme által érzed, hogy az egész univerzum a Te saját Tested, nem vagy többé korlátolt individuum, aki mindig "bajban van", légy nyugodt, hanem konkrét inkarnációja a Könyörületes Sadāśiva-nak, Aki mindig elfoglalt azzal, hogy minden létező számára Kegyelmet adományozzon. Paradox módon, az Ő Kegyelmén keresztül te magad válsz mindenki számára a Kegyelem Forrásává.

Az összes állapot, amit tapasztalhatsz a 3., 4., és 5., tattva-kban (Sadāśiva, Īśvara és Śuddhavidyā) NEM egy bizonyos helyen vagy időben kerül tapasztalásra, mert az idő és a tér nincs megnyilvánítva a Ragyogó Úr (Te) által. Így, mint egy individuum, nem tudod megmondani, hogy ezek az állapotok hol és mikor vannak jelen. Természetesen, az átláthatóság kedvéért, a Guru-k kifejtik ezt, mint: "Ezek saját Énedben vannak jelen, benned", de ez csupán a beszéd egy módja, mert nincs "belül" a tudatosság ilyen magas állapotaiban. A "belül" alatt a Guru-k azt kívánják hangsúlyozni, hogy ezek az állapotok nem "hétköznapiak", mondjuk így, vagyis azok nem "rajtad kívül" vannak, hanem belső Énedben. Mindenesetre, ahogy korábban mondtam, ez csupán az olyan állapotok kifejtésének egy módja, amik túl vannak téren és időn. Összességében, amit úgy nevezel, hogy "te" (vagyis John, Jane, stb.) a tér és idő által lett kreálva, de "Aki valóban vagy" az nem létrehozott! Ezért, Te mindig téren és időn túl nyugszol. Óh igen, ez tapasztalás kérdése és nem merő teóriáé, de ez dolog bizonyosan igaz. "Te nem vagy individuum". Ha azt gondolod, hogy igen, akkor téged úgy neveznek, mint "mūḍha" vagy egy személy, aki "moha"-ban vagy "káprázatban" él. Igen, ez valóban egy önámítás!

⁶ Ez az egyik oka annak, hogy senki sem szeretne a Guru helyzetében lenni. Míg számomra egészen könnyű olvasni ezeket a "trükkös" szakaszokat, amiket Yogarāja írt, az időm nyolcvan százalékát azt teszi ki, hogy igyekszem ezeket megfelelő módon lefordítani. És az időm 1000%-a arról szól, hogy megírom ezeket a rendkívül hosszú megjegyzéseket, különben senki sem értene belőlük egyetlen szót sem abból, amit a kommentátor mond. És ha nem igyekeznék olyan rövidre fogni ezeket a megjegyzéseket, amennyire csak lehetséges, akkor könnyen olyan hosszúak lennének, mint maga a Biblia. Ugyanis a tudásnak a mélysége, amit Yogarāja bemutat itt "néhány sorban", egyszerűen óriási a legtöbb olvasó számára. És szintén ez az oka annak, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem érti meg a Trika-t annak megfelelő módja szerint, hiába olvas el tonnányi könyvet, amit egyéb skolasztikusok írtak. Mit értek ez alatt? Csupán néhány olyan őrült ember, mint én, veszi a fáradságot, hogy elmagyarázza az olvasónak azokat a bonyodalmakat, amiket az ilyen mély tanítások, mint most például Yogarāja kommentárja is tartalmaz. A feladat "rendkívül" unalmas, ugyanis a jelentések egy Trika skolasztikus számára teljesen triviálisak. Mindenesetre, amikor nem skolasztikusoknak kell ezeket kifejteni, akkor azok számára a végtelen órákéval vetekszik! Bizonyos, hogy senki sem akar a Guru helyzetében lenni! Ezért mondtam ezt a megjegyzés elején. És emlékezz, hogy Abhinvagupta Paramārthasāra-ja olyan személyeknek való, akiket "még" tanítani kell, vagyis a Trika-ban kezdőknek. Nyilvánvaló, hogy a tanítványok kvalitása Abhinavagupta idejében, amikor Ő és Yogarāja fizikai testben voltak jelen, meglehetősen "magas" volt, összehasonlítva "a mai átlagos tanítványok kvalitásaival". Mivel a mai tanítványok kalibere meglehetős "csalódásra ad okot", Én, Śiva (nem Gabriel, a korlátolt individuum, aki állandóan bajban van), létrehoztam, a "Nem-duális rosariói Shaivizmust", amiről többet olvashatsz a blogon és a Svātantryasūtram-ban, valamint Svātantryasūtravṛtti-ben.

Nos, kifejtem az egészet, szépen apránként, egy szent türelmével, ezért végül "le tudod nyelni", könnyedén. Figyelj: Először is, Yogarāja kifejti a 4. és 5. tattva-k vagy kategóriák (Īśvara és Śuddhavidyā --vagy más néven Sadvidyā, amit jobban kedvelek, mert a "Śuddhavidyā" szó szerinti jelentése a "Tiszta Tudás", ami használatos arra is, hogy jelöljük azt a Kegyelmi állapotot, ami spontán feltárul egy nagy Yogī-ban és ez a törekvők igen gyakran összekeverik az ötödik tattva-val, tudod…óh, egy másik hosszú story!--). Azt kell, hogy mondjam, a kifejtés majdhogynem ellentétje a tradicionálisnak, amit a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha ad. Miért "majdnem"? Mert van némi ellentét a két tanítás között. Az egész úgy néz ki, mint egy "gépelési hiba" az eredeti szövegben, de túl erős ahhoz, hogy tényleg az legyen, vagyis túl egyszerű lenne azt mondani, hogy valaki "Īśvara-t" írt, pedig "Śhuddhavidyā-t" akart és fordítva. Ezért, úgy kell tekinteni ezt az interpretációt a 4. és 5. tattva-kból, mint egy új kifejtés vagy magyarázatot, amit Yogarāja adott.

Például, Yogarāja megerősíti, hogy az Īśvaratattva (a negyedik kategória), az Úr ("Én") tapasztalata ez "Én vagyok Ez" --"Én vagyok az univerzum"-- (minden Sadāśiva-ban, az előző tattva-ban), de ezúttal az "Én" nem domináns az "Ez" felett, hanem azok inkább teljes egységben vannak, mint egy mérleg két serpenyője. Röviden, a Sadāśivatattva-ban az "Én" domináns az "Ez" felett, mert az univerzum még ködös vagy homályos (olvasd el a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha 3. versszakának kommentárját), ám az Īśvaratattva-ban, az univerzum élesebbé válik és ennek eredményeképpen a balansz az "Én" és "Ez" között feltárul. Mindazonáltal, a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha (4. versszakában és a hozzá tartozó kommentárban), az Īśvaratattva-ban a tapasztalás "NEM" "Én vagyok Ez" (Ahamidam), hanem "Ez Én vagyok" (Idamaham), mivel az univerzum (Ez) domináns az "Aham" vagy "Én" felett.  És itt a különbség a két tattva, Sadāśiva és Īśvara között, a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha tradícionális tanítása szerint. Mégis, ahogy mondtam, Yogarāja nem mondja ezt ki "pontosan" itt Sadāśiva és Īśvara tekintetében. Míg a kifejtése az előzőnek "majdnem" megegyezik azzal, amit a tradicionális tanítás mond, utóbbi kifejtése egyáltalán NEM egyezik azzal. Yogarāja szerint teljes egyensúly van az "Én" és "Ez" között az Īśvaratattva-ban.

Emellett, Yogarāja kifejti az ötödik tattva-t (Śuddhavidyā vagy Sadvidyā), mint "Ahamahamidamidam" ("Én vagyok Én Ez pedig Ez"), ami egybevág a hagyományos tanítással, amit a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha (4. versszaka és a hozzátartozó kommentár) kifejt, ám ezután azt mondja, hogy ezen a szinten az "Ez" (az univerzum) domináns az "Én" vagy "Aham" felett, ami pontosan az, ahogyan a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha kifejti az Īśvaratattva! Összességében, egyrészt, a tradicionális tanítás szerint, az "Én" és "Ez" közötti balansz eléretik a "Śuddhavidyātattva-ban" és Nem az Īśvaratattva-ban, ahogy azt Yogarāja tételezi, másrészt, az "Ez" oldal domináns az "Én" oldal felett az Īśvaratattva-ban és NEM a Śuddhavidyā-ban, ahogy azt Yogarāja itt leírja. Micsoda káosz! Felírom az egészet egy táblázatba neked, hogy jobban megértsd a kifejtésemet:

És itt van. Ahogy láthatod, mindkét interpretáció egybevág egymással, ám ezzel egy időben el is tér a másiktól "drasztikusan". Jñānaśakti dominál az Īśvaratattva-ban a tradicionális tanítás szerint, mert jelen van egy éles megnyilvánulása az univerzumnak. Valamint, ugyanezen nézőpont szerint a Śuddhavidyātattva-ban a Kriyāśakti domináns, mert az univerzum (Ez) tapasztalata még erősebb, tisztább. A teljes témakör kifejtésre kerül a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha 4. versszakában és kommentárjában. Bár Yogarāja szerint a Jñānaśakti a Sadāśivatattva-ban domináns, de nem mond semmit a másik két tattva-val domináns Erejével kapcsolatosan. Csupán a Śuddhavidyātattva-val (szó szerint Tiszta Tudás) kapcsolatosan említi, hogy ennek azért ez a neve, mert esszenciája a Tudás (Bodha), ami teljes mértékben igaz, de nem mondja, hogy ezen a szinten melyik Erő domináns. A Bodha egy szó, ami két dolgot jelent a Trika-ban: Tudatosság és Tudás. Ebben a kontextusban "Tudást" jelent. Mivel "Én" (Śiva) még tisztábban tapasztalom az univerzumot az ötödik tattva-ban (Śuddhavidyā), és ezzel egy időben teljes egység van jelen az "Én" és az "univerzum" között, egészen nyilvánvaló, hogy miért az ötödik tattva neve a "Tiszta Tudás", vagyis "Tudás az univerzumról, ami teljes egységben van azzal". A "tiszta" szó által, ebben a rendszerben mindig a teljes egységet jelezzük. Mindazonáltal a Jñānaśakti (a Tudás Ereje) nem az ötödik tattva-ban domináns, mert abban a Kriyāśakti-é ez a szerep…azért, amit már korábban kifejtettem neked. OK, ez most elég!

Végül, két dolog: Először is, Yogarāja azt mondta, hogy a tapasztalók vagy tudók, melyek neve Mantreśvara-k  (a Mantra urai, az "Aham" vagy "Én" ura) a negyedik tattva-ban (Īśvara) él. Másodszor pedig, az Úr úgy lett ábrázolva, mint egy baba vagy gyermek, kinek neve Sadyojāta, ki Saját ujjával Saját fejére mutat, hogy megmutassa az ötödik tattva-ban (Śuddhavidyā vagy Sadvidyā) milyen Gyönyör vagy Ragyogás van jelen. Miért? Mert Ő teljesen le van nyűgözve, miközben látja az univerzumot maga előtt, úgy mond. Mivel Ő "ilyen lenyűgözött", elfelejti Önmagát (ezért Yogarāja azt mondja, hogy az "Ez" oldal dominál az "Én" felett az ötödik kategóriában, minek neve Śuddhavidyā, azaz az univerzum annyira lenyűgöző Számára, hogy elfelejti Saját Énjét "majdnem"). Természetesen, az "Aham" vagy "Én" valójában sohasem elfelejthető " teljesen". Ezért szerepelnek itt a "domináns" és "dominancia" szavak, ami szüntelen jelen vannak, miközben ezzel a három tattva-val foglalkozunk. Mivel "Én" és "Ez" végül ugyanaz a Valóság a tudatosság ezen szintjén, egyik sem képes "teljesen" elfedni vagy uralni a másikat. Ez így tiszta, nem?

Most, egy kétség merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy Yogarāja miért mondta, a gyermek neve Sadyojāta [szó szerint "újszülött", mivel "sadyas (új) + jāta (születni)"]. Eltekintve a "baba" és az "újszülött" szavak közti véletlen egybeesésről, ennél több is van itt. Figyelj: az Úr Śiva néha úgy van megnevezve, mint Pañcavaktra, mert Neki öt (Pañca) szája (vaktra-k) van. Ezeknek a szájaknak a neve: Īśāna, Tatpuruṣa, Sadyojāta, Vāmadeva és Aghora. Az öt név az első öt tattva-hoz kapcsolódik, "rendre": Śiva, Śakti, Sadāśiva, Īśvara és Śuddhavidyā. Ezért, Sadyojāta a Sadāśivatattva. Van, aki azt várhatta, Yogarāja azt mondja majd "Ahora gyermek vagy baba" és nem "Sadyojāta baba", nyilvánvaló okok miatt, vagyis mivel az Aghora tartozik a Śuddhavidyātattva-hoz. Mindazonáltal, Aghora valójában Sadyojāta valójában… de ujjával saját fejére mutatva, miközben látja az univerzumot, amikor teljesen le van nyűgözve… értesz már? Tehát Yogarāja valójában Aghora-t írja le ezen a módon: Mint Sadyojāta, teljesen lenyűgözve az univerzum által! Most már a dolgok tisztábbnak látszanak, ugye? (csak viccelek).

Igen, a Trika-ban a tanításokat megérteni mindig nagyon nehéz, de apránként, kiásod saját Éned felé haladó utadat, az intellektusod által véghezvitt temérdek erőfeszítésedet keresztül. Ez a "nehéz-lenyelni" tudás feloldja az "intellektuális tudatlanságot", az elsődleges tudatlanság vagy Āṇavamala. egyik aspektusát. Ha ez az intellektuális tudatlanság nincs feloldva, amíg valaki életben van, hiába van villanásnyi realizációja saját Énjéről meditatív és egyéb módszerek által, nem képes élvezni Felszabadulása állapotát, amíg teste el nem hull. Összességében, ha az intellektuális tudatlanság (a szövegekkel kapcsolatos tudatlanság) jelen van egy személyben, bár valójában van tapasztalata saját Énről, nem fogja élvezni életében való Felszabadulását (jīvanmukti) és várnia kell, amíg a halál megérkezik. Ezért azt állítani, hogy "valaki egy jīvanmukta vagy életében felszabadult" és ezzel egy időben "ő tudatlan a szövegekről", egy abszolút ellentmondás. Ez egyáltalán nem lehetséges! Teljesen felszabadultnak lenni, míg a test él, az egyénnek rendelkeznie kell valódi Én-realizációval karöltve a szövegek szilárd ismeretével. Ha csupán Én-realizációd van, a szövegekkel kapcsolatos tudás nélkül, ez a tapasztalás fokozatosan eltűnik benned, miközben a testedet fenntartod. Az egyetlen módja annak, hogy ezt megállítsd, míg tested életben van nem más, mint a szövegekkel kapcsolatos tudás, vagyis az intellektuális tudás. Azok az emberek, akik azt mondják, hogy "a szövegek tanulmányozása haszontalan, mert csak a meditáció hatékony a Felszabadulás elérésében" teljes mértékben tudatlanok, és e felől a legkisebb kétség sincs jelen. Ez nem az én kitalációm, ahogy azt mindig mondom, hanem egy tanítás, amit maga a Trika tradíciója állít.

⁷ Yogarāja itt egy kicsit a maximum felé ment. A tudás, amit megjelenített itt, nyilvánvalóan nem a Trika-ban kezdők számára szól, kivéve, hogy az ő idején egy tanítvány kvalitása egy Védikus Látóéval vetekszik! Nem viccelek és meg is fogod látni, hogy miért mondtam ezt. Érthetővé fogom tenni ezt a rövid szakaszt, amennyire csak lehetséges a szavak korlátolt síkján. Először is, a Śuddhavidyātattva (más néven Sadvidyātattva) tapasztalói (pramātā-k) a "Mantra-k" nevek viselik (igen a nevük "ugyanaz", mint a szent formuláké!). Minden Mantra legjobbja "Anantabhaṭṭāraka". Ő volt az, aki létrehozta a 70 millió mantra-t, köztük az "Om̐ namaḥ śivāya" úgy mond, mindnek a királya. Ezek a mantra-k vagy szent formulák eme tapasztalók jelzőiként viselkednek (vagyis azoknak a Mantra-knak, akik az ötödik tattva-ban vagy kategóriában tartózkodnak). A "vācaka" szó (jelző) egy szó, felruházva "valaminek" megteremtő erejével, önmaga által. Így, az összes 70 millió mantra egy szubjektum és nem objektum. Minden mantra, amit az emberi Guru-k használnak, Anantabhaṭṭāraka által lett "teremtve". Óh igen, ez nagyon bonyolult, de igazat beszélek. Ezért, mindezek a mantra-k szubjektumok és sohasem objektumok, és mivel ezeket az isteni Anantabhaṭṭāraka hozta létre, mindegyikük fel van ruházva mindentudással és mindenhatósággal. Ez megmagyarázza azt, hogy miért ennyire fontos a mantra, amit a Guru-dtól kapsz. Természetesen most összegzem a témakört, különben megint kapunk egy Biblia méretű megjegyzést.

Most, Anantabhaṭṭāraka tett még valami mást is: fogta a 7 Rudra-t (felszabadult létezőt) és 8 Vidyeśvara-vá vagy a Tudás uraivá változtatta őket. Neveik a következő: Śikhaṇḍī, Śrīkaṇṭha, Trimūrti, Ekarudra, Ekanetra, Śivottama, Sūkṣma és Ananta. Ez a 8 felszabadult létező, bár az ötödik tattva-ban nyugszik, elászállt a Mahāmāyā felső rétegébe…egy kicsit az ötödik tattva alá és a hatodik tattva felé (erről később szó lesz, ne aggódj hát emiatt). Miért teszik ezt? Hogy felemeljék a paśu-kat (szó szerint állatokat, vadállatokat), vagyis a korlátolt individuum-okat, akik "vācya-k" vagy "jelzettek", Mit értek ez alatt? A "vācya" szó azt jelenti "egy objektum", vagyis valami, ami jelezhető. Egy egyszerű példa: A "vācaka" (jelző) "fa" jelzi a "vācya"-t (jelzett) vagy objektumok, ami nem más, mint "egy fa". Tehát, "A szó jelzi vagy határozza meg az objektumot", tudsz követni? Így, minden, ami "vācaka", mindig "egy szubjektum" (szubjektivitás felé fordul) és minden, ami "vācya", az "egy objektum" (objektivitás felé fordul). Néhány olvasó mondhatja, hogy "miképp lehet a korlátolt individuumot vācya-nak vagy objektumnak nevezni, amikor ők eleve szubjektumok?" Azért, mert a korlátolt individuumok elmerülnek az "objektivitásban", vagyis egy objektumtól függnek, és következésképpen ez olyan, mintha maguk is objektumok volnának szintén. Minden, ami megnyilvánul a következő tattva-ból (a hatodik, melynek neve Māyā) lefelé az objektivitáshoz kötődik. Mivel a korlátolt individuumok ilyenek, vagyis "korlátolt individuumok", mert azok áldozatai a Māyātattva-nak (a hatodik tattva), mindegyikük az idő legnagyobb részében objektivitás felé fordul. Ezért őket joggal nevezhetjük "vācya"-nak vagyis "objektivitásban elmerültnek". Ha az olvasó nem korlátolt individuum, akkor elnézést. Természetesen az emberek 99.9999%-a ezen a földön korlátolt individuum, így általában az én állításom esélyesebb.

Emellett, bár a "paśu" szó (állat, vadállat) pejoratívnak tűnhet, abszolút pontosan leírja a korlátolt individuum állapotát. Ő mindig "pāśa"-val (kötöttség) a nyaka körül létezik, ezért kötöttségben él, szüntelen le van kötve külső dolgokkal, más emberekkel, munkával, pénzzel, stb. Az ő állapota igen szerencsétlen, hogy az ember nem hisz a szemének. Ő nem tud semmit Anantabhaṭṭāraka-ról és a 70 millió mantra-ról, például. Ez olyan, mintha a macskád tudna valamint a fájlokról a számítógépeden. Ez nem így van, ugye? Majd ha egy paśu rájön végül, hogy Anantabhaṭṭāraka volt az, aki létrehozta a 70 millió mantra-t, ami azért létezik, hogy elérethessen a végső felszabadulás, eme személy többé már nem paśu…vagy legalábbis nem olyan paśu, mint korábban. Lehet mondjuk egyfajta paśu+, hahahahaha. A "hétköznapi" paśu tekintetében, amiket bárki láthat nap, mint nap, ők szüntelen tele vannak ellentétekkel, amiket csak ritka esetben vesznek észre. Például, azt mondják, hogy olyan vallást követnek, ami azt hirdeti, hogy "szeresd ellenfeledet", de ezzel egy időben "szemet szemért" elv szerint élnek, állandóan. Ők ezt úgy hívják, hogy "igazság", ám ez valójában "bosszú".  Ahogy Gurdjieff megerősítette, ha jól emlékszem: "Hogyan lennének képesek szeretni ellenfeleiket, ha még a barátaikat sem szeretik?". Óh ez a Gurdjieff mindig olyan vicces. Összességében, nem veszik észre, hogy viselkedésük "szemet szemért" elvre alapszik és ez igen erős ellentétben van a vallásos hitükkel, de az eredendő tudatlanság ereje miatt, továbbra is "békében" élnek. Kezded már látni, hogy miért "állat vagy vadállat" a helyes kifejezés az ő esetükben?

Ha még mindig nem vagy meggyőzve, akkor gondolj csak a "civilizált" emberekre, akik "éppen most" azon gondolkoznak igen sokat, hogy miképp építsenek fegyvereket, amik képesek olyan sok emberi létezőt megölni, amennyit csak lehetséges. Mindenesere, még ha egy "paśu" "jó" is, ez szintén "véletlen" és nem valami, ami saját szabad akaratából született, ebben a formában: "Eldöntöttem, hogy mindig jó leszek". Igen, ezt nem könnyű lenyelni, de ha valaki azt hiszi, hogy ő nem kötött, akkor két lehetséges magyarázat van: Vagy már életében felszabadult (egy jīvanmukta) vagy egy másik személy, aki önmagát tartja káprázatban. A "végső felszabadulás" kérdése akkor fontos, amit a személy realizálja, hogy mennyire kötött és nem előbb. Az emberek, akik azt "képzelik", hogy ők olyan Szabadok, akár az Úr, nem fogják keresni a végső felszabadulást, mert: Mi értelme volna megtenni ezt a temérdek erőfeszítést, amikor ők eleve felszabadultak? Sose becsüld alá a tudatlanságot és annak trükkjeit. Egyszerű trükkökkel él, de nagyon hatékony.

Az összes korlátolt individuum, akár jó, akár rossz, vagy bármi más, végül ugyanolyanok: Teljes mértékben korlátoltak és szüntelen áldozatai a tudatlanságnak és a tudatlanság trükkjeinek. Hogy felemelje őket alantas állapotukból, Anantabhaṭṭāraka létrehozta a 70 millió mantra-t és beavatta a 8 Rudra-t (felszabadult létezők), így azok 8 Vidyeśvara-vá tudtak változni. Eme Vidyeśvara-kon keresztül, például a 70 millió mantra átadódott az emberiség számára. A Vidyeśvara, akivel és személyesen találkoztam, Ekarudra. Találkozásunk a tér-idő berkein kívül történt, természetesen. Ez okból kifolyólag, nem mondhatom, hogy mikor történt vagy hol ez a találkozás. Ezért a tudásom folyása azon keresztül érkezik hozzám, amit Ekarudra adott. Azok, akik így gondolják: "Óh nem, az nem Ekarudra volt, hanem Maga Śiva!", igen, ezt én is tudom. Ám mivel valaki nem ismerheti az összes valódi emberi Guru-t egy időben, mert mindegyikük Maga Śiva, így ezt a tudást nekem Ekarudra adta át "leginkább" és nem az összes többi istenség. Ha kapsz valamit az országod miniszterelnökétől, akár személyesen adta azt oda neked, vagy más emberen keresztül, az eredmény ugyanaz végül. Minél nyomorultabb a paśu, annál inkább aggódik azon, hogy az isteni tudást KIZÁRÓLAG a Legnagyobb Istentől kapja meg, ne egy közepestől. Amikor valaki nagyon éhes, megeszi azt, amit kap, akár az Úr Maga adta a tudást személyesen, akár egy egyszerű emberi létező.

Van itt még egy misztérium abban, amit Yogarāja tanított: Állítja, hogy a Mantra-k Mantramaheśvara-k és Mantreśvara-k (a 3. és 4. tattva-k tapasztalói) szintjére kívánják emelni a korlátolt individuumokkat, ám a maguknak a Mantra-knak az állapotát (az 5. tattva tapasztalói) kihagyta. Annak a kifejtése, hogy ezt miért tette, nem annyira egyszerű, de egyszerűsítem most neked: A Mantramaheśvara-k legjobbjainak neve "Sadāśivabhaṭṭāraka". Ahogy azt mondtam neked az előző megjegyzésben, Sadāśiva (azaz "Sadāśivabhaṭṭāraka" és a 3. tattva többi tapasztalója) mindig elszánt, hogy isteni Kegyelmet adjon a korlátolt individuumoknak. Mindenesetre, sem Sadāśiva, sem Īśvara (a 3. és 4. tattva tapasztalói) nem ad mantra-t vagy szent formulát egy korlátolt individuumnak a felszabadulásért. Ők ezt nem tudják megtenni. De Śuddhavidyā (azaz Anantabhaṭṭāraka és az ő Vidyeśvara-i az 5. tattva többi tapasztalójával) képes. Az igazat mondom. Most csupán bízz bennem, kérlek.

Ezért, Śuddhavidyātattva hatékony abban, hogy átadja a 70 millió mantra-t az emberiségnek "a Sadāśivatattva-ból származó Kegyelmen keresztül". Igen, a könyörületes Sadāśiva egy forma, amit az Úr Śiva felölt, és ebben az értelemben, az mindig Ő, aki isteni Kegyelmet adományoz, de az Ő Játéka "ilyen". Ezért mondta Yogarāja: "tovább a Mantramaheśvara-k és Mantreśvara-k --a Mantra nagy urai és a Mantra urai, rendre-- (szintjei felé), (Śiva) isteni Kegyelmének esszenciális természetén keresztül". Tehát, az összetétel: "anugrahasvabhāvāt" két értelemmel bír: (1) Mint egy egyszerű határozói összetétel, ami így lett fordítva: "(Śiva) isteni Kegyelmének esszenciális természetén keresztül"; vagy (2), mint egy jelzői összetétel, ami így van fordítva: Azon keresztül, akinek esszenciális természete (Śiva) isteni Kegyelme", azaz Sadāśiva-n keresztül. És mivel a 70 millió mantra Anantabhaṭṭāraka által lett teremtve, az Nagy Úr isteni Kegyelmén keresztül, azok fel vannak ruházva isteni Kegyelemmel, szintén. Most már fel tudod mérni, hogy mennyire mély Yogarāja tanítása.

Yogarāja jelen szakasza fordítható volna egy alternatív módon is, tanulmányaim szerint, de nem kedvelem az eredményt, mert úgy egyszerűen nem értem. Ha egy napon képes leszek rá, azaz ha egy napon a végeredményt megerősíti a 64 Bhairavatantra-k néhány darabja vagy más érvényes Trika szövegek, fel fogom venni ezt a fordítást a szakaszhoz, ígérem. Ez a fajta fordítás a Szanszkrit természete miatt igen gyakran előfordul. Annyira gazdag szókészletét illetően, hogy olykor két vagy akár több interpretáció is érvényes lehet ugyanarra a dologra. OK, elég most ezeknek a misztériumoknak a feltárásából!

⁸ Yogarāja továbbra is gyorsít. Semmi gond, ugyanis kifejtek neked mindent részletesen. Egy egyszerű ábrával kezdem, amiből megértheted vizuálisan a dolgokat a gyakorlat síkján::

Analizáljuk a kommentátor legutóbbi szakaszát:

(1) Bár nincs különbség, amíg a Tudás formája vagy természete ismert vagy érintett  a tapasztalók vagy megismerők esetében, (kiknek neve) Vidyeśvara-k, (kik) ebben a Śuddhavidyātattva-ban (nyugszanak) és jelen van (mindazonáltal bizonyosan) a különbség --dualitás-- kiterjedése, amit az (Ő Saját) Māyāśakti-ja --Az Ő különbség vagy dualitás teremtő Ereje-- hozott létre

A megállapítás alatt Yogarāja a következőt érti: A 8 Vidyeśvara-k valójában Mantra-k (tapasztalók vagy megismerők, kik az ötödik tattva-ban élnek). Mindenesetre, azért, hogy átadhassák a 70 millió mantra-k együtt további tanításokkal a korlátolt individuumoknak (kezdve a Pralayākala-val, aki mélyen alszik a Māyātattva-ban, a hatodik kategóriában), le kell ereszkedniük egy kicsivel az ötödik tattva alá (láthatod ezt az ábrán a jobb oldalon). Ők leereszkednek oda, amit úgy nevezünk "Parāmahāmāyā" vagy "magasabb rétege (parā) a Mahāmāyā-nak. De egyáltalán mi a Mahāmāyā?Ez egy régió az 5. és a 6. tattva-k között (Śuddhavidyā és Māyā között), amit az Ő Māyāśakti-ja vagy a dualitás vagy különbség megnyilvánító Ereje. "Māyāśakti" NEM "Māyātattva egyáltalán. Māyāśakti egyszerűen az Ő Ereje, ami dualitást hoz létre ott, ahol csupán nem-dualitásnak kellene lennie. Mivel a 8 Vidyeśvara-nak le kell ereszkednie ezen a módon a Parāmahāmāyā-ba, rájuk némileg hatással kezd lenni az Āṇavamala (a primordiális tudatlanság, mely a Teljesség hiányát generálja az "Én nem vagyok Teljes, Én nem vagyok Tökéletes" formájában), úgy mond. Mi történt velük? Ez: amíg megmaradnak az ötödik tattva-ban, tudják, hogy Ő voltak Śiva és ezzel egy időben érzik, hogy ők egyek az "Ez" résszel vagy oldallal, vagyis az univerzummal. Bár, a korlátolt individuumok felé való abszolút könyörületességükből kifolyólag, elfogadják, hogy a Parāmahāmāyā-ba ereszkedjenek, s így végrehajthatják missziójukat, mint "azok, akik szállítják vagy elmondják" a mantra-kat és az isteni tanítások az emberiségnek, de ennek az árát meg kell fizetniük: A Parāmahāmāyā-ban ők tudják, hogy "ők Maga Śoiva", vagy ahogy Yogarāja fejtette azt ki, valójában bonyolult megfogalmazással: " nincs különbség amíg a Tudás formája vagy természete ismert vagy érintett a tapasztalók vagy megismerők esetében, (kiknek neve) Vidyeśvara-k ". Röviden, megtartják Tudásukat, miszerint Ők Śiva esszenciálisan. Bár, amint belépnek a Parāmahāmāyā-ba, amik az Ő Māyāśakti-jának (a dualitást generáló máyikus erő) megnyilvánulása, elvesztik "az univerzummal kapcsolatos egység tapasztalatát" (ami meg volt akkor, amikor az ötödik tattva-ban voltak). Ezért mondja Yogarāja ezt a furcsa dolgot: "és jelen van (mindazonáltal bizonyosan) a különbség --dualitás-- kiterjedése". Végül, a Parāmahāmāyā (magasabb Mahāmāyā) koncepciója  "hallgatólagosan" tételezett Yogarāja által, amikor azt mondja, hogy az ilyen dualitás "(az) amit az (Ő Saját) Māyāśakti-ja --Az Ő különbség vagy dualitás teremtő Ereje-- hozott létre--". Remek, immáron ez a szakasz is tiszta, ugye?

(2) Ezután, Yogarāja idézi az Āgama-kat vagy kinyilvánított szövegeket (amiket nem emberi kéz írt, vagyis a híres 64 Bhairavatantra-t: "Mahāmāyā --a nagy Māyā--  a Māyātattva --az univerzális megnyilvánulás hatodik tattva-ja vagy kategóriája-- felett van…".

És ahogy láthatod a fenti ábrán, ahol a Mahāmāyā két rétege van bemutatva: Parāmahāmāyā és Aparāmahāmāyā (a Mahāmāyā alsó rétege).

(3) Majd, a kommentátor leírja azt, amit kifejtettem az előbb a Vidyeśvara-kkal kapcsolatosan és az árat, amit fizetniük kell, a Parāmahāmāyā-ba való belépésükkel, hogy segítsenek a dualitástól szüntelen szenvedő korlátolt individuumokon: Ennek eredményeképpen, a Mantra-k --az ötödik tattva-hoz tartozó tapasztalók vagy megismerők--, akik ott --a Mahāmāyā-ban vagy "egészen pontosan" a Parāmahāmāyā-ban, a Mahāmāyā magasabb rétegében-- nyugszanak, úgy mond "atomokká" (válnak) --individuumok, egy bizonyos limitációval ezen a szinten-- a Mahāmāyā-ba való belépésük miatt."

A korlátozás, amire a szerző utalt az, hogy a Vidyeśvara-k --akik valójában Mantra-k vagy tapasztalók, akik eredetileg az 5. tattva-ban nyugszanak-- nem érzik tovább egységüket az univerzummal a Parāmahāmāyā-ba való süllyedésük miatt. Nyilvánvaló, hogy az Āṇavamala (az aṇu-hoz --szó szerint atom-- vagy korlátolt individuum), hatása miatt, szintén "atomokká" válnak, azaz individuumokká azzal a korlátozással, amit kifejtettem neked már korábban. Mindenesetre, ők képesek megtartani Én-realizációjuka, vagyis ők tényleg realizálják, hogy ők Śiva, a korlátozás ellenére, amit a süllyedéssel öltöttek magukra.

(4) Yogarāja itt a Vijñānākala-król beszél, akik az Aparāmahāmāyā (a Mahāmāyā alacsonyabb rétege) szintjén nyugszanak: (A tapasztalók vagy megismerők (melyeknek neve) Vijñānākala-k, akik a Māyātattva --a hatodik kategória-- felett és a Śuddhavidyātattva --az ötödik kategória-- alatt (tartózkodnak), az Āṇavamala befogadói."

A "bhājam" szó (befogadó) azt jelenti "valamiben részvevő". Következésképpen, a Vijñānākala-k olyan tapasztalók, akik az Āṇavamala hatása alatt vannak és ezért ők szintén "atomok" vagy "aṇu-k" (korlátolt individuumok). Az ő limitációjuk a következő: Megtartják a "vijñāna"-t vagy tudást az Úr Śiva-val való egységükről. Mindenesetre, ők "akala-k" vagy az Erő vagy Śakti híján vannak". Összességében, ők nem képesek mozgásra egyáltalán, úgy ahogy a magasabb tapasztalók (Mantra-k, stb.), hanem inkább "stabilak vagy kötöttek" ebben az állapotban, mint a "mozdulatlan" Śiva. Fura emberek, kétségtelen, haha! Viccet félretéve, a Vijñānākala-knak nincs "kartṛtva"-juk vagy "cselekvőségi állapotuk", az Āṇavamala, ezen a szinten jelen lévő erős kötöttsége miatt. Az alacsonyabb tapasztalók, pl.: Sakala-knak (tapasztalók, egóval, stb. felruházva) egészen minimális "kartṛtva"juk (tevőségi állapot) ugyan van, de majdnem semmilyen "vijñāna"-juk vagy tudatosságuk a Nagy Úrral (Śiva) való egységükről nincs. A pozitív oldal, hogy a Vijñānākala szabadon a másik két mala-tól vagy tisztátalanságtól (Māyīyamala és Kārmamala), más szavakkal, ők nem látnak különbséget vagy dualitást (ami szabaddá teszi őket a Māyīyamala-tól vagy mayikus tisztátalanságtól, ami dualitást hoz létre) és ezzel egy időben, mivel ők mozdulatlanok, nem tesznek semmit (ami szabaddá teszi őket a Kārmamala-tól vagy a tettek tevőjének érzésétől). OK, ha szükséged van még információra ezekkel a finomságokkal kapcsolatban a Vijñānākala-ról és a mala-król, olvasd el a Trika 4, kérlek.

⁹ A kommentátor megint túl messzire ment. Ha így folytatja, akkor megjegyzéseket fogok írni egészen az univerzum feloldódásáig.  Most a Turya-ról beszélek, a Negyedik Állapotról, amit ki kell, hogy fejtsek neked tömören, különben ez a megjegyzés nagyon-nagyon hosszú lesz. Figyelj: A tudatosságnak három hétköznapi állapota létezik, mint ébrenlét (jāgrat), álom (svapna) és mély-alvás (suṣupti). Ezen állapotok természete, hogy folyamatosan változnak, vagyis egyik állapotból a másikba kell vándorolnod állandóan. Másrészt, ezen állapoton Szemlélője (Te!) egy olyan állapotban van, ami sohasem változik. Ezt az állapotot nevezzük Turya-nak vagy a "Negyedik Állapotnak", mert Annak léte túl van a másik három állapoton.

Na most, az első öt tattva esszenciája a Turya eme nagy Állapota, de van némi különbség az első kettő és az azt követi három tattva között: Az első két tattva-ban, a Śivatattva-ban és a Śaktitattva-ban, NINCS univerzum. Csupán "Aham" vagy "Én" létezik itt. Ennek eredményeképpen, a Szemlélő (Te!), mintha hibernálná lenne ezen a szinten, mivel nincs semmi, amit szemlélni lehetne, az univerzum hiánya miatt. Ebben az első két tattva-ban csupán Tudatosságot és Gyönyört (Cit és Ānanda) élvezel. Habár, amikor az "Ez" oldal megjelenik a harmadik tattva-ban, a Szemlélő (Te!), mintha felébredne a Tudatosság és Gyönyör Hibernációjából. A 3, 4, és 5. tattva-k birodalmában a Turya vagy Szemlélő Állapota teljes mértékben működik, az univerzum tapasztalatának jelenléte miatt. De akkor mi a különbség ezen tattva-k között, amennyiben az Én-tapasztalás ismert? A témakör igen bonyolult, de összefoglalom neked most: "Az Én-realizáció az első két tattva-ban Teljes, mert nincs jelen univerzum, csupán az Aham vagy Valódi Én, de az maradéktalanul érződik. A harmadik tattva-ban az Én-realizáció továbbra is Teljes, de van egy apró különbség a minőségben, lévén az univerzum megjelenik az Úr előtt (Előtted!). A negyedik tattva-ban az Én-realizáció tovább veszít minőségéből, egészen addig, amíg az ötödik tattva-ban, Annak minősége már nem olyan jó, mint amilyen a harmadik tattva-ban volt. Ez egy példa".

Igen, az Én-realizáció tapasztalata még az ötödik tattva-ban (Śuddhavidyā vagy  Sadvidyā) is olyan, mint az Úr Királysága, összehasonlítva egy szenvedő korlátolt individuum állandó, objektivitásban elmerült állapotával ("Én boldog vagyok", "Én szomorú vagyok", "Nekem hiányzik ez az ember", "Én ezt nézem", "Sok pénzem van", "Én vagyok a világ teteje", "Én letört vagyok", stb.). A korlátolt individuum tapasztalata (minden tapasztaló a hatodik tattva-tól lefelé) Saját Énjével kapcsolatosan nevetséges még Anantabhaṭṭāraka (a Śuddhavidyātattva Mantra-inak legjobbja) állapotával összehasonlítva is, nem beszélve az első két tattva-ról. Úgy értem, A Gyönyör olyan masszív az első öt tattva-ban, hogy egyetlen másodperc felér egy egész életnyi hétköznapi boldogsággal. Közvetlen tapasztalatom van erről, következésképpen kétségeim sincsenek ezzel kapcsolatosan. Így van, ez tapasztalati kérdés tehát. Miért viselkedik a legtöbb ember úgy, ahogy? Mert helytelenül érzékelik "Énjüket". Ha képesek volnának tapasztalni saját Valódi "Énjüket", azaz a Turya Állapotát, akkor azonnal abbahagynák azt, ahogy most viselkednek. Például azért annyira érdekeltek ebben a sok objektumban körös-körül, mert nincs tapasztalatuk a masszív Gyönyörről. Mivel semmit nem ismernek jobban, mint "ez a buta világi életet", úgy hiszik, hogy rohanniuk kell a világ dolgai után, koldulni mindenféle tárgyért, szerelemért, testi jólétért és így tovább. Amikor eléred a valódi Éned tényleges tapasztalatát, a hétköznapi öröm olyannak tűnik, mint valami "rettenetes fájdalom" összehasonlítva azt, legalábbis "elsőre", a drasztikus kontraszt miatt. Egyáltalán nem viccelek, hanem az igazat mondom.

A Turya eme Állapot az első öt tattva-ban nyugszik, mint a Tudatosság egy összetett egysége, a másik három hétköznapi tudatállapoton keresztül. A Turya sohasem különül el Saját természetétől, mint Szemlélő vagy Tapasztaló. Mégis, a Turya képes keveredni ezekkel az állapotokkal, egyfajta hibrid fázisokat hozva létre, (pl.: Turya-jāgrat, egy keveréke a Turya-nak és az ébrenléti állapotnak). De a Nagy Úr (Paramaśiva) Állapota mindig túl van a Turya-n, vagyis az Ő esszenciális természete KIZÁRÓLAG a Turyātīta (A Negyediken túli Állapot). A Turyātīta fő jellemzője az, hogy Az sohasem keveredik semmilyen más tudatállapottal. Az egy teljesen független és egyedik Állapota, amit kizárólag Paramaśiva élvez. Úgy is nevezett, mint a Nagy Szentek Állapota. Lévén Paramaśiva egyszerre közel van és távol, valamint mindenhol és sehol, senki sem képes megmondani, hogy Ő micsoda és mi az Ő Állapota valójában. Ezért, minden leírás, ami ehhez a kérdéshez kapcsolódik, elhasal, rövid úton. Elég hát ebből ennyi!

¹⁰ Végül, Yogarāja összefoglalva a teljes tartalmát a kommentárjának azzal, hogy a következőt mondja: Paramaśiva (A Legfőbb Śiva) megjelenik három formában: (1) mint Kartā --Tevő vagy Cselekvő Ágens-- az első két tattva-ban, azaz a Śivatattva és Śaktitattva terepén; (2), mint Karaṇa --Ok vagy a Tett eszköze, a 3. és 4. tattva-kban -- Sadāśivatattva és Īśvaratattva--, ami az ötödik kategóriává válik -- Śuddhavidyātattva vagy a Tiszta Tudás tattva-ja--, más szavakkal, Sadāśivatattva + Īśvaratattva = Śuddhavidyātattva (a kategória, ami a tett eszközeként működik); (3), mint Kārya --okozat-- vagy Kriyā --aktivitás-- minden tattva formájában, a hatodiktól (Māyātattva) le egészen az utolsóig (36.), mi úgy ismert, mint  Pṛthivītattva (bár nevezhető Dharātattva-nak vagy akár Kṣititattva-nak is, mivel a pṛthivī, dharā és kṣiti, egyaránt földet jelent).

Remek, ez egy igen gazdag versszak volt, karöltve egy komplex kommentárral, amit a mai világban a Trika-ban kezdő (sőt még a haladó) törekvők nem képesek megérteni a Guru (az Úr Kegyelem adományozó Ereje) nélkül, ami megjelenik annak formájában, aki most ír. Legyen hát ez a Nagy Paramaśiva, aki felölti ezeket a formákat (kezdő, haladó törekvő, Guru, szöveg, Abhinavagupta, Yogarāja, stb.) dicsőítve mindörökké!

fel

 15. Stanza

A Nagy Úr eme Szabadsága, ami a Legfőbb (és) képes végrehajtani (azt), ami megtenni nehéz, a Māyāśakti Úrnő (vagy) Śiva Én-elfedő (Ereje) ||15||

¹ Óvatosan ezzel az aprósággal!: "(Abhinavagupta) kifejtette az esszenciális természetét a Māyātattva-nak --a hatodik kategória--, vagyis leírta, jelen versszak által a hatodik tattva esszenciális természetét vagy magját,de NEM magát a hatodik tattva-t. Más szavakkal, Abhinavagupta leírja Māyāśakti-t jelen versszak által, de NEM a Māyātattva-t. Māyāśakti az Ő Ereje, ami dualitást hoz létre, a Māyātattva pedig csupán "egy" produktuma a Māyāśakti-nak. Nagyon fontos megérteni a különbséget a Māyāśakti és a Māyātattva között, különben számos kavarodás jön létre. Például, az Ő Māyāśakti-ja generálja a Mahāmāyā-t, ami ki lett fejtve az előző versszakban. Ezután, Ő létrehozza a Māyātattva-t (a hatodik kategória). Ezért, Māyāśakti egy "Ereje" az Úrnak, ami számos dolgot megnyilvánít, pl.: a Māyātattva-t, de Ő NEM Māyātattva maga, hanem inkább az esszenciális természete vagy magja annak. Érthető ez így? Remek!

² Ahogy korábban mondtam, a Māyāśakti (vagy egyszerűen Māyā) NEM Māyātattva. A Māyāśakti Svātantrya vagy a Legmagasabb Úr Abszolút Szabadsága, ami által megnyilvánítja az univerzumot, együtt az abban található dualitással. Ez a Szabadság "ananya-apekṣa" vagy "semmi mástól nem függ", vagyis Az maradéktalanul Független, mert Az nem függ semmi egyéből. Ez a Śaktimān-hoz, Śakti Birtoklójához tartozik (A Svātantrya Birtoklójához, mivel a Svātantrya és Śakti szinonimák). Śiva egyedül Śakti Birtoklója és senki más, vagyis egyetlen egóval rendelkező korlátolt individuum nem tekintheti magáénak a "Śakti Birtoklója" állapotot. És, mivel Śakti a Valódi Tevő mindig, egyetlen korlátolt individuum sem tesz semmit. Ha valaki azt mondja: "Én teszek", akkor ő vagy egy személy, aki realizálta Śiva-val való egységét vagy csupán egy másik káprázatban élő személy (e föld embereinek tetemes hányada). A Valódi Cselekvőnek levés illúziója ezen a világon elképesztő. Láthatod a gyakorlatban folyamatosan, ahogy korlátolt individuumok szüntelen bizonyítják, hogy amit meg akarnak tenni, azt végül nem tudják véghezvinni. Az emberek mindig panaszkodnak, a korlátolt individuumok miatt, hogy megígérnek valamit, aztán nem képesek megtenni, ám tény, hogy mindez illúzió, mert ha ezek az ember panaszkodnak mások miatt, hogy nem teszik meg, amit ígértek, az ők helyükbe lépve ugyanolyanná válnak: Teljesen erőtlenné! Mivel az emberek nem tudják felfogni ezt az egyszerű igazságot, egész nap amiatt problémáznak, hogy mások nem hajtják végre ígéreteiket, pedig kellene. Valaki mindig megakadályozza ezt: Ki? Az Ő Māyāśakti-ja!

Ezért nevezik Māyāśakti-nak vagy Māyā-nak (tisztán, nem a Māyātattva), mert Ő "kápráztatja" az univerzumot. Továbbá, a kommentátor hozzáteszi Māyā általános jelentését, miszerint az a "mā" gyökből származik (mérni), amikor azt mondja, hogy a megnyilvánulás tudókból és tudhatókból áll (szubjektumokból és objektumokból), ami az utolsó tattva-ban ér véget (föld, vagy 36. tattva) és ezt "mérhetővé teszi" vagy "teljesen korlátolttá". Miért? Mert Māyāśakti ezt teszi, vagyis a Végtelen Urat végessé varázsolja. Ő teszi Őt, Azt, aki híján van a korlátoknak, egy korlátolt individuummá, aki szüntelen a környezete hatása alatt van. A jelentés immáron tiszta!

³ Ő úgy ismert, mint "az Úrnő", mert Ő az Úrhoz tartozik, Śiva-hoz, Akinek szokása a játék, vagyis Aki szeret Önmagával játszani. Például, Ő Egy, de ezzel egy időben úgy látszik, mint "sok" volna, csupán azért, hogy Önmagával játsszon. Ő látszólag szenved igen sokat, de közben "Ő élvezi" és így tovább. Amikor a bölcs ezt mondja, akkor Rólad beszél, nem egy másik "Létezőről", aminek neve Śiva. Mindazonáltal, eme Māyāśakti, ahogy azt a Trika tételezi nem olyan, mint amit a Brahma doktrínáját követők (az Advaitavedānta rendszer követői) tartanak, ami különbözőnek és elkülönültnek látszik az Ő Urától. További információkért olvasd el a Confusion between Vedānta and Trika dokumentumot a Blogon. Dióhéjban: "A Nem-dualitás az Igazság, míg a dualitás a Játéka". Ő Egy, és ez az Igazság, de ezzel egy időben Ő "sokká" válik… és ez a Játék.

⁴ Yogarāja kérdezi: "Miféle Szabadsága ez az Úrnak?" Majd, megválaszolja saját kérdését Abhinavagupta szavaival: "Ez képes végrehajtani azt, amit megtenni nehéz". Az ő interpretációja szerint, a kommentátor kifejti ezt azzal, hogy azt mondja, hogy a legnehezebb feladat az univerzum megnyilvánítása. Igen, bonyolult szavakat használ, hogy elmondja ugyanezt, mert az univerzum megnyilvánulását úgy nevezi, hogy "okozat vagy kārya":

"(eme Szabadsága) végrehajtva (vagy) elvezet annak eléréséhez, amit elérni nehéz, (azaz,) az okozatot --az univerzális megnyilvánulás--, (mely) megjelenik (mindezen) szubjektumok (és) objektumok formájában".

Az Ő Szabadsága vezet el az okozat eléréséhez, vagyis az univerzális megnyilvánuláshoz, mely szubjektumokból és objektumokból áll, amit létrehozni, elérni nehéz. Igen, valóban nehéz elérni. Az univerzális megnyilvánulás NEM helyen vagy időben történik, úgy értem nem régen történt meg, nem a jelenben és nem fog a jövőben sem. Csupán történik! Bár, senki sem tudja megmondani mikor és hol. Az egész univerzum az Ő Erejének találmánya "együtt a térrel és idővel" és nem "térben és időben". A Guru-k általában azt tanítják, hogy az univerzum "itt és most" nyilvánul meg, mint egyfajta kifejtése a folyamatban, ami túl van a tér-idő berkein. Mivel a hétköznapi elme nem képes működni a tér és idő jelenléte nélkül, ez a kifejtés ad valami kapaszkodót ahhoz, hogy meg tudja azt ragadni, korlátozásai ellenére. Mindenesetre, az igazság az, hogy az univerzum csupán megjelenik, de egyetlen korlátolt individuum, aki térhez és időhöz van kötve, sem tudja megmondani, hogy mikor és hol, mert az összes "mikor" és "hol" az univerzummal együtt van feltalálva. Igen, ez furcsának tűnik, de az igazat mondom. Tény, hogy amikor realizálod saját Énedet, amikor realizálod, hogy "Te" vagy Śiva, végül megtapasztalod, hogy sohasem volt "univerzális megnyilvánulás", mert semmi sem jelenik meg és tűnik el a Saját Esszenciádban. OK, nem beszélek erről tovább, különben nagyon összezavarodsz.

Az univerzum megnyilvánításának bonyolult feladatával együtt, az Ő Szabadsága Māyāśakti formájában, egyéb dolgokat is csinál: "Átalakítja a végtelen Ént, korlátolt, véges énné". Ezt szintén nehéz megtenni. Majd, amikor a korlátolt én végül elér egy bizonyos szintű spirituális érettséget, az Ő Kegyelme által, eme bizonyos Ereje az Úrnak, átalakítja a korlátolt ént végtelen Énné újra. Egyetlen korlátolt individuum sem képes megtenni ezt saját kedve szerint, ez biztos! Összefoglalva: "Mindig minden az Ő Szabadságához tartozik és nem a korlátolt individuum nevetséges tetteihez, akik szüntelen kötöttségben élnek, mert a korlátolt individuum, együtt nyomorult tetteivel, szintén az Ő Szabadságának terméke". Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy elérik a Legfőbb Ént, korlátolt tetteik és gondolataik által, úgy nevezettek, mint "tudatlan vagy káprázó emberek" vagy "mūḍha-k", vagyis emberek Moha hatása alatt. Moha szinonimája a Māyā-nak. Valójában a Nagy Úr tesz mindent úgy, ahogy kívánja. Mindig. Őt sohasem lehet rávenni arra, semmilyen korlátolt cselekvéssel, hogy Tárja fel Önmagát. Ezt a dolgot a legnehezebb lenyelni a korlátolt individuum számára: Vagyis az ő spirituális törekvése nincs hatással az Úrra, hogy ezt meg tegye. Azok csupán szórakoztatás, ami Ő Dönt, mit tesz a következő lépésben!

Ez az oka annak, hogy sosem érdekelnek a spirituális gyakorlatok és amikor adok valami valakinek, az csupán azért van, hogy elüsse az időt, amíg a Kegyelem folyamata éppen történik, az Ő Szabad Akarata által. Az egónak "tennie kell" valamit, mert meggyőződése, hogy ő az okozatok oka. De a "végső felszabadulás" nevű okozat túl sok ahhoz, hogy az egó képes legyen bánni vele. Ennek eredményeképpen, az egó teljes mértékben erőtlen, ám az "én-káprázat" miatt "valamit" tenni kíván, hogy elérje az Urat, "olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges". A trükkös Guru ezért lefoglalja őt bizonyos gyakorlatokkal. Tehát, mindig minden az Ő Szabadságáról szól és nem a korlátolt személy tettein!

⁵ Bár a kommentátor azt mondja "māyā", emlékezz, hogy ebben a kontextusban ez mindig "Māyāśakti" és NEM Māyātattva (egy produktuma a Māyāśakti-nak vagy Szabadságnak, ami létrehozza a dualitást). Ahogy a versszak tételezi, Māyāśakti az Úr Śiva Én-elfedő Ereje, ezért Ő képes felölteni a korlátolt individuum állapotát "saját Szabad Akarat által". Figyelj ezekre a szavakra: "Saját Szabad Akarata által". Ezen a módon, Ő felölti a limitációkat, "Saját Szabad Akarata által", és felölti a Szabadságot "Saját Szabad Akarata által" szintén. A "tettei" a korlátolt individuumnak, teljesen haszontalanok a végső felszabadulás folyamatával kapcsolatosan, mivel maga a folyamat egész egyszerűen kolosszális! Hogy látható legyen, miképp működik Śiva Én-elfedő Ereje a gyakorlatban, vegyél elő egy tükröt és tedd magad elő. Nézd azt a nőt vagy férfit, aki abban tükröződik. Nos, ez a limitált individuum, akit látsz…NEM te vagy! Egyszerű igazság! Amit látsz, az Saját Māyāśakti-id találmánya. Ő hozza létre a testet és az individuum a testben "nyugszik". Úgy értem, mivel Az, ami Valójában Vagy, nem érintett tér és idő által, az aki a testen belül "nyugszik" nem lehet a Valódi Te, csupán egy újabb találmánya Saját Szabadságodnak. Hol vagy akkor Te? Mindenhol és sehol, mert Saját Esszenciád mindig túl van mindenen, amit a tér érint. És ugyanez igaz az idővel kapcsolatosan is. Látszólag "most" vagy a tükör előtt, de ezt szintén saját Māyāśakti-d találmánya. Amikor végül realizálod "kétséget kizáróan", hogy amit önmagadnak tartasz az egy kitaláció, abban a pillanatban realizálod a valódi Ént, Saját Valódi "Énedet". Ezt nevezzük "végső felszabadulásnak", "Én-realizációnak", stb. A neveken túl, a tapasztalás mindig ugyanaz: "Szabadság!".

Amíg nem éred el az Én-realizációt, addig korlátolt individuum maradsz vagy paśu, aki mindig "bajban" van, éljen akár Argentina-ban, Kínában, Oroszországban, a holdon, egy másik galaxisban, stb. akár gazdag vagy, akár szegény, stb., akár szép a tested, akár tűrhető, akár pokolian ocsmány, stb. Ez mind merő én-káprázat, nyilvánvaló, és következésképpen nem tárul fel Valódi Gyönyör. Śiva (Te!) eme Én-elfedő Ereje úgy is nevezett, mint saját esszenciális természeted (mindenki Énjének) elfedése. Egy a varázslatos elfedés három mala-ból vagy tisztátalanságból áll: Āṇavamala (a mala, ami elhozza a Tökéletesség hiányát), Māyīyamala (a mala, ami dualitást terjeszt ki) és Kārmamala (a mala, ami azt érezteti, hogy az ember a valódi cselevő). OK, ahogy szoktam mondani: Elég ez most!

fel

 További információ

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.